Brunner Márta

címke rss
Még mindig együtt él az elvált magyar sztárpár

Még mindig együtt él az elvált magyar sztárpár

Brunner Márta és Ács Bálint húsz év után, tavaly márciusban váltak el, de még mindig együtt élnek. Egyelőre nem engedhetik meg maguknak, hogy vegyenek még egy házat a közelben. Merthogy a közös farmjukat továbbra is együtt vezetik, és emiatt a jövőben is közel kell, hogy maradjanak egymáshoz.

Brunner Márta nemrég még ezt mondta a házasságáról

Tévé2023.06.30, 19:11

Mint írtuk, Brunner Márta és a férje titokban elváltak tavasszal, 20 évig voltak együtt.

20 év után elválhatott Brunner Márta

Tévé2023.06.27, 10:42

Brunner Márta és a férje titokban elváltak tavasszal – legalábbis így tudják a helyiek, a pár közelében élők.

Így él most Brunner Márta, a kilencvenes évek legnépszerűbb vetélkedőjének háziasszonya

Life.hu2022.04.16, 19:15

Brunner Mártát a kilencvenes években a Mindent vagy semmit! című televíziós vetélkedőműsor háziasszonyaként ismerte meg az ország, azonban sok éve visszavonult a televíziózástól, és csak színházi színészként láthatja a közönség. A Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorában Márta elmondta, hogy a színpad mellett a másik nagy szerelmet a lovak jelentik számára, otthonában, Sóskúton egy lovardát is üzemeltetnek férjével, Ács Bálinttal.

Emlékszel még rá? Visszatér a képernyőre Brunner Márta, a Mindent vagy semmit! műsorvezetője

Life.hu2021.05.04, 12:01

A Jóban Rosszban című sorozatban láthatjuk viszont Brunner Márta színésznőt, aki Amanda karakterével tért vissza a képernyőre.

Brunner Márta tévésorozatban folytatja

Tévé2021.04.30, 22:46

Brunner Márta különleges szerepben próbálhatja ki magát a Jóban Rosszban sorozatban.

Brunner Márta és Ács Bálint befogadtak magukhoz egy hajléktalant

Archívum2019.02.01, 17:29

Brunner Márta színésznő és Ács Bálint, a Shygys egykori szépfiúja egy tanyán élnek visszavonultan, nemrég pedig egy hányatott sorsú férfit is befogadtak magukhoz.

Ács Bálint színész elveszítette kedvencét: meghalt Lidi, a lova

Archívum2018.01.22, 15:09

Ács Bálint és Brunner Márta komoly veszteséggel néz most szembe, el kellett búcsúzniuk kedvencüktől. 

Brunner Márta, a Mindent vagy semmit egykori házigazdája elárulta, miért hagyta abba a tévézést

Archívum2017.11.08, 16:38

Az egész ország ismeri Brunner Mártát, hiszen éveken keresztül szerepelt a tévében, majd aztán teljesen eltűnt. A városi nyüzsgés helyett ő a vidéki nyugalmat választotta. Így él most a Mindent vagy semmit háziasszonya.

Előző
  • 1
Következő