BRFK

címke rss

Tételesen cáfolja a rendőrség az Index mártírt kreáló hazugságait

Itthon2018.12.21, 17:44

Cáfolja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fake news-t gyártó Indexen állított újabb hazugságokat. A BRFK közleményében számol be a valóságról, vagyis, hogy az országzászló rúdját festékkel lefújó, és emiatt közérdekű munkára ítélt férfi párját kétszer is értesítették arról, hogy őrizetbe veszik a férfit, tehát nem igaz, hogy nem tudott semmit. Továbbá az sem volt igaz, hogy nem kaphatta meg a rendszeresen szedett gyógyszerét, ugyanis a közlemény leírja, hogy "megfelelő orvosi ellátás és hatóanyagában megegyező gyógyszer biztosítva" volt a rongálás miatt őrizetbe vett férfi számára.

Kiderült, hogy minden második tüntető, akit őrizetbe vettek, bűnöző

Itthon2018.12.15, 17:22

Eddig is tudni lehetett, hogy a Budapestet feldúló provokátorok Soros emberei, és nagy arányban bűnözők. Most kiderült, hogy minden második előállított ember büntetett előéletű. Korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt embert is őrizetbe vettek a fővárosi tüntetések után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is beszámolt a szóvivő, hogy az előállítottak közül 11-en voltak már korábban is büntetve. A szerdai tüntetés után két külföldi állampolgárt: egy németet és egy belgát is előállítottak. A három nap alatt 15 rendőr sérült meg.

Halálos gázolás a X. kerületben

Itthon2018.10.10, 07:04

Egy férfi meghalt Kőbányán, mert egy autó elütötte. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Vizsgálja Gyurcsány feleségének cégét a BRFK

Itthon2018.08.29, 07:55

Szeptember közepéig eldől, indul-e nyomozás a Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára vezette Altus Portfólió Kft. pénzkölcsönnyújtási gyakorlata miatt - írta a Magyar Idők.

Vakáció Kapitány figyelmezteti a gyerekeket és a szülőket a nyár veszélyeire

Itthon2018.06.12, 12:30

A vigyázzon magára! És telefonjára. A kutyájára. A lakására. A közlekedésre. A biciklijére. Az autójára. A szeretteire. A környezetére. Az értékeire. A családjára. Az egészségére. A pihenésre. A napsütésre. A fővárosra. A vizekre. A tavakra. A BRFK a nyár illetve a beköszönő vakáció legnagyobb veszélyeire hívja fel a figyelmet szuperhősével legújabb videójukban.

Rendőri felvezetéssel vittek kórházba egy szülő nőt

Itthon2018.06.11, 09:44

Rendőrök juttattak kórházba egy nőt, akinél egy piros lámpánál megindult a szülés.

Feladták magukat a körözött fradisták

Sport2017.11.15, 22:03

Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.

Százezer adag heroin volt egy magyar autósnál

Itthon2017.07.06, 14:20

Huszonhét kiló heroint foglaltak le egy magyar autóstól Franciaországban.

Az autóba bújt, mégis megtalálták

Itthon2017.05.19, 17:05

Azt hitte, megúszhatja a börtönt az a budapesti férfi, aki ellen a Fővárosi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, mert "elfelejtett" bevonulni a börtönbe.

Ez a férfi rabolta ki a budai ékszerboltot

Itthon2017.04.23, 16:45

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felvételeket tett közzé arról a férfiról, aki szombaton kirabolt egy ékszerüzletet Budán, a Retek utcában. Miután a férfi a pulton átmászva kirabolta a boltot, menekülés közben megütötte az eladót.

Csökkent a bűncselekmények száma 2016-ban

Itthon2017.03.30, 17:08

A fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2016-ban 13,4 százalékkal csökkent. Budapesten 11-gyel több emberölés történt tavaly, mint 2015-ben.

Ezt a számot hívja, ha az ünnepek miatt nem találja az autóját

Itthon2017.03.14, 12:03

Zöldszámot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság azok számára, akiknek a járművét a március 15-ei rendezvények miatt elszállítják a lezárt útszakaszokról.

Megszökött a házi őrizetből két román Budapesten

Itthon2017.02.27, 09:37

A lábukra szerelt nyomkövetőt lefeszítve megszökött a házi őrizetből két román állampolgár Budapesten.

