Brüsszel

címke rss

Szijjártó Péter: Őrült ötletnek tartjuk a karbonadó bevezetésére vonatkozó brüsszeli elképzelést

Itthon2022.06.09, 18:00

Őrült ötletnek és mindenképp megakadályozandónak tartjuk azt a brüsszeli elképzelést, amelynek alapján megadóztatnák a hagyományos meghajtású, dízel vagy benzines autóval közlekedő embereket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban.

Karácsony Gergelyék évek óta támadják a rezsicsökkentést, a választók számon fogják kérni

Itthon2022.06.08, 11:10

Karácsony Gergely csak szerény főpolgármesteri eredményeket tud felmutatni, ezért – a Demszky-korszak hagyományait felidézve – egyfajta „kommunikációs városvezetést" folytat – mondta Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban. Erdős szerint ennek egyik legfőbb jellemzője, hogy Karácsony a jobboldali kormánnyal vívott lövészárokharcból próbál politikai tőkét kovácsolni. Hozzátette, hogy Karácsony pártja, a Párbeszéd a rezsicsökkentési program egyik leghevesebb ellenzője volt az elmúlt években, és a rezsicsökkentéssel kapcsolatos friss nyilatkozata kockázatos lépés, hisszen ...

A baloldal kiszolgálná Brüsszelt, megszavazta volna az olajembargót

Itthon2022.06.07, 08:40

Miközben Orbán Viktornak sikerült megvédeni a magyar érdekeket, így a rezsicsökkentést és a benzinárstopot is a hét elején Brüsszelben, a baloldal továbbra is a magyar érdekekkel szembemenő politikát folytat. A Momentum volt elnöke, Fekete-Győr ugyanis elszólta magát, leleplezte az egész baloldalt, beismerte, hogy ha ők lettek volna kormányon, csatlakoztak volna az olajembargóhoz - vagyis leállították volna az orosz kőolaj szállítását, azonnal 700 forint fölé emelve a benzinárat, és ezzel óriási inflációt okozva. A baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést már évek óta, és ellenállás nélkül végrehajtaná Brüsszel utasításait.

Orbán Viktor megvédte Magyarországot Brüsszellel szemben

Itthon2022.06.04, 11:43

Az uniós szintű gázembargó bevezetésének megkísérlése valós és közvetlen veszély, mely a szakértők szerint még a kőolajembargónál is súlyosabb következményekkel járna az európai gazdaságra és háztartásokra nézve, így a jövőben is nagy csatákra kell számítani, melyek során továbbra is különös jelentőséggel fog bírni a nemzeti érdekek mentén történő határozott kiállás – mondta az Origónak adott interjúban ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője. Ifj. Lomnici szerint Orbán Viktornak a kőolajembargó kapcsán tanúsított határozott kiállása a térség országaival történő jövőbeli jó kapcsolat és együttműködés vonatkozásábban, ...

Újabb magyar győzelem Brüsszelben a szankciós csomag vitáján

Itthon2022.06.02, 17:46

"Átment" a hatodik brüsszeli szankciós csomag - közölte a külgazdasági és külügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós országok nagykövetei csütörtökön jóváhagyták az Oroszország elleni újabb büntetőintézkedések végső szövegváltozatát.

Századvég: Állami kötelezettség a rezsicsökkentés érvényesítése

Itthon2022.06.02, 13:44

Brüsszel elhibázott klíma- és energiapolitikája miatt az energiaárak már a háborút megelőzően drasztikus emelkedésnek indultak. A magyar kormány azonban mindvégig ellenállt az Európai Bizottság deregulációs törekvéseinek, és megvédte a rezsicsökkentést, hogy megkímélje a magyar lakosságot a kedvezőtlen energiapiaci folyamatoktól. A polgári–nemzeti kormányzat az intézkedés melletti határozott kiállásával nemcsak a nemzeti érdeket szolgálta, hanem az alkotmányos államokkal szemben fennálló alapvető követelményt is teljesített. A rezsicsökkentés ugyanis alapjogi célokat is szolgál, amelyek érvényre juttatása állami kötelezettség - írtaa ...

