Brett Ratner

címke rss
Amerikai sikerrendezővel tárgyalt Vajna Tímea - fotó

Amerikai sikerrendezővel tárgyalt Vajna Tímea - fotó

Vajna Tímea nemcsak Arnold Schwarzeneggerrel van jóban, de nemrég Robbie Williamsszel is összefutott, most pedig arról mutatott Instagram-sztoriban egy fotót, hogy épp a Csúcsformában-filmek, A vörös sárkány, az X-Men: Az ellenállás vége és a Hogyan lopjunk felhőkarcolót kétszeres Emmy-jelölt rendezőjével, Brett Ratnerrel tárgyal, akinek a filmjei eddig több mint kétmilliárd dolláros bevételt hoztak világszerte. Vajon mire készülnek együtt?

Meg kellene dugnod, hogy rájöjjön, hogy leszbikus - mondta a híres rendező

Film2017.11.13, 16:36

Bár gyerekkora óta tudja, 18 éves korában még nem vallotta be magának Ellen Page, hogy a nőkhöz vonzódik, így szó szerint sokkolta, amikor az X-Men rendezője odaszólt egy mellette álló nőnek vele kapcsolatban. Más rendezők pedig szexuálisan zaklatták évekkel ezelőtt.

A Warner Bros. nem hosszabbít szerződést a szexuális zaklatással vádolt Brett Ratnerrel

Archívum2017.11.03, 09:30

A Warner Bros. filmstúdió nem hosszabbítja meg a szerződését Brett Ratner filmrendezővel, akit hat nő, köztük Olivia Munn színésznő vádolt meg szexuális zaklatással a Los Angeles Times szerdán megjelent cikkében.

Brett Ratner zaklatási ügye miatt ugrott a Playboy film

Film2017.11.02, 21:30

Hollywoodi hírek szerint a Brett Ratner rendező-producer ellen felhozott szexuális vádak miatt várhatóan nem valósul meg a Hugh Hefner Playboy-alapítóról tervezett életrajzi film.

Brett Ratner tagadja, hogy kolléganője előtt maszturbált, mégis menesztette a stúdió

Film2017.11.02, 14:58

A Warner Bros. filmstúdió nem hosszabbítja meg a szerződését Brett Ratner filmrendezővel, akit hat nő, köztük Olivia Munn színésznő vádolt meg szexuális zaklatással - írja a Los Angeles Times szerdán megjelent cikkében.

Jared Leto a legjobb nőkkel fog henteregni

Film2017.10.04, 17:27

Forrás: Millennium Films / Dale Robinette middle on 4288 2848 A Hollywood Reporter szerint Ratner szeretné újraindítani Hefner egyik műsorát, a hatvanas években sugárzott Playboy After Dark-ot, amely a Playboy-guru partijait örökítette meg. A nyuszis villában összejött pár sztár, akikkel elcsevegett Hefner, majd a vendégek előadtak pár számot, a néző pedig úgy érezhette, egy kicsit ő is része a másvilági luxusnak. Hogy Hefner nélkül milyen partikról érdemes tudósítani a Playboy-házból, arról nem szólnak a hírek. 

Vajna Tímeát egy ismert hollywoodi rendező csókolgatta - Fotó!

Life.hu2015.12.16, 10:41

Andy Vajna felesége éppen Los Angelesben tartózkodik, ahol a napokban több ismert emberrel, köztük Brett Ratnerrel is találkozott. A nagy öröm hevében egy puszi is elcsattant közöttük. 

Hogy micsoda? Híres filmrendezővel jár Mariah Carey

Life.hu2015.03.31, 12:59

Nick Cannon már rég a múltté! A világhírű énekesnőt mostanában egyre többet látni a filmrendező társaságában.

Mit álltok ott, öljetek meg valakit!

Archívum2014.07.24, 22:39

Herkulesnek jobban áll a vérszomjas menetelés, mint a konyhafilozófia. Brett Ratner Magyarországon forgatott szandálos-kardos kalandfilmje hiány nélkül hozza a műfaj kötelező kellékeit, de ennél nem tud többet felmutatni se látványban, se sztoriban.  

