brit politika

címke rss

Nem mond le a brit kormányfő

Nagyvilág2009.06.06, 16:21

Megerősítette szombaton a brit kormányfő, hogy nem kíván lemondani tisztségéről.

Talán összeszedi magát a megroggyant Brown

Nagyvilág2009.06.05, 18:53

Több minisztere is támogatásáról biztosította Gordon Brown brit kormányfőt, akinek vészesen meggyengült a helyzete azt követően, hogy egy távozó kormánytag lemondásra szólította fel. A több munkáspárti által Brown utódjának kiszemelt Alan Johnson jelezte, hogy nem akarja a miniszterelnöki posztot, Brown pedig kormánya átalakításával akar kimenekülni a szorult helyzetből.

Újabb miniszter bukhat bele a brit költségtérítési botrányba

Nagyvilág2009.06.02, 16:07

Várhatóan távoznia kell a kormányból Jacqui Smith brit belügyminiszternek. A politikusról még márciusban derült ki, hogy többek között pornófilmek után számolt el képviselői költségtérítést. Nagy-Britanniában súlyos belpolitikai válságot okozott a képviselők költségtérítése, több alsóházi képviselő és miniszter is belebukott már.

Harry herceg belopta magát a New York-iak szívébe

Nagyvilág2009.05.30, 02:02

Saját üzenettel, saját koszorút helyezett el az első hivatalos amerikai útján járó Harry herceg pénteken a Ground Zerónál. A World Trade Center helyén találkozott túlélő tűzoltókkal és férjét elvesztett asszonnyal is. Végig nagyon szimpatikusan viselkedett, a Daily Mail szerint több hercegi tabut is megdöntött. Útjára elkísérhette egy veterán afganisztáni bajtársa is, aki fél lábát elvesztette egy akna miatt a háborúban.

Belebuktatnák a kormányt a britek a költségtérítési botrányba

Nagyvilág2009.05.23, 18:38

Tovább dagad a brit alsóházi képviselők költségtérítési botránya. Egy konzervatív képviselő 77 ezer font közpénzt költött magánbirtokára, ebből ötezer fontot automata kapukra. A britek kétharmada a botrány miatt már előrehozott választást szeretne. Nyilvánosság elé állt a botrány kirobbantója is - azt azonban nem árulta el, ő honnan szerezte az információt. 

A brit képviselők pénze miatt már áll a bál

Nagyvilág2009.05.21, 22:17

Miközben Magyarországon továbbra is megy a maszatolás a képviselői költségtérítések körül, Nagy-Britanniában hatalmas botrány robbant ki a politikusok pazarlásai miatt. Kiderült, hogy pornófilmeket, vécédeszkákat, vakondirtást, lótrágyát, nem létező lakáshiteleket is elszámoltak a brit képviselők. Magyarországon is felmerült brit rendszerhez hasonló gyakorlat bevezetése, ami ugyan most megbukott, de előnye, hogy legalább lehetőséget adott arra, kiderüljenek a visszaélések.

Belebukott a képviselői arcátlanságba a brit alsóház elnöke

Nagyvilág2009.05.19, 13:11

Várhatóan kedden jelenti be a lemondását a brit parlament alsóházának elnöke. A távozás oka, hogy a képviselők több olyan tételt is elszámoltak költségtérítésként, amelyeket nem lehetett volna. Utoljára 300 éve fordult elő, hogy távozni kényszerült a brit alsóház elnöke.

A képviselők arcátlansága miatt kért elnézést a brit kormányfő

Nagyvilág2009.05.11, 14:29

Elnézést kért hétfőn Gordon Brown brit kormányfő azért, mert a brit alsóházi képviselők több olyan tételt is elszámoltak költségtérítésként, amelyeket nem lehetett volna. Egy képviselő például teniszpályáját javíttatta az adófizetők pénzén.

Jönnek Brown hívei az új brit kormányba

Nagyvilág2007.06.28, 06:56

Általános várakozás szerint jelentős kormányátalakítással kezdi első, csütörtöki munkanapját Gordon Brown brit miniszterelnök. Brown szerdán vette át a kormányfői tisztséget a tíz év után távozó Tony Blairtől, aki - miután kinevezték a közel-keleti kvartett különmegbízottjává - alsóházi képviselőségéről is lemondott. Ezzel gyakorlatilag le is zárult számára az a lehetőség, hogy később ismét meghatározó kormányzati szerepet játsszon, a törvényerejű brit politikai szokásjog szerint ugyanis kabinetfunkciót csak parlamenti képviselő tölthet be.  

London polgármestere: Bush olyan mint Szaddám

Nagyvilág2003.05.09, 11:34

Ken Livingstone, London főpolgármestere szerint George Bush ugyanazt a sorsot érdemelné, mint Szaddám Huszein volt iraki elnök. Washingtonban nem kommentálták az elhangzottakat. Livingstone a brit politikai élet legbefolyásosabb szélsőbaloldali politikusa. 

Hazájuk elleni támadásra készülnek a brit tálibok

Nagyvilág2002.01.07, 14:02

Egy brit fiatalember, aki állítólag részt vett több mint kétszáz, a tálibok oldalán harcoló brit önkéntes kiképzésében, azt állítja, hogy a harcosok közül sokan hamarosan visszatérnek a szigetországba, ahol újabb terroristatámadásokat szerveznek majd. A 22 éves Hasszán Butt a BBC-nek elmondta, hogy ő maga is bátorítaná a brit politikai és katonai célpontok ellen irányuló jövőbeni támadásokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő