boxoffice
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Avatar
- magyar film
- film
- Harry Potter és a Halál Ereklyéi
- Alkonyat - Hajnalhasadás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Matt Damont még sosem szerették annyira a magyarok, mint most
A Zsivány Egyes három hétig tartó uralkodásának egy hollywoodi-kínai szuperprodukció vetett véget, A kínai nagy falon akciózó Matt Damon most még annál is több nézőt vonzott, mint amikor a Marson ragadt. Bud Spencer is beverekedte magát a legjobb tízbe.
Ezt nem gondoltuk volna a magyarokról
Először a tavalyi magyar filmeket rangsoroltuk a nézőszámaik alapján, most a 2016-ban Magyarországon bemutatott filmek abszolút toplistáját is megmutatjuk. 2015-öt fölényesen nyerte a Star Wars hetedik része, a Zsivány Egyesnek viszont már nem sikerült megismételnie a bravúrt, mókás háziállatok vitték a pálmát. Deadpool és a Nagyfater elszabadul hatalmasat ment a hazai mozikban, de Bridget Jones legújabb kalandjára is özönlöttek honfitársaink. A legnézettebb húszba öt szuperhősfilm fért be.
Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát
Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.
Ryan Goslingot még soha nem szerették ennyire a magyarok
Izgalmas volt a nézettségi verseny az év utolsó hétvégéjén a magyar mozikban. Meglepően sokan ültek be az Assassin's Creedre és a Kaliforniai álomra, meglepően kevesen Mel Gibson A fegyvertelen katonájára. A prímet továbbra is a Zsivány Egyes viszi, de az éneklő állatok is szépen muzsikálnak.
Jennifer Lawrence első szexjelenetéért nem törték magukat az amerikaiak
A karácsony előtt Amerikában bemutatott filmek közül alulteljesített Jennifer Lawrence űrrománca és az Assassin's Creed című akciófilm, az Énekelj! készítői viszont pezsgőt bonthattak. Továbbra is hasít a Zsivány Egyes, bombasikernek ígérkezik a Kaliforniai álom, Ben Afflecknek azonban nincs oka örülni.
Bődületesen sokan ültek be a Zsivány Egyesre
Forrás: InterCom middle on 1280 852 A múlt hétvégéhez öt mozijához képest most már 200 moziban lehetett megnézni Emma Stone és Ryan Gosling Kaliforniai álom című musicaljét, és így négy milliót szedett össze a film. Ez igencsak tetszetős eredménynek számít. Ezzel szemben a Váratlan szépség-et 3028 moziban vetítették, és így is csak 7 milliót kapart össze. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet ($155 / $155) 2. Vaiana ($11,7 / $161,9) 3. Hivatali karácsony ($8,5 / $31,5) 4. Váratlan szépség ($7 / $7) 5. Legendás állaatok ...
Még mindig szépen nézik a magyar bulifilmet
Forrás: Freeman Film middle off 800 534 A Jennifer Aniston nevével fényjelzett Hivatali karácsony szerezte meg a toplista első helyét, 55 424 ember volt arra kíváncsi, milyen is az, ha a céges bulin előtör a partiállat a félszeg irodistákból. A démon arca című horrorfilmmel 8 512 ember tett egy próbát, ami toplista ötödik helyéhez volt elég. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Hivatali karácsony (55 424 / 55 424) 2. Legendás állatok és megfigyelésük (20 666 / 260 702) 3. Vaiana (19 506 / 49 912) 4. Szövetségesek (19 239 / 58 037) 5. A démon arca (8 512 / 88 512) ...
Ryan Gosling szépen megtáncoltatta Amerikát
Forrás: Freeman Film middle on 1280 854 Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Vaiana ($55,5 / $81,1) 2. Hivatali karácsony ($17,5 / $17.5) 3. Legendás állatok és megfigyelésük ($10,8 / $199,3) 4. Érkezés ($5,6 / $81,5) 5. Doctor Strange ($4,6 / $222,4) 6. Szövetségesek ($4 / $35,6) 7. Éjszakai ragadozók ($3,2 / $6,2) 8. Manchester By The Sea ($3,2 / $8,3) 9. Trollok ($3,1 / $145,5) 10. A fegyvertelen katona ($2,3 / $60,9) Ryan Gosling szerelmesfilmje fogja nyerni az Oscart http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160919-ryan-gosling-szerelmeesfilmje-fogja-nyerni-az-oscart-kaliforniai-alom-emma-stone-natalie-portman.html ...
Brad Pittet nem szerették eléggé a magyarok
Vaiana közel sem érdekelte annyira honfitársainkat, mint Elza vagy Aranyhaj, Brad Pitt régimódi romantikus drámája sem robbantott kasszát, a két újonnan bemutatott magyar film közül pedig az egyik hatalmasat bukott. Hétvégi mozinézettség.
Rákattantak a mozinézők a Wellhello romantikus komédiájára
Forrás: Színfolt Film middle on 5760 3840 Érdemes megjegyezni, hogy a #Sohavégetnemérős rendezőjének, Tiszeker Dánielnek köze van egy másik népszerű idei magyar mozifilmhez is, ő volt ugyanis a technikai rendezője és az egyik operatőre A lovasíjász című dokumentumfilmnek. Kispappal randizni mennyire számít bizarrnak?! http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20161203-sohavegetnemeros-meszaros-blanka-molnar-gusztav-roszik-fruzsina-zsigmond-emoke-hartai-petra.html Őrület, mennyit güriznek a srácok egy jó csajért! - a #Sohavégetnemérős kritikája http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20161118-megall-az-esz-menn ...