Botka László

címke rss

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető súlyos vádjai Botka és Ujhelyi ellen

Itthon2019.03.19, 12:25

A Szeviép több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi István szőregi házának felújítását, valamint Botka László visszatartott félmilliárd forintot a villamosprojektnél – állítja a Délmagyarnak adott interjújának második részében Baranyi Sándor, a csődbe ment vállalkozás egyik tulajdonosa. Itt az újabb hadüzenet Szeged egykori és jelenlegi szocialista nagyurainak, Ujhelyi a Facebookon tagad.

A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető kitálalt Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról

Itthon2019.03.09, 16:54

„Abban biztos vagyok, hogy Ujhelyi és Botka lobbizása kellett a multi fölemeléséhez, hiszen ebben a térségben ők voltak akkor az erős emberek” – állította Baranyi Sándor, egykori Szeviép-vezető a Délmagyarnak adott interjújában, Ezzel indokolta, hogy miért vitte el egy nemzetközi multi a nagyobb, környékbeli tendereket előlük. Az üzletember úgy látja, hogy a 2010 előtti kormányok olyan üzleti környezetet teremtettek, amelyben a multinacionális cégek mellett nem lehetett labdába rúgni. Konkrét döntéshozókat is megnevezett a spanyol cég futtatása kapcsán: Botka Lászlót, Ujhelyi Istvánt és Puch Lászlót. 

Képek bizonyítják, micsoda luxusban éltek a Szeviép-vezérek

Itthon2019.02.14, 13:54

A Pesti Srácokhoz eljutatott képek bizonyítják, hogy amíg családok élete ment tönkre és vállalkozások sora dőlt be a Szeviép fizetésképtelensége miatt, ez idő alatt az MSZP-kormányzat és Botka László, szegedi polgármester udvari kivitelezőiként tevékenykedő Szeviép-vezérek luxusutakon, yachtokon mulatták az időt és tejben-vajban fürösztötték magukat és környezetüket.

Ezek azok a mondatok, amelyek bebizonyítják, az ellenzék a migráció pártján áll

Itthon2019.02.07, 19:26

Álprobléma, vasfüggöny, kerítésbontás, békés, boldog tömegek és az iszlám, mint az emberiség utolsó reménye – a 888.hu készített arról egy összeállítást, mit gondol a magyar ellenzék a tömeges bevándorlásról, ezek voltak a legfontosabb megnyilvánulások. 

Botkáék kijátszották a fizetési parkolási rendeletet

Itthon2019.01.04, 10:01

Másodfokon módosulhat az ítélet a szegedi parkolási botrányban a városházi vezetőkkel szemben. A szegedi parkolási botrányban, az ingyenesen osztogatott parkolóbérletek ügyében az első fokon eljáró bíróság nem vette figyelembe azt a törvénymódosítást, miszerint 2010 nyarától már az önkormányzatnak kellett volna elszámolnia a parkolóbérletek árával. A Magyar Hírlap szerint Botka László szocialista polgármester bizalmi embereit ezért nem csak hűtlen kezelés felbujtójaként kellett volna felelősségre vonni.

Szocialista aranykor: a Szeviép-ügyben elítélt szocialista vállalkozónak húszmilliós karórája van

Itthon2018.12.11, 15:37

Pistrui László, egykori szocialista aranyvállalkozó három, egyenként is milliós értékű órát hordott 2007 és 2009 között. A Botka László szegedi polgármester udvari beszállítójaként híressé vált korábbi Szeviép-tulajdonos akkor villantotta a luxust, amikor vállalkozása 33 milliárdnyi megbízást nyert el a szocialistáktól és Szegedtől. A napokban több év börtönre ítélt Pistrui konkrétan egy 20 millió forint értékű, gyémántberakásos Ulysse Nardint villantott, ehhez még Botka sem tudott felnőni a 2 milliós Rolexével. Az a csodálatos szocialista aranykorszak!

Újabb nyomozás indulhat Botka házi beszállítóinál

Itthon2018.12.11, 10:48

Kedden dönthet a Csongrád Megyei Főügyészség arról a feljelentésről, amely arról szól, hogy az első fokon lezárult Szeviép-perben – a szegedi szocialista vezetés politikai befolyására – miért nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.

