BSE

címke rss

Deutschék 350 milliós tartozással veszik át a BSE-t

Az idén centenáriumát ünneplő Budapest Sport Egyesületnek (BSE) a 125 éves Magyar Testgyakorlók Körébe (MTK) való beolvadásával egyetlen szakosztály sem szűnik meg, és a BSE városmajori létesítményeit a jövőben is sportcélokra kívánják felhasználni - jelentette ki Deutsch Tamás, az MTK elnöke szombaton, a városmajori kosárlabdacsarnokban megtartott sajtótájékoztatón.

A százéves BSE beolvad az MTK-ba

Sport2013.05.10, 17:10

A Budapest Sport Egyesület (BSE) beolvad az idén 125 éves Magyar Testgyakorlók Körébe (MTK).

A Sopronnal lett teljes az MK-négyes döntő mezőnye

Archívum2013.02.25, 20:31

A címvédő Sopron nagy fölénnyel diadalmaskodott hétfőn a BSE vendégeként a nőikosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, a párharc ugyanis ezen az egy mérkőzésen dőlt el.

Károlyi Andrea 36 évesen visszatér, a sereghajtó BSE játékosa lesz

Archívum2012.01.05, 10:25

Három év kihagyás után visszatér a pályára Károlyi Andrea, az összesen tizenöt bajnoki és kupaaranyat szerzett, korábbi sokszoros válogatott kosárlabdázó.

Népszabadság: A pénzügyi összeomlás szélén a BSE

Sport2011.05.11, 11:35

Csaknem 150 milliós közműtartozása van, valamint négy hónapi bérrel tartozik sportolóinak és alkalmazottainak a Budapest Sport Egyesület (BSE) - írja szerdai számában a Népszabadság című napilap.

Bajnoki labdáról bukta el az aranyat a Vasas nőiröplabda-csapata

Archívum2011.04.24, 20:03

A címvédő BSE nyerte nőiröplabda-bajnokságot, miután a döntő ötödik mérkőzésén 3-1-re győzött a Vasas ellen.

Meglepte a Szegedet a BSE kosárcsapata

Archívum2008.12.06, 23:56

A BSE hazai pályán meglepetésre legyőzte a félidőben még 15 ponttal vezető Szegedet a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. A vendégeknél a mérkőzés legjobbjaként a korábbi válogatott Fürész Emőke 21 pontot dobott.

Gyengül a rúpia, esik az indiai tőzsde

Gazdaság2008.11.28, 09:09

Az indiai részvények és a helyi pénz, a rúpia árfolyama is esésnek indult, miután fegyveres terroristák legalább 121 embert öltek meg Mumbaiban, az egykori Bombayben. Mumbai az ország pénzügyi központja, a mostani terrortámadások és túszejtések viszont megingatták a bizalmat a világ második leggyorsabban fejlődő nagyobb gazdaságában.

Egypontos győri kosárgyőzelem a BSE ellen

Sport2008.11.03, 00:36

A női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján csak a Győr nyert hazai pályán, pedig a BSE az első negyedben 20-6-ra elhúzott a fővárosi csapat otthonában, ám a nyugat-magyarországi gárda végül egy ponttal diadalmaskodott. A Pécs Szolnokon, a Szeged Szekszárdon győzött.

Rangadót nyert a BSE és a Gödöllő

Archívum2008.10.19, 21:11

A BSE a Nyíregyháza, a Gödöllő pedig a Vasas otthonában nyert rangadót a női röplabda NB I Liga Kiemelt-csoportjában, az alapszakasz negyedik fordulójában.

Angyalföldi röplabdasiker a Városmajorban

Archívum2008.10.12, 18:50

A Vasas Opus-Via Óbuda nőiröplabda-csapata idegenben győzött a BSE ellen.

Könnyedén nyert a BSE röplabdacsapata

Sport2008.10.09, 20:17

A BSE könnyedén nyert a Miskolc otthonában a női röplabda NB I-es ligabajnokság csütörtöki mérkőzésén.

Kiss Dániel kiesett 110 m gáton

Archívum2008.08.19, 16:12

Kiss Dániel nem jutott be az elődöntőbe 110 m gáton a pekingi olimpián. Az Ikarus BSE atlétája futamában egy nagyon rossz rajt után az ötödik lett, 13.63 másodperccel.

Látványos röplabdára törekszik a BSE

Sport2008.07.23, 14:02

Hétfőn, július 21-én kezdte a felkészülést a BSE-FCSM élvonalbeli nőiröplabda-csapata a felújított városmajori csarnokban. A fővárosi klub vezetői nem határoztak meg számszerű célt, azt viszont kijelentették: az együttesnek a maximumot kell nyújtania, és látványos röplabdát kell játszania minden meccsen.

Magyar edzővel jutott BL-be a Fenerbahce

Sport2008.05.10, 17:06

Fantasztikus sikerrel zárta a szezont Demeter György férfiröplabda-csapata, a Fenerbahce. Az isztambuli együttes a török kupában és a bajnokságban is aranyérmet nyert, így jövőre elindulhat a Bajnokok Ligájában. A magyar sikeredzőnek ez a harmadik török bajnoki címe trénerként.

