bővülés

címke rss

További bővülést várnak az építőiparban az idei évre

Gazdaság2022.01.24, 09:36

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz - közölte az ÉVOSZ hétfőn az MTI-vel.

Jelentősen bővült a mezőgazdaság kibocsátási értéke az idén

Gazdaság2021.12.09, 09:34

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 2021-ben 13 százalékkal nőtt. A termelési volumen 2,3 százalékkal csökkent, az árak 16 százalékkal emelkedtek. A növénytermesztés volumene 6,5 százalékkal kisebb, az állattenyésztésé 4,5 százalékkal nagyobb lett, a szolgáltatásoké változatlan maradt - közölte csütörtökön az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jelentős bővülés a magyarországi lízingpiacon

Gazdaság2021.09.06, 10:44

A jelentős bővülés mellett érezhető átrendeződést is hozott a koronavírus-járvány a magyarországi lízingpiacon, hiszen 2021. első fele leginkább a termelőeszközök finanszírozásában jelentett nagy növekedést. 

Folytatja kereskedelmi partnerhálózatának támogatását a Szerencsejáték Zrt.

Gazdaság2021.08.02, 12:53

A kedvező fogadtatás és a látványos eredmények hatására a Szerencsejáték Zrt. további fél évvel meghosszabbítja a februárban indított, kis - és közepes vállalkozásokat célzó Értékesítői Ösztönző Programját. Ezzel a lépéssel további 1,5-2 milliárd forint jutalékot juttathat partnerértékesítőinek a vállalat, áll a cég közleményében.

MNB: Az idén 6 százalékos GDP-bővülés várható

Gazdaság2021.07.07, 20:54

A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint az idén a GDP 6 százalékkal bővülhet, Magyarország gyorsan helyre tud majd állni a koronavírus-járványt követően - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerdán, a Versenyképesség és fenntartható felzárkózás a Covid után című online konferencián.

Magyarországi partnerrel bővített a TikTok

Gazdaság2021.05.20, 16:06

Több milliós hazai elérésű csatornával erősíti digitális palettáját a New Land Media. A Lounge Group részeként működő médiaügynökség a TikTok partnerévé vált. Az itthon is robbanásszerűen bővülő közösségi videós platformon a magyarországi felhasználók már ma is havi mintegy tízmilliárd videómegtekintést generálnak. 

Az első negyedévben nyolc százalékkal bővült a magyar fémipar

Itthon2021.04.29, 19:23

Az idei első negyedévben a magyar fémipar teljesítménye nyolcszázalékos növekedést regisztrálhatott - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, a Wuppermann Hungary Kft. támogatói okiratának átadási ünnepségén.

Új kutatóközponttal bővül a Corvinus!

Unilife.hu2021.03.03, 17:02

Az Eurázsia Központ elsődleges célja, hogy nemzetközi kutatásaival hozzájáruljon a térséggel kapcsolatos gazdasági és politikai döntések megalakulásához. A Corvinus új kutatóközpontja stratégiai fontosságú! Itt vannak a részletek!

Három településsel bővül a Balaton térsége

Life.hu2020.12.05, 08:08

Három településsel bővül a balatoni turisztikai térség - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki, online megtartott ülésén.

Nagy Márton: A növekedés a beruházásoktól lesz fenntartható

Gazdaság2020.10.08, 13:40

A beruházásoktól lesz fenntartható a növekedés, a beruházás volt és lesz a gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója - mondta Nagy Márton, miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai tanácsadó a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián Budapesten.

Kétszeresére nő a Digitális Irodalmi Akadémia digitális könyvtára

Itthon2020.06.04, 20:48

Duplájára nőhet a következő években a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) adatbázisa, miután a testület tagjainak többsége - Demeter Szilárdnak, a PIM főigazgatójának előterjesztésére - jóváhagyta 113 író, költő, irodalomtudós posztumusz akadémiai taggá jelölését.