Botka László elítélt udvari beszállítója Horvátországban is csődbe vitt egy projektet

Itthon2018.12.10, 16:23

Újabb részleteket göngyölített fel a Szeviép-ügyben a SzegedMa, miután kiszúrták Pistrui Lászlónak egy 2008-as nyilatkozatát, amiben horvátországi terveiről mesélt. A portál alaposan utánanézett, mi is történt Opatijában: kiderült, Botka László szegedi polgármester udvari beszállítói ugyanolyan módszerekkel dolgoztak külföldön, mint itthon. Egy többszintes mélygarázs és üzletház építésébe kezdtek bele, aminek 444 milliónyi kifizetetlen számla, 60 milliós tartozás Opatija felé, több százmilliós, de végül a felszámolási vételárból megtérített hiteltartozás a CIB felé lett a vége, hogy aztán csődöt jelenthessenek. Nagyon szocialista ezz ...

Elmenekült Botka az Echo TV riportere elől - videó

Itthon2018.12.08, 18:04

Elmenekült az Echo TV kamerái elől Botka László. Az Informátor című műsor stábja Szegedre látogatott, ahol az önkormányzat és a Szeviép kapcsolatáról szerették volna kérdezni a polgármestert, a Szeviép ugyanis jócskán ki volt tömve Szegedről származó közbeszerzésekkel. A cég vezetői közel 11 milliárd forint kárt okoztak, és 400 kis- és középvállalkozást tettek tönkre azzal, hogy nem fizették ki őket. November végén mindhárom cégvezetőt első fokon börtönre ítélték. Szóval bőven lett volna miről beszélnie a polgármesternek, de helyette inkább beszaladt a kapun.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz-KDNP a Szeviép-ügyben

Itthon2018.12.04, 13:54

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Szeviép-ügyben a szegedi Fidesz-KDNP – jelentette be Haág Zalán a Tisza-parti városban.

Itt a Szeviép-botrány vádirata: Botka házi beszállítói milliárdokat talicskáztak ki

Itthon2018.12.03, 12:58

Feketén-fehéren kiderül, hogy a Szeviép-vezérek a saját érdekeltségi körükben lévő cégeknek hiteleztek, éveken át, még a Szeviép pénzügyi nehézségei idején is, sőt akkor is lapátolták ki a százmilliókat, amikor a társaság már fizetésképtelen volt - derült ki a Szeviép-ügy vádiratából, amit a PestiSrácok szerzett meg. A három volt cégvezetőt, igazgatósági tagot, Oltványi Józsefet, Baranyi Sándort és Pistrui Lászlót "a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolták meg. November 20-án első fokon ítéletet hirdetett a Szegedi Járásbíróság. A SSzeviép-vezéreket ...

Feljelentés Botka László ellen: már vizsgálja az ügyészség

Itthon2018.12.03, 09:58

A Legfőbb Ügyészség korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította azt a feljelentést, amelyet a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Szabó Bálint tett annak gyanújával, hogy a közelmúltban első fokon lezárult perben – politikai befolyásra – nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Mint arról korábban beszámoltunk, a bíróság első fokon elítélte Botka László szegedi szocialista udvari beszállítóit. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szoci városvezettést ...

Nincs Magyarországon még egy városvezető, akihez ennyi bűncselekmény kötődik

Itthon2018.11.28, 19:40

Folytatja tájékoztató kampányát a Fidelitas a hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt szegedi, szocialista városvezetők ügyében - jelentette be az ifjúsági szervezet helyi vezetője a Tisza-parti városban.

Botka László magasról tett a csődbe ment kisvállalkozókra

Itthon2018.11.28, 11:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista Botka érzéketlenségét az bizonyítja a legjobban, hogy miközben a bajba jutott kisvállalkozók kopogtattak az ajtaján, addig a szegedi önkormányzat és az akkor szocialista kormányzat még több milliárd forrint ...

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Itthon2018.11.28, 12:45

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyyűlési ...

Fogy a levegő: a Szeviép-károsultak képviselője feljelentette Botka Lászlót

Itthon2018.11.27, 13:23

"A Szeviép-ügy Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" - jelentette ki kedden Szabó Bálint jogász. A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője feljelentést tett a szegedi polgármester és bizalmasa, Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő ellen. Úgy látja, hogy felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja.

Bemutatjuk Ujhelyi barátját, a szegedi Szeviép-keresztapát

Itthon2018.11.27, 08:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Még a 100 leggazdagabb magyar közé is beverekedte magát Pistriu László, a Szeviép egykori vezére, akit első fokon több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek. Pistrui egyfajta keresztapaként hálózta be a szegedi közéletet, a sportonn ...