Európa a háború árnyékában: spórolás, kevesebb zuhanyzás és túlórák

Itthon2022.06.01, 08:27

Az európai lakosok azzal harcolhatnak Putyin ellen, ha nem használnak gázt, üzemanyagot - ezt mondják a különféle rendű-rangú uniós vezetők. Szerintük nem kell más tenni, csak kevesebbet zuhanyozni, kevesebbet főzni, kevesebbet világítani, kevesebbet autózni, kevesebbet fűteni, kikapcsolni a klímát és többet dolgozni, illetve otthon maradni. A Mediaworks Hírcentruma cikksorozatban tárja fel az ukrajnai háború eddigi és a közeljövőben várható hatásait. Az ötödik, záró részben azt elemezzük, hogy egyes uniós vezetők milyen sajátos életmódtanácsokkal próbálják energiaspórolásra rávenni a lakosságot, miután az oroszok elleni szankciók mmiatt ...

Kizárólag Orbán Viktor képviselte saját országa érdekeit Brüsszelben

Itthon2022.06.01, 08:00

Magyarország kormánya a magyarok érdekét képviseli és védi Brüsszelben, más kormányoknak fontosabb az embargó mindenáron való elfogadása – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint a háborús helyzet közepette Brüsszel véglegesen le akar válni az olcsó orosz energiáról, és amerikai, valamint más energiára akarják Európát átállítani, hogy a jóval drágább energiából kevesebbet fogyasszunk, és mindezért az oroszokat teszik meg bűnbaknak. Az igazgató úgy véli, hogy feltehetően ugyanezt a csatát meg kell majd vívnia a miniszterelnöknek a gázelllátásunk ...

Komoly magyar siker Brüsszelben - videó

Itthon2022.05.31, 09:54

Orbán Viktor sikeresen érvényesítette Magyarország érdekeit Brüsszelben, az uniós csúcson nem fogadták el az Európai Bizottság eredeti olajembargós javaslatát, a csővezetéken érkező kőolaj mentesül a szankciók alól – jelentette ki Deák Dániel legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: ennek köszönhetően Magyarországon továbbra is fenntartható a rezsicsökkentés és a benzinárstop is, tehát nem a magyar emberek fizetik meg a háború árát, de emellett Európa több országa is jól járt, hiszen a teljes olajembargó elfogadása a régió más országa számára is hátrányos lett volna. A brüsszeli tervek megvalósulásaa ...

Orbán Viktornak ismét sikerült megvédenie a magyar érdekeket Brüsszelben

Itthon2022.05.31, 08:14

Hétfőn kezdődött el a 27 uniós ország állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója Brüsszelben, a fő téma Ukrajna, az energia- és élelmiszerválság. Az olajembargó kérdésével kapcsolatban a magyar álláspont világos volt: Magyarország nem támogat olyan javaslatokat, amelyek veszélyeztetnék az ország energiaellátását, a gazdaságot, és amelyek miatt a magyar embereknek kellene megfizetniük a háború árát. Éjfél körül derült ki, hogy megszületett a megállapodás, több mint kétharmadával csökkentik az orosz kőolajbehozatalt, de Magyarország mentesítést kapott, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott: megvédtük a rezsicsökkentést.

Az uniós csúcstalálkozó második napja - kövesse az Origón élőben!

Nagyvilág2022.05.31, 09:01

A hétfőn kezdődött uniós csúcson Ukrajna, az energia- és élelmiszerválság a fő téma. Az olajembargó kérdése továbbra is vitás ügy, a magyar álláspont világos: Magyarország nem támogat olyan javaslatokat, amelyek veszélyeztetnék az ország energiaellátását, a gazdaságot, és amelyek miatt a magyar embereknek kellene megfizetniük a háború árát. Éjfél körül derült ki, hogy megszületett a megállapodás, több mint kétharmadával csökkentik az orosz kőolajbehozatalt, de Magyarország mentesítést kapott, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott: megvédtük a rezsicsökkentést. Mutatjuk a fontos fejleményeket, kövesse a történéseket az Origón!

Orbán Viktor: Brüsszel csata indul!

Itthon2022.05.30, 16:52

Ahogy az Origo is beszámolt róla Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Brüsszelbe, a kormányfő az uniós tagállami vezetők soron kívüli, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján vesz részt.