Tovább nőttek a beruházások a negyedik negyedévben

Gazdaság2020.02.28, 11:22

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest. 2019 egészét nézve az eddigi leggyorsabb növekedési ütem 14 százalékos volt. 

Idehaza nagyot ment a palackozott italok gyártása

Gazdaság2019.09.27, 14:11

Az ásványvizek eladása értékben, a szénsavas üdítőké volumenben is nőtt tavaly, ami nagyban hozzájárulhatott az ágazati szinten összesített árbevétel és profit kiugró bővüléséhez, számol be arról a Világgazdaság.

Két számjegyű a növekedés az ipari termelésben

Gazdaság2019.09.06, 11:32

Júliusban az ipari termelés volumene 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 8,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közel ötödével nőttek a hazai beruházások

Gazdaság2019.08.29, 10:57

A második negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházásoknak a tavalyi év egészét jellemző dinamikus bővülése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább bővült az elektromos robogómegosztó rendszer Budapesten

Itthon2019.04.15, 18:49

Tovább bővül Budapesten a Blinkee nevű közösségi elektromos robogómegosztó rendszer. Már 150 jármű érhető el, és nagyobb lett a zóna is, ahol robogókat a használatot követően otthagyhatják a felhasználók.

Jelentős bővülésre számít idén az MFB-csoport

Gazdaság2018.12.05, 10:44

Jelentős bővülésre számít idén a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport: a bank hitelkihelyezése várhatóan 39 százalékkal nő, és a Garantiqa hitelgarancia is rekordévre számít.

Még idén bővül a csok, hamarosan a kétgyermekes családok is igényelhetik

Gazdaság2018.11.13, 16:49

Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Ki nem találná, miből gyártana egymillió darabot a Gorenje

Gazdaság2018.09.03, 16:06

A Gorenje szlovén cég új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat új gyár létrehozását, és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, amely több száz új munkahelyet is jelent – mondta Franjo Bobinac, a Gorenje igazgatóságának elnöke.

Négy új célállomás és hatalmas fejlesztések a Wizz Air-nél

Travelo2018.03.23, 13:21

A Wizz Air ma megkezdte történetének legnagyobb fejlesztését: a következő 17 hét során 21 új gép érkezik a WIZZ bázisaira Európa-szerte, ezzel hetven új útvonal létesül, melyen heti hétszáz új indulással számolhatnak az utasok.

A könyvek szeretete a könyvesboltok újjászületését is elhozza Kínában

Gazdaság2018.02.02, 11:31

A digitális technológiák fejlődése többek között annak ígéretét hordozta, hogy kevesebb nyomtatott könyv fog készülni, és akár komoly presztízst jelenthet az, ha egy szerzőnek ebben a formátumban jelenik meg műve vagy munkája. Ahogy azonban az Origo is írt arról az amerikai könyvhelyzet példája kapcsán, a nyomtatott könyvek világának még korántsem áldozott le. Kínában pedig – elektronikus eszközök ide vagy oda – valóságos könyv- és könyvesbolt-forradalom zajlik – írja az Asia Times.

Két körülmény is felfele húzza az ingatlanok értékesítését

Gazdaság2017.10.31, 10:34

Nőtt az eladások száma a hazai ingatlanpiacon éves összesítésben, a fővároson kívül egyre több lakás cserél gazdát – írja az ingatlan.com portál a KSH adataira támaszkodó friss elemzésében. A lakásvásárlók mintegy háromnegyede továbbra is az olcsóbb, 30 millió alatti ingatlanokat keresi. Ugyanakkor óriási a szakadél a fővárosi és vidéki árak közt: az első félévben majdnem háromszor annyit kellett fizetni a budapesti ingatlanokért.

