Bradley Cooper

címke rss

Boldogító igen egy ismeretlennel?

Life.hu2013.09.20, 21:40

Legutóbb utánajártunk annak, ki is az a Romain Dauriac, aki eljegyezte Scarlett Johanssont. A 31 éves francia újságíróról, aki egyébként a Clark nevű művészeti magazint szerkeszti, szinte alig tudni valamit, a színésznő szerint pedig épp az lehet a boldogságuk kulcsa, hogy a férfi nem filmsztár, így nem a reflektorfény élteti. Scarlett kapcsán összegyűjtöttünk olyan sztárházasságokat, ahol az egyik fél szinte teljesen ismeretlen volt, és megnézzük azt is, hogy valóban ettől működnek-e ezek a kapcsolatok.

Titokban ment férjhez a szépséges Zoe Saldana

Life.hu2013.10.11, 13:12

Már a nyár közepén kimondta a boldogító igent Bradley Cooper exe, Zoe Saldana, mostanáig azonban sikerült eltitkolnia a jóhírt - írja a Daily Mail.

Ők eddig nem szexeltek? Az nem lehet!

Life.hu2013.08.16, 22:45

Vannak olyan sztárpárosok, akiknél egyszerűen nem értjük, miért nem jöttek még össze. A rendezők is látják, mi megy köztük, nem véletlenül teszik be őket újra és újra közös filmekbe. Vegyünk most szemügyre hét olyan duót, akik ugyan boldogan élnek odahaza a kedvesükkel, szerintünk azonban megérnének egymásnak egy kiadós ajtócsapkodást.

Asztalon fenekel Christian Bale

Archívum2013.08.03, 18:17

Vetkőzések és popsimarkolászások - erotikában nem lesz hiány az American Hustle-ben.

Jennifer Lawrence fenekét vehemensen paskolják

Film2013.08.01, 10:22

A megtörtént eseten alapuló filmben Christian Bale egy szélhámost alakít, akit a Bradley Cooper által megformált FBI-ügynök együttműködésre kényszerít más szélhámosok leleplezése érdekében. Ebben az akcióban kénytelen részt venni Amy Adams is, aki Bale figurájának szeretője és szélhámostársa, illetve bekavar még Jennifer Lawrence is, aki Bale felesége, és szemlátomást nem bánja, ha a férje egy kicsit elnáspángolja az íróasztalon. Ha ez nem lenne elég, a filmben játszik még Jeremy Renner, Robert De Niro, Louis C. K. és Jack Huston is. Kiegészítés (2013.08.01.): Alaposabb vizsgálat után arra jutottunk, Bale minden bizonnyal Adams, éés ...

Hol van az új Julia Roberts és Brad Pitt?

Film2013.07.28, 12:05

Szó sincs róla, hogy Pitt, Cruise, Clooney, Hanks, vagy épp Roberts, Bullock és Jolie egyhamar átadni készülnének Hollywood trónját az utánpótlásnak. Nem látszik még világosan, hogy kik lehetnének az utódaik, de aki odafigyelt az utóbbi egy-két évben, már láthatja, ki az a pár ragyogó, negyven alatti tehetség, aki a kasszáknál és a díjátadókon is bizonyított. Bemutatjuk Hollywood potenciális új A-ligáját.  

Lepd meg a pasid egy szexi illattal! Nyerj Azzaro Chrome csomagot!

Life.hu2013.06.12, 11:29

A játék lezárult. Az Azzaro csomagot Rózsa Szilvia nyerte Kaposvárról. Köszönjük, hogy velünk játszottatok!

Tőlem ide is hányhattok

Archívum2013.05.29, 16:46

A Másnaposok 3-ból kiderül, hogy olcsó poénokból nem lehet várat építeni. Todd Phillips azt hitte, a megkedvelt figurákkal és némi politikailag inkorrekt humor bedobásával megúszhatja a forgatókönyvírást, de a sztori annyira blőd, hogy úgy érezzük, hülyére vett minket.