Gagyi Herkulest küldenek Palvin Barbaráék ellen

Film2014.06.18, 11:07

Július 24-én két Herkules-film is a magyar mozikba kerül: a Dwayne Johnson főszereplésével készült szuperprodukció mellett egy kisköltségvetésű koppintásfilmet is bemutatnak. A Herkules forgalmazója szerint a közönség átverése a cél.

Tényleg lesz Beverly Hills-i zsaru 4

Archívum2014.05.05, 15:38

Forrás: UIP middle A rendező Brett Ratner lesz, aki a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?-ban már rendezte Murphyt, a producer Jerry Bruckheimer, aki az első két részt is csinálta. A sztoriról egyelőre csak annyit tudni, hogy a filmben Foley visszatér detroiti gyökereihez. A Beverly Hills-i zsaru első három része összesen 735 millió dollárt hozott a világ mozipénztáraiban.

Eddie Murphy megint Beverly Hills-i zsaru lesz

Archívum2013.12.09, 14:56

Forrás: UIP A Beverly Hills-i zsaru 4-et, akárcsak a korábbi részeket, a Paramount stúdió gyártja, producere Jerry Bruckheimer lesz. Bruckheimer az ezredfordulótól kezdve a Disney-nél készített filmeket, de idén megváltak egymástól, és most visszatért a Paramounthoz, ahol a 80-as években számos sikerfilmet csinált, köztük az első és a második A Beverly Hills-i zsaru-t is. A negyedik részt a franchise újraindításának képzelik el, a sztorijáról annyit tudni, hogy a filmben Murphy figurája visszatér detroiti gyökereihez. A Tony Scott halála után parkolópályára tett Top Gun 2 is újra napirendre került a Paramountnál, ez szintén Bruckkheimer ...

Palvin Barbara hollywoodi szuperprodukcióban játszik

Film2013.09.10, 00:46

Forrás: Brett Ratner Instagram A hírt a film rendezője, Brett Ratner osztotta meg az Instagramon a fenti fotó társaságában, amelyen Barbara haját a háromszoros Oscar-jelölt sminkmester, Aldo Signoretti veszi éppen kezelésbe. Egyelőre nem ismeretes, hogy hazánk legkapósabb exportcikke kit játszik a filmben, de az biztos, hogy a partnerei Dwayne Johnson, Ian McShane, Joseph Fiennes és John Hurt lesznek, illetve gyanítjuk, hogy Russell Crowe is felbukkan majd egy cameo erejéig, bár az ő közreműködését egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. Barbara mellett egyébként egy másik szupermodell, Irina Shayk is játszik a Hercules-ben, akiinek ...

Dwayne Johnson már Budapesten gyúr

Film2013.05.31, 13:25

Idén nyáron sem marad híres hollywoodi színész nélkül Budapest. Hercules: The Thracian Wars című görög mitológián alapuló akciófilmet Magyarországon fogják forgatni, és a főszerepet alakító Dwayne Johnson már meg is érkezett fővárosunkba. Johnson pankrátorként kezdte a pályafutását, és a ringben The Rock (A Szikla) néven szerzett magának hírnevet. Sportolói karrierje mellett egyre többször tűnt fel filmekben. Első komoly alakítása A Skorpiókirály címszerepe volt, azóta láthattuk többek között Az Amazonas kincsé-ben, a Zsenikém - Az ügynök haláli-ban, illetve a Halálos iramban-sorozat utolsó két részében is. Johnson közel kilencmilliió ...

