BP

címke rss

Egész Európa hatalmas bajba került attól, ami a Vörös-tengeren történik

A BP olajipari óriásvállalat bejelentette, hogy a húszi lázadók által a közelmúltban hajóik ellen elkövetett támadások miatt szünetelteti a Vörös-tengeren keresztül történő olajszállításokat. Más óriáscégek is sorra követik a lépést.

Gigantikus üzletet kötött a Tesla a világ egyik legnagyobb olajipari cégével

Gazdaság2023.11.22, 13:56

100 millió dolláros (nagyjából 37 milliárd forintos) üzletet kötött a BP és a Tesla. A megállapodás értelmében az elektromos járműveket gyártó vállalat Supercharger töltőállomásokat telepít az olajipari vállalat hagyományos töltőállomásaira Amerikában, illetve az olajvállalat arculata alatt üzemeltetett töltőállomásaira.

Történelmi nyereségről jelentett a BP olajipari vállalat

Gazdaság2023.02.07, 13:12

Eddigi több mint egy évszázados történetének legnagyobb nyereségét érte el tavaly a BP londoni székhelyű globális olaj- és földgázipari vállalat tavaly.

Megdöbbentő előrejelzés sokkolja az olajpiacot

Gazdaság2022.06.12, 13:42

Két évvel ezelőtt a BP energiaóriás alaposan meglepte a világot, amikor közölte, a globális olajkereslet elérte a tetőpontját, vagyis innen már tartós csökkenés jön. Az idő azonban rácáfolt a vállalatra, amely most radikálisan átalakította a prognózisát.

A British Petrol kivette tulajdonosi részesedését a Rosznyefty orosz állami olajvállalatból

Nagyvilág2022.02.28, 07:51

A BP brit olajipari óriás az "Ukrajna elleni orosz agresszió" miatt - a brit kormány nyomására - kivette 19,75 százalékos tulajdonosi részesedését a Rosznyefty orosz állami olajvállalatból, amelyben 2013 óta volt érdekeltsége - jelentette a BBC brit közszolgálati médium a BP igazgatótanácsának vasárnapi bejelentése alapján.

Hatalmas napelemfejlesztésbe kezd a BP

Gazdaság2021.09.20, 14:24

Hatalmas növekedést tervez a BP napenergiában utazó társcége. A Lightsource BP nevű társaság ugyanis 2025-ig megduplázná a globális növekedési tervét, miután lezárt egy 1,8 milliárd dolláros üzletet, amely lehetővé teszi, hogy 8,4 millió otthon ellátására elég napenergiát termeljen.

A legbotrányosabb dolgok, amiket cégek valaha elkövettek - I. rész

Unilife.hu2021.06.14, 09:55

Világunkban fontos szerepet töltenek be a nagyvállalatok. Hozzájárulnak a gazdaság pörgéséhez, technológiai fejlesztésekhez, és innovatív ötletekkel támogatják a jövőt. Azonban a nagy hatalommal sokszor vissza is élnek ezek a cégek. A következő vállalat olyan botrányos dolgot művelt, amelyre nem nagyon van mentség.

Ezért perelték be a nagy olajipari vállalatokat

Gazdaság2021.04.26, 12:31

Zuhanásba kezdtek az Exxon Mobile, BP és Shell részvényei, miután az éghajlatváltozás terén betöltendő szerepük félreértelmezése vádjával New York város vezetése a bíróság elé citálta ezeket a nagy olajipari vállalatokat. Az esetről a Business Insider készített összefoglalót.

Olajipari óriások hajtják a megújuló energiák piacát

Gazdaság2021.02.16, 14:07

A brit tengereken 2030-ra várhatóan több szélerőmű lesz, mint olajfúrótorony, köszönhetően a karbonsemlegességet megcélzó vállalatoknak.

Hétmilliárd köbméternyi földgázt rejt a tenger a Nílus deltájánál

Gazdaság2020.07.30, 15:33

Nagy európai szénhidrogén-ipari vállalatok - az Eni, a BP és a Total - megerősítették, hogy valóban kivételesen értékes tengeri gázlelőhely húzódik Egyiptom partjaihoz közel, a Nílus deltavidékével szemben - számol be arról az Oilprice a vállalatok közleményei alapján. Ez a lelet további komoly tartalékokat ad Egyiptom eddig is jelentősnek gondolt földgáztartalékához.