Mindenki Bradley Cooperét nyalná

Life.hu2013.05.07, 23:56

Szexi, kívánatos és nincs nő a földön, aki ne omolna azonnal a karjaiba. Ő Bradley Cooper a lazán leomló hajával, aki elbűvölő mosolya kíséretében azt is megmutatja, hogy nemcsak a mozivásznon, de dobozos fagyit majszolva is bárkit le tud venni a lábáról. Nem is akárhogy.   

Bradley Cooper lesz Spielberg orvlövésze

Archívum2013.05.03, 11:42

Akik Steven Spielberg Robocalypse című sci-fijét várták, egyelőre lemondhatnak az álmukról: a Hollywood Reporter friss híre szerint Spielberg leszerződött következő filmjére, amely az American Sniper lesz, Bradley Cooper főszereplésével. Az igaz történeten alapuló film egy Chris Kyle nevű, az amerikai hadseregben szolgáló, többek közt Irakban is szolgálatot teljesítő orvlövészről szól, aki tízéves karrierje alatt több embert lőtt le, mint bárki más, ugyanakkor a családi élete komolyan megszenvedte a karrierjét. Örülünk, hogy Coopert egy ilyen komoly drámai szerepben láthatjuk nem sokára. Bradley Cooper a The Place Beyond the Pines NNew ...

Két nőnek csapja a szelet Bradley Cooper

Life.hu2013.04.27, 00:34

Úgy tűnik, Bradley Cooper megcsalja modell barátnőjét. A színész egyik kolléganőjére vetett szemet és randizni vitte a motorján. Ejnye, Bradley!

Miért él az anyukájával a szexi színész?

Archívum2013.04.18, 17:53

Micsoda titkot árult el a hollywoodi színész! Bradley Cooper kikotyogta, hogy édesanyjával lakik, aki egy nagyon vagány nő.

Tarolt Bradley Cooper a filmes díjátadón

Life.hu2013.04.15, 10:43

Átadták az idei MTV Movie Awards díjakat. A legjobb színésznek járó Arany Popcornt Bradley Cooper, a legjobb színésznőnek járó díjat pedig Jennifer Lawrence vehette át. A jelölteket az MTV producerei és ügyvezetői választják ki, a győztesekről a közönség online szavazással dönt.

Így öltöztesd a pasidat! - Heti szépségmustra

Life.hu2013.03.29, 22:42

A héten Hollywood sármőrjei kitettek magukért a vörös szőnyegen. De a hölgyek sem tétlenkedtek. Viselj zöldet, borzold a hajad és rúzsozd eperszínűre az ajkaidat - akár ez is lehetett volna a jelszavuk. Mi is örömmel követnénk már az üde, tavaszi trendeket! Következzen a Life.hu szépségmustrája - ezúttal a férfiak sem maradtak ki a kritikából.

Együtt a legdögösebb hollywoodi álompár

Life.hu2013.03.29, 10:15

Eva Mendes és Ryan Gosling is részt vettek közös filmjük, a The Place Beyond The Pines premierjén.

Bradley Cooper új barátnője alig 20 éves

Life.hu2013.03.19, 22:32

Bradley Cooper mindig is nagy nőcsábász hírében állt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint híres és gyönyörű barátnőinek hosszú névsora.

Ryan Goslingból mégsem elég

Archívum2013.03.13, 15:23

Mindenki fellélegezhet, a Blue Valentine rendezőjének új filmje szuperjó, az pedig csak hab a tortán, hogy miközben mindenki Ryan Gosling függetlenfilmes visszatérését várta, a The Place Beyond the Pines lazán az orrunk alá dörgöli, hogy Bradley Cooper mennyire jó színész.

Szikrázik a levegő a két világsztár között

Life.hu2013.02.21, 19:15

Remekül mutat egymás mellett Bradley Cooper és Jennifer Lawrence.