Kínai röplabdanapok Magyarországon

Archívum2008.02.23, 16:21

Keddtől vasárnapig Magyarországon túrázik a kínai Tiencsin Kuang Hsziang (Tianjin Guang Xiang Volleyball Club) női röplabdacsapat, amely ez idő alatt a Vasas, a Nyíregyháza, a Miskolc, a BSE és a Gödöllő együttesével is megmérkőzik.

BSE-kóros szlovák marhát találtak Magyarországon

Itthon2007.10.17, 21:12

Egy magyar vágóhídon elvégzett előzetes vizsgálat szerint BSE kórral volt fertőzött egy Szlovákiából származó szarvasmarha.

Bombaerős kosárcsapatot épít a Sopron

Sport2007.05.22, 15:27

Négy játékossal erősítette meg keretét a bajnok és Magyar Kupa-győztes MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata. A új szerzemények közül a mindössze 18 éves szerb Jelena Milovanovic három, a 23 éves horvát Iva Sliskovic kétéves szerződést kötött a klubbal. Ugyancsak Sopronban folytatja pályafutását Horti Dóra (BSE) és Semsei Barbara (Vasas).

A BSE is felfért a dobogóra a női röplabdázóknál

Archívum2007.05.19, 19:46

A BSE lett a CityLine nőiröplabda NB I-es ligabajnokság bronzérmese, miután a helyosztó ötödik mérkőzésén nagy csatában legyőzte Vasast.

Egyenlített a Vasas röplabdacsapata

Archívum2007.05.17, 19:45

A Vasas hazai környezetben simán legyőzte a BSE együttesét, így egyenlített a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság bronzcsatájának három sikeréig tartó párharcában.

A Gödöllő először röplabdázik aranymeccsen

Archívum2007.05.03, 00:31

A TEVA-Gödöllői RC lesz a Nyíregyháza ellenfele a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság fináléjában, miután az elődöntő negyedik mérkőzésén nagy csatában nyert a címvédő BSE ellen. A Gödöllő története során először jutott be a döntőbe.

A Gödöllő idegenben oktatta a BSE-t

Sport2007.04.30, 01:52

A vendég Gödöllő megnyerte a harmadik mérkőzést, így előnybe került a BSE elleni elődöntős párharcban a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokságban.

Nyíregyháza-Vasas döntő a nőiröplabda-kupában

Archívum2007.04.19, 21:13

A Nyíregyháza és a Vasas jutott be a női röplabda Magyar Kupa fináléjába, miután a négyes döntő első mérkőzésén előbbi a BSE, utóbbi pedig a házigazda Gödöllő felett aratott 3-0-s győzelmet.

Elődöntős a BSE, a Vasas és a Nyíregyháza

Archívum2007.04.01, 20:47

A BSE, a Vasas és a Nyíregyháza is idegenbeli diadallal jutott be a legjobb négy közé a női röplabda NB I-ben.

Elkészült az nőiröplabda-MK programja

Archívum2007.03.28, 12:50

A BSE a Nyíregyházával, a címvédő Vasas a hazai pályán szereplő Gödöllővel találkozik a női röplabda Magyar Kupa négyesdöntőjében.

Félidőre elintézte kosárgyőzelmét az Atom

Sport2007.03.08, 11:11

A hazai pályán játszó Atomerőmű SE férfikosárlabda-csapata két negyeden keresztül remekelt, és ugyan a végjáték a vendég Kaposvárnak sikerült jobban, a somogyiak nem tudták utolérni a címvédőt. A szerdai forduló minden mérkőzésén hazai siker született, a hölgyek egyetlen csatáján azonban a BSE Szekszárdon tudott diadalmaskodni.

Kergemarhakórban halt meg egy holland fiú

Nagyvilág2006.11.16, 19:23

Meghalt Hollandiában egy tizenhat éves fiú, aki a kergemarhakór (BSE) emberi változatával fertőződött meg, ő már a betegség második áldozata az országban - közölték helyi hatóságok csütörtökön.

A BSE lett a nőiröplabda-bajnok

Sport2006.05.05, 20:21

A BSE nyerte a női röplabda Extraliga 2005/2006-os kiírását, miután a döntő negyedik mérkőzésén 3-1-re bizonyult jobbnak a címvédő Vasas Opus-Via Óbudánál és megszerezte a bajnoki címhez szükséges harmadik győzelmet.

Nem volt címvédés az egyéni vívó-ob-n

Sport2006.04.23, 18:42

Bíró Péter (tőr), Hormay Adrien (párbajtőr) és Fodor Kende (kard) győzött a Raab Karcher Tüzép Kupa egyéni vívó országos bajnokság második, egyben zárónapján Gödöllőn. A szombati eredményeket is figyelembe véve nem volt címvédés az ob-n. A két nap összesítése alapján az MTK három bajnoki elsőséget gyűjtött be, míg a Honvéd-Human Rent kettő, a BSE pedig egy aranyérmet szerzett.

Vereséggel is élen végzett az Atomerőmű

Sport2006.04.20, 13:27

A címvédő Atomerőmű nyerte meg a férfikosárlabda NB I alapszakaszát, miután az utolsó fordulóban csak 11 pontos vereséget szenvedett Debrecenben, míg az Albacomp kikapott Sopronban. A Vadkakasoknak - az egymás elleni mérleg miatt - 19 pontnál jobban meg kellett volna verniük a paksiakat, a fehérváriaknak pedig nyerniük kellett volna az elsőséghez.

