Bridgestone

címke rss
Véget érhet a Pirelli egyeduralma a Forma-1-ben

Véget érhet a Pirelli egyeduralma a Forma-1-ben

A Pirelli 2011 óta a Forma-1 kizárólagos gumibeszállítójaként tevékenykedik, azonban egyre valószínûbb, hogy a 2025-tõl kezdõdõ következõ idõszakért meg kell majd harcolnia. A hírek szerint ugyanis állítólag a Bridgestone is leadta pályázatát.

Szijjártó Péter: A Bridgestone is élt a kormányzati támogatás lehetõségével

Gazdaság2022.02.11, 16:16

A japán Bridgestone vállalat is élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával, és leépítések helyett kapacitásfejlesztésbe kezdett a koronavírus-járvány alatt, így téve tanúbizonyságot Magyarország iránti lojalitásáról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Környén.

Új módon csökkentenék a közlekedési balesetek számát

Techbázis2020.07.04, 12:38

Abroncsfigyelõ rendszert fejleszt a Bridgestone és a Microsoft.

A Forma-1 egyik legnagyobb botránya volt, valaki mégis örült neki

Gphírek2020.06.19, 13:26

Tizenöt éve ezen a napon történt, hogy mindössze hat autó vágott neki az USA Nagydíjnak, miután a Michelin gumijait használó csapatok bojkottálták a versenyt. Noha 2005. június 19-e fekete dátum az F1 történetében, akad valaki, aki nagyon is boldog volt aznap.

Újabb gyárakat indított újra a Bridgestone

Gazdaság2020.04.22, 08:59

A Bridgestone újraindítja a termelést az olaszországi Bariban és a belgiumi Lanklaarban, valamint a franciaországi Béthune-ben található európai gyártóüzemeiben is - írja a társaság közleménye.

Száz új munkahelyet hozott létre a Bridgestone Tatabányán

Gazdaság2019.09.03, 11:21

Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs-gyárában a japán Bridgestone, amellyel a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a létesítmény keddi átadásán.

Okosgyárat fejleszt Tatabányán egy vezetõ autóipari gyártó

Gazdaság2019.07.01, 12:43

A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását. Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelõ Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következõ idõszakban a gyártás teljes folyamata átalakul. Ez többek között érinti a félkésztermék gyártást, az energiaellátást, a karbantartást, a gyártáskövetést és a gyártástervezést is. A tatabányai gyár az európai Bridgestone gyárak közül másodikként indítja el az okosenergia („Smart Energy") rendszert. A vállalat komoly elvárásokat támaszt az új technológiákkal szemben, célja az, hogy azonos doolgozói ...

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a Bridgestone

Auto2019.06.22, 06:51

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a jövõben a Bridgestone, amely nemcsak a flottakezelõknek, hanem a magánvásárlóknak is szeretne a közeljövõben adatokat közlõ abroncsokat értékesíteni.

A Bridgestone csatlakozik a Nemzetközi Ûrkutatási Programhoz

Tudomány2019.05.09, 12:34

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy a Japán Aerospace Exploration Agency-vel (JAXA) és a Toyota Motor Corporationnel (Toyota) együttmûködve részt kíván venni egy nemzetközi ûrkutatási programban. A JAXA és a Toyota által az elmúlt hónapban tett bejelentés szerint a program kitûzött céljai között szerepel az emberi tevékenység szerepének bõvítése, és szellemi tulajdonjoggal védett fejlesztések megvalósítása az ûrkutatás terén. A Bridgestone részvétele ebben a programban kiterjed a túlnyomásos jármûveken használt gumiabroncsok teljesítményigényeinek vizsgálatára, és az ilyen jármûvek jobb tereptartásának biztosítására a Hold felszínén.