Szívatják az Oscar-jelölteket

Film2013.02.12, 15:18

<iframe src="http://www.funnyordie.com/embed/f8242b3b15" width="645" height="413" frameborder="0"></iframe><div style="text-align:left;font-size:x-small;margin-top:0;width:645px;"><a href="http://www.funnyordie.com/videos/f8242b3b15/between-two-ferns-oscar-buzz-edition-part-2" title="from Zach Galifianakis, Jessica Chastain, Bradley Cooper, Sally Field, Scott Aukerman, Brian Lane, BJPorter, Funny Or Die, Between Two Ferns, Betsy Koch, Comedy Deathray, Anna Wenger, Ellie del Campo, kevinstewart, and Misty Monroe">Between Two Ferns: Oscar Buzz Edition Part 2</a> from <a href="http://www.funnyordie.com/zachgalifianakis">Zach Galifianakkis</a></div><iframe ...

Tovább folytatódik az énekesnő drámája

Life.hu2013.01.22, 13:37

Nem hozott szerencsét a 2013-as év Taylor Swiftnek. Mióta ugyanis szakított OD Harry-vel, minden próbálkozása kudarcba fullad, majd pedig nevetség tárgyává válik. Amikor stúdióba vonult, arról cikkeztek, hogy egy újabb szakítós számot ír majd exéről, amikor pedig a People's Choice Awardsra egy mélyen dekoltált, hófehér Ralph Lauren ruhában érkezett, azonnal elkezdődtek a találgatások, vajon a 23 éves sztár megcsináltatta-e a melleit.

Répaszínű sztárok - Heti szépségmustra

Life.hu2013.01.18, 23:27

Egész héten a múlt heti Golden Globe-gála tartott lázban bennünket, és szinte nap mint nap fedeztünk fel egy-egy furcsa ruhát a díjátadó képeit nézegetve. Az esemény után a sztárok persze buliztak egy nagyot, nem feltétlenül stílusos szerelésekben. Néhány kreációt is mutatunk innen, melyek intő példáként szolgálhatnak mindenkinek. Íme a Life.hu heti szépségmustrája.

Bradley Coopernél könyörgött randiért az énekesnő

Life.hu2013.01.17, 14:31

Legutóbb a Life.hu összegyűjtötte, hogy kik és miért szakítottak az elmúlt években Taylor Swifttel. Akkor azt tanácsoltuk az énekesnőnek, hogy ne ugorjon egyik kapcsolatból a másikba, és merengjen el egy kicsit a kudarcain és hibáin. A 23 éves sztár azonban nem fogadta meg tippjeinket és ismét vadászni indult. Sajnos ezúttal sem járt sikerrel.

Elmebeteg szerelem

Film2013.01.12, 13:19

A Napos oldal egy szerethető romantikus komédia, ami a főhősök pszichés zavarait egyszerre használja a humor forrásaként, és arra, hogy mélységet adjon nekik. Meglepő, de működik.

Íme a sármos világsztár feszes popsija

Archívum2013.01.07, 10:11

Bradley Cooper színészé az egyik legformásabb hátsó az álomgyárban. Íme a bizonyíték.

Eddig bírták! Szakított a sztárpár

Life.hu2013.01.04, 23:54

Másodszor szakított Bradley Cooper színész és Zoe Saldana színésznő. Állítólag ezúttal végleges a dolog.

Ryan Goslingnak furcsa fogalmai vannak az apaságról

Archívum2012.12.27, 11:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=H5uX8hkYZk37eN2l   A film másik főszereplője a szintén kisgyerekes apát alakító Bradley Cooper, aki rendőrként nemcsak Gosling figuráját akarja elkapni, de úgy fest, a rendőrségen belüli korrupciót is felszámolná. Gosling elég meggyőzőnek tűnik a hidrogénezett hajú, balhés apuka szerepében, és a csodálatos Blue Valentine miatt sokat várunk ettől a filmtől. A The Place Beyond the Pines az USA-ban márciusban kerül a mozikba, hazai forgalmazásáról egyelőre nem tudunk.