Másfél éve eltűnt, de csak most szóltak a rendőrségnek

Itthon2017.02.15, 11:11

Egy családtagja jelentette be, hogy eltűnt a 24 éves Pap Gábor – másfél  évvel az után, hogy utoljára látták.

Kevesebb bűncselekmény történt tavaly Budapesten

Itthon2017.02.09, 14:19

A regisztrált bűncselekmények száma 13 százalékkal csökkent Budapesten tavaly, a 2015-ös évhez képest. Emellett a felmérések szerint biztonságosabbnak érezzük Budapestet, ami Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint sok mindennek köszönhető. Nem csak annak, hogy csökkent a rendőrök reakcióideje, de sokszor már a helyszínen meghallgatnak egy tanút. Évet értékelt a vezérőrnagy.

Kamera is vette az óbudai kocsmai verekedőt

Itthon2017.02.05, 15:49

Az 190 centis, kigyúrt gyanúsított minden előzmény nélkül ütötte a sértettet egy óbudai mosdóban, az agresszort fénykép alapján körözi a rendőrség. 

Ezeket az utakat zárták le Putyin látogatása miatt

Itthon2017.02.02, 11:08

A ferihegyi reptértől a Parlamentig tart a Putyin-látogatás miatt lezárt utak és utcák listája, összegyűjtöttük, merre nem érdemes elindulnia csütörtökön.

Ha ő a leolvasó, ne nyisson ajtót!

Itthon2017.02.01, 15:26

Idős sértettet fosztott ki a körözött tolvaj, aki az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát. A tettest egy kamera is vette.

Még több utcát zárnak le Putyin érkezése miatt

Itthon2017.02.01, 15:11

Vlagyimir Putyin orosz elnök delegációjának csütörtöki érkezése miatt több utat lezárnak Budapesten. Máshol csak korlátozzák a forgalmat. A Teréz körúton és a Szent István körúton is tilos lesz például megállni, az egész városban dugókra számíthatnak a közlekedők.

Putyin jön, az utakat már szerdán lezárják

Itthon2017.01.31, 12:47

Budapest jelentős részén és az M3-as autópálya fővárosi szakaszán is leáll ideiglenesen a forgalom Vlagyimir Putyin érkezése miatt csütörtökön. Térképen mutatjuk, merre halad majd az orosz elnök, melyek azok az utak, ahol nem érdemes próbálkozni sem a következő két napban.

A budapesti főkapitány beszélt a leukémiás kislány apjával

Itthon2017.01.29, 07:54

Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány saját maga fizetné ki annak a férfinak a pénzbírságát, akit a szmogriadó ideje alatt büntettek meg, mert négyéves lányát olyan autóval vitte gyógykezelésre, amellyel nem közlekedhetett volna.

Több kerületben is megtalálták ugyanazt a kézfejet

Itthon2017.01.25, 09:14

Egyetemről lopott orvosi preparátum lehet a levágott kézfej, amit hétfőn a fővárosban találtak meg. Nem csak a felfedezés furcsa, hanem a megtalálásának körülményei is –a rendőrség pedig nem foglalkozik az üggyel. 

Kétmilliót lopott a pénztárcával, évekig üldözték a rendőrök

Itthon2017.01.19, 13:18

Évekig kereste a rendőrség azt a tolvajt, aki egy fővárosi étteremből lopott pénztárcát: a zsebes kétmillió forintot zsákmányolt, de innentől nem lehetett nyugta. Végül drogbirtoklás miatt is felelnie kellett.

Félholtra verte és megerőszakolta volt barátnőjét

Itthon2017.01.17, 12:06

A dánszentmiklósi férfi szerszámkulccsal támadt volt partnerére, leteperte a magatehetetlen nőt.

Hét év után fogták el a zuglói emberrablót

Itthon2016.12.23, 10:32

A 40 éves férfit Glasgowból szállították haza a magyar rendőrök – hét éve társaival elektromos sokkolóval ütött ki, majd rabolt el egy zuglói férfit.

Sütő Ferenc megunta a nyomkövetőjét

Itthon2016.12.21, 10:46

Szökött foglyot keresnek az óbudai rendőrök: a férfi hétfőn egy bírósági tárgyalásra indult, de aztán meggondolta magát.

