Bozóky Imre

címke rss
Barátai sem tudhatták, hol nyugszik Puhl Sándor

Barátai sem tudhatták, hol nyugszik Puhl Sándor

Egy éve hunyt el a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor. Halálát a koronavírus szövődménye okozta, 65 éves volt. 

Bozóky pert indít Kisteleki ellen

Sport2007.07.12, 16:19

Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi elnöke polgári pert indít Kisteleki István jelenlegi MLSZ-elnök ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, és nem vagyoni kártérítést követel. Ezt Bozóky jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mindent tisztázna az MLSZ ad hoc bizottsága

Archívum2006.01.23, 20:15

A Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) irányító, pénteken megválasztott ad hoc bizottság három napja folyamatosan igyekszik tisztázni az MLSZ korábbi elnöke, Bozóky Imre, valamint főtitkára, Berzi Sándor által a svájci Kentaro AG-vel kötött szerződés vitatott részleteit, de ezt nem könnyíti, hogy utóbbi betegállományba vonult.

Bozóky szerint sikeres MLSZ-elnök volt

Archívum2006.01.05, 12:44

Bozóky Imre úgy véli, eredményes hat évet zárt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökeként, több komoly sikert is elért, így emelt fővel távozik posztjáról.

Hivatalosan is megszűnt az MLSZ-elnökség mandátuma

Sport2006.01.05, 08:25

Szerdán reggel írásban is megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetséghez Horváth Cs. Attila és Nemes Ferenc elnökségi tagok lemondása, így a testület létszáma hivatalosan is hétre, azaz kevesebb mint a felére csökkent, s ezzel működésképtelenné vált.

Megszűnt Bozóky mandátuma MLSZ-elnökként

Sport2006.01.03, 21:17

Megszűnt Bozóky Imre mandátuma a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökeként, mivel kedden Horváth Cs. Attila és Nemes Ferenc lemondott elnökségi tagságáról, s ezzel határozatképtelenné vált a szervezet vezető testülete. Az alapszabály értelmében a tisztújításig az ügyvezetői teendőket Berzi Sándor főtitkár látja el.

Elmaradt a MLSZ-ülés, nincs futballkapitány

Sport2006.01.03, 07:14

Elmaradt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőre tervezett elnökségi ülése. Ganczer Gábor sajtófőnök tájékoztatása szerint a tagok informális megbeszélést tartottak Bozóky Imre elnökkel. Az ülés azért maradt el, mert a testület két tagja nem tudott eljönni a tanácskozásra és így határozatképtelenné vált az elnökség. A sportág vezető testületének ülését korábban csütörtökre is tervezték, de egyelőre annak a megtartása is bizonytalan.

Bozóky fegyelmi eljárást indít Kisteleki ellen

Sport2005.12.22, 17:48

Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke fegyelmi eljárást indít Kisteleki István ligaelnök ellen, mivel "a szövetség hivatalos ülésén és nagy nyilvánosság előtt is több alkalommal sportszakemberhez méltatlan, becsületsértő magatartást tanúsított az MLSZ elnökével és elnökségével szemben." 

Bozóky és Puhl marad a posztján

Sport2005.12.21, 17:23

Bozóky Imre, Puhl Sándor és Kutasi Róbert is marad a posztján: a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlésén mindhármuk esetében többen szavaztak ugyan a visszahívásukra, mint a maradásukra, a leváltáshoz szükséges kétharmados többség azonban hiányzott. Lothar Matthäus jövőjéről nem esett szó a közgyűlésen.

Az MLSZ cáfolja a liga állítását

Archívum2005.12.16, 17:44

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteken közleményben cáfolta a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) csütörtöki állítását. A szövetség álláspontja szerint a klubtulajdonosok szerdai tanácskozásán nem egyhangúlag szólították fel lemondásra Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét.

Megvonták a bizalmat Bozóky Imrétől

Sport2005.12.15, 11:32

A magyar labdarúgás meghatározó szereplői, a klubtulajdonosok megvonták bizalmukat az MLSZ elnökétől és menedzsmentjétől, s felszólították Bozóky Imrét, hogy mondjon le.