Csak garanciákkal fogadható el, ha az embargó nem vonatkozik a csővezetéken érkező orosz kőolajra

Itthon2022.05.30, 16:49

Magyarországnak jó az a megoldás, amelyet az Európai Tanács választani kíván, hogy az embargó a tengeri szállításon érkező, Oroszországból érkező olajra terjedjen ki, a vezetéken érkezőre pedig ne - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az uniós tagállami vezetők soron kívüli, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve hétfőn.

Európa a háború árnyékában: gazdasági összeomláshoz vezethetnek a brüsszeli szankciók

Nagyvilág2022.05.30, 15:45

Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika már eddig is jelentősen megnehezítette az életet az európai országokban, de a jövőben ennél is súlyosabb következményekkel is számolnak a szakértők. A Mediaworks Hírcentrumának cikksorozatában ezúttal a gazdaságot és a munkaerőpiacot veszélyeztető folyamatokat és azok lehetséges hatásait mutatjuk be.

Megállapodás Brüsszelben, megvédtük a rezsicsökkentést

Nagyvilág2022.05.31, 05:58

A ma kezdődő uniós csúcson Ukrajna, az energia- és élelmiszerválság a fő téma. Az olajembargó kérdése továbbra is vitás ügy, a magyar álláspont világos: Magyarország nem támogat olyan javaslatokat, amelyek veszélyeztetnék az ország energiaellátását, a gazdaságot, és amelyek miatt a magyar embereknek kellene megfizetniük a háború árát. Éjfél körül derült ki, hogy megszületett a megállapodás, több mint kétharmadával csökkentik az orosz kőolajbehozatalt, de Magyarország mentesítést kapott, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott: megvédtük a rezsicsökkentést. Mutatjuk a fontos fejleményeket, kövesse a történéseket az Origón!

Orbán Balázs: Magyarország a jelenlegi formájában nem tudja támogatni az újabb szankciókat!

Itthon2022.05.29, 16:59

Az Európai Tanács hétfőn és kedden rendkívüli ülést tart Brüsszelben. A tanácskozás középpontjában az ukrajnai háború és az általa okozott kihívások, köztük az egész Európai Uniót kínzó, egyre magasabb energiaárak állnak - írja Orbán Balázs a közösségi oldalán. A miniszterelnök politikai igazgatója a Facebookon azt is közölte, hogy Magyarország a jelenlegi formájában nem tudja támogatni az újabb szankciókat, a Bizottság javaslata ugyanis felér egy atombombával a gazdaságra nézve.

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatos fenyegetés

Itthon2022.05.29, 10:36

Megdöbbentőnek és elfogadhatatlan nevezte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára azt a nyilatkozatot, amelyben az ukrán energetikai miniszter tanácsadója arról beszélt, hogy bármi történhet a Barátság kőolajvezetékkel, amelyen keresztül az orosz kőolaj Magyarországra érkezik.

Hidvéghi Balázs: A brüsszeli elit veszélyezteti Európa jövőjét - videó

Itthon2022.05.25, 16:25

Magyarország az Európai Unió tagja és az is marad. Ez az érdekünk nemzetpolitikai, biztonságpolitikai és gazdasági szempontból is, de az nyilvánvaló, hogy a mai brüsszeli elit olyan irányt képvisel, ami Európa múltját tagadja, a jövőjét pedig veszélyezteti - mondta el a Pesti Tv műsorában Hidvéghi Balázs. Az EP-képviselő (Fidesz-KDNP) szerint a céljuk az, hogy felnyissák a többi tagállam szemét, és segítsenek visszavezetni az európai nemzetek együttműködését a helyes útra.

Szintet lép Brüsszel energetikai ámokfutása

Nagyvilág2022.05.25, 10:13

Brüsszel az ukrán-orosz konfliktus farvizén tovább folytatja az energetikával kapcsolatos ámokfutását. Az orosz importszén tilalma után most a gáz- és olajembargót, újabban pedig már a nukleáris embargót is rá akarja erőltetni az Unió az egyes tagállamokra – köztük Magyarországra. A brüsszeli döntések beláthatatlan következményekkel járnának nemcsak az egyes tagországokra nézve, hanem Európa egésze számára. A brüsszeli bürokraták a klímavédelmi célok mellett immár a nukleáris biztonságot sem tartják fontosnak.