Ötmilliárd dolláros olajüzletet csinált a BP

Gazdaság2020.06.30, 14:37

A BP ötmilliárd dollárért adja el petrolkémiai üzletágát az Ineosnak - írja a Reuters.

Egyre több szolgáltatóközpont jön Magyarországra

Gazdaság2019.09.18, 13:46

A magyar gazdaság dimenzióváltáson ment keresztül az elmúlt években - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Szegeden.

Fekete felhők gyűlnek az olajpiac egén

Archívum2019.02.12, 16:10

Az egyre növekvő kockázatok energiapiaci felfordulást okozhatnak a következő hónapokban – mondja a BP vezérigazgatója. Bob Dudley szerint az olajárral kapcsolatos bizonytalanságok súlyos nem kívánt következményekhez vezethetnek.

Akkora lett a profit az olajóriásnál, hogy szinte maguk sem hiszik el

Gazdaság2018.10.31, 11:17

A magas olajáraknak és az új olajmezőkön lévő termelés felfutásának köszönhetően a brit British Petrol (BP) olajipari óriásvállalat profitja több mint a kétszeresére növekedett a harmadik negyedévben. Öt éve nem ment ilyen jól a cégnek.

Mercedes: A Red Bull nagy hibát követ el

Gphírek2018.03.10, 11:19

Toto Wolff szerint ellenfelük rossz döntést hoz azzal, hogy nem a gyártó által is használt üzem- és kenőanyagokkal működtetik az erőforrásukat. Christian Horner úgy vélte, ez megéri nekik.

Ezermilliárdokat pumpálna az olajpiacba az OPEC

Archívum2018.02.21, 14:15

Az olajpiac egészének legalább 10 ezer milliárd dollár értékű beruházásra lenne szüksége 2040-ig ahhoz, hogy biztosítsa az elegendő kínálatot a világ növekvő népességének bővülő keresletéhez – mondta az OPEC vezetője.

Informatikai óriás lett a McLaren kiemelt szponzora

Gphírek2018.02.08, 20:56

A tőzsdére készülő Dell Technologies együttműködésbe kezd a McLarennel. A Mercedes és a Renault is bejelentéseket tett.

Tovább drágul minden idők legnagyobb olajkatasztrófája

Gazdaság2018.01.17, 14:22

2010-ben a világ egyik legdurvább olajkatasztrófáját okozta a BP, amikor felrobbant a vállalat egyik fúrótornya a Mexikói-öbölben. A kártérítési eljárások a mai napig nem zárultak le, a végső számla már 65 milliárd dollárnál jár.

Vezetők buknak és hasítanak a felfordulásban

Gazdaság2016.03.10, 15:33

Noha a tavalyi olajár szakadások megtépázták a nagy energiacégeket, az óriások vezetőinek fizetése eltérően alakult. Volt, aki nagyot bukott, mások szépen szakítottak a nehéz időszakban is.

Putyin új frontot nyitott a Kaukázusban

Gazdaság2015.07.28, 15:24

Grúzia szerint Oroszország másfél kilométerrel kitolta Dél-Oszétia határát, ezzel egy nemzetközi kőolajvezeték egy szakasza a határ túloldalára került. Moszkva tagadja a vádakat, a vezetéket üzemeltető BP viszont felújításokba kezd, megszünteti az érintett szakaszt.

Javában zajlik az USA olajforradalma

Gazdaság2013.06.28, 11:50

Meglehetősen erős bizonyíték látott napvilágot június elején az Egyesült Államokban kibontakozó palaolaj és palagáz forradalomról. Az USA a világ harmadik legnagyobb olajkitermelője, mely több mint 13 százalékkal, korábban soha nem látott mértékben tudta növelni napi kitermelését 2012-ben az előző évhez képest, derül ki a BP évente publikált adataiból. Európa azonban továbbra sincs jó állapotban, a fogyasztás 1969 óta nem látott mélységekbe zuhant vissza az adósságválság és az ebből kibontakozó alkalmazkodás miatt. Tavaly ugyan többen is aggódtak az Irán ellen életbe lépő amerikai és európai szankciók miatt, azonban a termeléskiesésst ...

