Budaházy György

címke rss

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra

Archívum2010.10.01, 15:32

Az állam elleni bűncselekménnyel vádolt Budaházy György perében az ügyész másodfokon felfüggesztett szabadságvesztést kért Budaházyra. A vádlott polgárjogi harcosokkal példálózott, és azt mondta, most még jobban szeretné az ország közjogi berendezkedésének megváltoztatását.

Budaházy felmentését kérte ügyvédje

Archívum2010.10.01, 13:44

Nem akarta az alkotmányos rendet fenyegetni Budaházy György ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás szerint, aki ezért védencének felmentését kérte pénteken. Az írásai miatt megvádolt Budaházy ellen a védő szerint koncepciós eljárás folyik. Pénteken az utolsó szó jogán Budaházy is beszélhet.

Terrorizmus miatt emeltek vádat Budaházy és társai ellen

Archívum2010.09.27, 15:59

Képviselők házai és pártirodák elleni Molotov-koktélos támadásokkal, labdába rejtett bomba készítésével és Csintalan Sándor műsorvezető megverésével vádolta meg az ügyészség Budaházy Györgyöt és 16 társát. Az ügyészek szerint Budaházy hozta létre a csoportot, amelynek célja az volt, hogy a képviselők megfélemlítésével befolyásolja a parlamenti döntéseket.

Kiürítés lett Budaházy három napja tartó védőbeszédéből

Archívum2010.09.23, 14:10

Félbeszakadt Budaházy György büntetőpere csütörtökön, miután a bíró kiüríttette a tárgyalótermet a hangoskodók miatt. Budaházy 12 órája adta elő védekezését, a hallgatóság akkor kezdett indulatosan kiabálni, mikor a bíró megpróbálta arra kérni, hogy most már fejezze be beszédét.

Bekiabálók miatt szakadt félbe Budaházy hosszúra nyúlt védőbeszéde

Archívum2010.09.16, 13:01

Kevesebb, mint egy órával a kezdés után meg kellett szakítani a többek között terrorizmussal vádolt Budaházy György bírósági tárgyalását, mert a közönség több tagja hangosítást követelve folyamatosan kiabált. Budaházy az elrendelt szünet miatt nem tudta befejezni védőbeszédét, amelyben a Rákosi-rendszer mellett Szilvásy György korábbi titokminisztert is megemlítette, és saját magát politikai fogolynak nevezte.

Budaházy szabadon bocsátásáért tüntettek a Kossuth téren

Archívum2010.09.13, 21:00

Budaházy György és társai szabadon bocsátásáért tüntettek hétfő este a fővárosi Kossuth Lajos téren. A rendezvényen több jobbikos országgyűlési képviselő is felszólalt, a tüntetést a rendőrség biztosította.

Budaházy: Csak az újságban olvastam a Magyarok Nyilairól

Archívum2010.08.30, 07:53

Semmi köze a politikusok elleni támadásokhoz, illetve a Magyarok Nyilai nevű szervezethez - állította a Magyar Nemzetnek adott interjújában Budaházy György. A terrorizmussal gyanúsított, jelenleg is előzetesben ülő férfi szerint az elmúlt években több koncepciós eljárás is folyt ellene. A börtönben sokat olvas, hogy bepótolja az olvasmányokat, amelyekre eddig nem volt ideje.

Októberig meghosszabbították Budaházy előzetes letartóztatását

Archívum2010.08.10, 17:15

Ismét meghosszabbították Budaházy György előzetes letartóztatását. A bíróság szerint olyan súlyos büntetéssel fenyegetett bűncselekményekkel gyanúsítják Budaházyt, hogy fennáll a szökés veszélye.

Népszava: Befejeződött a nyomozás a Magyarok Nyilai ügyében

Archívum2010.06.15, 07:00

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint végére értek az érdemi nyomozásnak a Magyarok Nyilai nevű szervezet ügyében - írja a Népszava. A terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja miatt indult ügynek 17 gyanúsítottja van, köztük Budaházy György, aki közel egy éve van előzetes letartóztatásban.