Közpénzből finanszírozzák a Brüsszel által támogatott LMBTQ-propagandát

Nagyvilág2022.05.24, 11:14

Az Európai Unió több mint 200 ezer euró (77 millió forint) értékben finanszírozott olyan projekteket egy ifjúsági program keretében, amelyeken a "drag queen" (nőnek öltözött férfi-szerk.) életmódról tartottak oktató (értsd: propaganda) előadásokat. Brüsszel célkitűzéseit között szerepel, hogy a mi adónkból népszerűsítsék az újfajta gender-ideológiát és támogassák a queer migránsokat – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hiába értelmetlen, hiába kártékony, Brüsszel mindenáron olajembargót akar

Nagyvilág2022.05.24, 11:01

Mint megannyi esetben már az eddig az Európai Uniót érintő nagy válságok során az olajembargós tervezet esetében is pusztán ideológiai okokból erőlteti Brüsszel az irracionális tervezeteit. A migrációs válság, vagy a koronavírus-járvány esetében is bizonyossá vált, hogy a puszta racionalitás helyett Brüsszelt egyfajta radikális baloldali ideológia vezérli.

Magyarország az emberek érdekeit védi az olajembargót erőszakkal bevezetni akaró Brüsszellel szemben

Itthon2022.05.15, 08:28

Az Európai Bizottság tovább készíti a hatodik uniós szankciós csomagot, amely alapján az EU hat hónap alatt teljesen leválna az orosz foszilis energiáról. Az olajembargó bevezetése esetén azonnal 700 forintra emelkedne a benzin ára és 800 forintra a gázolaj. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a tervezett szankciós csomag a „magyar gazdaságra ledobott atombomba". Az embargó megvalósulása esetén tovább nőne az infláció, drasztikusan emelkednének a nyersanyagárak és ez romba döntené a gazdaságot. Az Origo a Brüsszel által tervezett orosz olajimporttilalomról Kiszelly Zoltánt, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igaazgatóját ...

Brüsszel romba döntené az európai gazdaságot az olajembargóval

Itthon2022.05.14, 15:23

Brüsszel az orosz olajembargóval hajlandó lenne ideológiai okok miatt tönkretenni a kontinens gazdaságát. Annak ellenére hozna az Európai Bizottság ilyen döntést, hogy már most is energiaválságban van Európa. Az üzemanyagárak elszabadultak, ez pedig a gazdaság minden más területére is átgyűrűzik. Ráadásul az oroszok még jól is járhatnának az olajembargóval. Magyarország kormánya nem engedi, hogy a magyarok fizessék meg Brüsszel ideológiai háborújának árát.

Századvég: Társadalmi elutasítottság övezi Brüsszel olajembargós javaslatát

Itthon2022.05.13, 11:24

Ursula von der Leyen az Európai Parlament május 4-ei plenáris ülésén ismertette az Európai Bizottság Oroszországgal szembeni hatodik szankciós javaslatának részleteit. A brüsszeli testület tervei szerint az orosz kőolaj importját hat hónapon belül, míg a finomított kőolajtermékek behozatalát az év végéig meg kellene szüntetniük az uniós tagállamoknak. A Századvég megvizsgálta, hogy mit gondolnak a magyarok a hazánkba érkező orosz kőolaj és földgáz elzárásáról, illetve az Oroszországra kivetett szankciók gazdasági következményeiről.

Varga Judit: A magyarok erős Magyarországot akarnak

Itthon2022.05.12, 20:53

2022. május 9-én zárult le a tavalyi év ugyanezen időszakában meghirdetett Konferencia Európa jövőjéről című sorozat. Zárásul a Polgári Magyarországért Alapítvány Quo vadis, Európa? – nemzetek Európája és a magyar érdek cím alatt szintén konferenciát szervezett. A rendezvény házigazdája Veisz Márton, a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója volt. Az eseményen felszólalt Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője és delegációvezetője, Gál Kinga, a nagyobbik kormánypárt EP-képviselője, a Fidesz alelnöke, illetve Varga Judit igazságügyi miniszter. Deutsch Tamás arról beszélt, hogy „a brüsszeli gépezet a moszkkvai ...