Könnyen nyert az elődöntőben a MiZo Pécs

Sport2006.04.18, 21:48

Hosszú idő után játszott ismét mérkőzést a MiZo Pécs nőikosárlabda-csapata, de a játékosokat ez nem zavarta, így végig vezetve, magabiztosan nyertek 96-53-ra a vendég BSE ellen. A hazaiaknál különösen a 20 pontig jutó Fegyverneky villogott, míg a városmajoriak legjobbja, Andó 21 pontot szórt.

Nagy csatában elődöntős a BSE kosárcsapata

Sport2006.04.06, 14:50

A nőikosárlabda-bajnokság rájátszásának negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, a BSE öt ponttal verte a ZTE gárdáját, így bejutott az elődöntőbe. A végig fordulatos mérkőzést a hajrában az addig pont nélkül álló Vida döntötte el, így a fővárosi együttes lesz az elődöntő negyedik résztvevője a már bejutott Pécs, Sopron és a DKSK mellett.

Tartja jó formáját a soproni kosárcsapat

Archívum2006.02.12, 22:02

Nyertek az esélyesek a nőikosárlabda-bajnokságban. A 18. fordulóban az Euroliga-negyeddöntős MiZo-Pécs hazai pályán 79-47-re győzte le a ZTE-t, míg a legrangosabb európai kupasorozatban szintén remekül szereplő MKB-Euroleasing Sopron 89-66-ra verte a vendég BSE együttesét. A Szeviép-Szeged szintén otthon diadalmaskodott, 85-78-ra a Szolnok ellen.

A Sopron visszavágott a Gdyniának

Sport2005.12.14, 22:26

Az MKB-Euroleasing Sopron a nőikosárlabda Euroliga harmadik fordulójában hárompontos vereséget szenvedett Gdynia otthonában, így volt miért visszavágni a hazai mérkőzésen. A vendégek az első percekben előnyhöz jutottak, ám ezt követően végig vezetett a magyar csapat és végül magabiztosan, 90-76-ra nyert.

Nem termett babér pingpongozóinknak

Sport2005.12.03, 12:37

Negyedik mérkőzésén elszenvedte harmadik vereségét a Statisztika női csapata az asztalitenisz Bajnokok Ligájában: a magyar együttes ezúttal attól az olasz Castellgoffredótól kapott ki a Marczibányi téren, amelyet az első fordulóban idegenben legyőzött. A BSE női csapata szintén kikapott a német Tostedt otthonában, így nem jutott be az ETTU-kupa elődöntőjébe.

Eb-sztárt igazolt a BSE kosárcsapata

Archívum2005.12.03, 13:32

Az Európa-kupában is érdekelt BSE-ESMA nőikosárlabda-csapata szerződtette az óriási tehetségnek tartott szerb Miljana Musovicot. A mindössze 18 éves irányító a nyáron aranyérmet szerzett hazája válogatottjával a budapesti U18-as Európa-bajnokságon, amelyen a torna legjobbjává választották.

Negyeddöntős a BSE az ETTU-kupában

Sport2005.11.26, 17:31

A BSE női asztalitenisz csapata magabiztosan nyert a svéd Artemarks otthonában és ezzel bejutott az ETTU-kupa negyeddöntőjébe.

Városmajori henger a BEAC ellen

Archívum2005.11.20, 20:38

Lelépte a BEAC együttesét a BSE, a városmajoriak ugyanis 116-51-re verték a BEAC-Újbuda gárdáját a nőikosárlabda-bajnokság 10. fordulójában .

Európa-kupa: kikapott a BSE és a Szeged

Archívum2005.11.10, 09:48

A BSE-ESMA és a Szeviép-Szeged is vereséget szenvedett vendégként a női kosárlabda Európa-kupa negyedik fordulójában.

A Rátgéber-lányok könnyedén verték a BSE-t

Archívum2005.11.06, 22:17

A BSE-ESMA egy negyeden keresztül remekül tartotta magát, végül azonban erőlködés nélkül aratott biztos győzelmet a címvédő MiZo Pécs a nőikosárlabda-bajnokság vasárnapi találkozóján.

A Pécs nyert, a Sopron kikapott az Euroligában

Sport2005.10.27, 21:06

Idegenbeli vereséggel kezdte meg szereplését a női Euroligában az MKB-Euroleasing Sopron kosárlabdacsapata, miután a nyitófordulóban 25 ponttal kikapott a cseh Brno vendégeként. A MiZo Pécs viszont nyert, mégpedig 13 ponttal, a spanyol Valencia otthonában.

Vereséggel kezdett a BSE a nőikosár-Ek-ban

Sport2005.10.20, 19:56

Hazai vereséggel kezdte meg szereplését a BSE-ESMA a nőikosárlabda Európa-kupában, miután a nyitókörben, nagy csatában kikapott a szlovák Ruzomberok együttesétől.