Pengeélen táncol az európai olajszektor

Archívum2013.05.27, 18:40

Bár az elmúlt napokban nem teljesítettek jól a nagy európai olajipari cégek, a komolyabb ellenállásoktól egyelőre nem kerültek messzire. Bár az indikátorok hagynak némi kívánni valót maguk után, az emelkedő trend egyelőre több esetben is sértetlen.

Hatalmas pénzeket költ el Irakban a BP

Archívum2013.05.23, 15:14

Az egyik legnagyobb iraki olajmezőn, a Rumailán 2,85 milliárd dollárt készül idén beruházni a BP a tavalyi 2,2 milliárd dollár után. Dél-Irakban az egyik legfontosabb mezőnek számít a Rumaila, mivel a jelenlegi becslések szerint 17 milliárd hordónyi olajat rejt a terület.

Manipulálják az olaj árát?

Archívum2013.05.15, 18:55

Alig csendesedett el a botrány a Libor ráták manipulálása miatt, most úgy fest, az olajcégek is babrálták az árakat. Az Európai Unió szabad kereskedelemmel foglalkozó egysége a Royal Dutch Shell, a BP és a Statoil irodáiban tartott vizsgálatot, illetve az olajárak meghatározásában és közvetítésében kiemelt jelentőségű Platts-nál is.

Megszállta az EU az olajóriások irodáit

Nagyvilág2013.05.14, 20:13

Meglepetésszerű ellenőrzést tartott az Európai Bizottság a BP-nél és a Shellnél, hogy kivizsgálja azokat az állításokat, melyek szerint az olajóriások összejátszottak egymással, hogy az árakat manipulálják - írja a Guardian. Tíz éve folyó trükközést gyanítanak.

Félmilliárd dolláros profitcsökkenés az olajgigásznál

Gazdaság2013.05.02, 07:47

Többek között profitjának visszaeséséről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében a világ egyik legnagyobb olajtársasága, a BP. A gigász elsősorban az Brent nyersolaj árának csökkenésétől szenved, ráadásul a cégnek dollármilliárdokat kell fizetnie a Mexikói-öbölben általa okozott olajkatasztrófáért. A vállalat viszont optimista a jövővel kapcsolatban, és a kitermelésének lassú növekedésére számít idén. Az elemzői konszenzushoz képest jobb beszámoló miatt azonban emelkedik a papír.

Nem lát fantáziát a szélerőművekben a BP

Archívum2013.04.03, 15:36

Értékesítené 9 amerikai államban meglévő 16 szélerőműparkját a British Petrol, részben amiatt, hogy törleszteni tudja a 2010-es olajkatasztrófa miatt eddig kirótt több tízmilliárd dolláros büntetéseket. Az olajtársaság ezen túl így akarja leépíteni a megújuló energia beruházásait, hogy a jövőben jobban tudjon az olaj és gázprojektjeire koncentrálni - írja a Reuters.

Ma kezdődik az olajmamut gigapere

Archívum2013.02.26, 16:00

Hétfőn kezdődött a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa bírósági tárgyalása, ahol az érintett felek felelősségét vizsgálják. A BP, Transocean és Halliburton cégek kedvezőtlen ítélet esetén hatalmas büntetésre számíthatnak, ezért vélhetően törekedni fognak az állammal való egyezségre.

Enyhítettek a BP bírságán

Archívum2013.02.20, 11:18

Közel 20 százalékkal csökkentették a BP mexikói-öbölbeli katasztrófa kapcsán fizetendő bírságának összegét. A több vállalat által okozott katasztrófa legsúlyosabb érintette sikeresen bizonyította be, hogy közel 800 ezer hordónyi olajat gyűjtött össze a baleset utáni 3 hónapban.

Tetszik a befektetőknek a BP gyorsjelentése

Archívum2013.02.05, 11:05

2 százalékos pluszban mozog a nyitás után nem sokkal a világ egyik legnagyobb olajcége, a BP. A társaság ma számolt be a negyedik negyedéves teljesítményéről, ami ugyan az előző év azonos időszakához képest több soron is rosszabb lett, de az egyik legjobban figyelt mutató, az újrabeszerzési árakkal módosított profit közel 4 milliárd dollárra rúgott, szemben a konszenzusban szereplő 3,74 milliárd dolláros értékkel.

