boxoffice

címke rss

A Kincsem szédületes sebességgel gyűjti a nézőket

Film2017.03.24, 17:11

Fotó: Szabó Adrienn /Fórum Hungary middle on 4480 2986 A Kincsem az utóbbi évek legjobb szuperhősfilmjénél és Jennifer Lawrence romantikus sci-fijinél is több nézőt vonzott. A Logan 63 238 eladott jeggyel zárta a premierhétvégét, az első mozis hét végén pedig 82 840 jegynél tartott. Az Utazók az első négy napján 66 300 nézőt, az első hetén pedig 82 374 nézőt gyűjtött össze. A legfrissebb adatok szerint, amiben már a csütörtöki nézőszám is benne van, a Kincsem-re eddig 97 079-en ültek be. Ez azt jelenti, hogy valamikor a pénteki nap folyamán a százezredik néző is meglesz. Jelen állás szerint, kilenc nap elteltével a Kincsem máár ...

Az új Szépség és a szörnyeteg öt nap alatt lenyomta a rajzfilmet

Archívum2017.03.23, 18:55

Forrás: AFP/Angela Weiss middle on 4589 3242 A Disney sok pénzt ölt a projektbe, a New York Times úgy tudja, hogy a marketingköltségekkel együtt 300 millióba került az új A szépség és a szörnyeteg. Emma Watsonnak viszont meglepően alacsony, mindössze hárommillió dolláros adtak előre, viszont azzal a záradékkal, hogy a bevételtől függően tovább pénz is megilleti majd őt. Ha a film a Demóná-hoz hasonlóan összeszed több mint 700 milliót, akkor Watson összesen 15 millió dollárral lesz gazdagabb (ennyit kapott különben az utolsó Harry Potter-filmért is). A szépség és a szörnyeteg március 23-tól a magyar mozikban is látható, az ellőrejelzések ...

Rég nem látott tömegben tódultak a magyarok a Kincsemre

Film2017.03.21, 15:59

Ismét Kincsem a magyarok kedvenc lova, a Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével készült romantikus kalandfilm vetítéseire akkora tömeg csődült össze, hogy új termeket kellett nyitni. Tizenegy éve nem nyitott ilyen jól magyar film a mozikban. 

Döbbenetesen erősen indult A szépség és a szörnyeteg

Film2017.03.20, 15:59

Forrás: Broad Green Pictures http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1702/K_pek2017223131041/gallery.xml&rovat=base middle on 1775 1331 Terrence Malick legújabb filmje, a négy moziban bemutatott Song to Song viszont bajban van, mivel mozinként 13 486 dollárt, azaz összesen csak 53 945 dollárt tudott összeszedni. Eddig reménykedtünk abban, hogy a Ryan Gosling, Rooney Mara, Michael Fassbender és Natalie Portman főszereplésével készült filmet mi is moziban láthatjuk majd, de a vegyes kritikák (a Rotten Tomatoeson 61 százalékon áll) és a gyenge nyitóhétvége után már egyre valószínűtlenebbnek tűnik a magyarországi fforgalmazás ...

Imádják a nézők a magyar szerelmesfilmet

Archívum2017.03.13, 17:32

Forrás: Mozinet middle on 2048 857 A heti premierek közül a 8 492 nézőig jutó Rock Csont című rajzfilm fért még be a legjobb tízbe, Dragomán György világhírű regényének feldolgozásra, A fehér király-ra ugyanakkor csak hervasztóan kevesen, 2 597-en volta kíváncsiak. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. Kong: Koponya-sziget (50 563 / 50 563) 2. Logan – Farkas (44 027 / 126 867) 3. John Wick: 2. felvonás (12 942 / 97 987) 4. Testről és lélekről (8 902 / 27 955) 5. Rock Csont (8 492 / 9 035) 6. T2 Trainspotting (6 847 / 20 441) 7. Egy kutya négy élete (6 6922 ...