A baloldal kisújságírója röhögésre késztette a szocialista Botka Lászlót

Itthon2018.11.26, 18:06

A napokban egy sajátos kép bukkant fel a HVG munkatársának közösségi oldalán: elméletileg egy Botka László-mentegető interjú elkészítésére volt kirendelve, azonban a felvételen az látható, ahogy a szeviépes botrány miatt cudarul álló politikus látványosan felröhög, kicsattanóan jó a kedve. Ezek szerint lehet, hogy az álhírgyár kisújságírónak mégiscsak van humorérzéke, képes embereket megnevettetni. Az Origo mond egy ennél is sokkal jobb viccet. 

A Szeviép-botrány kulcsfigurája: Ujhelyi sofőrje, akiről Botka gondoskodott

Itthon2018.11.26, 14:21

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. Botkán kívül, Ujhelyi István, szocialista EP képviselő neve iss ...

Botka és a baloldal milliárdokkal tömte ki a Szeviépet

Itthon2018.11.25, 09:25

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista kormányok idején ugyanis közel 34 milliárd forintnyi megbízást – ebből 16 milliárdot kifejezetten költségvetési szervektől – nyert el közbeszerzéseken keresztül a cég. A megbízók között volt például a Kóka János álltal ...

Botka hazudott a Szeviéppel kötött szerződésekről, de hamar lebukott

Itthon2018.11.24, 09:35

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Botka korábban kétszer is letagadta, hogy kötött volna szerződést a szegedi önkormányzat a Szeviéppel, azonban csúnyán lebukott, mivel a Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint két alkalommal is megbízást adtak a botrányoos ...

Botka László uralma Szegeden: eltűnt milliárdok, bűnözők és rettegés

Itthon2018.11.23, 12:05

Eljött az igazság pillanata Szegeden. A héten a bíróság kimondta, hogy a Szeviép ügye egy minősített csődbűntett. A bíróság ítélete szerint a cégvezérek magánbankként kezelték a társaságot, és a Botka vezette szegedi önkormányzattól kapott pénzeket magáncélokra fordították, miközben kisemmizték és csődbe juttatták a kisvállalkozókat. 443 családot károsítottak meg, összességében 10 milliárd forinttal. Az ügyben hemzsegnek Botka környezetének emberei. Októberben Botka László belső bizalmi embereit ítélte a bíróság felfüggesztett börtönre jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért. Közben Szegeden tömegek élnek ...

Nincs vége: az elsőfokú ítélet után feljelentik Ujhelyi István exsofőrjét Szeviép-ügyben

Itthon2018.11.20, 17:00

Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak jogi képviselője a mai elsőfokú ítélet meghozatalát követően azt nyilatkozta, hogy ugyan győzött az igazság, azonban egyetlen egy kérdésre nem kapott még választ a közvélemény: hol van a károsultak pénze? Hogy a nyilvánosság közelebb kerüljön a megoldáshoz, leszögezte, feljelentést fog tenni csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt az MSZP-s Ujhelyi István exsofőrje ellen. A helyi Fidesz már Szeged legnagyobb politikai korrupciógyanús ügyéről beszél. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a botrány maga alá söpri a város szocialista vezetését.

Több év börtönt kaptak Botka László beszállítói

Itthon2018.11.20, 13:35

Mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság kedden. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság első fokon – írja a SzegedMa. Az elmúlt időszakban nem ez volt az első eset, amikor a szegedi polgármesterrel kapcsolatba hozható személyeket ítélt el a bíróság.  

Elképesztő botrányok Botka László körül

Itthon2018.11.14, 10:42

Se szeri, se száma a szegedi polgármester és a helyi szocialisták körüli botrányoknak. Bartók Csaba, a Tisza-parti város Fidesz-szervezetének alelnöke szerint ráadásul Botka László úgy akart a szegény emberek miniszterelnöke lenni, hogy közben fényűző életet él.

Megrogyott a szocialista vezetés Szegeden

Itthon2018.11.14, 10:35

Elfáradt, rutinból dolgozó baloldali városvezetés, hűtlen kezelésért börtönre ítélt Botka-bizalmasok, az elszalasztott lehetőségek miatt zúgolódó bal- és jobboldali elit, baloldali korrupciós ügyekben fuldokló Szeged, és egyre aktívabb helyi jobboldal - körbenéztünk, mi a helyzet Magyarország második legnagyobb városában.

Tönkretett életek, így bántak el az emberekkel Botka beszállítói

Itthon2018.11.09, 13:50

A Pesti Srácok három károsult szempontjából mutatta be a Szeviép-ügyet, akik szomorú megaláztatásának végére november 20-án kerülhet pont, mivel ekkor hirdethet ítéletet a bíróság a Szeviép-ügy vádlottjai ügyében.