Bizakodnak az Euro 2012-es pályázat elöljárói

Sport2005.12.06, 19:35

A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére benyújtott magyar-horvát pályázat győzelmi esélyekkel várja az UEFA jövő december 8-i végső döntését. Ez a Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és Vlatko Markovic, a horvát társszervezet (HNS) első embere által vezetett pályázati bizottság keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón hangzott el.

MTK-Újpest: Bozókyhoz fordult a Mazsihisz

Sport2005.11.29, 17:21

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kéri Bozóky Imrét, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a szombati MTK-Újpest (0-2) élvonalbeli mérkőzésen tapasztalt rasszista, antiszemita megnyilvánulások ügyében.

Bíznak a horvát-magyar Eb-pályázatban

Sport2005.10.12, 14:19

Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) elnöke a Magyar Sportújságírók Szövetségének tápiószentmártoni országos találkozóján kijelentette, hogy bíznak a magyar-horvát közös pályázat sikerében, és rendkívül nagy reményekkel várják a 2012-es Európa-bajnokság helyszínének kijelölését.

Matthäus cáfolja, hogy ultimátumot adott volna

Sport2005.09.24, 19:39

Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó úton haladnak az egyeztetések a magyar szövetséggel (MLSZ) a december 31-én lejáró szerződése meghosszabbításáról. A kapitány egyúttal cáfolta azt az állítást, miszerint ultimátumot intézett volna jelenlegi munkaadójához.

Matthäus nem nyilatkozik a Bozóky-levélről

Archívum2005.09.23, 14:48

Lothar Matthäus sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat a lapértesüléseket, melyek szerint Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az elnökségi tagok felhatalmazásával levélben jelezte neki, hogy kész tárgyalni szerződése meghosszabbításáról 2007. december 31-ig, sikeres Európa-bajnoki kvalifikáció esetén 2008. június 30-ig. A konkrét döntés azonban csak a magyar válogatott vb-selejtezői után, október 13-án, az MLSZ elnökségi ülésén születne meg.

Bozóky: Rend legyen a magyar futballban

Vendégszoba2005.05.18, 11:36

"A labdarúgás nem az a terület, ahol egyik pillanatban mindent le lehetne nullázni, és a másik pillanatban újrakezdeni" - állítja Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A szakember a Vendégszobában elmondta, komoly esélyt lát arra, hogy Magyarország 2012-ben Európa-bajnokságot rendezhessen, míg a székesfehérvári Magyar Kupa-döntőn történteket mélységesen elítélte. Az elnök szerint a magyar futballnak arra a fanatizmusra, győzni akarásra és mentalitásra van nagy szüksége, amit Lothar Matthäus képvisel.

Városatyákkal tárgyalt a 2012-es futball-Eb vezérkara

Sport2005.04.26, 16:09

Zalaegerszeg és Debrecen polgármesterével tárgyalt kedden a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság horvát-magyar pályázatának hazai előkészítő bizottsága.

Ad hoc bizottság irányítja a fociligát

Sport2005.03.11, 16:32

A Magyar Labdarúgó Liga pénteki taggyűlésén Szieben László benyújtotta csütörtökön nyilvánosságra hozott lemondását, így megszűnt a két tagra olvadt elnökség mandátuma. Egyszersmind háromtagú ad hoc bizottság alakult, amely a 60 napon belül összehívandó tisztújító közgyűlésig irányítja az MLL-t. A testületet klubtulajdonosok és elnökök alkotják: a győri Tarsoly Csaba, a debreceni Szima Gábor és a szolnoki Ferencz Gábor. A bizottság legfőbb feladata, hogy előkészítse az MLL tisztújítását.

Bozóky Imre maradt az MLSZ-elnök

Sport2005.02.28, 18:54

A Magyar Labdarúgó Szövetség tisztújító közgyűlésén az egyetlen jelöltet, Bozóky Imrét választották ismét elnöknek a küldöttek. A szervezet első számú vezetője 1999. szeptember 25-én került pozíciójába, az akkori, kétfordulós választáson 62:46-os aránnyal győzte le Kovács Attilát. Ezúttal 87-en szavaztak Bozóky mellett, hatan ellene.