Magyarországnak és nem az oroszoknak ártana a brüsszeli olajembargó

Itthon2022.05.13, 09:14

A május végi uniós csúcsig döntenie kell az uniós országok vezetőinek a hatodik orosz szankciós csomagról - ebben ugyanis az eddigiekkel ellentétben nincs megegyezés. Az Ursula von der Leyen által ismertetett javaslat elfogadása esetén azonnal 700 forintra emelkedne a benzin, és 800 forintra a gázolaj ára. Mindezek mellett teljesen összeomlana az ipar, a gazdaság és az energiabiztonság. Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökének írt levélben történelmi kudarcnak nevezte a tervet, amelyet Magyarországon kívül Szlovákia, Csehország és Bulgária is biztosan elutasít jelenlegi formájában. Múlt pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök ...

Európa térden lőné magát az orosz olajembargóval

Itthon2022.05.11, 14:33

A brüsszeli olajembargónak beláthatatlan következményei lennének Európára és Oroszországra nézve, ráadásul a célját sem érné el, hiszen Oroszország kibírja a következő telet az európaiak pénze nélkül, de Európa már nem bírná ki az orosz olaj és gáz nélkül. Európa „térden lőné magát", ha az orosz energiahordozókra embargót vezetne be, pillanatok alatt omlanának össze országok gazdaságai, a háború hatásai ráadásul már most is érezhetőek.

Itt van Szijjártó Péter legújabb javaslata a brüsszeli olajembargó ügyében - videó

Nagyvilág2022.05.11, 13:20

Az Európai Bizottságnak nincs olyan javaslata, amely kezelni tudná egy esetleges orosz olajembargó negatív hatásait, ezért a kormány az eredeti álláspontját fogja képviselni, miszerint ezen tilalom alól a csővezetékes szállításnak kivételt kell képeznie - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter: Nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát - videó

Itthon2022.05.09, 21:40

Hétfő késő délután Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent, ahol munkavacsora keretében tárgyaltak a következő brüsszeli szankciós csomagról, és annak hatásáról Magyarországra, a magyar gazdaságra.

Zürich és Brüsszel lesz az atlétikai Gyémánt Liga döntőinek házigazdája

Sport2022.05.09, 16:29

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) döntése szerint 2024 és 2027 között Zürichben és Brüsszelben rendezik meg a Gyémánt Liga-sorozat kétnapos döntőit.

Prostituáltak fesztiválja lesz Brüsszelben

Nagyvilág2022.05.09, 13:40

Május 27. és 29. között először rendezik meg Brüsszelben a prostituáltak fesztiválját, a SNAP-ot (Sex workers Narrative Arts & Politics) - írja a The Brussels Times.

Szijjártó Péter: Nem fogjuk megszavazni az újabb brüsszeli szankciós csomagot

Itthon2022.05.08, 18:03

Nem fogjuk megszavazni az újabb brüsszeli szankciós csomagot, amíg nincs megoldás a magyar energiabiztonságra - erről írt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán vasárnap.

Így nőnének a benzinárak a brüsszeli olajembargó miatt

Gazdaság2022.05.08, 10:57

A már most is egekben lévő európai benzinárak durva emelkedését okozhatja egy esetleges orosz kőolajembargó. Egy ilyen döntés nagyon megdobná a már eleve nagyon magas európai inflációt is. Az embargó miatt azonnal meg kellene szüntetni itthon a 480 forintos benzinárplafont, és azt sem lehetne kizárni, hogy egy liter benzin nálunk is 1000 forint fölé emelkedne. Ez soha nem látott recesszióba lökné a magyar gazdaságot.

Brüsszel olajembargós javaslatáról tanácskoztak a Karmelita kolostorban

Itthon2022.05.05, 15:57

Iparági egyeztetést hívott össze Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délutánra a Karmelita kolostorba, amelyen Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak Brüsszel tervezett orosz olajembargója kapcsán - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Brüsszel szándékosan növelni akarja a benzin árát, Magyarország ezt meg akarja akadályozni

Itthon2022.05.05, 15:36

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén arról beszélt, hogy az ukrajnai háborúval összefüggésben Brüsszel hat hónapon belül kivezetné az orosz kőolajimportot, az év végére pedig a finomított olajtermékek behozatalát is megtiltaná. Az orosz olajimporttilalomról a május 24-25-én esedékes uniós csúcstalálkozón születhet döntés. Itt azonban valamennyi tagállam – köztük Magyarország is – vétójoggal rendelkezik. A magyar kormány már bejelentette, hogy élni fog ezzel, amennyiben addig nem születik valami észszerű döntés. A magyar kormány nem hajlandó elfogadni a magyar energiaellátás bbiztonságát ...