Szédületes tempóban bővült idén a lakáshitelek piaca

Gazdaság2021.11.09, 21:04

Jelentősen növekedett a hitelfelvételi kedv idén a magyar jelzálogpiacon. Augusztusban például több mint 63 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel szerződéseket a bankok, ez 33 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten – áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében. A portálnál arra hívják fel a figyelmet, érdemes időt és energiát szánni a bankok ajánlatainak összehasonlítására.

Minél nagyobb a vállalat, annál esélyesebb a fizetésemelés

Gazdaság2016.05.26, 10:49

Erőteljesen megugrott a munkaerő-felvételt tervező cégek aránya, minden negyedik kkv tervez álláshirdetést feladni a következő egy évben. Emellett a fizetésemelési szándék is nőtt, durván a vállalkozások harmadánál számíthatnak a dolgozók magasabb bérre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Gregor Bernadett: „Új családtaggal bővülünk"

Archívum2016.03.21, 13:21

Beindult Farkasházi Réka fantáziája Gregor Berni sejtelmes mosolyától, és arról kezdte faggatni barátnőjét, hogy bekapta-e a legyet?

Két számjegyű bővülés a lízingpiacon

Gazdaság2016.02.16, 15:24

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai összesen 513 milliárd forintot helyeztek ki, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan a szerződésszám 10 százalékkal nőtt. A lízingpiaci szereplők szerint 2016-ban lassabb tempóban, de folytatódhat növekedés.

Európa legjobbjai között a Szallas.hu

Gazdaság2016.02.10, 23:22

Több mint 40 százalékos bővülés mellett 1,89 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a Szallas.hu. A markáns növekedés hátterében a 2015-ben is rekordot döntő belföldi turizmus, valamint a cég sikeres külföldi terjeszkedése áll. A Szallas.hu európai viszonylatban is kimagasló eredményt ért el, amelyet február 9-én a 32 ezer vállalkozást versenyeztető European Business Awards is elismert.

Új taggal bővült Ellen DeGeneres családja

Archívum2016.01.15, 19:25

Amerika egyik lenépszerűbb műsorvezetője saját showjában jelentette be a nagy hírt.

Megérkezett Budapestre az Emirates 364 személyes repülőgépe

Travelo2017.11.28, 12:25

Budapestre érkezett az első, menetrend szerint közlekedő Emirates Boeing B777-es, amely 2015. december 1-től váltja a légitársaság Airbus-ait a Dubaj-Budapest útvonalon.

Egyre több dolgot mutat meg magából a Tiltott Város

Travelo2017.10.17, 12:10

Új látogatótereket és kiállításokat nyitottak meg a közönség előtt a pekingi Palotamúzeumban az egykori császári palota múzeummá alakításának 90. évfordulóján.

A vállalkozóknak is betett a vasárnapi zárva tartás

Archívum2015.05.05, 16:25

Csak közel minden hatodik hazai kkv tervez létszámbővítést, a vállalkozások többsége az alkalmazotti létszám stagnálásával számol. Béremelésre is kevesen számíthatnak, de fizetéscsökkentéssel már harmadik negyedéve csupán a cégek 1 százaléka kalkulál – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Így bővült Ördög Nóráék családja – fotókon a változás

Life.hu2014.06.18, 13:54

Fotómontázzsal illusztrálta egyre gyarapodó családját és boldogságát Ördög Nóra.

Elfogytak a bérletek a Balaton Soundra

Archívum2014.06.04, 15:32

A szervezők bejelentették, hogy elkelt az összes bérlet. Közben teljes lett a fellépők listája.

Hatalmasra bővült a B.my.Lake Fesztivál

Archívum2014.03.14, 17:50

Újabb nevekkel bővült az augusztusi B.my.Lake Fesztivál idei felhozatala. Köztük Magda, Hot since 82, Nina Kraviz, Gui Boratto, Tale Of Us, Gaiser.

Rubint Réka a negyedik gyermekével terhes?