Botkáék titkolják a parkolóbotrány VIP-listáját

Itthon2018.11.08, 12:39

A szegedi VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben az önkormányzat nem hajlandó kiadni azt a listát, amin az ingyenes parkolóbérletesek neve szerepel. Az eddig kiszivárgott nevek alapján más bűncselekmények is felmerülhetnek, mint például hivatali visszaélés.

Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői

Itthon2018.11.05, 14:11

Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított.  A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki

Botka László tovább lapít a nevére kiállított parkolóbérlet-botrány kapcsán

Itthon2018.11.04, 11:02

A VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben a Szegedma közérdekű adatigénylést nyújtott be. A lap arra volt kíváncsi, hogy kinek a nevére lettek kiállítva azok az ingyenes parkolóbérletek, amelyeket Botka László kapott. Szeged szocialista polgármesterének az említett időszakban még autója sem volt.

Bemutatkozott Szegeden Botka László börtönválogatottja

Itthon2018.10.25, 17:11

Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert az ifjúsági szervezet szerint a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – írja a Szeged Ma. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének szegedi elnöke szerint a szocialisták ma már nem Szegedért élnek, hanem Szegedből élnek.

Gigabotrány Szegeden: rengetegen elzavarnák Botka elítélt embereit

Itthon2018.10.11, 12:55

A szegediek 84 százaléka szerint távoznia kellene a közéletből Botka László polgármester elítélt embereinek. Még a múlt héten elsőfokon ítélte felfüggesztett börtönre a gyulai bíróság Mózes Ervint,  Szeged címzetes főjegyzőjét, Solymos László alpolgármestert, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét, Kalmár Gábort felbujtóként jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A szocialista városvezető bizalmasainak a lemondását a helyi Fidesz-KDNP is követelte. 

Nem jelentek meg Botka emberei a VIP-parkolóbotrány közgyűlésén

Itthon2018.10.09, 11:47

A baloldal nem jelent meg, így nem volt határozatképes a reggel fél 8-ra összehívott rendkívüli közgyűlés, amelyet a VIP-parkolóbotránnyal kapcsolatban tartottak volna – írja a Délmagyar. Haág Zalán kereszténydemokrata politikus értékelése szerint a baloldali képviselők nem akarnak felelősséget vállalni tetteikért. Ismert, több Botka Lászlóhoz köthető személyt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Gyulai Járásbíróság. Távolmaradásukkal nem nyugtatták meg a kedélyeket.

Távozásra szólította fel az elítélt szegedi városvezetőket a Fidesz-KDNP

Itthon2018.10.03, 16:31

Távozásra szólította fel a Gyulai Járásbíróság által hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi városvezetőket a KDNP helyi elnöke és közgyűlési frakcióvezetője szerdán a Tisza-parti városban.

Felfüggesztett börtönre ítélték Botka László embereit

Itthon2018.10.02, 10:24

Meghozta az elsőfokú ítéletet a gyulai bíróság a szegedi VIP-parkolóbotrány ügyében. Botka László alpolgármestere felfüggesztett börtönt kapott. 

Gyurcsány Ferenc és Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus

Itthon2018.09.21, 20:15

Nyíltan bevándorláspárti politikusnak nevezte a Demokratikus Koalíció elnökét és Szeged szocialista polgármesterét B. Nagy László, a Fidesz helyi elnöke pénteken Szegeden. A fideszes politikus a DK tüntetése előtt tartott sajtótájékoztatót.

A több szerepben is megbukott Botka László kihívóját keresi a Fidesz

Itthon2018.08.09, 13:52

Folyik a Fidesz Szeged 2030 konzultációjához és a város jövőbemutató fejlesztési tervének összeállításához szükséges szakemberek verbuválása. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke azt mondta,  Botka László megbukott mint országos politikus, mint miniszterelnök-jelölt, mint választmányi elnök és a becsület, hitelesség is ott van az ablakban. 

Az ellenzék annyira tehetetlen, hogy kínjában focit kezdett el elemezni

Itthon2018.07.16, 17:17

Nincs mondanivalónk, kezdjünk el focit elemezni! – gondolhatták az ellenzéki politikusok, és el kezdtek focit elemezni. Nem volt benne sok köszönet, az ellenzék ismét kapaszkodik valamibe, ami meglehetősen távol áll tőle.