Bozókyt újraválaszthatja az MLSZ közgyűlése

Sport2005.02.28, 12:36

Hétfőn várhatóan újabb négy évre Bozóky Imrét választják a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökévé, mivel a sportágat 1999 óta irányító vezető egyedüli jelölt a posztra. Amennyiben kitölti a következő ciklust, a 104 éves szövetség második leghosszabb ideig hivatalban levő elnöke lehet Barcs Sándor (1950-1963) után.

Bozóky és Szieben a két MLSZ-elnökjelölt

Sport2005.02.25, 12:45

A Magyar Labdarúgó Szövetséget négy és fél éve irányító Bozóky Imre és a liga elsőszámú vezetője, Szieben László kapott elegendő jelölést az MLSZ elnöki posztjára, így a február 28-ai tisztújító közgyűlésen csak kettejük közül kerülhet ki a sportág vezetője.

Berzi, Bozóky és Mezey is ott lesz az Eb-n

Sport2004.05.12, 16:49

A Magyar Labdarúgó Szövetség részéről hivatalosan hárman - Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár és Mezey György, az edzőbizottság tagja - lesznek jelen a nyári portugáliai Európa-bajnokságon. Rajtuk kívül Lothar Matthäus is megtekinti a sporteseményt, de a szövetségi kapitány nem az MLSZ-en keresztül akkreditáltatta magát.

Tizenegy újonc Matthäus első keretében

Sport2004.01.21, 15:37

A legesélyesebbnek tartott, jelenleg a német Bundesliga élvonalában szereplő Borussia Mönchengladbach utánpótlását irányító László Csaba lesz Lothar Matthäus szövetségi kapitány közvetlen segítője a magyar labdarúgó-válogatottnál. A szakvezető első bő, negyvenes keretében tizenegy újonc található.

Bozóky szerencsétlennek tartja a Mol lépését

Sport2004.01.16, 18:11

Bozóky Imre, az MLSZ elnöke szerencsétlen lépésnek tartja, hogy a Mol a magyar válogatottal egy világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő horvát válogatott szponzora lett. A magyar futball első embere ugyanakkor bízik abban, hogy az olajipari vállalat legalább a honi utánpótlást támogatja.

László Csaba szívesen lenne Matthäus segítője

Sport2004.01.07, 18:34

Dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke több órán keresztül tárgyalt László Csabával, akit Lothar Matthäus leendő pályaedzőjeként szemeltek ki a szövetségben. László 39 éves, Székelyudvarhelyen született, és jelenleg a Borussia Mönchengladbach U16-os csapatánál edzősködik.

Fehér Csabát feldühítették a Breda vezetői

Sport2003.10.10, 11:21

A NAC Breda labdarúgója, Fehér Csaba nem lát a méregtől. Nem elég, hogy bokasérülése mikatt kénytelen kihagyni a magyar válogatott lengyelek elleni fontos Eb-selejtezőjét, hollandiai klubjának vezetői azonnal vissza is rendelték, így a Puskás-stadion nézőteréről sem szurkolhat társainak.

Lemondásra szólították fel az MLSZ-vezetést

Sport2003.06.01, 16:39

Horváth Cs. Attila, a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke a törvénysértő közgyűlés, a pazarló gazdálkodás és a pénteken történtek miatt azonnali lemondásra szólítja fel Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét és Berzi Sándor főtitkárt.

Gellei kilencszer cserélhet Bulgária ellen

Sport2003.02.06, 15:08

A március 29-ei, Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott február 12-én, szerdán magyar idő szerint 17.30 órakor az Eb-csoportjában hibátlan teljesítménnyel élen álló Bulgáriával játszik a ciprusi Larnacán. A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Bozóky Imre elnök kijelentette: a kontinensbajnokság sikerességéhez nagyon fontos a szurkolók és a sajtó segítsége. Gellei Imre szövetségi kapitány elmondta: bízik a győzelemben, s mind a húsz játékosát kipróbálhatja majd, ugyanis a bolgárok elleni derbin mindkét edző akárhányszor cserélhet.