Farkas Sándor lett a BSE kosártrénere

Archívum2005.06.06, 10:45

A nőikosárlabda-bajnokság befejeztével már a következő szezonra készülnek az élvonal csapatai, két együttesnél már biztos, hogy edzőváltásra kerül sor. A BSE-ESMA kispadjára az Albacomptól távozó Farkas Sándor ült le, míg a Szeviép-Szegednél Ujhelyi Gábor utódja minden bizonnyal a szerb-montenegrói Zeljko Dokic lesz.

Pécsi henger a nőikosár-Magyar Kupában

Sport2005.02.16, 21:15

A MiZo-Pécsi VSK a papírformának megfelelően kiütéses győzelmet aratott a BEAC-Újbuda vendégeként a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Zala Volán meglepően simán verte a BSE-t, míg a Diósgyőr a Szegednél bizonyult jobbnak.

Őrzi veretlenségét a PVSK

Sport2005.01.31, 07:07

A nőikosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén a PVSK idegenben 12 ponttal legyőzte a BSE együttesét, s így Rátgéber László csapata továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezet a bajnokságban.

Papp Krisztinával meglepetésre készül a BSE

Archívum2005.01.29, 14:53

A Szolnoki MÁV-Coop női kosárlabda-csapata szétesésének egyik haszonélvezője a BSE. A városmajoriak pénteken megszerezték a sokszoros válogatott Papp Krisztinát, a 190 centis center-bedobót, aki korábban két évet már játszott a fővárosi gárdában. A roppant ponterős "Ropi" vasárnap este hatkor már pályára is lép a bajnok MiZo-Pécsi VSK elleni városmajori találkozón, amely a kiváló kosaras érkezésével rangadóvá lépett elő.

Csak egy címvédés csapatban a vívó ob-n

Sport2004.12.20, 00:48

Az országos vívó-bajnokság vasárnapi három csapatversenye közül a tavalyihoz képest kettőben új győztest avattak, egyedül a BHSE-LNX férfi párbajtőr együttese tudta megvédeni címét. Női párbajtőrben a BVSC, férfi kardban pedig a BSE bizonyult a legjobbnak.

Csak a Foton Sopron és az Albacomp győzött

Sport2004.12.09, 16:26

Az MKB-Euroleasing Sopron tisztes vereséget szenvedett a címvédő francia Valenciennes vendégeként a nőikosárlabda Euroliga 6. fordulójában. Az Európa-kupában a DKSK, a BSE és a Szeged is vereséget szenvedett, ennek ellenére mindhárman folytathatják a sorozatot. Győzelemmel jutott tovább a Ventwest-Foton Sopron, a Női Hivatásos Kosárlabdaliga intézőbizottsága ugyanakkor tartozás miatt súlyos büntetést szabott ki a klubra. A férfi Ek 6., utolsó fordulójában a már negyeddöntős Albacomp hazai pályán legyőzte a portugál Belenensest.

A BSE-ben folytatja a kajaknégyes három tagja

Sport2004.12.09, 14:03

A BSE-ESMA kajak-kenu szakosztályában folytatja pályafutását Szabó Szilvia, Bóta Kinga és Viski Erzsébet, az athéni olimpián ezüstérmes négyes három tagja.

A Szolnok és a BSE is győzött a kosárkupákban

Sport2004.12.02, 22:24

A Szolnoki MÁV-Coop SE nőikosárlabda-csapata hazai pályán magabiztosan nyert a szerb-montenegrói Vojvodina ellen az Euroliga 5. fordulójában. A BSE az Európa-kupában szintén otthon fogadta a német Wasserburgot, és ugyancsak simán diadalmaskodott, a ZTE-Zala Volán viszont vereséget szenvedett a német Saarlouis vendégeként.

Két győzelem és egy vereség a kosár Ek-ban

Archívum2004.11.18, 22:48

A Szeviép-Szeged nőikosárlabda-csapata a horvát Gospic vendégeként elszenvedte első vereségét az Európa-kupa C csoportjában. A D jelű csoportban szereplő BSE viszont győzött hazai pályán a horvát Croatia Zagreb ellen: a budapestiek legjobbja ezúttal is a nyáron érkezett amerikai Kedra Holland-Corn volt, aki 38 pontot szórt. A Ventwest-Foton Sopron először nyert a B csoportban, mégpedig a horvát Medvescak Zagreb vendégeként.

Világklasszis kosaras varázsol a Városmajorban

Sport2004.11.02, 15:34

Kedra Holland-Corn olyan kosárlabdázó, aki - nyilván nem sértődnek meg ezen a BSE vezetői - komolyabb csapatokhoz szokott. Például a Detroit Shock együtteséhez, amellyel 2003-ban WNBA-bajnoki címet szerzett, vagy olyan euroligás gárdákhoz, mint a spanyol Ros Casares Valencia, az Universidad Barcelona vagy a francia Aix-en-Provence - ahol az elmúlt négy szezont töltötte, természetesen a WNBA-ben végigjátszott nyarakat leszámítva. A 29 éves, 173 centis, 60 kilós hátvéd azonban most a Városmajorban kosarazik, s ha már ez a munkahelye, akkor vasárnap az évad eddigi legvaskosabb meglepetéséhez segítette a budaiakat: az Euroliga-induló, bbajnoki ...