Őrizetbe vette a NAV Dlusztus Imrét, Dávid Ibolya öccsének üzlettársát

Nagyvilág2018.06.21, 09:53

Költségvetési csalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dlusztus Imrét és két másik embert egy uniós forrásokat is érintő, félmilliárdos nagyságrendű panama ügyében - írja a PestiSrácok.hu. Mind a hárman érintettek voltak a szegedi Szeviép és a Mars téri piac ügyében is. Dlusztus, Dávid Ibolya volt MDF-es politikus öccsének az üzlettársa. Az ügyben érintett lehet a szegedi szocialista városvezetés is.

Botka László megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken

Itthon2018.04.05, 13:58

Botka László MSZP-s politikus, szegedi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön megtartott tárgyaláson.

Szatyorban vitték a 250 milliós kenőpénzt Botka Lászlónak

Itthon2018.02.08, 18:08

250 millió forint kenőpénzt kért zsebbe a szocialista Botka László és Toller László 2004-ben egy pécsi ingatlanüzletért cserébe - erről egy német ingatlanbefektető cég magyarországi megbízottja számolt be az ECHO TV Híradójának. A férfi azt állítja: a Botka László által kiszemelt milliárdos nagyságrendű ingatlanprojektben a kenőpénzeket személyesen vették át az MSZP-s politikusok. Azt is elárulta, hogy ő maga is adott át csúszópénzt egy reklámszatyorban. A férfi hivatalosan hétfőn nyújtja be tanúvallomását a Fővárosi Törvényszékhez.

Súlyos milliókat osztott szét a szocialista városvezetés Szegeden

Itthon2018.01.10, 14:50

A SzegedMa nevű internetes portál szerint döbbenetes mennyiségű jutalompénzt osztottak ki a szocialista vezetésű Szegeden. Az elmúlt tíz év során összesen 170 millió forinttal honorálták a városházán dolgozók teljesítményét, közel 15 millió forinttal a város jegyzője járt a legjobban. Árulkodó, hogy egymás jutalmazása akkor sem maradt el, amikor Szeged csőd közeli helyzetben volt. Ismert, a város 28 milliárd forintos adósságát végül az Orbán-kormány vállalt át.

Tízmilliárdos kárt okozott Gyurcsány és a baloldal korrupciós gépezete

Itthon2017.11.08, 13:15

Több tízmilliárd forintos kárt okoztak a baloldal korrupciós botrányai, amik az elmúlt években napvilágra kerültek. A szocialisták korrupciós gépezetet működtettek, a Czeglédy-ügy egyértelműen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a baloldal korrupciós ügye - mondta Budai Gyula, fideszes politikus. Úgy látja, a 4-es metró-projekt összegének egyharmadát elcsalták, és e mögött az ügy mögött is megtalálható Gyurcsány, a szocialista párt és a volt SZDSZ-es vezetés.

Gyurcsány négyévente felbukkan, és sírba viszi a baloldal jövőjét

Itthon2017.10.31, 12:29

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök a nyári hónapok során háttérben maradva kivárt a nagy baloldali szenvedéstörténetben, és tökéletesen időzített színre lépésével eltávolította az útból legfőbb vitapartnerét, Botka László korábbi kormányfőaspiránst. A Demokratikus Koalíció elnöke soha nem látott fordulatszámon pörög az utóbbi időszakban: üzenget, zsarol, üzenget-zsarol, halomszámra posztolgat macskás képeket, ismét elemi erővel hergeli a párt B-közepét a határon túli magyarok ellen, valamint a lakossági fórumok Cipollájaként újra és újra elvarázsolja teátrális mozdulataival a DK fanatikusait. Gyurcsány mindent és mindenkit túléllt, ...

Nyomoznak Botka László ellen

Itthon2017.10.16, 10:51

Vesztegetés gyanúja miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség Botka László és társai ellen hivatalos személyeknek ingyen juttatott parkolóbérletek miatt - mondta Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Gyulai Járásbíróság épülete előtt.

Lemondásra szólították fel Botka Lászlót

Itthon2017.10.11, 15:17

Lemondásra szólította föl Botka László szegedi polgármestert Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. A Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján egyértelműen fogalmazott a jogász: az MSZP bukott kormányfő-jelöltjének bukását nem politikai összeesküvés okozta, hanem az, „hogy belefulladt saját korrupciós ügyeibe". Szabó Bálint 48 órás ultimátumot intézett a szocialista politikushoz, és ha ezalatt az idő alatt nem távozik önként a szegedi városházáról, méltatlansági eljárást fog kezdeményezni ellene.