Archívum2013.05.25, 22:04

Schobert Norbi a saját közösségi oldalán tett közzé egy Rékával közös fotót, valamint egy kétértelmű kiírást, ami azt sugallja, hogy felesége ismét áldott állapotban van negyedik gyermekükkel.

Nemrég volt az esküvője, máris bővül a Barátok közt sztárjának családja

Life.hu2012.08.24, 21:54

Som-Balogh Edina nem verte eddig nagydobra, de esküvője után nem sokkal máris kibővült a családja.

2014-re térhet vissza a válság előtti szintre a magyar turizmus

[origo] utazás2012.05.13, 12:05

Az idei év rekordév lehet a forgalombővülés szempontjából, de a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint hosszú távon további növekedés szükséges a vendégéjszakák esetében.

Világgazdaság: Új üzemmel bővült a Nestlé büki állateledelgyára

Gazdaság2011.07.07, 08:16

Új üzemmel bővítette állateledelgyárát a Nestlé Bükön. A kétszázötven új munkahelyet teremtő, tízezer négyzetméteres üzem felépítése tízmilliárd forintba került - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Feljeszt és kétezer munkahelyet teremt Magyarországon a Huawei

Gazdaság2011.06.08, 17:00

Európai logisztikai központ hozna létre Magyarországon a Huawei. A kínai távközlési vállalat itteni gyártókapacitását is bővítené.

Idén jobb karácsonyra számítanak a kereskedők

Archívum2010.10.21, 12:25

Nagyobb év végi forgalomra számítanak a kereskedők a tavalyinál. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) arra alapozza derűlátását, hogy a második félévben megállt a forgalom visszaesése, s nőttek a reálkeresetek.

Tizenhat év után újra recesszióra van kilátás Franciaországban

Gazdaság2008.12.19, 08:31

Rosszak Franciaország kilátásai. Az idei utolsó negyedévben és 2009 első három hónapjában vissza fog esni a gazdaság teljesítménye - derül ki a francia statisztikai hivatal legfrisebb prognózisából. Ahhoz, hogy éves szinten ne legyen csökkenés, az év második felében bő 1 százalékos növekedésre lenne szükség, erre azonban nem sok esély van. A francia kormány ugyanakkor optimista, a gazdaságösztönző lépések miatt 0,2-0,5 százalékos bővülést vár.

Megállt a brit gazdaság bővülése

Gazdaság2008.08.22, 16:42

A brit gazdaság növekedése 16 évi folyamatos bővülés után megállt. Ez év második negyedében a bruttó hazai termék nem növekedett - jelentette be pénteken a végleges adatot a nemzeti statisztikai iroda.

Gyorsulhat a növekedés a második félévben

Archívum2008.06.24, 13:09

A gazdaság növekedésében ütemváltás, gyorsuló bővülés várható az idén a második félévben az Ecostat kutatóintézet szerint, úgy vélik az idén a GDP éves átlagban 2,5-2,7 százalékkal bővülhet, míg jövőre 3,2 százalékkal.

Erőteljesen hódít a Tesco

Gazdaság2008.06.10, 09:37

Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Tesco 13,7 százalékkal növelte forgalmát az év első negyedében elsősorban a külföldön történt értékesítések bővülésének köszönhetően.

Visszafogták az osztrák gazdaság adatait

Archívum2008.06.10, 10:56

Az osztrák gazdaság 3,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben éves összehasonlításban, míg a tavalyi utolsó negyedévhez képest a GDP bővülés üteme 0,7 százalékot tett ki - a Wifo bécsi gazdaságkutató intézet kedden közzétett végleges adatai szerint.

Lengyelek szerint túl optimista az OECD

Archívum2008.06.04, 18:25

Az OECD túlságosan derűlátó, amikor úgy véli, hogy idén 5,9 százalékkal nő a lengyel hazai össztermék - mondta a lengyel pénzügyminiszter-helyettes, aki szerint az idei bővülés 5,5 százalék körüli lesz.

