Brexit

címke rss

Egyre hihetőbb a magyar történet – pénteken döntenek

Gazdaság2016.07.06, 16:29

Maga a brexit nem volt meglepetés, erre lehetett számítani, de a következményei egyelőre beláthatatlanok, derült ki az Erste Befektetési Zrt. által szervezett háttérbeszélgetésen. A cég ügyfeleinek egyelőre inkább az óvatosságot és a kivárást javasolják. Pénteken a Moody's hitelminősítő vizsgálja a magyar adósbesorolást, így azt is, hogy felminősítik-e Magyarországot – az Erste szakértői „pozitív-semleges” döntést várnak.

Távoli piacokban bíznak a bankok

Gazdaság2016.07.06, 10:50

Egyes elemzők szerint a brexitnépszavazást követő piaci felfordulás, kiegészülve a negatív kötvényhozamokkal, komoly vételi lehetőséget jelenthet a befektetőknek a feltörekvő piacokon.

Eljön a kockázati tőke ideje

Gazdaság2016.07.05, 16:09

Csak a brit kilépéssel kapcsolatos félelmek elegendők voltak ahhoz, hogy a második negyedévben több mint harmadával csökkenjenek a kockázati tőkebefektetések Európában. Mindazonáltal a britek EU-ból való kilépése akár komoly lehetőségeket is rejthet magában.

Brit jegybank: Máris érezteti hatását a brexit

Gazdaság2016.07.05, 15:52

A brit jegybank szerint máris kezdenek valóra válni azok a kockázatok, amelyektől a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt tartani lehetett. 

A font és a birodalom hanyatlása

Gazdaság2016.07.05, 16:06

Kevés adatsor mutatja jobban Nagy-Britannia globális szerepének csökkenését, mint a font árfolyama a dollárral szemben az elmúlt 100 évben. A szigetország fizetőeszköze ugyanis az elmúlt évszázadban folyamatosan gyengült, és a szakértők szerint a brexitnépszavazás utáni esés egy újabb lépés volt a zsugorodási folyamatban. 

Figyelmeztettek: most jön még csak a feketeleves a piacokon

Gazdaság2016.07.05, 10:13

Mindenkit figyelmeztet a Bank of America, aki már úgy gondolta, fellélegezhet a brexitet követő sokkhatás után. A bank szerint ugyanis csak idő kérdése, hogy az amerikai részvények újabb hatalmas pofont kapjanak.

Tombolnak az indulatok a piacokon! Mire kell figyelni?

Gazdaság2016.08.01, 11:51

Alapos felfordulást okozott a piacokon a brit népszavazás eredménye, amelyen a kilépéspártiak kerültek többségbe. Rendkívüli a bizonytalanság. Mit tehetnek ebben a helyzetben a befektetők? A kérdésre Hajdu Egon, a CIB Alapkezelő befektetési igazgatója válaszolt.

Tovább csilloghat az arany

Archívum2016.07.04, 18:20

Több mint 500 tonnával emelkedett a tőzsdén kereskedett alapokban tartott arany mennyisége a januári mélypont óta, ami egyre növekvő aggodalmakra utal. A lassú növekedés, a kamatemeléstől valószínűleg tartózkodó amerikai jegybank, illetve a brexit-népszavazás egyaránt a befektetői idegességet fokozzák.

Törvénysértő lehet a brexit az egyik legnagyobb jogi iroda szerint

Nagyvilág2016.07.05, 11:53

Az egyik legnevesebb londoni ügyvédi iroda bevonásával jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti döntés nélkül kiléptethesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból.

Bankvásárlás, életbiztosítások, uniós tagság - erről szólt a hét

Gazdaság2016.07.03, 17:46

Egy héttel a kilépés mellett döntő brit népszavazás után Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy jó szívvel nem tudna az uniós tagság mellett szavazni. Ugyanakkor szombaton a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az Origónak azt mondta, hogy a magyar kormány álláspontja határozott: Magyarországnak az unióban a helye. Januártól könnyebb lesz életbiztosítást választani, színre léptek az MKB Bank új tulajdonosai, csökkent a munkanélküliek száma, míg a foglalkoztatottság nőtt. Ez volt a héten a gazdaságban.

A bankrendszer jelenti az igazi veszélyt

Gazdaság2016.07.03, 16:38

A brit döntés az Európai Unió elhagyásáról elsősorban a bankrendszeren keresztül jelenthet negatív következményeket az Egyesült Államokra nézve – figyelmeztet a Goldman Sachs. A bank éppen ezért a pénzügyi fertőzéstől, és nem a közvetlen növekedési hatástól fél.