Simicska Lajos füstbe ment terve

Itthon2017.10.10, 10:06

Múlt hét hétfőn Botka László visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Erre az után került sor, hogy a DK és az LMP is bejelentette, önálló listát indít a 2018-as választásokra. Ez így érthetőnek tűnik első hallásra, azonban az elmúlt pár nap eseményei jelentősen árnyalták a képet, és elgondolkodtatták az embert, hogy Botka pontosan milyen választási szövetségre is gondolhatott. Egyre nyilvánvalóbb: egy Jobbikkal közös választási szövetségre. Az MSZP hétvégi választmányi ülésén már egyértelműen kiderült: Botka és Simicska meghosszabbított kezén, Vona Gáboron keresztül közösen tervezte leváltani a kormánypártot. Így már érthetővé vválik ...

Nem állnak össze a szocialisták a Jobbikkal

Itthon2017.10.08, 09:46

Semmilyen együttműködés nem lesz Vonáékkal, ez derült ki az MSZP választmányi ülésén.

Botka bukása után feldúlták bírálója, Szabó Bálint lakását

Itthon2017.10.08, 08:42

Az Origo értesülései szerint feldúlták Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjének lakását. Megkeresésünkre az érintett megerősítette az információt, szerinte egyértelműen politikai okai lehetnek a megfélemlítő akciónak, ugyanis sem készpénz, sem egyéb érték nem tűnt el. Úgy látja, Botka bukása után elérkezettnek látja az időt, hogy ellenlábasain bosszút álljon. Szabó Bálint minden bizonnyal közéjük tartozik, ugyanis több esetben is meglehetősen kellemetlen pillanatokat okozott Botka Lászlónak és a szegedi városvezetésnek.

Simicska hazudós szélkakasa állna az MSZP élére

Itthon2017.10.05, 17:05

Ki tudja hányadik pálfordulása után jelentkezett MSZP-elnöknek Csintalan Sándor, aki megválasztása esetén azonnal bevonná az ellenzéki összefogásba a Jobbikot. Úgy látszik igazunk volt abban, hogy Botka kiesésével teljesen szétesett az ellenzék, mivel a szegedi polgármester már javában szőtte az MSZP és a Jobbik közötti szálakat. Ez a terv Botka távozásával megbukott. Csintalan egyébként most azzal a Jobbikkal bútorozott össze gazdájával, Simicska Lajossal együtt, amely párt holdudvarának egyik szervezete véresre verte 2007-ben.

Botka bukása az egész ellenzéki összefogás bukása

Itthon2017.10.04, 20:52

Botka László kulcsszereplő lett volna a teljes ellenzéki összeborulásban, de azzal, hogy lemondott a teljes ellenzék bukott, élükön a Jobbikkal. A szegedi szocialista polgármester ugyanis sokat tett azért, hogy megállapodjon Vona Gáborral, az ügy érdekében még látszatkonfliktust is vállalt Gyurcsány Ferenccel. Árulkodó volt az is, hogy Botka nem szólalt meg a Jobbik antiszemita és korrupciós botrányaiban, míg Simicska Lajos tévéjében Kálmán Olga felváltva hízelgett jobbikos és szocialista politikusoknak. Jó eséllyel a nagy terv bukása miatt kezdett el részegen tombolni Simicska Lajos a veszprémi éjszakában.

Botka árulókról beszélt az MSZP-ben – megmutatjuk, kikre gondolhatott

Itthon2017.10.04, 09:34

Botka László, bukott szocialista miniszterelnök-jelölt nem először beszélt arról, hogy árulók van a pártjában. Korábban az MSZP-közeli 168 óra című hetilapnak neveket is említett, többek között Molnár Zsolt, elnökségi tagot emelte ki. A tegnapi lemondásakor meg úgy fogalmazott, hogy az elmúlt négy hónap a szövetségi politikáját a párton belülről a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A szocialista pártot szétfeszítik a belső ellentétek, korábban az Origo is megírta, és Galló Béla politológus is úgy értékelte a történteket, hogy a budapesti és a vidéki MSZP között súlyos konfliktusok vannak, ami közrejátszott Botka bukásában. A pozzíciójukat ...

Gyurcsány embere érkezhet Botka helyére

Itthon2017.10.04, 09:54

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint bárki is jön a baloldalon Botka László hétfőn lemondott MSZP-s miniszterelnök-jelölt helyére, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő embere lesz.

Új választást tartana Szegeden a Fidesz

Itthon2017.10.03, 13:48

Megfontolandónak tartana egy időközi önkormányzati választást a Fidesz Szegeden, mivel a kormánypárt szerint az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról lemondott Botka László polgármester erkölcsi mélypontra, politikai válságba került.