Bedrogozott férfi fenyegetett robbantással

Itthon2016.12.21, 09:54

Autóból kiszállva ordítozott egy férfi a Király utcában, robbantással fenyegette meg a járókelőket. Bombát nem találtak nála, de drogot igen.

Belehalt sérüléseibe a Budapesten felgyújtott férfi

Itthon2016.12.20, 12:26

Megverte, majd fel is gyújtotta támadója azt a férfit, akit egy józsefvárosi lépcsőházban találtak meg vasárnap éjjel. Az áldozat egy napig élt az erőszak után.

Ötven kiló füvet próbáltak Magyarországra csempészni

Itthon2016.12.20, 09:37

Nagy üzletre készült, de vádemelés előtt áll a budapesti drogkereskedő - hiába rendelte meg az 52 kilós marihuánaszállítmányt, a kamiont már a francia határon lefülelték.

Így dolgozik egy besurranó, ha senki sem zavarja

Itthon2016.12.19, 16:09

Laptopot vittek el egy budapesti hotelből, a tettes pedig tudtán kívül szakmai bemutatót tartott: így méri fel a terepet pár perc alatt egy alkalmi besurranó tolvaj.

Megtalálták a gyermekotthonból elszökött lányt

Itthon2016.12.10, 22:17

Elszökött a Gloriett-telepi gyermekotthonból, fél napig keresték a tízéves Szajkó Mária Amandát.

Megtalálták a Budapesten eltűnt lányt

Itthon2016.12.10, 17:17

Tamara egy erzsébetvárosi gyülekezetbe indult, egy napig nem adott hírt magáról.

Albán fűmaffiát számoltak fel Budapesten

Itthon2016.12.08, 16:07

Egy nagyobb fűszállítmány után a főnökök is lebuktak, Budapesten terítő albán-magyar marihuánaterjesztő hálózatot számolt fel a BRFK és a terrorelhárítás.

Még keresik a magyar-román garázda drukkereit

Itthon2016.12.03, 14:39

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is keresi azokat, akik 2015. szeptember 4-én 19 óra és 23 óra közötti időben, a Magyarország-Románia labdarúgó mérkőzés idején garázdálkodtak.

Eltűnt egy testvérpár Budapesten

Itthon2016.11.29, 09:40

A 16 éves lány és öccse Pesterzsébetre indult, de egy napja nem látták őket. A rendőrség fénykép alapján körözi az eltűnt testvéreket. 

Gyermekotthon lakója vádolja erőszakkal a mentősöket

Itthon2016.11.25, 15:47

Egy budai gyermekotthonban él az a lány, akit a gyanú szerint két mentőápoló kényszerített szexre. Az áldozat drog hatása alatt állt a történtek idején,  vallomása azonban nem csak ezért tűnik megkérdőjelezhetőnek.

Ötmilliós vérdíjat tűztek ki a népligeti gyilkosra

Itthon2016.11.09, 10:52

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat adna az országos rendőrfőkapitány annak, aki segít leleplezni a Népligetben agyonvert asszony gyilkosát. A bokrok között megtalált áldozatot valószínűleg meg is erőszakolták.

Bottal-pisztollyal rabolt ki egy benzinkutat

Itthon2016.10.25, 16:54

Az ismeretlen férfi az arcát eltakarva követelte a bevételt, egyik kezében pisztolynak látszó tárgyat, a másikban sétapácát tartva rabolt.

Megvertek egy buszsofőrt Rákoskeresztúron

Itthon2016.10.15, 11:12

A támadó a városközpontban kötött bele a sofőrbe, majd ütni kezdte – kamera követte minden mozdulatát.

Drogmérgezés Józsefvárosban: egy ember meghalt

Itthon2016.09.18, 16:45

Egy ember meghalt, egy pedig kórházba került vasárnap a fővárosi, Lujza utcai drogparti után.

Visszajárt rabolni a Boráros térre

Itthon2016.09.15, 07:50

Előbb egy nőt lökött fel, majd fiatalokat fenyegetett késsel a 28 éves budapesti férfi – lakásán látogatták meg a rendőrök.

Fizetett, hogy lophasson a bolti szarka

Itthon2016.09.13, 15:08

A férfi több alkalommal fizetett egy budapesti drogéria biztonsági őrének, hogy ne tegyen semmit, amíg ő és élettársa lop az üzletből.