Megriadt a terroristáktól a BP

Archívum2013.01.28, 07:28

Felülvizsgálja líbiai terveit a BP a közelmúltbeli, véres tragédiába torkollott algériai túszdráma tükrében, így nem is biztos, hogy 2013-ban egyáltalán visszatér Líbiába az olajóriás.

Csak 2018 után kap majd gázt Európa Azerbajdzsánból

Gazdaság2013.01.25, 07:45

2018-tól szállít majd gázt Európába Azerbajdzsánból a BP. A társaság tervei szerint évente 16 milliárd köbméter földgázt termelnének ki, melyből 10 milliárd köbméter Európába, 6 milliárd köbméter gáz pedig Törökországba menne.

Könnyítene gigaterhein a BP

Gazdaság2013.01.14, 14:51

Jelentős könnyítést szeretne elérni a BP a 2010 áprilisi olajkatasztrófa okozásáért fizetendő büntetésében, mivel szerintük annak megállapításánál nem vették figyelembe azt a 810 ezer hordónyi olajat, amit sikeresen begyűjtött a társaság.

Új olajipari óriás jöhetett volna létre

Archívum2012.12.17, 11:47

Az elmúlt két év során többször is azt tervezte a Royal Dutch Shell, hogy felvásárolja a BP-t, mivel utóbbi papírjai nagyjából 50 százalékot zuhantak a 2010-es mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa miatt.

Büntetik a BP-t, esik az árfolyam

Gazdaság2012.11.28, 16:41

Nem köthet új szerződéseket Amerikában a BP, jelentette be egy mai közleményében az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség. A korlátozással azért sújtják az olajcéget, mert azt bírósági ítéletben marasztalták el a Mexikói-öbölbeli katasztrófával kapcsolatban. A tiltás a régi szerződéseket nem érinti és egyfajta standard eljárás részét képezi, a papír árfolyama mégis közel 3 százalékkal esett a hír hatására.

Felpörög a brit olajcég gázüzletága

Archívum2012.11.20, 11:44

Jelentős mennyiségű gáztalálatról számolt be ma Európa ötödik legnagyobb olajcége, a BP. A társaság emellett egy fontos bejelentést is tett, a japán Kansai Electricnek 2017-től évente fél millió tonna cseppfolyós földgázt szállítanak 15 éven keresztül. A részvény a tegnapi záróára körül vágott bele a mai napba, nem mutat komolyabb elmozdulást a londoni parketten.

Saját részvényt venne a BP orosz pénzből

Gazdaság2012.11.19, 11:45

A Financial Times értesülései alapján legalább 4 milliárd dollárt költene részvény visszavásárlásra a brit olajmamut, a BP. A jelentős nagyságú tranzakciót a BP az orosz Rosnefttől kapott pénzből finanszírozná, melyet a TNK-BP 50 százalékos részesedésének eladásából kap meg.

Rekordbüntetést kaphat az olajkatasztrófáért a BP

Nagyvilág2012.11.15, 16:23

Az olajcég az Egyesült Államok legsúlyosabb büntetését, ötmilliárd dollárnyi bírságot kaphat.

Jó gyorsjelentés, osztalékemelés a BP-nél

Gazdaság2012.10.30, 09:35

A tavalyi év azonos időszakához és az elemzői konszenzushoz viszonyítva is magasabb profitot ért el a világ egyik legnagyobb olajtársasága, a BP. Az vállalat árbevétele ugyan némileg kisebb lett a Bloomberg várakozásaitól, de az olajszektorban leginkább figyelt készletátértékeléssel számítotott profit 4,687 milliárd dollárra rúgott, lényegesen meghaladva a szakértők 4 milliárd dolláros prognózisát. A BP megemeli osztalékfizetését 12,5 százalékkal, így már negyedévente 9 centet fizetnek. A részvény 3,4 százalékos emelkedéssel nyitott Londonban.

Növelnék az amerikai olajexportot

Gazdaság2012.10.12, 11:12

Engedélyt kapott a BP arra, hogy az USA-ból Kanadába exportáljon kőolajat, illetve öt másik társaság is hasonló kérvényt adott be az amerikai hatóságokhoz.