Nézőpont: Gyurcsány lehet Botka lemondásának a nyertese

Itthon2017.10.03, 11:03

A Demokratikus Koalíció (DK), illetve Gyurcsány Ferenc pártelnök lehet a legnagyobb nyertese annak, hogy Botka László (MSZP) lemondott a miniszterelnök-jelöltségről - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában.

Fidesz: Botka alkalmatlan Szeged vezetésére is

Itthon2017.10.02, 16:55

Botka László az elmúlt fél év botránysorozatába bukott bele és alkalmatlan volt a feladatra, amire maga jelentkezett - írta közleményében a Fidesz Szegedi Alapszervezete.  

Molnár Gyula kérleli párttársait: más már ne mondjon le

Itthon2017.10.02, 13:42

Botka László nem akart a baloldali összefogás akadálya lenni, ezért mondott le - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Botka László bukásáról azt mondta: "ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni".

Szanyi: Botka összeszarta magát, üldözési mániája van

Itthon2017.10.02, 11:49

Szanyi Tibor a reggeli, inkább visszafogottnak mondható gyors reakciója után már keményen odamond Botka László bukott szocialista miniszterelnök-jelöltnek. Zanzásítva: a szegedi polgármesternek üldözési mániája van, alig lehetett vele beszélni és most egyszerűen csak hazaköpköd. 

Zavaros ügyek: botrányról botrányra botladozott Botka

Itthon2017.10.02, 14:57

Óriási szegedi botrányok, nagyon sokakat irritáló luxuséletmód és maldív-szigeteki búvárodások - ezek a botrányok kísérték Botka László miniszterelnök-jelöltségét.

Így reagált a Fidesz Botka bukására

Itthon2017.10.02, 11:13

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált az MSZP miniszterelnök-jelöltjének bukására.

Botka elismerte, hogy megbukott miniszterelnök-jelöltként

Itthon2017.10.02, 10:38

Hivatalosan is visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől Botka László, az MSZP jelöltje, Szegeden jelentette be, az MTI-t pedig közleményben tájékoztatta.

Botka lemondott, szocialista összeomlás - percről percre

Itthon2017.10.02, 10:04

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László, majd Ujhelyi István is távozott.

Botrányról botrányra botladozott Botka

Itthon2017.10.02, 10:54

Botka László ma bejelentette, hogy lemond a pártja, az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, erről írt az ATV. Az előző héten olyan lavina indult meg a baloldali térfélen, amely könnyen maga alá temetheti a szocialista pártot, és a politikai erőviszonyok átrendeződését eredményezheti a balliberális pártok között. Nagyon úgy néz ki, hogy az MSZP végzetesen megroppant, aminek következtében a többi ellenzéki párt elkezdte magát (újra)pozicionálni 2018-ra. Gyurcsány Ferenc pártjának már közel sem olyan fontos a közös lista, és ezzel zsarolja a szocialistákat. A Momentum ismét megerősítette, hogy külön indul, és mind a 106 választókerületbeen ...

Botka László visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől

Itthon2017.10.02, 09:48

Az ATV arról ír, Botka László bejelentette a pártjának, hogy visszalép.

Most Gyurcsány adott pofont Botkának

Itthon2017.09.30, 12:07

A Demokratikus Koalíció szombati hivatalos közleményében bejelentette, hogy nem kíván közös listát állítani az MSZP-vel, inkább a koordinált egyéni jelöltállítást támogatja és önálló listát állít a 2018-as választásokra, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök fog vezetni.

Ellenzéki káosz: üzengetnek egymásnak a baloldali politikusok

Itthon2017.09.28, 16:39

Botka László pozíciója alaposan megingott a napokban kiújuló baloldali belvillongásokban, ezért mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa megtépázott renoméját. Tegnap Hajdu László DK-s polgármesterrel tárgyalt a XV. kerületben, és a látogatásról készült képet mindkét politikus kitette a közösségi oldalára. Botka erőt fitogtatott, és keményen üzent Gyurcsány Ferenc bukott kormányfőnek. Egész biztos, hogy a DK elnökének is lesz ehhez egy-két szava.

Puccs készül Botka László ellen?

Itthon2017.09.28, 13:37

Tovább kuszálódtak a szálak a baloldali belharcban, teljes a zűrzavar a szocialistáknál. Tegnap megírtuk, hogy Lattmann Tamás nemzetközi jogász azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy őt vezető szocialisták keresték meg, hogy legyen a párt miniszterelnök-jelöltje. Az érintett MSZP-s politikusok közös közleményben cáfolták, hogy Lattmann lett volna a jelöltjük. Szerda este azonban Tarjányi Péter, a Zoom.hu tulajdonosa csavart egyet a történeten, és az ATV-ben azt állította, hogy az MSZP akkori elnöke, Tóbiás József bízta meg, hogy keressen miniszterelnök-jelöltet. A legmeredekebb része a kormányfő-keresgélésnek az, hogy a biztonságpolitikaii ...