Gyerekeket sodortak el, baleset az Alkotás utcában

Itthon2016.09.13, 13:10

Autó és motoros ütközött a XII. kerületben, a karambol során elsodortak három iskolás lányt is.

Árulkodó szelfi készült a kameratolvajról

Itthon2016.08.24, 09:41

Csavarhúzóval nyúl a kamera felé – ez az utolsó kép a kőbányai tolvajról, a rendőrség is örül a bizonyító erejű szelfinek.

Símaszkos rablók rohanták le a benzinkutat

Itthon2016.08.23, 12:03

Ketten rabolták ki az újbudai töltőállomást, a maszkos bűnözők egy gumilövedékes pisztollyal fenyegették meg az eladót.

Nyomoznak az elmaradt nyári táborok miatt

Itthon2016.08.04, 19:48

Csalás miatt nyomoz a rendőrség az ELTE-n meghirdetett táboroztatási ügyben, közel kilencven hallgató fizetett rá szó szerint arra, hogy hitt a nyári munkát kínáló, angliai alapítású cégnek. Nagyot bukott egy soproni szabadidőközpont is, a táborok szervezője cáfol, és levelekben fenyegetőzik.

Fényképpel körözik a Rákóczi úti késelőt

Itthon2016.08.02, 13:22

Térfigyelő kamera felvételei alapján körözik a férfit, aki a rendőrség szerint három személyt szurkált meg hétfő este a fővárosi Rákóczi úton. 

Meggyilkoltak egy férfit Óbudán

Itthon2016.07.25, 10:19

Veszekedés fajult késelésig az Árok utcai lakásban, a 48 éves áldozaton már nem lehetett segíteni.

Eltűnt egy tízéves fiú Budapesten

Itthon2016.07.10, 18:43

Vasárnap délelőtt, józsefvárosi otthonából tűnt el Oláh Erik János, rendőrök is keresik a fiút.

Drogot áruló brit állampolgárt fogtak el Budapesten

Itthon2016.06.26, 10:56

Őrizetbe vettek egy 26 éves brit állampolgárt, aki kábítószert árult egy fővárosi szórakozóhelyen.

Bocsánatot kért a BRFK a tibeti tüntetők zaklatásáért

Itthon2016.06.10, 17:06

Négy évvel ezelőtti ügyben kért elnézést a Budapesti Rendőr-főkapitányság: igazoltatták és bekísérték a kínai miniszterelnök látogatása miatt tiltakozó tibetieket.

Életveszélyesen megsebesült egy külföldi: ezt a férfit keresik

Itthon2016.05.20, 15:45

Két külföldit próbált meg kirabolni egy férfi a Józsefvárosban. Összeverekedtek. Az egyik külföldi életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A rendőrök keresik a támadót.

Igazolványgyár bukott le Budapesten

Itthon2016.05.11, 11:27

Ipari mennyiségben gyárthatott személyi igazolványt, forgalmi engedélyt egy soproni férfi, végül egyik óvatlan ügyfele miatt bukott le.

Gyilkosság Budapesten? Holttestet találtak a fővárosi Ó utcában

Life.hu2016.03.28, 17:45

Holttestet találtak a budapesti Ó utca egyik lakóépületében – erősítette meg az Origo információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Kilencmilliárdot csalhattak ki az álbefektetők

Itthon2016.03.04, 11:48

Hat fő mozgathatta az ügynöki hálózatot, ami befektetők tömegét tévesztette meg, és országszerte kilencmilliárd forintos kárt okozott.

Idősekre utaztak az egyenruhás bűnözők

Itthon2016.02.12, 10:38

Két hónap alatt öt idős embert csaptak be a rendőrruhás csalók, komplett hatósági felszerelést találtak náluk.

Fogolyszökés Budapesten

Itthon2015.12.07, 15:28

Kábítószer-kereskedelem miatt vittek be egy férfit csütörtök éjjel a BRFK Tolnai Lajos utcai épületébe, ahonnan másnap, pénteken megszökött. A férfit órákkal később Dunakeszin fogták el.

Sorozatrabló után nyomoz a BRFK

Itthon2015.10.20, 00:03

Három rablást követett el egy férfi hétfő délután Budapesten, mindegyik alkalommal mobiltelefonokat lopott; a Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen - olvasható a police.hu honlapon.