A font átalakítja az európai turizmust

Gazdaság2016.07.03, 09:24

A brexitszavazás után a font gyengülésnek indult, és amennyiben bejön az elemzők jóslata, és kitart a szigetország fizetőeszközének mélyrepülése, úgy az európai turizmusra is komoly hatással lesz a britek kilépése az EU-ból.

Tuzson Bence: az uniós tagság nemzeti érdek

Itthon2016.07.02, 17:14

Gazdasági és politikai szempontból is egyértelmű, hogy Magyarország érdeke a uniós tagság - ezt nyilatkozta az Origónak Tuzson Bence. A kormányzati kommunikációs államtitkár arról beszélt: a baj azzal van, ha az EU-s döntéshozatalt a talpáról a feje tetejére akarják állítani. 

Kövér László: Nem kell kilépni az EU-ból

Itthon2016.07.02, 15:14

Az unió előnyös Magyarországnak, attól, hogy rosszul működik, még nem feltétlenül kell kilépni belőle, meg kell próbálni változtatni rajta - nyilatkozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Globális terepen harcolnak a jegybankok

Gazdaság2016.07.01, 17:41

A globalizáció lehetetlenné teszi, hogy egy ország belső gazdasági környezetét a külföldi hatások figyelembe vétele nélkül működtessék. Ez manapság fokozottan igaz a jegybankokra, amire a brexit erősen rá is világított.

A felfordulásban is buktak az alapok

Gazdaság2016.07.01, 16:24

A devizára fókuszáló hedge fundok immáron a negyedik hónapban mutattak veszteséget, amit a brexit kapcsán felélénkülő devizapiaci mozgások sem tudtak ellensúlyozni.

Népszavazást tartana az elnök Csehország EU- és NATO-tagságáról

Nagyvilág2016.07.01, 13:11

Népszavazást tartana Csehország európai uniós, illetve NATO-tagságáról Milos Zeman cseh államfő, aki erről pénteken beszélt egy dél-morvaországi lakossági fórumon.

Kiss László újabb ügyéről is megkérdezzük Lázárt

Itthon2016.06.30, 13:45

Minden bizonnyal a brexit, a magunk mögött hagyott uniós csúcs, a fővárosi buszbeszerzések, magyar válogatott Eb-szereplése és Kiss László újabb ügye is szóba kerül az 56. Kormányinfón.   

Úszik a világ a negatív kötvényekben

Gazdaság2016.06.30, 12:30

A negatív hozamú globális adósságállomány egyre elképesztőbb magasságokba emelkedik. A brexti-népszavazás következtében immáron 11,7 ezer milliárd dollárnyi állampapír forog negatív hozammal a világban.

Öt jelölt van a brit kormányfői posztra

Nagyvilág2016.06.30, 13:48

Bejelentette indulását a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért - és így a miniszterelnöki posztért - Michael Gove igazságügyi miniszter csütörtökön. Ugyancsak bejelentette indulását Theresa May belügyminiszter. Mellettük még három jelölt van.

A művészeti piac és a brexit

Archívum2016.06.29, 19:13

A brexit népszavazás eredménye nemcsak a pénzügyi piacokat érinti. A művészeti aukciós üzletek központja ugyanis Nagy-Britannia, ahol a nagy cégek most lélegzetüket visszafojtva várják a következményeket. Ők lehet, hogy rosszul, a vevők viszont akár jól is járhatnak.

A brexit segíthet visszaszerezni a britek önbizalmát

Nagyvilág2016.06.30, 09:54

A népszavazás eredményével a britek azt üzenik a világnak: mindenkivel nyitottak az együttműködésre, nem csak az EU-val – mondta Farzana Baduel, az egyik legnagyobb londoni PR-ügynökség alapítója, a kilépés melletti kampány támogatója. A korábban a Konzervatív Párt üzleti kapcsolatokért felelős tanácsának elnökhelyettesi posztját is betöltő szakember arról is beszélt: nincs értelme egységes szabályokat hozni 28 különböző ország számára. 

A briteket sürgeti a német kancellár

Nagyvilág2016.06.29, 15:33

Mielőbb szeretné megkezdeni a hivatalos kilépési tárgyalásokat az Egyesült Királysággal az  Európai Unió 27 másik tagállama - közölte Angela Merkel német kancellár a 27 ország vezetőinek szerdai brüsszeli tanácskozását követően.

Orbán Viktor: Az EU nem Brüsszelben van

Nagyvilág2016.06.29, 16:43

A tagállamok jelentik az Európai Uniót, nem az uniós intézmények. Erről Orbán Viktor beszélt a brexitről és következményeiről szóló EU-csúcs után Brüsszelben. A kormányfő szerint nem szabad most siettetni a briteket, már csak a kint dolgozó magyarok miatt sem. Az Origo Brüsszelből tudósít.