Hollik István: A baloldal is mondjon egyértelműen nemet Brüsszel új szankciós csomagjára!

Itthon2022.05.05, 14:39

A kormánypártok felszólították a baloldal hazai és európai parlamenti képviselőit, hogy mondjanak egyértelműen nemet Brüsszel új, Oroszországgal szembeni szankciós csomagjára.

Mit akar Brüsszel? Hogy haljunk éhen? - az emberek egyetértenek Orbán Viktorral, nem szabad engedni Brüsszelnek

Itthon2022.05.06, 13:10

Brüsszel le akarja állítani az orosz kőolaj behozatalát. Ez óriási gondokat okozna az európai gazdaságnak, különösen azoknak az országoknak, amelyek az olaj nagy részét Oroszországból szerzik be. Az embargó miatt üzemanyaghiány lenne, elszabadulnának az árak. Erről kérdeztük az embereket.  

Brüsszel őrült javaslatai: az emberek fűtsenek kevesebbet, ritkábban fürödjenek és mosás helyett szellőztessék a ruhát

Itthon2022.05.01, 11:57

18°C-ra maximalizálná a belső terek hőmérsékletét egy brüsszeli javaslat annak érdekében, hogy csökkenjen az európai polgárok energiafelhasználása és így a függőség az orosz gáztól. Az Európai Bizottság zöldpolitikáért felelős alelnöke még olyan szervezettel is tárgyalt, amely szerint éjjel elegendő a 15 fokos hőmérséklet is a szobában. Frans Timmermans közben azt javasolja az európaiaknak, hogy ne mossanak, inkább csak szellőztessék a ruháikat. Az olaszországi iskolákban és más középületekben pedig májustól tilos 25 Celsius-fok alatti hőmérsékletre állítani a légkondicionálókat. A magyar baloldal sem marad csendben: támadják a rezssicsökkentést, ...

Brüsszel politikai bosszút akar állni a Fidesz elsöprő győzelméért

Itthon2022.04.30, 08:57

Megint a Soros-hálózat véleményét ismételgetve akarja megbüntetni Magyarországot az Európai Bizottság. Az uniós pénzeket érintő eljárást elindító úgynevezett kondicionalitási levél hemzseg az olyan pontoktól, amelyek az eljárás szabályai szerint nem is lehetnének benne, vagy azért, mert nem tartoznak uniós kompetenciába vagy azért, mert már lezárták őket és az unió is elfogadta a magyar választ. Ráadásul a levél végén Brüsszel véletlenül elismeri azt is, hogy kettős mércét alkalmaz: annak ellenére indítja el az uniós pénzekkel kapcsolatos korrupciós ügyek miatt alkalmazható eljárást, hogy még a Bizottság szerint sem Magyarország az ...

Alapjogokért Központ: Gerinctelenül hátbatámadta Magyarországot Brüsszel

Gazdaság2022.04.28, 16:13

2022. április 27-én az Európai Bizottság jogállamisági eljárás megindításáról döntött Magyarországgal szemben. Ennek hátteréről és lehetséges eredményéről tartott tájékoztatót ma az Alapjogokért Központ "Szintet lép a hazánkkal szembeni politikai zsarolási folyamat" címmel, amelyen Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója és Kovács Attila, a Központ projektvezetője ismertette értékelésüket.

Brüsszel meg akarja tiltani, hogy 18 foknál melegebbre fűtsék az épületeket

Nagyvilág2022.04.28, 12:50

Legfeljebb 18°C-ig lehetne felfűteni az épületek belső tereit az Európai Unióban egy brüsszeli ötlet alapján. A V4NA nemzetközi hírügynökség megkérdezte erről az uniós bürokratákat, akik nem cáfolták, hogy korlátozni akarják az épületek fűtését.

Soros György fia, Alex egyértelmű parancsot adott ki Brüsszelnek

Nagyvilág2022.04.28, 11:30

Már nem is titkolják, hogy kinél van a gyeplő és honnan érkeznek az utasítások. Soros György fia, Alex a közösségi oldalán nyilvánosan adta ki az ukázt a brüsszeli bürokratáknak - írja a V4NA hírügynökség. 