King Kong hatalmas pusztítást végzett a mozikban

Film2017.03.12, 19:19

Forrás: Cannes Film Festival middle on 1200 675 A legjobb tízbe más premierfilm nem került be, Kristen Stewart legújabb produkcióját, az Oliver Assayas által rendezett, a tavalyi cannes-i fesztiválon debütált Personal Shopper-t négy moziban mutatták be, és 92 516 dollárt gyűjtött. A Twilight sztárját már régóta nem érdeklik a kasszasikerek, helyette egyéni látásmódú, fesztiválkedvenc rendezőkkel dolgozik együtt. A Personal Shopper című fura, szellemidézős dráma előtt Ang Lee-vel (Brokeback Mountain, Pí élete), Kelly Reichardt-dal (Wendy és Lucy, Meek’s Cutoff) és Woody Allennel készített filmet. Tízes észak-amerikai toplistaa ...

A magyar szerelmesfilm jobban pörgött, mint a Trainspotting 2

Film2017.03.07, 11:41

Forrás: InterCom middle on 5568 3712 A Logan hatalmas bravúrt hajtott végre, nem csupán a moziban jelenleg futó filmeket múlta felül, az összes eddigi X:Men-filmnél is erősebben nyitott. Az eddigi csúcstartó a 2000-ben bemutatott X-Men: A kívülállók volt. A harmadik hete futó Holdfény-hez sok ember kedvét meghozta az Oscar-fődíj, múlt hétvégéhez képest hatvan százalékkal többen ültek be rá. Március első hétvégéjén jelesre vizsgáztak a magyar nézők, csupa nagyszerű alkotást ajándékoztak meg a bizalmukkal. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. Logan – Farkas (633 238 ...

A Wolverine-filmre özönlöttek az emberek

Film2017.03.06, 10:11

Mindössze 26 százalékkal csökkent a bevétele a premierhétvégéhez képest – ez egy horrorfilm esetében rendkívül szokatlan. A mindössze 4,5 millióba került Get Out már 76 milliónál tart, és a diadalmenetére a magyar forgalmazók is felfigyeltek, a filmet április 20-án a hazai mozikban is bemutatják Tűnj el címmel. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Logan ($85,3 / $85,3) 2. Get Out ($26.1 / $76) 3. The Shack ($16,1 $16,1) 4. Lego Batman – A film ($11,7 / $148,6) 5. Before I Fall ($4,9 / $4,9) 6. John Wick: 2. felvonás ($$4,7 / $82,9) 7. A számolás joga ($$33,8 ...

Matt Damon nagyot bukott, de volt, aki még nála is nagyobbat

Film2017.02.20, 12:51

Forrás: UIP Dunafilm middle on 1000 497 Már második hete a Lego Batman – A film a legnépszerűbb film Amerikában, amelynek az összbevételét már csak egy hajszál választja el a 100 milliótól. Keanu Reeves nagy visszatéréseként ünnepelték három éve a John Wick című akciócsodát, de a folytatás a 43 millió dollárt begyűjtő első résznél is népszerűbbnek bizonyult: a John Wick: 2. felvonás-ra tíz nap alatt már 58 milliót költöttek az amerikai mozinézők. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Lego Batman – A film ($34,2 / $98,7) 2. A sötét ötven árnyalata ($20,9 / ...

A magyaroknak kezd elmenni a kedvük a szadomazótól

Film2017.02.13, 18:06

Forrás: Mozinet middle on 1152 770 A hipnotikus erejű, John F. Kennedy feleségének gyászát bemutató Jackie is tisztességes eredményt ért el. Az eddig taglalt filmeknél jóval kevesebb moziban, szám szerint huszonkettőben vetítik Pablo Larraín munkáját, és így szedett össze 7362 nézőt csütörtöktől vasárnapig. Szurkolunk neki, hogy még sok embert becsábítson a mozikba Natalie Portman pazar alakítása; a képileg is rendkívül szuggesztív Jackie azon kevés életrajzi filmek közé tartozik, amelyeket nagyvásznon kell látni.  A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. A sötét öötven ...