A tárgyaláson vitatkozott a bírósággal a Budaházyt védő jobbikos képviselő

Archívum2010.06.02, 15:04

A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult Gaudi-Nagy Tamás, az államellenes bűnökkel vádolt Budaházy György védője, mert szerinte egy korábbi tárgyaláson valótlanságokat írtak a jegyzőkönyvbe. Gaudi szerint a tárgyalást nem kellene folytatni, a Fővárosi Ítélőtáblán mégis megkezdődött szerdán az iratismertetés.

Budaházy kártérítést követel a BRFK-tól

Archívum2010.05.11, 14:10

Budaházy György és hét társa fejenként 1 millió forintnyi kártérítést követel a rendőrségtől, mert szerintük jogtalanul állították elő őket 2003-ban és 2004-ben. Budaházy ügyvédje arról kérdezné a BRFK jogi képviselőit, hogy nem változtatják-e meg magatartásukat a kormányváltás miatt.

Budaházy hívei zavarták meg az MSZP majálisát

Archívum2010.05.02, 08:40

A terrorizmussal vádolt Budaházy György hívei zavarták meg az MSZP majálisát Pesten a Városligetben. A Budaházyt éltető csoportot Szabó Zoltán MSZP-s képviselő igyekezett csitítatni (videóval).

Ismét meghosszabbították Budaházy előzetesét

Archívum2010.04.16, 20:06

Újabb két hónappal meghosszabbította a bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását. Budaházyt többek között terrorizmussal gyanúsítják, és azért tartják börtönben, mert attól félnek, hogy szabad lábon elszökne, vagy újabb bűncselekményeket követne el.

Félbeszakadt Budaházy pere

Archívum2010.04.10, 00:00

Elnapolták a Budaházy György ellen folyó per pénteki tárgyalását, miután védője először elfogultságra hivatkozva megpróbálta kizáratni a bíróságot az ügyből, majd amikor ezt elutasították, kifogásolta a rendőri biztosítást. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd azt mondta, pszichésen nem képes ellátnia a védelmet így, hogy ennyi felfegyverzett rendőr van jelen. A rendőrség a bíróság környékén több utcát kordonokkal zárt le, csak külön engedéllyel lehetett bemenni az épületbe. Budaházyt ebben az eljárásban alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával vádolják.

Budaházy György nem indulhat a választásokon

Archívum2010.03.21, 14:43

A szükségesnél 110-zel kevesebb érvényes kopogtatócédulát adott le Budaházy György, így nem indulhat az áprilisi parlamenti választáskon - közölte az Újbudai Önkormányzat. Így Budaházy nem kaphatott mentelmi jogot, és folytatódhatnak az ellene folyó büntetőeljárások.

Hat bombát akart robbantani a Magyarok Nyilai egy hangfelvétel szerint

Archívum2010.03.20, 21:23

Hat különböző helyen hajtott volna végre támadást bombákkal a Magyarok Nyilai nevű csoport, amelyet a tervezett támadás előtt egy nappal számolt fel a rendőrség - derül ki arról a hangfelvételről, amely az RTL Klub birtokába jutott. A hangfelvételt a terrorizmussal vádolt csoport elleni nyomozás koronatanúja, Benkő György készítette.

Leadták Budaházy György ajánlószelvényeit

Archívum2010.03.19, 16:41

Képviselőjelölt lehet, de nem biztos, hogy szabadlábra is kerül a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György. Az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt ugyan összegyűjtötték az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy nevében, de az Országos Választási Bizottság még mindig dönthet úgy, hogy felfüggeszti a jelöltséggel járó mentelmi jogot.

Lépcsőházban akarták megverni Lendvai Ildikót Budaházyék egy tanú szerint

Archívum2010.03.04, 08:42

Lendvai Ildikó is a terrorizmussal gyanúsított Hunnia-mozgalom célpontja volt - állítja a csoportra terhelő hangfelvételeket nyilvánosságra hozó Benkő György, aki szerint Budaházy György és társai több más ismert politikust is meg akartak támadni. A csoport ellen bizonyítékokkal szolgáló férfi szerint Lendvait végül azért nem verték meg, mert túl kockázatos lett volna.