Dwayne Johnson Magyarországra jön

Archívum2013.01.29, 14:32

Magyarországon forgatják a Hercules című hollywoodi filmet, nyilatkozta Andy Vajna a Screen Dailynek. A Paramount és az MGM stúdió által gyártott filmben Dwayne Johnson (A Skorpiókirály, Halálos iramban: Ötödik sebesség) alakítja majd az óriási erejéről ismert mitológiai hőst, a rendező pedig Brett Ratner (Csúcsformában, Hogyan lopjunk felhőkarcolót?) lesz. A Deadline blog korábbi híre szerint a film a Hercules: The Thracian Wars című képregényen alapul majd. A magyarországi forgatás a nyáron kezdődik. Brett Ratner Dwayne Johnson viaszbábja mellett pózol a hollywoodi Madame Tussaudsban

Eddie Murphy elmegy lopni

Film2011.11.14, 13:32

A Hogyan lopjunk felhőkarcolót? tökéletes példa arra, hogy mennyire sok múlik a színészválasztáson. Ben Stiller, Eddie Murphy, Casey Affleck és a többiek magával ragadó komédiázása az egyetlen említésre méltó dolog a filmben, és mégis, ez bőven elég arra, hogy az ember jól szórakozzon a csupa lúzer alakból álló New York-i bűnbandán, miközben azok egy toronyház legfelső emeltén élő multimilliárdost próbálnak kifosztani.

Mégsem Eddie Murphy lesz az Oscar-gála házigazdája

Film2011.11.10, 11:19

Nem sokkal azután, hogy Brett Ratner kénytelen volt visszamondani a 84. Oscar-gála produceri megbízását a botrány miatt, amit az elmúlt napokban tett - többek közt a melegeket sértő - megjegyzései keltettek, Eddie Murphy, a show házigazdája is visszalépett. Döntése annyiban nem meglepő, hogy a színész Ratner révén kapta a felkérést, aki a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?-ban rendezte őt, így logikus, hogy Ratner távozása után ő is visszalép. Eddie Murphy Az Amerikai Filmakadémia rögtön megtalálta Ratner utódját: az Oscar-díjas Brian Grazer producer (Egy csodálatos elme, A Da Vinci-kód) ugrott be helyette, aki egyébként aa ...

Brett Ratner megsértette a melegeket, nem ő lesz az Oscar-gála producere

Film2011.11.09, 11:16

Brett Ratner, a Csúcsformában-filmek rendezője lett volna a főproducere a februári Oscar-gálának, azonban úgy döntött, visszaadja a feladatot, miután az elmúlt napokban többször is felháborodást keltett különböző megnyilvánulásaival. Brett Ratner A nem éppen csiszolt stílusáról ismert Ratner Hogyan lopjunk felhőkarcolót? című filmje (amelynek Eddie Murphy a főszereplője, aki az Oscar-gála házigazdája lesz) népszerűsítése közben több szerencsétlen megjegyzést is tett. Egy interjúban Olivia Munn színésznőről úgy nyilatkozott, hogy "megdöntöttem néhányszor, aztán elfeledkeztem róla", Lindsay Lohanről pedig a hipochondriáája ...

Eddie Murphy lehet az Oscar-díjkiosztó műsorvezetője

Film2011.09.05, 11:51

Eddie Murphy a producerek jelöltje a 2012. február 26-án megrendezendő, 84. Oscar-díjkiosztó műsorvezetői posztjára. Hogy tényleg ő lesz-e a házigazda, attól függ, az Oscar-díjakról döntő filmakadémia elnöke jóváhagyja-e a producerek választását. Az ötvenéves Murphy az évek során átadott már néhány Oscart, és 2007-ben jelölték is a Dreamgirls-ért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában, de házigazda még nem volt. Eddie Murphy Nem teljesen meglepő, hogy most Murphyre esett a választás: a jövő évi gála egyik producere Brett Ratner rendező, aki már korábban kijelentette, hogy a komédián lesz a hangsúly a gála soránn, ...

Ben Stiller és Eddie Murphy elég béna rabló - előzetes

Film2011.07.29, 10:51

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TsOpoEybWQc8ds64 ---------- Elkezdtünk gusztustalanul nyomulni a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!