Leandro magyar válogatott lehet

Sport2003.01.22, 19:17

Szinte minden érdekelt akarja, így már csak a magyar adminisztráción múlik, mikor mutatkozhat be a magyar válogatottban Leandro de Almeida, a Ferencváros brazil labdarúgója. Persze a fiatal dél-amerikai, aki három éve szerepel hazánkban, egyelőre az utánpótlás-együttesben bizonyíthatna, aminek Róth Antal szövetségi edző, sőt Bozóky Imre, az MLSZ elnöke is nagyon örülne.

Összefogást sürget az MLSZ-elnök

Sport2003.01.06, 16:44

"Az előttünk álló esztendő legfontosabb feladatának a futballunkban létrejövő összefogást jelölném meg." Többek között ezekkel a szavakkal nyitotta meg Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke Sopronban a Szakmai Napok elnevezésű eseményt.

Ausztria és Svájc rendezhet Eb-t

Sport2002.12.12, 16:24

A magyar pályázatot csak az osztrák-svájci előzte meg, így az alpesiek rendezhetik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságot - döntött csütörtökön az UEFA végrehajtó bizottsága. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke szerint ez volt az utolsó esélyünk Eb-rendezés elnyerésére.

Futball-Eb 2008: sikeres magyar prezentáció

Sport2002.12.11, 19:15

"Amit elterveztünk, azt maradéktalanul át tudtuk adni a végrehajtó bizottságnak és a válogatottakat felügyelő bizottságnak" - összegezte benyomásait Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a küldöttség félórás záróprezentációjáról.

Botrány és újpesti siker a csúcsrangadón

Sport2002.09.14, 23:12

A Borsodi Liga hetedik fordulójának leginkább várt derbijén az Újpest - szurkolói botránytól sem mentes mérkőzésen - 3-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Kispest idegenben meglepetésre 3-1-re verte a Dunaferrt, a Győr - a Megyeri úti meccshez hasonlóan - "puskaporos hangulatú" találkozón 4-1-re diadalmaskodott a Videoton ellen Székesfehérváron, az MTK egy góllal múlta felül a Siófokot. Még pénteken a Debrecen 2-1-et játszott a bajnok ZTE-vel.

A magyar futballban érvénytelen a diploma

Sport2002.08.01, 08:01

A magyar futball legújabb botránya az edzőkérdés: három élvonalbeli csapatot is olyan szakember irányít, akinek nincs meg az MLSZ által előírt végzettsége. Így aztán olyan magyarosan megy az élet, papíron más az edző, mint a valóságban. A szövetség viszont ragaszkodik a szabályához - legalábbis ez derült ki Bozóky Imre elnökkel folytatott beszélgetésünkből.

Reális esélyünk van a 2008-as Eb megrendezésére

Sport2002.05.11, 12:53

A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezését megnyerő ország - illetve az ország futballszövetsége - közös céget hoz majd létre az UEFA-val az Eb szervezésére. Magyarország igen nagy konkurenciával néz szembe, de a hazai vezetők állítják: most nagy esélyünk van. Az európai szövetség decemberben dönt, ki lesz a házigazda.

Johansson maradt az UEFA-elnök, Bozóky nem lett tag

Sport2002.04.25, 17:16

Európai léptékkel mérve fontos események színhelye volt Stockholm. Az Európai Labdarúgó Szövetség huszonhatodik kongresszusán elnököt választott az UEFA, s a végkimenetelt előre meg lehetett jósolni, hiszen Lennart Johansson egyedül szállt harcba a címért. Kazahsztán UEFA-tagország lett, míg Bozóky Imre nem jutott be a szövetség végrehajtó bizottságába.