Jobbikos a Budaházy-ügy új gyanúsítottja

Archívum2010.03.01, 15:24

A Jobbik politikusa az a férfi, akit az ügyészség a Budaházy György és társai ügyében zajló nyomozás legújabb gyanúsítottjaként nevezett meg. A férfit azzal gyanúsítják, hogy engedély nélkül 50 darab 9 mm-es töltényt szerzett be és adott át a Budaházy által vezetett csoport egyik tagjának. A férfi kijelentette, hogy nincs köze a csoporthoz, a Jobbik egyelőre nem lép az ügyben, az esetleges bizonyítékokat várja.

Félmillióra büntették Budaházyt

Archívum2010.02.02, 17:10

Félmillió forint pénzbüntetést kapott a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért Budaházy György, a 2006-os zavargások ismert alakja, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A bírósági tárgyaláson a hallgatóság többször szidta a bírónőt, és zajosan ünnepelte Budaházyt, aki szerint a bíróság nem jogosult megítélni a hazafias cselekedeteket.

Áprilisig előzetesben marad Budaházy

Archívum2010.01.15, 16:02

Meghosszabbította pénteken a bíróság Budaházy György előzetes letartóztatását. A tavaly június óta előzetesben lévő Budaházyt többek között terrorcselekményekkel gyanúsítják. A gyanú szerint az ő utasítására dobtak Molotov-koktélokat több országgyűlési képviselő házára azzal a céllal, hogy befolyásolják a parlamenti döntéseket.

Közmunkára ítélték a hídfoglalásért Budaházyt

Archívum2009.12.03, 16:11

Harminc nap közérdekű munkára ítélte felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság Budaházy Györgyöt az Erzsébet híd hét évvel ezelőtti elfoglalásáért. Budaházy szerint koncepciós eljárás folyik ellene, hívei tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A bíróság környékét a rendőrség kordonokkal vette körül.

Kordonok közt tárgyalják Budaházy hídfoglalási ügyét

Archívum2009.12.03, 12:15

A 2002-es Erzsébet hídi blokád miatt áll csütörtökön bíróság elé Budaházy György. Elsőfokon korábban 30 nap közmunkára ítélte őt a Fővárosi Bíróság. Most a Legfelsőbb Bíróság elé került az ügy, ahol felülvizsgálati eljárásban fogják tárgyalni. A bíróság Markó utcai épületét teljesen körbekordonozta a rendőrség, és rengeteg rohamrendőrt látni a környéken.

Újra a hídfoglalásért felel Budaházy

Archívum2009.11.27, 08:34

Ismét a 2002-es hídfoglalás miatt áll bíróság elé Budaházy György. A férfit 2008-ban már jogerősen elítélték az Erzsébet híd blokádja miatt, de felülvizsgálatot kért.

Pert nyert a rendőrséget kritizáló Budaházy

Archívum2009.11.24, 15:23

Jogtalanul utasította el a rendőrség a gyilkosság előkészületének gyanújával előzetesben levő Budaházy Györgynek egy rendőrségi intézkedés elleni panaszát - mondta ki a Fővárosi Bíróság. Budaházy a Hollán Ernő utcában 2008 áprilisában tartott tüntetés utáni rendőri intézkedést kritizálta, a bíróság szerint jogosan.

Lazítottak Budaházy fogva tartásának szabályain

Archívum2009.11.23, 12:23

Már nem az ügyész dönt az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György látogatóiról. Ügyvédje szerint ez azt jelenti, hogy már nem tartanak attól, hogy árt a nyomozásnak, ha Budaházy beszél valakivel. A terrorista cselekmények és más bűncselekmények miatt folyó nyomozásnak eddig 16 gyanúsítottja van.

Csintalan Sándor megverésével is Budaházy társait gyanúsítják

Archívum2009.11.10, 10:18

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy György kilenc feltételezett társát. Az ügyészek gyanúja szerint ők verték meg Csintalan Sándort 2007-ben, ők dobtak egy MSZP-irodába, egy szórakozóhelyre és egy fitness szalonra Molotov-koktélt és ők próbáltak felrobbantani egy bankautomatát is. Hármuk előzetes letartóztatását meghosszabbította az ügyben eljáró bíró.