Afrika húzza a világ turizmusát

[origo] utazás2008.05.20, 12:23

A háborús és terror-fenyegetettség ellenére tavaly a turizmus rekordszintet ért el a világon: 2005-höz képest 4,5 százalékos bővüléssel 842 millióra nőtt a lakhelyükön kívüli országokat felkeresők száma. Az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) hétfői madridi bejelentése szerint ez a növekedési ütem meghaladja a szakértői várakozásokat. Az idei évre a UNWTO négy százalék körül várja a globális idegenforgalom bővülését.

Tovább bővült a lízingpiac

Gazdaság2008.05.09, 07:56

A hazai lízingpiac történetében először fordult elő az, hogy nem a személygépjármű-finanszírozás adta a piac bővülésének nagyobbik részét - írja a Napi Gazdaság.

2011 után számolnak nagyobb foglalkoztatásbővüléssel

Állás 20112008.03.21, 08:55

200 ezer fővel növekedhet a foglalkoztatottak száma 2015-ig - állapítja meg az Európai Unió segítségével indított több éves kutatási program egyik, a GKI Gazdaságkutató által készített tanulmánya. Igaz, nagyobb bővülésre csak 2011 után számítanak.

Az EU-ban nőtt a foglalkoztatás, nálunk csökkent

Állás 20112008.03.18, 08:47

Míg az Európai Unióban a tavalyi utolsó negyedévben 1,5 százalékos volt a foglalkoztatás bővülése, addig Magyarországon 1,2 százalékos csökkenést regisztrált az EU statisztikai hivatala az előző év hasonló időszakával összevetve.  

Túlpöröghet a román gazdaság

Archívum2007.11.30, 12:23

A vártnál jobban nőtt a román gazdaság a harmadik negyedben a kereslet erőteljes bővülésének köszönhetően.

Jövőre egy kicsit jobb lesz a magyar gazdaság

Archívum2007.09.27, 10:38

A bruttó hazai termék (GDP) 2007-ben 1,8 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő Magyarországon - mondta Belyó Pál, az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet főigazgatója csütörtökön a harmadik negyedévi Monitor megjelenése alkalmából. Korábbi prognózisában az Ecostat 2,2 százalékos GDP növekedést várt 2007-re, és 3,2 százalékos bővülést 2008-ra.

Tizenöt százalékos bővülés a szélessávú-piacon

Archívum2007.08.22, 15:35

Becslések szerint 1,15 millió fölött van a magyarországi vezetékes széles sávú internet-előfizetések száma. A vonalas telefonok száma eközben tovább csökken, de még mindig bőven meghaladja a 3 milliót.

Egyre több utas Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.12, 13:37

Májusban 744 185 utast szolgált ki a Budapest Airport, 5,5 százalékkal, vagyis 38 995 utassal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban. Május végéig, az elmúlt 12 hónapban 15,7 százalékos utasforgalmi bővülést ért el a BA: összesen 8 millió 277 ezer utas használta Ferihegyet - derül ki a Budapest Zrt. közleményéből.

Csődöt mondhat Kioto

Nagyvilág2006.05.13, 09:23

Egy friss világbanki tanulmány szerint 1990 és 2002 között 15 százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás. Azok az országok, amelyek az eddigi bővülés fő forrásai voltak, nem vesznek részt a kibocsátás korlátozásában sem - írja a Népszabadság.

4,1 százalékkal bővült a gazdaság

Gazdaság2005.09.08, 13:55

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az év második negyedében 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első félévben a bővülés 3,5 százalékos, a naptári hatást figyelembe véve 3,9 százalékos volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Csökkent a boltok száma

Archívum2005.06.06, 10:27

Az idei első negyedévben 0,3 százalékkal, azaz 450-nel csökkent a működő kiskereskedelmek száma, éves szinten viszont lassuló bővülés figyelhető meg - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

1,4 százalékkal nőtt az euróövezet GDP-je

Archívum2005.05.12, 11:29

Az euróövezetben és az egész EU-ban az átlagos GDP-növekedés 0,5 százalékos volt az idei első negyedévben az előző negyedhez képest. A tavalyi első negyedévhez viszonyítva a bővülés 1,4 százalékos volt az euróövezetben, és 1,7 százalékos az egész EU-ban - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön előzetes becslésként.