Tatabányai gumikkal száguldanak az Audik, a BMW-k és a Mercedesek

Gazdaság2019.02.04, 15:27

Eredményes évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelõ Kft., amely megszerzett minõsítéseinek köszönhetõen közvetlen gyári beszállítója lett a BMW-nek, az Audinak, a Volkswagen Csoportnak és a Mercedesnek is. Fejlesztései eredményeként a vállalat tavaly már mintegy 5 millió darab abroncsot gyártott. Célja, hogy termelési volumenének akár 40 százalékát is közvetlenül a hazai és nemzetközi autógyáraknak értékesítse.

9 milliárd forintos beruházás Tatabányán, új üzemet épít a Bridgestone

Gazdaság2018.09.10, 11:31

Újabb beruházást hajt végre Magyarországon a Bridgestone. Az új raktárépület 10 ezer négyzetméteres lesz, és 100 új embernek jelent munkát. A sajtóeseményen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

Orbán Viktor: Közép-Európa országai együtt emelkednek fel

Gazdaság2017.10.26, 14:48

Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, az országok pedig együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfõ a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone beruházásának átadásán csütörtökön, a Tatabányai Ipari Parkban.

Drágább lehet idén a nyári gumi

Gazdaság2017.03.09, 12:04

Most szaladjon, aki nem akar többet fizetni a gumiabroncsért – a nyári és jövõ téli szezonban ugyanis a gumigyártók akár tíz százalékkal is drágábban adhatják az abroncsokat a kereskedõknek. A gyártók már értesítették partnereiket, hogy minden szegmensben emelésre kell készülni, ez várhatóan 4-6 hét elteltével jelenik majd meg a kiskereskedelmi árakban, a készletek kimerülésével – állítja a gumiabroncs-nagykereskedelem piacvezetõ vállalata, az Abroncs Kereskedõház.

Cserjébõl lesznek az új gumik

Auto2015.11.26, 12:10

A Föld erõforrásai végesek, ezért a gumiabroncs gyártóknak is muszáj folyamatosan új alapanyagok után kutatniuk.

Nem engedték be a gyárba a szakszervezeti vezetõket

Gazdaság2015.01.26, 08:38

Nem engedte be a kormány stratégiai partnere, a Bridgestone a szakszervezeti vezetõket a cég környei telephelyére. A Bridgestone az közölte az Origóval, írásban tájékoztatták a szakszevezeti vezetõket arról, hogy mikor tudják õket fogadni.

Karanténba vonult az ebolafertõzött országból hazatért magyar

Itthon2014.08.15, 08:30

Libériából kellett hazahozni egy tatabányai cég alkalmazottját az ebolajárvány miatt. A nõ otthoni karanténba vonult, rendszeresen vizsgálja orvos. A WHO eközben arra gyanakodik, hogy a betegség által érintett országokban kozmetikázzák a fertõzöttekrõl és az elhunytakról készült statisztikákat.

Orbán Viktor: Lekörözzük a cseheket, a németeket

Gazdaság2013.06.10, 13:57

Pár éven belül Magyarországon adhatja a GDP legnagyobb részét az ipar az Európai Unióban - mondta Orbán Viktor a Bridgestone gumiabroncsgyár bõvítésének alapkõletételén.

A Bridgestone-t sem érdekli a Forma-1

Gphírek2013.06.05, 13:21

A Hankook után a Bridgestone szóivõje is kijelentette, hogy a japán gyártó a közeljövõben nem tervezi a visszatérést a Forma-1-be.

Ötszáz ember kap munkát a Bridgestone a tatabányai üzemében

Gazdaság2012.10.24, 09:28

Közel 75 milliárd forintos beruházással bõvíti tatabányai egységét a japán Bridgestone. A félezer új munkahelyet jelentõ lépéssel a gyár termelése 2017 után megtriplázódik.

Jönnek a színes autógumik

Auto2012.02.14, 15:16

Egy újfajta tintának és nyomtatási eljárásnak köszönhetõen eláraszthatják az utakat a színes autógumik.

