brit politika

címke rss

Elpuskázhatják nagy lehetőségüket a brit konzervatívok

Nagyvilág2010.03.03, 12:08

Az ország gazdasága romokban, a miniszterelnököt személyes botrányok kísérik, és a 13 éve hatalmon lévő kormánypártot is sokan unják már. Elvileg minden adott lenne tehát a közelgő brit választásokon az ellenzéki konzervatívok diadalához, a párt azonban épp a célegyenesben kezdett el bukdácsolni. Mit rontott el a tory reménységként számon tartott David Cameron?

Felesége is védi a lökdösődéssel vádolt Brownt

Nagyvilág2010.02.23, 12:45

Minisztere, felesége és tanácsadója is megvédte Gordon Brown brit kormányfőt, akit a napokban azzal vádoltak meg, hogy megfélemlíti munkatársait. Sarah Brown szerint férje "erős, keményen dolgozó, tisztességes férfi", oktatási minisztere pedig azt mondta: Brown "nagyon szomorú" a történtek miatt.

Gordon Brown állítja, nem lökdösődött

Nagyvilág2010.02.21, 09:01

Durván szidalmazza, néha pedig tettleg is bántalmazza közeli munkatársait Gordon Brown brit kormányfő egy megjelenés előtt álló könyv szerint. Borwn kénytelen volt nyilvánosan cáfolni az állításokat. Azt mondta, dühében néha ugyan földhöz vág egy újságot, és előfordul, hogy csúnyán beszél, de soha nem lökött meg senkit, ahogy ezt a szerző, a The Observer kommentátora állítja.

Vádat emeltek brit képviselők ellen a költségtérítési ügyben

Nagyvilág2010.02.05, 13:42

Négy brit képviselő ellen emeltek vádat a tavaly májusban kirobbant költségvetési botrány ügyében. A képviselők tagadják az ellenük felhozott vádakat.

Szenvedélyesen védte az iraki lerohanást pénteki meghallgatásán Blair

Nagyvilág2010.01.29, 19:39

Saját nyilatkozataiból bőven idézve, szenvedélyesen védte a Nagy-Britannia iraki háborúban való részvételről szóló döntését Tony Blair korábbi brit kormányfő. A politikust pénteken hallgatta meg a háborús döntés körülményeit vizsgáló bizottság. Blair közölte, ma is hisz abban, hogy jól döntött.

Két brit fogoly megtévesztésével vádolják ügyvédek Magyarországot

Itthon2010.01.24, 14:48

A brit hatóságok megtévesztésével és szörnyű börtönkörülményekkel vádolják a magyarokat két brit férfi rokonai. A briteket európai elfogatóparancs alapján fogták el, és adták ki Magyarországnak, holott - mint később kiderült - az ügyészség még meg se vádolta őket. A két gyanúsítottat most egy Budapest szélén lévő börtönben tartják fogva, és már egy brit EP-képviselő is aggódik a sorsukért.

Brit rendőrök miatt tűnt el egy kisbaba

Nagyvilág2009.12.20, 14:09

Elvesztettek egy 18 hónapos kislányt a brit rendőrök. Miután a ghánai kisgyerek szüleit letartóztatták, rokonoknál akarták elhelyezni őt, de odaadták egy ismeretlen nőnek, aki érte jelentkezett. Három napja nem találják.

Élve boncolják a tépelődő Blairt

Nagyvilág2009.12.07, 16:26

Nem akarta fegyverrel leváltani Szaddám Huszein iraki elnököt, de mégis segítséget ígért ehhez az USA-nak. Később sokáig halogatta a döntést, de hiába reménykedett, az időhúzás sem segítette a békés megoldást. Londonban két hete indult vizsgálat a brit iraki háborús részvétel körülményeinek tisztázására, a meghallgatásokból lassan felsejlik Tony Blair korábbi brit kormányfő dilemmája: hogy lehet elkerülni a vérontást, ha egyszer segítséget ígért Bushnak.

Egy hete fogva tartanak öt brit vitorlázót Iránban

Nagyvilág2009.12.01, 20:27

November 25-én Iránban elfogtak és azóta is fogva tartanak öt brit állampolgárt, akik vitorlás hajóval Irán felségvizeire tévedtek. A versenyhajó valószínűleg azért tartott Dubajba, hogy egy vitorlásversenyen vegyen részt, és feltehetően figyelmetlenségből tévedt Irán felségvizeire. London magyarázatot kér.

Feltépik az iraki sebeket a britek

Nagyvilág2009.11.24, 16:45

Megkezdte a munkáját Nagy-Britanniában az a bizottság, amely az országnak az iraki háborúban játszott szerepét vizsgálja. Az első meghallgatáson egy egykori hírszerzési főnök azt mondta, kezdetben igyekeztek távol tartani magukat az Irak elleni támadásra buzdító amerikaiaktól. A várhatóan egy évig is eltartó vizsgálat során meghallgatják Tony Blair egykori kormányfőt is.