Natalie Portman szeretne Hófehérkévé változni

Archívum2010.09.22, 11:25

Natalie Portman Egy Melisa Wallack nevű forgatókönyvíró írt egy új Hófehérke-sztorit, ami közvetlenül a Grimm testvérek verzióján alapul, és állítólag keményebb és viccesebb, mint a közismert Walt Disney-féle verzió. Az egyelőre Brothers Grimm: Snow White címen futó könyv a Playlist blog híre szerint felkeltette Natalie Portman érdeklődését, aki szívesen eljátszaná Hófehérke szerepét. És nem ő az egyetlen nagynevű filmes, aki érdeklődik: az Amelie csodálatos élete rendezője, Jean-Pierre Jeunet szeretné megrendezni a filmet. Az ugyan nem túl jó előjel, hogy a producer Brett Ratner, de ha ilyen neveket tud maga mellé állítani, még jó ...

Már készül is a film a Polanski-ügyről

Film2009.09.30, 12:58

Mint ahogy azt a Roman Polanski több mint harminc éve tartó vesszőfutását összefoglaló cikkünkben említettük is, a rendező 1977-es, egy kiskorúval létesített szexuális aktusa miatt indult ügy egy tavalyi dokumentumfilm, a Roman Polanski: Wanted and Desired révén kapott ismét kiemelt figyelmet. Valószínűleg mindkét oldal felkapta a fejét: Polanski és ügyvédje kezdeményezték, hogy az eljárás során elkövetett, frissen napvilágra került szabálytalanságok miatt mentsék fel a rendezőt (kérésüket a bíró azzal utasította el, hogy csak akkor hajlandó foglalkozni az üggyel, ha Polanski személyesen megjelenik a bíróságon), a hiúságukban sértettt ...

Madonna áldásával

Film2008.02.29, 17:31

A popzene császárnője húsz éve sikertelenül próbálja meghódítani a mozi világát; egy rászabott életrajzi musical (Evita) és egy rászabott romantikus komédia (Kétségbeesve keresem Susant) kivételével minden filmje bukás volt. Az ötvenéves sztár persze nem adja fel, a hetekben a berlini filmfesztiválon mutatta be első rendezését Filth and Wisdom címmel, az eredményről már tudósítottunk, most pedig áttekintjük azon filmrendezők névsorát, akik Madonna-klipek rendezésével törtek be a köztudatba és befolyásolhatták a popbálvány rendezői látásmódját.

Meleg hősök szuperforradalma

Film2006.05.27, 16:08

Az X-Men - Az ellenállás vége tökéletes lezárása a képregény-eposzból készült trilógiának: a kirekesztettség ellen küzdő hősök lázadása szabadságharccá eszkalálódik, a mutánsrendezőként debütáló Brett Ratner szépen varrja el szálakat. A záró epizód mégsem nyújt többet a képregény-filmek korábban megszokott kliséinél.

Cannes: Leomlik Bábel tornya és a WTC

Film2007.03.20, 13:25

Alig a félidő előtt még nemigen kiáltottak Arany Pálmát egyik versenyfilm láttán se a cannes-i nézők és kritikusok. Éppen jókor érkezett ezért a Brad Pitt és Cate Blanchett nevével fémjelzett, de valójában inkább korrekt összjátékként jellemezhető Babel, aminek méltán kijárt az eddigi leglelkesebb fogadtatás. Oliver Stone elhozta Cannes-ba a múltat és a jövőt is: A szakasz jubileumi vetítése előtt az ősszel bemutatásra kerülő World Trade Center első félóráját láthattuk, a nyugat-európai versenyfilmek pedig idén is sötét realizmussal próbálnak hódítani. Folytatódik tudósításunk a puccba öltözött Riviéráról.

Mariah "Mimi" Carey emancipációja

Archívum2005.01.28, 16:43

Mariah Carey új albuma április 11-én jelenik meg, The Emancipation Of Mimi címmel. Az It's Like That, az album első kislemezdala felkerült Billboard Hot 100 listára, a dalhoz jövő héten forgatnak videoklipet Brett Ratner rendező irányításával.

Kinevezték a Mission: Impossible 3 rendezőjét

Film2004.07.27, 13:40

Tom Cruise-ék kinevezték a Mission: Impossible 3 új rendezőjét. Brett Ratnernek, a Vörös sárkány című film készítőjének Brian De Palma és John Woo, az első két rész rendezőinek nyomdokaiba kell lépnie.

Előző
  • 1
Következő