Felére csökkentették a német növekedési előrejelzést

Archívum2005.04.26, 12:26

A hat vezető német gazdaságkutató intézet szerint idén a német GDP mindössze 0,7 százalékkal nő. Az intézetek, amelyek évente kétszer készítenek közös szakjelentést, alaposan felülvizsgálták őszi prognózisukat; akkor ugyanis még 1,5 százalékos bővülést jeleztek. Jövőre szintén 1,5 százalékos erősödést várnak.

Lassabban nő a mobilosok száma

Archívum2005.03.03, 08:52

Idén januárban a hazai mobil előfizetések száma 26 ezerrel 8 millió 753 ezerre nőtt az előző hónaphoz képest. A decemberi bővülés ennél lényegesen nagyobb volt, 200 ezer fölötti.

Jelentősen nőttek a beruházások

Archívum2004.12.01, 09:17

A nemzetgazdasági beruházások 12,7 százalékkal nőttek az idei harmadik negyedévben - az előzetes számítások alapján - az előző év azonos időszakához viszonyítva. A korábbi negyedévhez képest a bővülés 3,2 százalékos a szezonálisan kiigazított index szerint - közölte honlapján a KSH.

Lassabb növekedésre számít a német kormány

Archívum2004.10.25, 18:22

A német kormány az idei évre a kivitel dinamikus bővülése miatt 1,8, jövőre 1,7 százalékos GDP-növekedésre számít - jelentette be hétfőn Berlinben Wolfgang Clement gazdasági miniszter. A kabinet még 1,8 százalékos jövő évi gazdasági bővülésre számított a 2005-ös büdzsé összeállításakor.

3 milliárdra nőhet a hazai online reklámköltés

Archívum2004.08.18, 08:32

Idén Magyarországon 40-50 százalékkal is emelkedhet az online reklámköltés, és akár a 3 milliárd forintot is meghaladhatja. A bővülés első számú haszonélvezői a nagy portálok lesznek - írja a Világgazdaság.

A vártnál jobban nőtt a román GDP

Gazdaság2004.06.01, 14:08

Románia gazdasága a vártnál gyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt az első negyedében éves összevetésben a magánfogyasztás 8,4 százalékos bővülése mellett - közölte az ország statisztikai hivatala kedden. Elemzők 5 százalékos bővülésre számítottak.

Erős gazdasági bővülés az USA-ban

Gazdaság2003.12.23, 14:54

Az Egyesült Államok gazdasága a harmadik negyedévben is 8,2 százalékkal bővült éves szinten, a második negyedéven tapasztalt 3,1 százalékos bővülés után, közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden.

Optimista a jövő évi büdzsé tervezete

Gazdaság2003.09.30, 10:47

Folytatódó költségvetési kiigazítás, gyorsuló növekedés, visszatérés az egyensúlyi makropályára; ezt a képet festi fel a magyar gazdaság közeljövőjéről a 2004-es büdzsé tervezete. A javaslat, amely kedden kerül a kormány elé, de hétfőn már kiszivárgott, 3,5 százalékos GDP-gyarapodással számol jövőre (a gazdaságkutatók erre az évre három százalék körüli bővülést várnak), s úgy véli, 2006-ra akár öt százalékra is megugorhat a magyar gazdaság növekedési üteme - írja a Magyar Hírlap.

Az EU-átlag közel 60 százalékát éri a hazai GDP

Gazdaság2003.09.29, 08:34

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az Európai Unió tagállamaiban az utolsó, 1995-ös bővítés óta összesen 17 százalékkal bővült, míg a most csatlakozó államokban ez idő alatt több mint kétszer ekkora, 38 százalékos bővülést mértek.