Botrányt csinált a hallgatóság Budaházy tárgyalásán

Archívum2009.11.03, 19:40

Bekiabálásokkal zavarták a tárgyalást, majd vérbírónak nevezték a bírót a Budaházy György ellen rongálás vádjával folyó per néhány hallgatója. Budaházyt azzal vádolják, hogy három éve megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet, de más eljárások is folynak ellene. A bíróság szerint a tárgyalás alatt még minden rendben volt, utána pedig csak a rendőrök intézkedhettek volna.

Terrorizmussal vádolják Budaházy újabb társait

Archívum2009.10.15, 19:13

Újabb négy embert vett őrizetbe terrorcselekmény és emberölés előkészületének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az elfogott embereknek az ügyészség szerint köze lehet Budaházy György csoportjához, és részt vettek országgyűlési képviselők elleni támadások előkészületeiben. Az egyik elfogott nő a Szent Korona Rádió munkatársa - írja a rádió internetes honlapja.

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják Budaházyt

Archívum2009.10.07, 16:01

A gyanú szerint Budaházy György megpróbálta lefejelni és megrúgta az egyik rendőrnőt, majd megtaszította az őt előállító rendőröket március 15-én.

Egy év felfüggesztett börtönt kapott Budaházy

Archívum2009.09.16, 14:00

Egy év, három évre felfüggesztett börtönt kapott Budaházy György, akit államellenes bűncselekmény vádjával állítottak szerdán bíróság elé. A Fővárosi Bíróság ítélete nem jogerős. 

Újabb gyanúsított Budaházy mozgalmában

Archívum2009.09.03, 19:03

A gyanú szerint a Budaházy György vezette mozgalom tagjaként terrorcselekmények előkészítésében vett részt az újabb gyanúsított, akit a Központi Nyomozó Ügyészség vett őrizetbe.  Az ügyészség szerint a gyanúsított maga is ajánlkozott a támadások elkövetésére.

Elfogták Budaházy két állítólagos katonáját

Archívum2009.08.17, 13:51

Őrizetbe vettek két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai voltak a politikusok elleni támadásokat végrehajtó csoportnak. Ezzel már 11 gyanúsítottja van az ügynek. A két férfi az ügyészség szerint a "mozgalom katonája" volt, ők készítették fel a támadások végrehajtóit, és maguk is vettek részt akciókban.

Bűnszervezetként kezelheti az ügyészség Budaházyékat

Archívum2009.07.30, 16:31

A Magyarok Nyilai nevű csoport kilenc tagja - köztük Budaházy György - elleni gyanúsítást azzal egészíti ki a napokban a nyomozó ügyészség, hogy bűnszervezetként követtek el terrorcselekményeket. Ez a körülmény duplájára emeli a kiszabható büntetés felső határát.

Tovább előzetesben marad Budaházy

Archívum2009.07.17, 19:51

Októberig meghosszabbította az ügyészség Budaházy György előzetes letartóztatását. A férfit és társait többek közt terrorcselekménnyel és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsítják.

Középkorú anya az egyik terrorgyanúsított

Archívum2009.07.16, 17:32

Szüleivel és kiskorú gyerekével él együtt az a nő, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy a Kóka János házára Molotov-koktél dobó csoport tagja volt. Az asszony ügyvédje szerint védence nem követte el azokat a bűncselekményeket, amivel gyanúsítják. A nő és két másik kedden őrizetbe vett férfi az ügyészség szerint tagja a Magyarok Nyilainak, a bíróság csütörtökön döntött előzetes letartóztatásba helyezésükről.

A merényletek után lett katona a terrorgyanúsított

Archívum2009.07.15, 17:51

Csak a parlamenti képviselők ellen elkövetett támadások után lett katona az a férfi, akit terrorcselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe. A Magyarok Nyilai nevű csoport három feltételezett tagjára kedden csaptak le, így már kilenc olyan embert fogtak el, akiknek közük lehet az ügyészség szerint Budaházy György által szervezett csoporthoz.