Lemondott tisztségeiről Wáberer György

Gazdaság2016.06.29, 13:22

Lemondott a Wáberer’s International Nyrt.-ben betöltött minden tisztségéről, az stratégiai tanácsadóként folytatja Wáberer György. A vállalkozó többek között a brexitet említette, amiért a céget egyelőre nem vitték tőzsdére, hanem egy alapkezelőnek adták el, utódja azonban jövőre újra megpróbálkozhat a tözsdével.”

Nyitva az út a font bukása előtt

Archívum2016.06.29, 12:02

Ahogy a font kedden gyűjtött némi erőt a brexitet követő sokk után, az elemzők azt fontolgatják, vajon a szigetország fizetőeszköze elérte-e már a mélypontot. Egyesek úgy vélik, a felpattanás csupán hamis illúzió, és idén akár már a paritás is eljöhet a dollárral és az euróval szemben egyaránt.

Biztosan távoznak a britek az unióból, de csak októberben

Nagyvilág2016.06.29, 00:56

Még nem tudják, hogy milyenek lesznek a pontos körülményei, de a brexit már tény, és az is, hogy majd csak ősszel lesz az. Ez derült ki a Nagy-Britannia unióból való kilépéséről döntő népszavazás utáni uniós csúcson, amelyet érhetően a brit ügyek domináltak. Ugyanezekről rég nem látott nagy vita volt az Európai Parlamentben. Az Origo Brüsszelből tudósít.

Ő lehet az új brit miniszterelnök

Nagyvilág2016.06.28, 18:16

A győzelemmel végződő népszavazás után a kilépés melletti kampány fő arca, Boris Johnson korábbi londoni polgármester jelentkezett a David Cameron lemondása után megüresedő miniszterelnöki pozícióra. Megnéztük, hogyan lett a klasszikus nyelvekért rajongó tehetséges diákból botrányhős és persze páratlanul sikeres politikus – akin most már nem lehet nevetni.

Orbán Viktor szerint nincs tisztázatlan kérdés

Nagyvilág2016.06.28, 17:14

Az Európai Unióból történő brit kiválásról folytatandó tárgyalások során Magyarországnak arra kell figyelnie, hogy olyan megállapodás jöjjön létre az Egyesült Királyság és az EU között, amely a magyarok és a többi közép-európai ország érdekeit megvédi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben az unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve kedden.

Új utakat keresnek a befektetők

Gazdaság2016.06.28, 17:11

Ahogy a brexit utáni két kereskedési napon a részvények nagy eséseket produkáltak, számos befektető kezdett nagy erőkkel kutatni a kötvénypiacokon annak reményében, hogy megtartsa a tőkéjét és jövedelmét. A nagy kérdés tehát, hogy miként alakulnak át a kötvényportfóliók a következő időszakban.

Háromezer brit cég Magyarországon

Gazdaság2016.06.28, 16:34

Csaknem háromezer hazai cég tulajdonosi hátterében találhatóak brit érdekeltségű cégek vagy magánszemélyek – vélhetően őket az átlagnál is jobban érinti majd Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.

Magyar gazdasági irányváltást akar az LMP a brexit miatt

Itthon2016.06.28, 16:05

A brexit fokozottan ráirányítja a figyelmet arra, hogy azonnali gazdaságpolitikai irányváltásra van szükség Magyarországon - jelentette ki Szél Bernadett kedden Szegeden.

Jó hatással volt a magyar állampapírokra a brexit

Gazdaság2016.06.28, 15:12

Kiugróan magas érdeklődés jellemezte a keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukciót - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter.

Megsürgették a brit kilépést

Nagyvilág2016.06.28, 12:52

Az Európai Parlament felszólította David Cameron brit miniszterelnököt, hogy már a ma kezdődő uniós csúcson jelentse be országa kilépési szándékát.

Juncker: Nem engedhetjük meg magunknak a bizonytalanságot

Nagyvilág2016.06.28, 11:34

Sem hivatalos, sem informális tárgyalásokról nem lehet szó, amíg Nagy-Britannia nem jelenti be hivatalosan távozási szándékát az Európai Unióból.

Súlyos vagyonok úsztak el a brexittel

Gazdaság2016.06.28, 11:18

A világpiacok hétfőn ismét tízmilliárdokat söpörtek ki a leggazdagabb elit zsebéből a brexit-népszavazást követő pénteki felfordulás után. Az európai milliárdosok jártak a legrosszabbul, de a Föld minden táján nagy bukások voltak.

Japán foghatja a fejét a brexit miatt

Archívum2016.06.28, 10:00

A japán jen minden vezető deviza ellenében erősödött, ahogy a britek az EU-ból való kilépésre szavaztak a múlt héten. A japán vezetésre a fizetőeszköz erősödése azonban komoly nyomást helyez, és a szigetország akár közbe is léphet a piacon, hogy védje gazdasági érdekeit.