Idős emberek nyugdíját csalta ki egy férfi

Itthon2015.10.12, 12:28

Egy nyugdíjas házaspár pénzét csalta ki egy férfi múlt héten kedden a fővárosban. Azt mondta, hogy a banktól jött. Éppen nyugdíjfizetéskor érkezett. 

Több lövés is eldördült egy budapesti szórakozóhelynél

Itthon2015.09.20, 12:22

Verekedés tört ki, és egy gumilövedékes fegyverből több lövés is eldördült vasárnapra virradóra egy VII. kerületi szórakozóhelynél, egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült.

Focidrukkereket keres a rendőrség

Itthon2015.09.08, 13:57

Több mint száz radikális focidrukker tombolt a Deák téren a magyar–román meccs előtti éjszakán, néhány gyanúsítottról fénykép is készült.

Csúszópénzről és magyar rendőrökről ír a BBC migránsügyben

Itthon2015.09.03, 13:54

Bécsben nyilatkozott egy szír menekült nő a BBC-nek. Azt mondta, csúszópénzt kértek tőle a magyar rendőrök, amiért cserébe nem vitték el egy itteni befogadóállomásra, hanem továbbmehetett Bécsbe.

Kiraboltak egy dohányboltot Budapesten

Itthon2015.08.30, 11:08

Fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegetőzve rabolt ki egy dohányboltot egy símaszkos férfi Óbudán szombaton késő este. A rendőrök egy órán belül elfogták.

Rablónak is pocsék volt az elfogott rendőr

Itthon2015.06.30, 09:14

Néhány ezer forintot zsákmányolt bűnöző barátjával a budapesti őrmester, két napon belül elfogták.

Kiderült, a BRFK is nyomoz: ellopták a paksi beruházás titkos dokumentumait?

Life.hu2015.06.13, 21:26

A Blikk információi szerint ismeretlenek ellopták egy autóból a Paksi Atomerőmű bővítésének titkos dokumentumait, az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-vel szombaton azt közölte, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított lopás gyanúja miatt.

Szóvivőváltás a BRFK-nál

Itthon2015.06.01, 22:09

Új szóvivőt neveztek ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Ő lehet Nancy gyilkosa

Itthon2015.05.22, 15:56

Azonosította a rendőrség azt a kínai férfit, aki a gyanú szerint megölhette Nancy Davist, a fővárosi Akácfa utcában holtan talált örömlányt.

Testvérével maradhat az afgán kislány

Itthon2015.05.15, 15:05

Péntek reggel rendőrök gyűjtötték be az a fővárosi Nehru-parton letelepedő afgán menekülteket, elvittek egy nyolc éves kislányt is - tudta meg az Origo. A sétány lakói újra menekülttáborba kerülnek, a lány viszont  bátyja mellett maradhat.

Cukiságbomba robbant a rendőrségen

Itthon2015.05.10, 10:35

Szolgálati cicák születtek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nádasdy utcai épületében. A három kismacska kiválóan érzi magát.  

Elfoghatták a 4-6-os rémét

Itthon2015.05.08, 14:01

Az utasokat zaklató kéregetőt fogtak el a fővárosi rendőrök. Valószínűleg a 4-6-os villamos réméről lehet szó, aki hónapok óta ijeszgeti a körúti vonalon utazó fiatal nőket.

A Száva család lövöldözött Budapesten

Itthon2015.04.16, 17:26

Az erdőkertesi Száva család férfi tagjait körözi a rendőrség a szerdán, a Király utcában történt támadás miatt. A lövöldözésben ketten megsérültek.

Cukiságbomba robbant a budapesti rendőrségen

Itthon2015.04.15, 08:30

Nyolc kutyakölyök született a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Az apa és az anya is a rendőrségen dolgozik. 

Megkéselte, megverte szüleit egy fővárosi férfi

Itthon2015.04.05, 12:43

Rátámadt családjára a 38 éves budapesti férfi: apját összeszurkálta, anyját megverte, majd menekülni próbált.

A számok alapján biztonságosabb lett Budapest

Itthon2015.03.20, 11:28

A fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság által készített beszámolóból, amelynek elfogadásáról hétfőn dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Meggyilkoltak egy idős asszonyt Pestszentlőrincen

Itthon2015.02.27, 08:56

Családi házában találtak rá a 83 éves asszony holttestére, órákon belül elfogták feltételezett gyilkosát.