Három csodálatos férfi a korrupció ellen

Archívum2012.10.08, 11:40

David O. Russellről a Sivatagi cápák és a Multik haza! kapcsán elterjedt, hogy elviselhetetlen rendező, akivel képtelenség kijönni, és színészeivel üvöltözésig, vagy akár tettlegességig fajuló konfliktusai vannak. A filmes az eltelt évek alatt vagy lehiggadt, vagy megtalálta azokat, akikkel egy hullámhosszon van, mert következő, szuper szereposztású filmjében három korábbi színésze is visszatér: Christian Bale és Amy Adams, akik a The Fighter-ben játszottak (Bale Oscart is kapott az alakításáért) és Bradley Cooper, aki a filmfesztiválokat jelenleg végigtaroló The Silver Linings Playbook férfi főszereplője. Christian Bale | Bradley CCooper ...

Ettől minden nő elolvad! Félmeztelenre vetkőzött Bradley Cooper

Archívum2012.09.25, 13:55

Nagy szerencséjük van azoknak a hölgyrajongóknak, akik legújabb Broadway-szerepében láthatják Bradley Coopert, a Másnaposok sztárja ugyanis az előadás során megválik felsőruházatától.

Vigyázat, szívtiprók! Így hódítanak a sztárok

Life.hu2012.09.21, 09:54

Mindannyiunk életében van legalább egy híresség, akit ha meglát a filmvásznon vagy a tévé képernyőjén, egyszerűen elolvad! Számodra ki az álompasi? A kőkemény macsó, a félénknek tűnő szomszédsrác vagy a sármos szépfiú?

Ryan Goslingból tetkós suttyó lett

Archívum2012.09.11, 17:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=oVVooaKWSx66zjdY   A fenti videóban a kiszőkített, tetkós Gosling és a társa (Ben Mendeslohn) tervezgetik a rablást, ebben a másik klipben pedig a kórházban fekvő, sérült Coopert kérdezi ki egy kollégája egy rendőri akcióról, ami talán nem teljesen szabályosan zajlott. Ennyiből nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni a filmről, de tetszik, amit látunk.

Róla aztán végképp nem gondoltuk volna, hogy kábítószerfüggő volt!

Life.hu2012.09.08, 20:04

Bradley Cooper színészről is kiderült, hogy súlyos drogfüggő volt hosszú ideig, de már hét éve tiszta.

Összejött Hollywood két legszexibb színésze

Life.hu2012.06.21, 10:04

Úgy tűnik, Hollywood első számú álompárja mostantól Scarlett Johansson és Bradley Cooper.

Amikor a pasik hibáznak - Divatbakik férfisztároktól

Life.hu2012.04.02, 14:48

A vörös szőnyeg trendjei nagyban befolyásolják, hogy mit viselünk majd a hétköznapokon - akár tudatosan utánozza valaki a hírességeket, akár nem. A premierekre viszont nemcsak a női, hanem a férfisztárok is kiöltöznek, hatva ezzel az átlagemberek, köztük életünk párjának hétköznapi viseletére is. Az alábbiakban olyan borzalmas összeállításokat gyűjtöttünk össze, amelyek közül soha egyet sem szeretnénk viszontlátni a férfi ismerőseinken, hát még a szívszerelmünkön!

Belőlük lesz elegünk idén

Film2012.02.10, 20:15

Bruce Willis és Robert De Niro még mindig pörög, Channing Tatum halmozza a szerepeket, Hollywood szépfiúi és pazar csajai pedig nem tágítanak a mozikból. Összeszedtük azokat a neveket, amelyekkel a legtöbbször lehet majd találkozni 2012-ben a moziban. Összeállításunkban elsősorban az amerikai premierdátumokat vettük figyelembe, és aszerint rendeztük sorba a színészeket, hogy kinek hány filmjét mutatják be ebben az évben az USA-ban. A cikkben közölt premierek dátumai változhatnak.

Kiderült, nem csak a filmvásznon alkot egy párt Hollywood két szexi sztárja!