Megtakarítás helyett vásárolnak a magyarok

Gazdaság2003.09.05, 08:09

A háztartások reáljövedelme tavaly és idén is dinamikusan növekedett, amit a lakossági fogyasztás bővülése követett. A magyarok többletjövedelmük legnagyobb részét a kiskereskedelmi üzletekben vásárolják el.

Csökkenő export, növekvő behozatal az első félévben

Gazdaság2003.08.08, 11:25

Csökkent a magyarországi export értéke, nőtt viszont az árubehozatal, áll a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett első féléves jelentésben. A KSH becslése alapján a beghozatal számottevő bővülése várható a kivitel viszont továbbra is csökken az év végéig.

A vártnál lassabb brit növekedés

Gazdaság2003.04.25, 13:46

Nagy-Britannia gazdasága 0,2 százalékkal bővült az idei év első negyedében havi összevetésben és 2,3 százalékkal éves szinten - közölte előzetes adatként a brit statisztikai hivatal. Elemzők 0,3 százalékos havi bővülésre számítottak.

Az építőipar 10 százalékkal nőhet idén

Gazdaság2003.04.12, 14:29

Az elmúlt év a magyar építőipar kiemelkedő időszaka volt, a termelés 20 százalék felett nőtt, az idén továbbra is jelentős, 10 százalékos bővülésre számít a Kopint Datorg Rt. A piackutató jövő évre 15 százalékos növekedést jósol.

Tizedével nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly

Gazdaság2003.02.21, 10:10

A jármű- és üzemanyag-forgalommal együtt számított, változatlan áras kiskereskedelmi forgalom volumene 2002-ben 10,7 százalékkal nőtt, míg decemberben 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte honlapján a KSH. A KSH 1998 óta nem regisztrált a múlt évit meghaladó bővülést.

Több autót gyárt a Suzuki

Gazdaság2003.01.23, 07:29

A tavalyinál 2 százalékkal több, összesen 1,826 millió járművet gyárt idén a Suzuki - jelentette be a társaság szerdán. Japánban az értékesítés - elsősorban a kisautók iránti kereslet - 3 százalékos bővülésére számítanak.

Telítődik a hazai kisbolt-hálózat

Gazdaság2002.12.06, 10:31

A kiskereskedelmi üzlethálózat a telítettség közeli állapot jeleit mutatta 2002 harmadik negyedévében: az üzletállomány országos szinten mindössze 457 üzlettel bővült, ami az előző év azonos időszakában tapasztaltnak a felét sem érte el. Az első kilenc havi növekedés - 1844 üzlet - is csak háromnegyede a tavaly januártól szeptemberig tart időszakban mért bővülésnek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményéből.

Bővült a kiskereskedelmi üzlethálózat

Gazdaság2002.09.04, 10:05

A kiskereskedelmi üzlethálózat 2002 második negyedévében 930 üzlettel tovább bővült. A növekedés azonban elmarad az el z év azonos időszaki (1145 üzletes) bővülésétől. Ez év első felében összesen 1413-mal nőtt az üzletszám, szemben a 2001. első félévi 1550-es növekedéssel - derült ki a KSH szerdán kiadott jelentéséből.

Csökken a világ gazdasági növekedése

Archívum2002.08.12, 15:58

Az amerikai gazdaságnak a vártnál kisebb bővülése miatt a Morgan Stanley visszafogta a világ idei és jövő évi GDP növekedési kilátását.

Ecostat: a második félévben nőhet az ipari termelés

Archívum2002.05.27, 18:35

Az Ecostat az idén 5,6 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedéssel és a GDP 3,6-3,8 százalékos bővülésével számol - hozta nyilvánosságra a Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp nevű kiadványában.

Előző
  • 1
Következő