Kecskeméti és pécsi siker a Göcsej-kupán

Sport2004.10.03, 21:25

A férfiak mezőnyében az Univer Kecskemét végzett az élen a 35. nemzetközi kosárlabda Göcsej-kupán, miután a döntőben tíz ponttal legyőzte a házigazda ZTE együttesét. Az már szombaton eldőlt, hogy a női tornát a MiZo-PVSK nyeri, a pécsi alakulat azonban nem vette félvállról a harmadik mérkőzését sem, hiszen 93-49-re verte a BSE csapatát.

Meglepetéssel indult a kosárlabda Göcsej-kupa

Sport2004.10.01, 20:42

Zalaegerszegen megkezdődött a 35. nemzetközi kosárlabda Göcsej Kupa, amelynek első napján a legnagyobb meglepetését a Zala Volán ZTE okozta azzal, hogy legyőzte a BSE-t.

Nincs újabb BSE eset az Egyesült Államokban

Nagyvilág2004.07.02, 23:09

Tévesnek bizonyultak azok a teszteredmények, amelyek szerint újabb kergemarhakór esetek fordultak volna elő az Egyesült Államokban - jelentették be pénteken hivatalosan Washingtonban.

Szolnokról igazolt kosárcentert a BSE

Sport2004.06.22, 17:03

Varga Rita és Ana Perovic személyében egy magyar és egy szerb centerrel erősített a következő idényre a BSE-ESMA nőikosárlabda-csapata.

Harminchatodszor bajnok a Statisztika

Sport2004.05.15, 19:12

A hazai csapatbajnokságban régen szorongatták meg úgy a huszonötszörös BEK-győztes Statisztika női asztaliteniszezőit, mint szombaton a BSE tette; de ezzel együtt a Marczibányi tériek nyerték a döntő második mérkőzését is, mégpedig 7-6-ra, s kettős győzelemmel szerezték meg 36. bajnoki címüket.

A BSE nyerte a nőiröplabda-bajnokságot

Sport2004.05.09, 19:52

A BSE nyerte a nőiröplabda Extraligát, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Vasas együttesét. A kupagyőztes Nyíregyháza hazai pályán győzött a Kecskemét ellen a harmadik helyért folytatott párharc harmadik találkozóján.

A BSE vezet a nőiröplabda-döntőben

Sport2004.05.05, 22:01

A BSE-FCSM simán nyert a Vasas-Opus Via Óbuda ellen a nőiröplabda Extraliga döntőjének első mérkőzésén. Titász-NRK-Nyíregyháza nagy küzdelemben kikapott Phoenix Mecano-Kecskeméti RC-től a harmadik helyéért zajló párharc első összecsapásán.

Palmer: kosársztár a Városmajorban

Sport2004.04.06, 20:50

Wendy Palmerről eddig sokan állították, hogy talán ő a legjobb, Magyarországon kosarazó légiós. Nos, amit a legutóbbi két mérkőzésén nyújtott a 29 éves amerikai hölgy, az alátámasztani látszik a fenti véleményt: előbb Diósgyőrben 32, majd szombaton a Városmajorban 35 pontot dobott a 188 centis center-bedobó. Utóbbi 35 pont a szezon egyik legnagyobb szenzációjához, az Euroliga-negyeddöntős Euroleasing-Orsi Sopron legyőzéséhez segítette a BSE-t. Szombaton Pécsre, az Euroliga négyes döntőjére készülődő MiZo-Pécsi VSK-hoz látogatnak a fővárosiak.

Nyíregyházi siker a röplabda Magyar Kupában

Sport2004.04.04, 19:25

A Titász-NRK-Nyíregyháza nyerte - sorozatban ötödször - a nőiröplabda Magyar Kupát. A miskolci négyes döntő záró mérkőzésén az első játszmában még nem találta a ritmust a Nyíregyháza, azután azonban egyre inkább belelendült, és megérdemelten győzte le a BSE-t.

Kettős győzelemmel jutott tovább a BSE

Sport2004.02.28, 12:08

Pénteken este a BSE-FCSM győzelmével ért véget a Vasas Opus-Via Óbuda elleni nőiröplabda Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágója. Jóllehet, a BSE 3:0-s előnnyel érkezett a rangadóra, a vérmesebb Vasas szurkolók bizakodva hangoztatták: kelt már fel a tetszhalálból a piros-kék gárda! A mérkőzés végére kiderült, majdnem igazuk lett.

BSE-előny a Magyar Kupában

Sport2004.02.25, 15:48

Előnnyel várhatja a pénteki visszavágót a BSE a női röplabdázók Magyar Kupájában, miután Kasziba István együttese 3-1-re verte a Vasast a negyeddöntő első összecsapásán.

Negyven ponttal verte a Kaposvár a Falcót

Sport2004.02.13, 19:33

Fölényes, 104-64-es győzelmet aratott a Kaposvár férfikosárlabda-együttese a Falco KC ellen a bajnokság 17. fordulójában. Az éllovasok közül nyert az Albacomp és a Körmend is, a Szolnok új légiósaival a MAFC otthonában szenvedett vereséget. A hölgyeknél a Szekszárd meglepő magabiztossággal győzött a BEAC ellen, a BSE Sopronban javított a fővárosi mérlegen.