Bozóky Imre UEFA-szerepre vár

Sport2002.03.22, 07:40

A legfrissebb UEFA-hírújság szerint az Európa Labdarúgó Szövetség április 25-én tartandó huszonhatodik kongresszusán bekerülhet a végrehajtó bizottságba Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is. Bozókyn kívül még tizennégyen pályáznak a hét helyre, ebből négyen újraválasztani szeretnék magukat.

Bozóky elégedetlen az MLSZ munkájával

Sport2001.11.09, 07:32

Gyakorlatilag mandátuma felénél tart Bozóky Imre, az MLSZ 1999 szeptemberében megválasztott elnöke, s ma beszámol a szövetség rendes évi közgyűlésén labdarúgásunk helyzetéről. Az elnök beszélgetésünk során egyebek mellett azt mondta, nem lehet elégedett a szövetség munkájával, mert a játék alig-alig lépett előre.

Még mindig rang futballkapitánynak lenni

Sport2001.10.18, 07:11

Zajlik az össznépi találgatósdi: ki lesz Bicskei Bertalan utódja? Már nincs olyan valamirevaló futballedző, akinek neve ne hangzott volna el, sőt, külföldiek is szóba kerültek, s bár ma összeül az MLSZ vezérkara, Bozóky Imre elnök beszélgetésünk során csak annyit ígért, hogy november 14-e előtt megtalálják a megfelelő embert.

Bozóky szerint nem dőlt el semmi

Sport2001.10.17, 15:33

A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki elnökségi ülésén nem szerepel a napirendi pontok között az új szövetségi kapitány megválasztása, Bozóky Imre elnök azonban mégsem tartja kizártnak, hogy ennek ellenére döntés születik ebben a kérdésben.

Gellei már csütörtökön kapitány lehet

Sport2001.10.17, 19:38

Nyilasi Tibor szerda délelőtt találkozott Bozóky Imrével, az MLSZ elnökével is, akárcsak korábban Puhl Sándorral, a szövetség alelnökével. A különbség annyi, hogy míg Puhl a kapitányságra szerette volna rávenni "Nyílt", addig Bozóky felkérte az egykori ferencvárosi kedvencet, hogy legyen tagja a 2008-as Eb-pályázatot előkészítő testületnek. Nyilasi azonnal igent mondott, elvégre ezzel a tisztséggel nincs kizárva későbbi Üllői úti szerepvállalása sem.

Hazatért az U17-es vb-ről az MLSZ elnöke

Sport2001.09.27, 07:14

Jövő kedd helyett váratlanul szerdán hazaérkezett a 17 évesek trinidadi és tobagói világbajnokságáról Bozóky Imre. Az MLSZ-elnök, aki FIFA-küldöttként vett részt a még mindig zajló vb-n, dicsérte a színvonalat, ugyanakkor beszélgetésünk során azt is elmondta, hogy a hazai futball történéseit is figyelemmel kísérte, s úgy érzi, távollétével nem érte kár a magyar labdarúgást.

Bozóky szerint nincs kapitánykérdés

Sport2001.08.18, 09:37

Elmúlt már százéves a Magyar Labdarúgó Szövetség, vége az ünneplésnek, lehet ismét dolgozni. A második száz esztendő első és legfontosabb feladatának az utánpótlás-nevelés korszerűsítését tartja az MLSZ elnöke. Bozóky Imre emellett azt is elmondta, hogy jelenleg nincs kapitánykérdés a válogatottnál.

Nem fizetik előre a bírókat

Sport2001.08.04, 10:40

Az amatőr futballcsapatok képviselői olyannyira nem tudtak megegyezni saját ligájukkal, illetve a futballszövetség elnökével, hogy akár rendkívüli közgyűlésre is sor kerülhet. Természetesen a pénzről vitáztak. Az NB II-esek ugyanis sokallják a bírói díjakat, előre pedig egyáltalán nem akarnak fizetni. Márpedig a bajnokságban csak olyan csapat indulhat, amely egy összegben leteszi a játékvezetőknek járó havi 183 ezer forintot.

Előző
  • 1
Következő