Ha ebből nem tanul az EU, akkor semmiből

Nagyvilág2016.06.28, 08:59

A ma kezdődő uniós csúcs előtt egy dolog biztos: a brexit minden eddigi lényeges kérdést háttérbe szorít. A „maradék” 27 országnak most azt kell kitalálnia, mennyire engedjék el a távozó kezét. Nem lesz egyszerű konszenzusra jutni, de ha minden igaz, erre lesz négy hónapjuk. Jogilag addig olyan, mintha nem lett volna népszavazás.

A pesti romkocsmák is megérzik a brexitet

Gazdaság2016.06.28, 04:45

Fontos vendégkörnek számítanak a magyar idegenforgalomban és vendéglátásban a brit turisták, a font gyengülése azonban negatív hatással lehet a turistaforgalomra.

A britek nem sietnek a hivatalos kilépéssel

Nagyvilág2016.06.27, 19:44

A brit kormány egyelőre nem aktiválja Lisszaboni Szerződésnek az EU-tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét - mondta hétfőn a brit miniszterelnök. Hozzátette: a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok életkörülményeiben nem lesznek "azonnali" változások.

Szijjártó: uniós vezetőknek is távozni kell a brexit után

Nagyvilág2016.06.27, 16:50

Teljesen legitimek azok a felvetések, amelyek szerint az európai uniós intézményeknek személyi konzekvenciákat kell levonniuk a brit népszavazás után - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn Varsóban, miután részt vett 10 európai uniós tagország diplomáciai vezetőinek találkozóján.

A baloldal akarja erősíteni az integrációt Németországban és Franciaországban

Nagyvilág2016.06.27, 15:30

A politikai unió felé tett lépésekkel válaszolna az Egyesült Királyság kilépésről szóló döntésére a francia és német baloldal, és a kilépésről szóló tárgyalásokat is minél hamarabb megkezdenék a britekkel. Az elképzelések megvalósítását azonban megakadályozhatja, hogy Angela Merkel szerint jelenleg túlságosan megosztott az EU az ilyen horderejű döntések meghozatalához.  

Az uniós doméncímeket is elvehetik a britektől

Techbázis2016.06.27, 14:57

A brexit után nehezebb lesz .eu-s doméncímeket regisztrálniuk a briteknek, mivel már nem fognak megfelelni a kiszabott feltételeknek. A kiválás lezajlása még körülbelül két évet vehet igénybe, addig az Európai Bizottság fog dönteni arról, mi legyen az eddigi, britek által megvett .eu-s címekkel.

A németek szerint a briteknek nincs visszaút

Nagyvilág2016.06.27, 14:44

"A szövetségi kormány nem akar függő játszmát" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Steffen Seibert német kormányszóvivő, hozzátéve, hogy ez Európában senkinek nem állhat érdekében. 

Nagyobb bajok is vannak a brexitnél

Gazdaság2016.06.27, 16:31

Noha a világ még azt találgatja, hogy mi lesz a brexit után, az HSBC egy szakértője szerint ennél sokkal nagyobb probléma is fenyegeti a globális gazdaságot. A rendszerszintű gondokat ugyanis sokkal inkább a kötvénypiac tükrözi.

Kiderült Soros György meglepő húzása

Gazdaság2016.06.27, 13:26

Soros György nem ismételte meg az angol font elleni 1992-es támadását a brit népszavazás előtt. Mi több, igen meglepő pozícióból várta fejleményeket. 

Brexit: Az MNB szorosan követi a helyzetet

Gazdaság2016.06.27, 00:19

Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépésére a régiónk és főként Magyarország gazdaságilag kevésbé érzékeny – többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Nagy Márton. Az MNB alelnöke szerint a növekedést érintő esetleges negatív hatások mérséklése fontos feladat. Nagy Márton arról is beszélt, hogy az európai piacokra termelő vagy szolgáltató vállalat esetében felmerülhet a kapacitásoknak az EU-ba, azon belül is akár a kelet-közép-európai régióba történő telepítése, ami viszont már számunkra is komoly növekedési lehetőségeket jelenthetne.

Brexit: diplomáciai nagyüzem

Nagyvilág2016.06.27, 10:11

Prága, Berlin, London, Dublin – mindenütt a brit uniós népszavazás után kialakult helyzetről egyeztetnek.

Varga: Nem kell módosítani a költségvetést a brexit miatt

Gazdaság2016.06.27, 06:16

Különleges kedvezményeket kínálna a magyar kormány a Nagy-Britanniát elhagyó vállalatoknak.

Ferenc pápa: Valami nem működik ebben a lomha unióban

Nagyvilág2016.06.27, 05:13

A katolikus egyházfő szerint új módokat kell találnia az Európai Uniónak az együtt maradásra.