Nem engedélyezték a gárda melletti tüntetést

Archívum2009.07.03, 12:42

Tüntetni akartak szombaton a feloszlatott Magyar Gárda és az előzetesben lévő Budaházy György szimpatizánsai, a rendőrség azonban nem engedélyezte a demonstrációkat. A rendőrség fokozott ellenőrzésekkel készül, és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha engedély nélkül mégis megtartanák a tüntetést.

Előzetesbe helyezték Budaházyt

Archívum2009.06.19, 11:52

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték Budaházy Györgyöt, akit többek között terrorcselekménnyel is gyanúsítanak. Az ügyészség szerint másképp fennállna annak a veszélye, hogy Budaházy újabb bűncselekményt követ el vagy befolyásolni próbálja a tanúkat.

Az NBH is segített nyomozni Budaházy ellen

Archívum2009.06.18, 16:15

Terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt, aki a hatóság szerint 2007-ben hozta létre a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoportot. A kormányellenes tüntetésekről ismert férfit szerdán vették őrizetbe, a nyomozásba a Nemzetbiztonsági Hivatal is beszállt.

Budaházy is képbe került a meghiúsított merényletek kapcsán

Archívum2009.04.30, 11:24

Budaházy Györggyel is jó kapcsolatot ápolt az az április elején elfogott gyanúsított, aki rendőrség szerint a merényletre készült egy szocialista képviselő ellen - írja a Magyar Nemzet. A gyanúsított ezt tagadja, és csak annyit ismert be: egy tüntetővel tartott fenn kapcsolatot.

Szabadon engedték Budaházyt és Toroczkait

Archívum2009.03.16, 12:34

Szabadon engedte a rendőrség a március 15-én őrizetbe vett Budaházy Györgyöt és Toroczkai Lászlót. A két férfi ellen feljelentést tesznek az ügyészségen, egyiküket bűncselekmény kísérletével, a másikat bűncselekmény előkészületével vádolják.

Közérdekű munkára ítélték a hídfoglalókat

Archívum2008.11.26, 12:48

Budaházy Györgyöt és öt társát 30 nap közérdekű munkára ítélte a bíróság az Erzsébet híd 2002-es lezárása miatt. A hídoglalók ügyében hozott ítélet jogerős.

Elölről kell kezdeni Budaházy perét

Archívum2008.11.06, 17:37

Hiányos volt az elsőfokú bíróság döntése, ezért új eljárást rendelt el az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A radikális tüntetésekről ismert férfi a vád szerint az alkotmányos rendet akarta megdönteni, amikor 2006 őszén Budapest blokádjára szólított fel. Ő a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozik.

Budaházyt is okolja a focibotrányért az Új Szó

Archívum2008.11.05, 14:09

A magyarországi radikálisok adják a lovat a szlovákiai magyarellenesség alá - írja szerdai számában a pozsonyi Új Szó a dunaszerdahelyi futballbotrány kapcsán. A szlovákiai magyar napilap szerint Budaházy György és a szlovák kormány ugyanazt csinálja: gyűlölettel és megfélemlítéssel élhetetlenné teszik Szlovákiát a magyarok számára.

BRFK: kemény támadás készül a melegfelvonulásra

Archívum2008.06.25, 09:11

A tavalyinál szervezettebb, hevesebb, kegyetlenebb támadásoktól tart a BRFK a jövő szombati Meleg Büszkeség-napi felvonulás résztvevői ellen, miután Budaházy György és Toroczkai László interneten terjesztett, Hunnia serege megvédi a magyarok fővárosát címmel közölt közös felhívásában arra szólította föl a "magyar hazafiakat", hogy július 5-én "jöjjenek Budapestre, az Oktogonhoz" - írta a szerdai Népszabadság.

Harminc nap közmunkára ítélték a hídfoglalókat

Archívum2008.06.16, 16:37

Megszületett az elsőfokú ítélet Budaházy György és öt társa hat évvel ezelőtti hídfoglalási ügyében. Mind a hat vádlottat harminc nap közérdekű munkára ítélte a bíróság közérdekű üzem megzavarásának kísérletéért. A védők és az ügyész is fellebbezett.