Life.hu2011.12.30, 18:25

Bradley Cooper és Zoe Saldana szerelme a filmvászon után a valóságban is beteljesült.  

Agyő, szerelem! - Az év hollywoodi szakításai

Film2011.12.27, 16:34

Idén is búcsút inthettünk néhány álompárnak és persze könnyű kalandoknak is. Voltak, akik csak "időt adtak egymásnak", mások hosszú vergődésnek vetettek véget. Schwarzeneggernél és Demi Moore-éknál borult a bili, Clooney eszközölte a szokásos nőcserét. Facér lett Olivia Wilde, Justin Timberlake, Jennifer Lopez és Keira Knightley is.

Jennifer Lopez kihalászta a legszexibb szinglit?

Life.hu2011.09.14, 09:41

Alighogy bejelentette válását Jennifer Lopez, máris lencsevégre kapták Hollywood egyik legnagyobb nőfalójával.

Ismét hódítanak a Másnaposok

Archívum2011.05.26, 23:36

Már itthon is hódít a Másnaposok 2 című vígjáték - a színészek is igen jól érzik magukat a filmpremiereken.

Már rég nem vicces a hányás - kritika a Másnaposok 2-ről

Film2011.05.25, 15:35

A Másnaposok 2 sajnos pont olyan, amilyenre számítani lehetett: fáradt, erőltetett és szinte egyáltalán nem vicces.

Ez a csúcsbogyó a hülyének is megéri - kritika a Csúcshatás című filmről

Film2011.04.08, 11:01

Stílusos, jó ritmusú sci-finek indul ez a film: a megzuhant lúzer író (Bradley Cooper) agyát felturbózza egy titokzatos csodaszer, amitől aztán ellenállhatatlan és szupersikeres lesz. Hol itt a bökkenő? A Csúcshatás készítői szerint sehol.

Több mint egy szépfiú

Film2011.04.06, 12:44

A Másnaposokkal berobbant Bradley Cooper legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy pofátlanul jóképű. A héten a Csúcshatás című filmben turbózza tovább képességeit egy különleges drog segítségével, és ebből az alkalomból igyekszünk bebizonyítani, hogy Cooper sokkal több mint pusztán egy sármos szépfiú.

Hirtelen szakított a hollywoodi sztárpár!

Life.hu2011.03.21, 21:54

A szexi Bradley Cooper 2009 nyara óra randizott a Bridget Jones-filmek sztárjával, Renee Zellweger színésznővel.

Viharvert pasik a Másnaposok 2 előzetesében

Film2011.02.25, 11:01

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=hCs6FO1cWpRVj1vu A 35 millió dolláros költségvetésből készült első rész 467 millió dollár bevételt hozott csak a moziforgalmazásból, a Másnaposok 2 bemutatója május végén lesz.

Ne nézzél, tévézzél!

Archívum2010.08.06, 12:23

A szupercsapat egy könnyed hangulatban harciaskodó, szaggatott és kapkodó előzményfilm, amelynek élvezhetőségét nagyban növeli a rajongói elfogultság, az időszakos elszundítás, a kontrollálatlanul elszabaduló akciójelenetekbe révedés és a mosdóba kiszökdösés. Türelmünkért cserébe azonban feltárul az őstitok: hogyan talált egymásra és mit nem követett el annak idején a négy veterán, amiért aztán a tévében több évadon keresztül kényszerültek illegálisan segíteni boldog-boldogtalanon.

Robert De Niro és Bradley Cooper együtt gyászol

Archívum2010.08.03, 12:05

Bradley Cooper és Robert De Niro a júniusi Guys' Choice-díjkiosztón Robert De Niro és Bradley Cooper (Másnaposok) leszerződött a Honeymoon with Harry című film két főszerepére, amit valószínűleg Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak, Philadelphia) rendez majd - bár ő még nem írta alá a szerződést. A Paul Haggis (Ütközések) által írt forgatókönyv egy alkoholista fickóról (Cooper) szól, aki beleszeret egy lányba, ami segít rendbe hozni az életét, viszont, amikor a nő az esküvőjük előtt meghal, a pasas megint teljesen szétesik. Úgy dönt, hogy egyedül elutazik a nászútra, hogy igyon, ott azonban összefut a lány apjával (De Niro), aki láánya ...