Vajda Anna megint parádésan kosarazott

Sport2004.02.01, 13:34

A nőikosárlabda-bajnokság 15. fordulójában az Euroleasing-Orsi csapata 85-71-re győzött a BSE ellen a Városmajorban, ami nem más, mint maga a realizálódott papírforma. Az azonban aligha, hogy Vajda Anna, a vendégek bedobója 30 pontot szerzett - ennyi ugyanis még sohasem került a neve mellé NB I-es felnőtt mérkőzésen, azaz a 19 éves válogatott játékos karriercsúcsot ért el.

Fővárosi vereségek a nőikosár NB I-ben

Sport2004.01.25, 20:17

Az esélyeknek megfelelően vereséggel térhetnek haza a fővárosi csapatok a nőikosárlabda NB I vasárnapi mérkőzései után: a BSE a DKSK, a BEAC pedig a címvédő Pécs otthonában maradt alul.

A kergemarha-kór felütötte a fejét az USA-ban is

Nagyvilág2003.12.25, 21:33

Hivatalosan is megerősítették, hogy BSE - közkeletű nevén kergemarha - kóros szarvasmarhát találtak Washington államban. A betegség most bukkant fel először az Egyesült Államokban - írja a BBC News. A hír hallatán több ország - köztük Japán, Mexikó és Dél-Korea, az amerikai marhahús legnagyobb felvásárlói - felfüggesztette az amerikai marhahús importját.

Lendületben a Röhnisch-Foton

Sport2003.11.29, 22:20

Sokáig az is kétséges volt, hogy az egykori Soproni Postás romjain alakult Röhnisch-Foton egyáltalán elindulhat-e a nőikosárlabda-bajnokság küzdelemsorozatában. Végül elindult, majd olyan lendületbe jött, hogy legutóbbi négy meccsét - köztük egy Magyar Kupa-összecsapást - sorozatban megnyerte a soproni gárda. Az utolsó szombat este a Városmajorban 60-65-ra az esélyesebb BSE ellen.

A BSE legyőzte a Diósgyőrt

Sport2003.11.16, 22:15

Az idei nőikosárlabda-bajnokság első meglepetését jegyezhettük vasárnap, méghozzá vaskosat: az eddig veretlenül álló Diósgyőr ötpontos vereséget szenvedett a Városmajorban, de úgy, hogy egyetlen pillanatig sem adta ki kezéből a vezetést a fővárosi gárda. A többi meccsen érvényesült a papírforma.

Törölték a DKSK és a BSE büntetését

Sport2003.11.14, 16:47

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége hatályon kívül helyezte a Női Hivatásos Alszövetség intézőbizottságának október 22-i határozatát az amerikai Gwen Jacksonnak a DKSK-val és a BSE-vel kötött szerződései kapcsán. Döntését azzal indokolta, hogy az érintett alszövetség ugyan jóhiszeműen eljárva, de egy korábbi gyakorlatnak megfelelően hozott határozatot. 

Továbbra is veretlen a Szolnok a nőikosár-bajnokságban

Sport2003.11.08, 20:52

A BSE otthonában is magabiztos győzelmet aratott a listavezető Szolnok a nőikosárlabda-bajnokság negyedik fordulójában.

A Jackson-ügy miatt megbüntették a Diósgyőrt és a BSE-t

Sport2003.10.20, 21:09

A Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) Női Hivatásos Alszövetségének intézőbizottsága hétfői ülésén az amerikai Gwen Jacksonnak a DKSK-val és a BSE-vel kötött korábbi szerződéseit egyaránt érvénytelennek minősítette, így a játékos szabadon igazolhatóvá vált. A diósgyőriek az ítélet kihirdetése után szinte azonnal - immár szabályosan - új megállapodást írtak alá a kosarassal.

A BSE megszorongatta a PVSK-t

Sport2003.10.18, 22:08

A nőikosárlabda-bajnokság rangadóján a címvédő Pécs csak nagyszerű hajrájának köszönhetően tudta legyőzni a Városmajorban a BSE-t, a férfiaknál az Albacompon azonban ez sem segített: a fehérváriak Pakson elvesztették veretlenségüket.

Sehol sem játszhat a kétcsapatos kosaras

Sport2003.10.16, 13:37

Egyre cifrább a Gwen Jackson-ügy. A San Antonio Silver Stars 22 éves, 188 centis, 84 kilós kosarasának aláírása e pillanatban két magyar klub átigazolási lapján is szerepel: a BSE és a DKSK is saját játékosának tudja az amerikai sportolót. Jackson jelenleg Miskolcon tartózkodik, a diósgyőriek másik amerikai légiósa, Sonia Mallory lakásán. Nyíri Dezső, a női liga elnöke azt mondja, az ügy kivizsgálásáig Jackson egyik csapatban sem léphet pályára, a döntés érdekében keddre rendkívüli intézőbizottsági értekezletet hívott össze Nyíri doktor.

Két honi kosárklub is szerződtette Jacksont

Sport2003.10.15, 19:25

Szombat óta várják a Városmajorban Gwen Jacksont, a 22 éves, 188 centis, 84 kilós amerikai kosárlabdázót, akit 2004. május 31-ig leszerződtetett a BSE csapata. A San Antonio Silver Stars WNBA-gárdában a nyáron 8,8 pontos és 6,2 lepattanós átlagot produkált játékos helyett egy darabig csak telefonhívások érkeztek, ám szerdán reggel felbukkant a Ferihegyi repülőtéren a légiós. Ennek azonban aligha örülnek a fővárosi klubnál, Jacksont ugyanis Szabó István, a DKSK technikai vezetője várta.