Új gumiabroncs koncepciót mutatott be a Bridgestone

Auto2011.12.09, 18:42

A japán gumiabroncsgyártó egy olyan új abroncsot fejlesztett ki, amelyet nem kell felfújni. Az új kerék elviekben biztonságosabb és környezetkímélõbb.

A víz a lényeg - Hogyan válasszunk téli gumit?

Auto2011.11.21, 09:56

A téli gumi kiválasztásánál nem a hóban nyújtott teljesítmény a legfontosabb szempont, és csak néhány ezer forintot spórolhatunk egy olcsó abronccsal. Független gumitesztek eredményei alapján megtaláltuk a legjobb ár/érték arányú abroncsokat.

A gyenge forint is oka a téligumi-hiánynak

Auto2011.11.08, 20:03

Bár több mint 15 millió személyautó-abroncs készül Magyarországon évente, a hazai kereskedésekben mégis téligumi-hiány tapasztalható. Többek között a gyenge forint, a növekvõ ázsiai és nyugat-európai kereslet és az alapanyagok árának növekedése is okolható.

Visszaesett a Bridgestone

Archívum2008.08.08, 13:27

A világ vezetõ autóabroncs-gyártója, a Magyarországon is jelen levõ japán Bridgestone 30 százalékos nyereségcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni folyó üzleti éve elsõ félévében, elsõsorban az erõsebb jen és a nyersanyagárak szárnyalása miatt: adózott eredménye 37,2 milliárd jenre (341,3 millió dollár) csökkent, az egy évvel korábbi 52,9 milliárd jenrõl.

Várakozáson aluli a Michelin profitja

Archívum2008.07.30, 15:25

A vártnál jobban csökkent a francia Michelin csoport nyeresége az év elsõ felében, ezért a társaság lefelé módosította idei profit-elõrejelzését a nyersanyagok várható további drágulása miatt, nem változtatott viszont 2010-ig szóló tervein.

Gumiipar: Bridgestone-Toyo szövetség

Archívum2008.05.16, 13:27

A magas nyersanyagárak és az élezõdõ verseny stratégiai szövetségben készteti együttmûködésre a Magyarországon is jelen levõ japán Bridgestone és a rivális Toyo Tire & Rubber gumiabroncsgyártókat.

Tatabányán nyitott gyárat a Bridgestone

Archívum2008.04.03, 16:03

A japán Bridgestone csütörtökön hivatalosan megnyitotta elsõ európai, teljesen automatizált üzemét a tatabányai Ipari Parkban. A 66 hektáron fekvõ üzem 200 dolgozónak biztosít munkát, a beruházás értéke 190 millió euró - hangzott el a gyár átadásakor.

Porsche-verõ Nissan: GT-R

Auto2007.10.25, 11:41

A Nissan az új GT-R elkészítését nem vette félvállról, ezért az új sportkocsijuk annyira jó lett, hogy a hírek szerint a legendás Nordschleifén veri a legújabb Porsche 911 Turbót. Nézzük a részleteket!

F1: már nyitott a tesztkorlátozásra a Ferrari

Gphírek2005.10.04, 08:23

Mivel a Bridgestone 2006-ban ötre növeli partnercsapatai számát, az eddig lázadozó Ferrari is hajlik valamiféle tesztkorlátozásra.

Räikkönen nyerte a vizes belga versenyt

Gphírek2005.09.12, 10:06

A finn Kimi Räikkönen ért célba elsõként az eseménydús Belga Nagydíjon, így az ezúttal második Fernando Alonsónak még várnia kell élete elsõ világbajnoki címére. Esõ ugyan nem esett, de a pálya végig nedves volt Spában, ami alaposan megnehezítette a pilóták dolgát. A dobogó harmadik fokára a végén nagyot autózó Jenson Button állhatott fel, Michael Schumachert és Juan Pablo Montoyát kilökték.