Bradley Cooper szétcsúszik a drogoktól

Archívum2010.03.04, 11:36

Bradley Cooper Bradley Cooper (Másnaposok, Valentin nap) és Robert De Niro szerepet vállalt a Dark Fields című, Alan Glynn regényén alapuló thrillerben. A sztori kicsit Philip K. Dick-esen hangzik: egy New York-i íróról szól (Cooper), aki felfedez egy különleges drogot, amitől egy csapásra sokkal intelligensebbé és kreatívabbá válik. Persze ennek ára van: a cucc fogyasztása súlyos mellékhatásokat okoz, ráadásul hamarosan ijesztő alakok erednek a főhős nyomába - ezek egyikét alakítja majd De Niro, akinek a figurájáról ezen kívül csak annyit tudni, hogy pénzügyi mogul. Egy még nem megerősített hír szerint Elizabeth Banks (Mindenképpenn ...

Liam Neeson nehézfiúknak dirigál

Archívum2010.01.12, 16:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ABK1W13jj9P3IOO1   Aligha tehetünk továbbra is úgy, mintha a The A-Team című akciófilm nem létezne: a Magyarországon A szupercsapat címen futó 80-as évekbeli sorozat nagyjátékfilm-változata nyáron érkezik a mozikba, és most megjött hozzá az első előzetes. Joe Carnahan filmje négy iraki veteránról szól, akiket börtönbe zárnak egy bűncselekményért, amit nem követtek el. A nehézfiúk megszöknek, és a továbbiakban olyan magánkommandóként működnek, ami a megrendelők bármilyen speciális problémáját képes megoldani, miközben a hatóság a nyomukban van. A csapat tagjai: Liam Neeson, Bradley Cooper, Sharlto Coplley, ...

2009 a moziban: Legjobb pasi

Archívum2009.12.22, 00:02

A szisztéma idén is maradt a szokásos: nem ájuldozunk az évek óta kitartóan jó pasikon, csak azokat vesszük számba, akiknek idén először volt valami nagy dobása. Rangsorolás továbbra sincs, csak ábécérend, és a jópasi-lista nem öt, hanem tíztagú.

A New York-iak lagymatagon szeretnek

Archívum2009.08.10, 15:39

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7PoSjlj8ZJrLCJzq   Korábban már mutattunk egy ízelítőt a New York, I Love You című omnibuszfilmből, de most befutott az első teljes előzetes is. Eddig nagyon vártuk a sok neves rendező (köztük Fatih Akin és Mira Nair) által jegyzett, sokszereplős (köztük Natalie Portman, John Hurt, Bradley Cooper, Christina Ricci és Shia LaBeouf) romantikus filmösszeállítást, hiszen elődjét, a Párizs, szeretlek!-et is nagyon bírtuk. Az új előzetest elnézve azonban nagyon úgy tűnik, hogy a New York-i szkeccsek sokkal inkább a megszokott romantikus komédiák unalmasra kitaposott útján járnak tovább, ahelyett, hogy olyan ...

Mégis vicces a hányás

Archívum2009.06.17, 17:45

Aki szerint egy jól időzített hányás cseppet sem vicces, semmiképp se nézze meg a Másnaposok című vígjátékot. A haverkomédia tele van vulgáris, mégis jól ülő poénokkal és olyan arcokkal, akiket még nem volt időnk megunni a vásznon. Nyilvánvalóan az év egyik legviccesebb filmje.

Mike Tyson se üt akkorát, mint ez a másnaposság

Film2009.05.04, 16:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jdqD0ofxwgPRcAOj     A Másnaposok-at Magyarországon június 18-án mutatják be.  

Előző
Következő