18 foknál nem lehetne melegebb a lakásokban egy brüsszeli terv szerint

Nagyvilág2022.04.24, 14:06

Keménykezű és megdöbbentő tervet dolgozhatott ki az Európai Unió vezetése. Az Oroszország elleni szankciók kiterjesztése az energiaszektorra az energiafelhasználás korlátozását vonná maga után a tagállamokban. A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint Brüsszel 18 Celsius-fokban határozná meg az épületek maximális belső hőmérsékletét. Korábban egy diktatúrában már hoztak hasonló rendeletet.

Brüsszel tehetetlenségén röhög a volt orosz elnök

Itthon2022.04.23, 16:00

Twitter-üzenetben gúnyolódik Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legszorosabb szövetségese, Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök az Európai Bizottság döntésén, amivel lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok az orosz követeléseknek megfelelően rubelben is fizethessenek a gázért - írja a Mandiner. A twitteren Medvegyev röhögő-jelekkel utalt arra, hogy mit gondol a brüsszeli tehetetlenkedésekről. Vagyis, a twitter-jeleket látva, a "röhög" kifejezés egyáltalán nem túlzás. Az oroszok már hetek óta bejelentették, hogy amennyiben ez nem történik meg, akkor leállítják a „szerződésszegő" államokba irányuló gázszállításokat. Medvegyev szerint EEurópa ...

Brüsszel elsüllyed a korrupció mocsarában, miközben tagállamokkal pimaszkodik

Nagyvilág2022.04.23, 13:05

Brüsszel politikai okokból, alaptalanul vádol tagállamokat korrupcióval, jogállamisági jelentésekben beszélnek az európai uniós pénzek nem megfelelő, adott esetben jogellenes felhasználásáról, miközben ők maguk működnek a legkevésbé transzparens módon. Számos korrupciógyanús ügy merült fel a brüsszeli politikusok és szervezetek kapcsán, amelyek arra engednek következtetni, hogy az uniós intézményekben más országok politikai alapú vegzálása helyett inkább az önreflexió gyakorlása lenne célravezető. Jelenleg az európai uniós intézmények és azok tagjai, vezető tisztségviselői teljes pénzügyi átláthatatlanságáról beszélhetünk. Ifj. Lomnnici ...

Varga Judit: Folytatódik a brüsszeli kabaré

Itthon2022.04.20, 19:47

Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán fejtette ki, hogy LIBE-bizottság mai ülésen újra napirendre került a magyar gyermekvédelmi törvény. Azt írta: Folytatódik a brüsszeli kabaré...

Brüsszel a korrupció melegágya

Nagyvilág2022.04.11, 15:06

Átláthatóságot követelnek a brüsszeli bürokraták, de saját vagyonukról nem nyilatkoznak. Gyakran hallani, hogy a brüsszeliták az átláthatóságot éltetik. Csakhogy éppen a brüsszeli buborék lehet a korrupció melegágya, hiszen nem kell beszámolniuk a vagyoni helyzetükről – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így csökkentenék Orbán Viktor javaslatai a rezsiköltségeket

Itthon2022.04.08, 13:37

A szén-dioxid kvótákat terhelő adók csökkentése, a földgáz és az áram árának összekapcsolásának a megszüntetése, és a bioüzemanyagok bekeverésének időleges felfüggesztése révén jelentősen lehetne csökkenteni az uniós szintű egekben lévő energiaárakat - többek között ez derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai javaslataiból. Brüsszelben várhatóan a következő uniós csúcson kerülhetnek napirendre a magyar kormányfő javaslatai. 

A brüsszeli kormány szerint a belgák tekerjék le a fűtést 15°C-ra lefekvés és munkába indulás előtt

Nagyvilág2022.04.07, 15:38

Belgium kormánya médiakampányt indított azzal a céllal, hogy energiatudatosságra és energiatakarékosságra nevelje a lakosságot, felkészítve őket arra, hogy az ország vezetése leállíthatja az orosz energiahordozók behozatalát, ami nagyon jelentőst hiányt okozna. Az orosz energiahordozók esetleges behozatali tilalmát a brüsszeli kormány Ukrajna orosz inváziójával indokolná.