Késik a BSE új kosárlégiósa

Sport2003.10.12, 09:29

Szombaton zártkapus edzőmeccset játszott a Városmajorban a BSE és a Szolnok női kosárlabda-csapata. Akik bejutottak a csarnokba, azok abban reménykedtek, hátha parkettre lép Gwen Jackson, a fővárosiak Amerikából szerződtetett sztárbedobója. A 22 éves kosarasnak azonban egyelőre se híre, se hamva.

Hat magyar csapat indul a nőikosár-kupákban

Sport2003.07.01, 18:14

A nemzetközi szövetség tájékoztatója szerint hat nőikosárlabda-csapat képviseli a magyar színeket az európai kupasorozatok következő idényében. Az Euroligában a PVSK mellett a GYSEV, az Európa Kupában a Diósgyőr, a Szolnok, a Szeged és a BSE próbál szerencsét.

A Postás nyert az asztalitenisz Szuperligában

Sport2003.04.22, 22:31

A Postás-Matáv nyerte a nőiasztalitenisz Klubcsapatok Szuperligáját: a döntő visszavágóján ugyan a Statisztika győzött 6-4-re, az első mérkőzést azonban hazai pályán 6-2-re elvesztette.

A Postás legyőzte a Statisztikát

Sport2003.04.15, 21:36

Óriási meglepetésre a vendég Postás-Matáv 6-2-re nyert a Statisztika ellen a nőiasztalitenisz Klubcsapatok Szuperligája döntőjének első mérkőzésén. A házigazda együttes utoljára 1987-ben szenvedett vereséget magyar csapattól: 16 éve a BSE-től kapott ki.

Ismét a döntő kapujában a röplabda-bajnok

Sport2003.04.03, 20:21

Idegenben is nyerni tudott a Vasas ellen, így már csak egy győzelemre van a nőiröplabda-bajnokság döntőjébe kerüléstől a címvédő Nyíregyháza. A másik elődöntőben a Gödöllő egyenlített a BSE ellen.

Hetedszer került Pécsre a kosárserleg

Sport2003.03.06, 20:41

Miskolcon a pécsi kosaras hölgyeknek sikerült a nagy bravúr: Rátgéber László vezetőedző csapata hetedszer szerezte meg a kupagyőzelmet, igaz, ezúttal  igencsak meg kellett izzadniuk az elsőségért Iványi Dalmáéknak. A diósgyőri kosárlabda-szurkolóknak csütörtökön már volt okuk az örömre is - igaz, ezt azért egy kicsit másképpen képzelték el. A DKSK női együttese a Magyar Kupa-döntő bronzmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a BSE ellen, és megszerezte a harmadik helyet.

PVSK-Postás döntő lesz a nőikosár-kupában

Sport2003.03.06, 09:33

A Mizo-PVSK és a Soproni Postás találkozik a nőikosárlabda Magyar Kupa csütörtöki döntőjében, miután a pécsiek a BSE, a soproniak pedig a házigázda DKSK ellen győztek magabiztosan a szerdai elődöntők során.

Fáradtan is simán nyert a PVSK és a GYSEV

Sport2003.03.03, 08:00

A nőikosárlabda-bajnokság szombati mérkőzésein a PVSK a Diósgyőrt, a GYSEV a BSE-t verte fölényesen.

A BSE is Magyar Kupa-negyeddöntős

Sport2003.02.10, 20:07

Utolsóként a BSE jutott a nőikosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjébe, miután hazai pályán is legyőzte a Szekszárdot.

Kialvatlanul is simán verte a BEAC-ot a Pécs

Sport2003.01.25, 22:27

A nőikosárlabda-NB I szombati játéknapján a hullafáradt Pécsnek sem okozott gondot a BEAC megleckéztetése, ahogy a Szolnoknak sem a BSE leverése. A Nagykanizsa-Szekszárd meccs elmaradt, mert a vendégcsapat nem tudott kiállni.

Hatvanhárom pontos Postás-győzelem

Sport2003.01.20, 12:04

A nőikosárlabda-NB I vasárnapi találkozóján a megszűnés szélén álló éllovas Soproni Postás hatvanhárom ponttal, 108-45-re verte a Nagykanizsát. A nap másik két derbijén is hazai győzelem született: a Szekszárd 82-48-ra nyert a Baja, a BSE pedig 88-65-re a Szeged ellen.

Négy légiós - kiegyenlített nőikosár-bajnokság

Sport2003.01.13, 20:00

Szokatlan képet mutat a magyar nőikosárlabda-bajnokság tabellája: a korábban aranyérmet még sohasem szerzett Soproni Postás pontveszteség nélkül vezeti a listát, mögötte a címvédő GYSEV-Orsi és a MiZo-Pécsi VSK már három-három vereséget bekasszírozott, akárcsak a negyedik helyen - a két "óriással" pontegyenlőségben - álló Diósgyőr, s az ötödik-hatodik Szolnok és Szeged is képes már az Euroliga-csapatok legyőzésére, mint tették a Tisza-partiak szombaton és vasárnap. Negatív szenzáció a több magyar válogatott kosarast felvonultató BSE gyenge és a krőzusi költségvetéssel működő szekszárdi Atomerőmű-KSC kritikán aluli teljesítménye.