Sokadszor is a vert mezõnyben a Ferrari

Gphírek2005.06.11, 20:05

Noha a Bridgestone állítólag "talált valamit" a Forma-1-es Kanadai Nagydíj elõtt, a Ferrari ugyanolyan rossz, mint eddig.

F1: Bridgestone-ra válthat a Williams

Gphírek2005.06.06, 14:25

A Bridgestone Forma-1-es pozíciójának megerõsítésén fáradozik, az utóbbi hetekben megkörnyékezte a Red Bullt, a Toyotát és legújabban a Williams-BMW-t is.

Ferrari-öröm: a Bridgestone "talált valamit"

Gphírek2005.06.02, 12:04

A Minardi kivételével minden Forma-1-es istálló intenzív teszteléssel tölti a hetet: a mezõny egyik fele Monzában, a másik Silverstone-ban készül a tengerentúli futamokra. A Ferrari új gumikat is kipróbál majd, ezek a hírek szerint megoldhatják Schumacherék gondjait.

Szidja a Bridgestone-t a Ferrari elnöke

Gphírek2005.05.11, 08:53

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a csalódást keltõ Spanyol Nagydíj után nyilvánosan kritizálta a Bridgestone-t. Emberemlékezet óta nem volt ilyesmire példa.

Ferrari: Elszaladt mellettünk a mezõny

Gphírek2005.05.09, 12:12

A barcelonai nullpontos versenyt követõen Jean Todt, a Forma-1-es Ferrari-istálló csapatfõnöke végre kertelés nélkül kimondta, hogy a konkurencia elszaladt együttese mellett. A Bridgestone-nak egyelõre fogalma sincs, mi okozhatta Michael Schumacher defektjeit, az Observer címû napilap szerint pedig három együttes is átalakította tankjait a BAR kizárását követõen.

A Sauber kihátrált a Ferrari mögül

Gphírek2004.11.03, 15:45

A Forma-1-es Sauber-istálló azonnali hatállyal megvált eddigi gumiszállítójától, a Bridgestone-tól, s megállapodott a francia Michelinnel.

F1: megvan a Jaguar utódja

Gphírek2004.10.06, 13:56

Az Autosport magazin értesülése szerint a Dallara visszatér a Forma-1-be, Max Mosley viszont úgy véli, kiszállhat a BMW, a Honda vagy a Mercedes. A Bridgestone megkörnyékezte a Williams, Renault, Toyota triót.

Schumacher: Történelmi siker volt

Gphírek2004.07.05, 12:43

Még a Ferrari gumiszállító partnerét, a Bridgestone-t is meglepte, hogy Schumacher négykiállásos taktikával nyerte meg a Francia Nagydíjat, a hatszoros világbajnok szerint gyõzelme egyenesen történelmi volt. A Renault erõs kritikával illette Jarno Trullit, amiért az utolsó körben elveszítette a harmadik helyet, a McLaren meg szomorkodott az elúszott dobogó miatt.

Új gumikkal támad a Bridgestone

Gphírek2004.03.30, 11:27

A pazar malajziai eredmények után a Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán, a Bahreini Nagydíjon is legyõzné a Bridgestone riválisát, a francia Michelint-t.

Sepangban folytatódik az F1-es gumiháború

Gphírek2004.03.20, 06:37

Vízválasztó lehet a Forma-1-es autós világbajnokság második, sepangi futama, legalábbis a gumiháború tekintetében, vélik a Michelin szakemberei. A melbourne-i kudarc után a francia cég felülmúlná a Bridgestone-t, ezért sokkal jobb eredményeket vár a forró, malajziai pályán. Szerdán hivatalosan is átadták a bahraini versenypályát, ahová április 4-én látogat a száguldó cirkusz mezõnye.