Újabb finomítótól vált meg a BP

Archívum2012.10.09, 11:30

A 2010-es mexikói-öbölbeli katasztrófa után kénytelen volt számtalan érdekeltségtől megválni BP. Tegnap egy texasi finomító eladását jelentették be, amiért 2,5 milliárd dollárt kapnak. A korábban kitűzött 38 milliárd dolláros eszközeladásból már 35 milliárdot teljesítettek.

BP-Rosneft tranzakció jöhet

Archívum2012.09.24, 09:21

A BP Rosneft részesedésre cserélné a jelenlegi TNK-BP tulajdonrészét. A lehetséges vevők között szerepelnek jelenlegi partnerei és a Rosneft is. A BP elkötelezett marad az orosz befektetések mellett, s ezt megpecsételendő egy orosz közszereplő beválasztását is lehetségesnek tartja saját igazgatótanácsába.

Mexikói-öbölbeli olajmezőket ad el a BP

Gazdaság2012.09.10, 10:51

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a BP a Plains Exploration & Production Co.- val több Mexikói-öbölbeli olajmező eladásáról. A tranzakció értéke 6 és 7 milliárd dollár között lehet, és mindkét fél számára jelentős előnyöket biztosít a jövőben. Az érintett mezőket nem tekinti stratégiai eszközöknek a BP, és az eladás a tavalyelőtti macondo-i olajkatasztrófához kapcsolódóan bejelentett restruktúráláshoz kapcsolódik.

Olvad a multik pénze

Gazdaság2012.07.31, 11:49

Több nagy cég profitja is csökkent a második negyedévben a tavalyi évhez képest. A svájci UBS a Facebook-részvényekbe bukott bele, a British Petrolnak az olajárak tettek keresztbe, viszont a japán Honda kezd kilábalni a tavalyi természeti katasztrófa okozta sokkból.

Nem az olajveszélyre figyelt a BP

Időjárás2012.07.24, 11:20

A rendszerszintű kockázatokat módszeresen elhanyagolták, ez vezetett a 2010-esolajkatasztrófához. Az amerikai kormányzat vegyipari biztonsági bizottságának jelentése szerint a BP nem figyelt oda eléggé a fúrótornyokat üzemeltető alvállalkozóira.

15 milliárd dollár kártérítést fizetne a BP

Nagyvilág2012.06.09, 10:59

Tizenötmilliárd dollár megfizetésével megszabadulna minden kártérítési igénytől a British Petrol, amelynek a 2010-es amerikai olajkatasztrófáért kell felelnie. Az összeg jóval kevesebb, mint amit követelnek tőle.

Még évekig szennyezheti kátrány a Mexikói-öblöt

Időjárás2011.09.21, 12:59

Hosszú távon veszélyeztetik a Mexikói-öböl északi partjának élővilágát azok a kátránytömbök, amelyek a Lee hurrikán miatt mosódtak ki a partra. A szennyezés a BP olajfúró tornyának katasztrófája miatt került a tengervízbe, és lassabban bomlik le a vártnál.

Megszállta a hatóság a BP moszkvai irodáit

Gazdaság2011.08.31, 15:05

Három év után ismét gondja akadt az orosz hatóságokkal a BP olajtársaságnak. A céget egy nappal azután, hogy elesett egy hatalmas üzlettől, éppen egy ezen ügy miatt indított perben kezdték vizsgálni.

Több ezer liter olaj folyt ki a BP egyik vezetékéből Alaszkában

Nagyvilág2011.07.18, 20:22

Újabb olajszivárgást jelentett be a British Petroleum, ezúttal az alaszkai tundra szennyeződött. Az olajos víz egy megrepedt csővezetékből szivárog, becslések szerint eddig legalább nyolcezer liter folyhatott ki, de előfordulhat, hogy ennek kétszerese.

Kártérítést követel a BP a felrobbant fúrótorony üzemeltetőjétől

Gazdaság2011.04.21, 11:06

Negyvenmilliárd dolláros kártérítést követel a BP az egy évvel ezelőtt a Mexikói-öbölben felrobbant fúrótorony cég üzemeltetőjétől. Egy másik céget azért perelt be, mert nem működött az olajömlést vészhelyzetben automatikusan megakadályozó berendezés.

Előző
Következő