A Kossuth téri sátrazás már 2,2 millió forintba került a rendőrségnek

Itthon2015.02.13, 22:00

A rendőrség tájékoztatása szerint augusztus 8. óta több mint 2 millió forintba került az Országház előtti "sátrazás".

Új rendőrkapitány két fővárosi kerületben

Itthon2015.01.01, 15:16

Az országos rendőrfőkapitány a VIII. kerületi, a budapesti pedig a XII. kerületi kapitány megbízását szüntette meg. Egyiküket áthelyezték. 

Elfogta a rendőrség a Fidesz-székház támadóit

Itthon2014.10.27, 10:46

A rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette a Fidesz székházát megtámadókat.

Rendőrök bontották el az autóbontót

Itthon2014.10.24, 11:30

Becsapott vevője miatt bukott le azt a kispesti orgazda, akinél közel 100 autó rendszámtábláját találták meg a rendőrök. Az illegális autóbontó két alkalmazottnak adott munkát – ők is a bíróság elé állnak.

Józsefvárosi dílerek árulták a Zenét

Itthon2014.10.02, 16:52

A Magdolna utcából terítettek azok a drogkereskedők, akiket a BRFK és a TEK nyomozói fogtak el szeptember 29-én. A jól szervezett csapat futárokat, megfigyelőket is alkalmazott - a banda tagjai előzetes letartóztatásba kerülnek.

Ismét jár a 3-as metró

Itthon2014.09.29, 06:40

Megindulhatott a forgalom a 3-as metró vonalán hétfő reggel, miután a rendőrség átvizsgálta a teljes szakaszt. 

Csomagológép is volt a drogtanyán

Itthon2014.09.18, 18:44

Száz gramm heroin, csomagoló présgép és több határidőnapló – komplett gyárat működtettek azok a fővárosi dílerek, akiket kuncsaftjaik elfogása után tartóztatott le a rendőrség. A három férfi elfogásában a TEK is részt vett.

Szökött ló szaladgált Budapesten

Itthon2014.08.19, 14:03

Elszökött egy ló kedden délelőtt egy fővárosi VIII. kerületi lovardából – tudta meg az Origo a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletétől.

Házi őrizetbe helyezték Labanc Ferencet

Itthon2014.08.08, 21:26

Befolyással üzérkedéssel és önbíráskodással gyanúsítják őket.

Videó a volt főnyomozó elfogásáról

Itthon2014.08.07, 16:11

A Terrorelhárítási Központ nyilvánosságra hozta a felvételt, amin az látszik, hogyan fogták el L. Ferencet.  

Kovács Erzsi halála ügyében nyomoz a rendőrség

Archívum2014.07.29, 12:51

Nyomozást indított a BRFK életvédelmi osztálya Kovács Erzsi táncdalénekes halálával kapcsolatban. Sorra hallgatják ki a tanúkat, de egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit.

Mindenkit őrizetbe vették, aki a kamionon volt

Itthon2014.07.07, 19:12

A rendőrség a kamionra mászó ellentüntető ellen rendzavarás, az őt rugdosó biztonságiak ellen csoportos garázdaság miatt indított eljárást.

Új főkapitánya lesz holnaptól Budapestnek

Itthon2014.06.30, 11:05

Egyhangúlag támogatta Bucsek Gábor rendőr dandártábornok kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Félmeztelenül őrjöngött egy férfi a Blahán

Life.hu2014.05.22, 12:41

Egy félmeztelen, őrjöngő férfihoz kértek rendőri segítséget a járókelők a fővárosi Blaha Lujza téren, szerdán este. A férfi később életét vesztette – írja az Origo. 

A rendőrség nem beszél Welsz Tamás haláláról

Itthon2014.04.04, 12:48

Welsz Tamás halálának körülményeiről nem ad semmilyen információt a rendőrség. Nem azért, mert nem akarják elmondani, hogy milyen eredményre jutott a boncolás, a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy beszéljenek.

Húszhónapos kisbabát találtak Budapesten

Life.hu2014.03.19, 18:21

Az apróságra egy férfi bukkant szerda hajnalban a Rottenbiller utca egyik kapualjában – tudta meg az MTI.

Előző
Következő