Nem szorul védelemre a magyar munkaerõpiac

Gazdaság2004.02.10, 14:40

Értelmetlen volna a magyar munkaerõpiac védelme a szlovák és a lengyel munkavállalókkal szemben - nyilatkozták gazdaságkutatók az [origo]-nak, miután hétfõn Balázs Péter kijelölt EU-biztos felvetette ennek lehetõségét. Idõközben a külügyi tárca is közölte: nem reális a jelenlegi EU-nagykövet felvetése.  

Retteghetnek a bridgestone-osok

Gphírek2003.12.22, 11:04

A Bridgestone egyik, névtelenséget kért alkalmazottja az Autosportnak elmondta, a fejlesztések jelenlegi állása szerint csapataik nem fogják tudni felvenni a versenyt a michelin-esekkel. Az új Sauber nem ment át a törésteszten, Allan McNish jordenes állásban bízik.

A félvezetõpiacra lép a japán Bridgestone

Techbázis2003.12.02, 10:40

A legnagyobb japán gumiabroncs gyártó vállalat, a Bridgestone kiterjeszti tevékenységét a félvezetõ lapkák gyártására is és 2004 második felében már meg is kezdi a kísérleti termelést.

Coulthard vezette elõször az MP4-19-et

Gphírek2003.11.25, 16:06

A valenciai pályán kedden elkezdõdtek a Forma-1-es tesztek, s bemutatkozott a McLaren-Mercedes jövõ évi autója.

"Nincs pánik, vezetünk" - interjú Jean Todt Ferrari-vezérrel

Gphírek2003.08.21, 19:54

Nem mindennapi lehetõséghez jutott szerkesztõségünk a Vodafone Magyarország jóvoltából: a távközlési cég segítségével bepillanthattunk kicsit a Forma-1 kulisszái mögé, mi több, bebocsátást nyertünk a Ferrari otthonába is. Jean Todt, az istálló csapatfõnöke exkluzív interjút adott az [origo]-nak, amelybõl többek között az is kiderült, hogy évente mindösszesen tíz napot fordít pihenésre.

A Ferrari kicselezte a teszttilalmat

Gphírek2003.08.19, 11:00

Háromhetes kötelezõ pauza ide vagy oda, a Forma-1-es Ferrari-istálló megtalálta a módját, hogy a Bridgestone-nal karöltve új gumikeverékeket próbáljanak ki. Michael Schumacher ezalatt otthon pihengetett (és tréningezett), ám állítólag teljesen kipihenten érkezik majd hazánkba.

Szép sárga az új Jordan

Gphírek2003.02.18, 10:30

Nyolcadik F1-es csapatként hétfõn a barcelonai pályán a Jordan-Ford is bemutatta idei autóját, az EJ13-at. A fõnök Eddie Jordan szépnek találja a színét, cél a középmezõny eleje. A Minardi megállapodott a Bridgestone-nal, nem kell F3000-es gumikon gyakorolnia.

Esõgumit fejleszt a Michelin

Gphírek2002.11.19, 13:31

A Forma-1-es szállító esõgumijai jelentõsen elmaradnak a rivális Bridgestone-éitól, épp ezért rohamos fejlesztésbe kezdtek a franciák; öntözõrendszerrel ellátott pályát készítettek maguknak.

Mogyoródon támad a Bridgestone

Gphírek2002.08.12, 17:58

A Forma-1-es gumiszállító cég, a Bridgestone nem pihenéssel töltötte a Magyar Nagydíj elõtti heteket: a japánok új abrocs fejlesztésén dolgoztak, hogy a Ferrari minél hamarabb megnyerje a konstruktõrök vébéjét.

Fisichella bírálja a Bridgestone-t

Gphírek2002.04.25, 14:55

Giancarlo Fisichella, a Jordan pilótája bírálta a Bridgestone gumiszállítót, mert fejlesztései során szinte csak a Ferrarira koncentrál, és a japánok többi partnere csak szenved a maranellóiaknak szánt abroncsokkal.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