Veretlen maradt a Postás

Sport2002.12.22, 21:35

A nőikosárlabda-NB I vasárnapi mérkőzésein a Soproni Postás négy ponttal győzte le a Szekszárdot. A Szeged a Szolnokot, a Diósgyőr a BSE-t verte.

Kosárlabda: csúcsrangadó előtt, kupaszerda után

Sport2002.12.19, 19:19

Szerdán nyolc magyar kosárcsapat is pályára lépett Európában, férfi együtteseink - a Kaposvár és az Albacomp - nyertek, és továbbjutottak az Európa-kupából, míg a nőknél mind a négy magyar gárda (a Diósgyőr, a Postás, a Szolnok és a BSE ) kiesett. A női Euroligában a PVSK és a GYSEV vereséget szenvedett Franciaországban, s harmadik a csoportjában (még továbbjuthatnak), ám most valószínűleg inkább a szombati csúcsrangadóra koncentrál a két élcsapat.

Sikeres férfiak, peches nők az európai kosárkupákban

Sport2002.12.18, 23:30

A férfi Európa-kupában az Albacomp és a Kaposvár továbbjutott, a nők sorozatában kiesett a BSE, a Soproni Postás, a Szolnok és a Diósgyőr is. Az Euroligában a GYSEV és a PVSK is kikapott Franciaországban.

Diplomáciai botránnyá dagadt a Mujanovic-ügy

Sport2002.12.16, 20:54

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának bosnyák centere, Razija Mujanovic-Brcaninovic - férjével, Mirsad Brcaninoviccsal együtt - csapata csütörtöki, parmai Euroliga-szereplése előtt gépkocsiba vágta magát, és elindult Sopron felé. Az osztrák-magyar államhatáron azonban, Szentgotthárdnál a határőrök feltartóztatták őket, mindkettejük útlevelét, valamint a gépkocsit elkobozták tőlük, mivel a klub vezetői Parmából feljelentették őket azzal, hogy a kocsi a GYSEV tulajdonát képezi, s a bosnyák házaspár ellopta azt.

Szombathelyen nyert a Körmend

Sport2002.12.13, 20:57

A férfikosárlabda-NB I pénteki játéknapján a Debrecen legyőzte a Kecskemétet, míg a Körmend a Szombathely otthonában diadalmaskodott. A nőknél a BSE Zalaegerszegen nyert.

Öt magyar kosárcsapat is győzött az Európa-kupában

Sport2002.12.12, 10:10

Az ötödik fordulóban elvesztette veretlenségét a PVSK a nőikosárlabda-Euroligában, pedig a Como vendégeként a lefújás előtt hat perccel még tizenegy ponttal vezetett. A női Európa-kupában a Postás, a DKSK és a BSE, a férfiak hasonló sorozatában a Kaposvár és az Albacomp is nyert hazai környezetben, mindkét csapat továbbjutott csoportjából.

Kosárkupák: öt győzelem és két vereség a magyar mérleg

Sport2002.11.14, 01:05

A cseh Nymburk otthonában is megőrizte veretlenségét a remekül hajrázó Kaposvár a férfikosárlabda Európa-kupa harmadik fordulójában. Az Albacomp is hibátlan még: a székesfehérvári együttes ezúttal a szlovákiai Losoncon diadalmaskodott. Az eddig százszázalékos Diósgyőr az orosz Vologda vendégeként elszenvedte első vereségét a női Európa-kupában, a Szolnok, a BSE és a Soproni Postás viszont egyaránt hazai győzelemmel folytatta a szereplését. Az Euroligában a GYSEV vereséget szenvedett a Valencia otthonában.

Meghódította Norvégiát az Albacomp és a Kaposvár

Sport2002.11.07, 07:00

Első győzelmét aratta a GYSEV a nőikosárlabda-Euroligában: a magyar bajnok hazai pályán könnyedén verte a litván Lietuvos Vilniust. A Szolnok és a BSE is idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a női Európa-kupában idegenben, a Soproni Postás és a Diósgyőr viszont győzött. A Kaposvár és az Albacomp továbbra is százszázalékos a férfi Európa-kupában, miután mindkét csapat idegenben legyőzte norvég ellenfelét.

Nehezen nyert idegenben a Postás és a GYSEV

Sport2002.11.02, 22:01

Az év egyik meglepetéscsapatához, a Szegedhez látogatott az eddig százszázalékos Soproni Postás nőikosár-csapata. Mindkét csapat igazolta eddigi teljesítményét, a Szeged végig ragadt nagynevű ellenfeléhez, a Postás viszont ennek ellenére biztosan nyert. A GYSEV Pesten aratott győzelmet a BSE felett.

Báder Márton légiós lett

Sport2002.06.28, 11:18

Kétéves szerződést kötött Báder Márton, az Albacomp centere a szlovén Krka euroligás kosárlabdacsapatával. A BSE női gárdáját júliustól Ujvári Miklós irányítja.

Előző
  • 1
  • 2
Következő