Felnőtt dolgozóknak sem fizetett Czeglédy Csaba cége

Itthon2017.09.28, 11:59

Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő előzetesben van. Korábban több ügyben is az ellenzéki pártvezetőket képviselte.

Már elfogadnák Gyurcsányt a szocialisták, Botka egyre nevetségesebbé válik

Itthon2017.09.27, 18:11

Nyilvánvalóan nem Botka László napjai ezek: miután Lattmann Tamás kitálalt arról, hogy 2016 telén szocialista vezetők keresték meg, hogy legyen a párt miniszterelnök-jelöltje, a mai napon egyik legfontosabb programpontját támadta meg saját pártja. Előbb Molnár Gyula nyilatkozta az ATV-nek, hogy a Gyurcsány-kérdés nem lehet akadálya a kormányváltásnak, később meg a szocialista párt két közleményében is azt írta, hogy nyitottak a bukott miniszterelnök személyére. Hadat üzentek Botkának az MSZP-ben?

Botka Lászlóba megint belerúgtak: elképesztő belharc az ellenzéknél

Itthon2017.09.28, 13:12

Minden eddiginél nagyobb MSZP-s belharc kirobbanására utalhatnak Lattmann Tamás, korábbi miniszterelnök-(ön)jelölt szavai  ATV-s interjújában. A nemzetközi jogász azt állította, hogy őt a szocialisták, Molnár Gyula pártelnök, Tóth Bertalan frakcióvezető, Hiller István választmányi elnök és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő keresték meg és kérték fel a feladatra. Vagyis, 2016 végén az MSZP legfontosabb vezetői. Elmondása szerint elkezdődtek az egyeztetések a többi balliberális párttal, ezek kifejezetten jól alakultak, Lattmann szerint az összefogásban a legtöbben részt vettek volna. Csak aztán jött Botka László és felborult mindenn. ...

Századvég: Borzalmas Vona Gábor megítélése

Itthon2017.09.27, 16:34

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége Orbán Viktort látja legszívesebben a miniszterelnöki pozícióban, Vona Gábor támogatottsága mindössze 7 százalék, aminek hátterében az ellenzéki politikus elmúlt időszakot jellemző népszerűségvesztése áll.

Fidesz: A baloldalon semmi sem változik

Itthon2017.09.25, 22:20

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak. A nagyobbik kormánypárt így kommentálta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői nyilatkozatát a listás választási helyek elosztásáról.

Fidesz: Orbán vagy a Soros-terv beteljesülése, ez a választás tétje

Itthon2017.09.03, 13:41

„Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi parlamenti választás igazi, és nem kis tétje - mondta Hidvéghi Balázs vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Elmaradt az ellenzéki összeborulás

Itthon2017.09.02, 23:31

Már a legelején kipukkadt a legújabb ellenzéki összefogás, vagyis a Közös Ország Mozgalom rendezvénye. A Hirado.hu stábja a nyitóeseményen járt, ahol kiderült, az egymással szembeni bizalmatlanságból adódóan még az ellenzéki pártok választói is széthúznak.

Botka és Karácsony kéz a kézben, Baja Ferenc mosolyog a háttérben

Itthon2017.08.29, 08:12

Ahogy arról már a Magyar Idők beszámolt, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétvégén baloldali értelmiségieknek szervezett találkozót Szegeden, amelyre azonban javarészt csak az MSZP korábbi és jelenlegi politikusai, és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt hajlandó elmenni. Karácsony a rendezvényen kijelentette, hogy Botka László mellett szívesen küzd egy igazságos Magyarországért, ellene viszont nem. A megújulásról, a múlttal való szakításról oly szívesen beszélő Botka találkozóján viszont ott volt két, igazán a múlthoz köthető szocialista politikus: Baja Ferenc és Szekeres Imre is.

Milliárdokat bukhat Szeged Botka törvénytelen piacépítésén

Itthon2017.08.28, 13:58

A Nemzeti Nyomozó Iroda és az Európai Csalás Elleni Hivatal (az OLAF) is vizsgálja a szegedi Mars téri piacberuházást, a Botka-féle szegedi önkormányzat egyik legsötétebb ügyét - írja a Pesti Srácok. Azt gyanítják ugyanis, hogy Botka László és munkatársai jogszerűtlenül igényeltek fejlesztési forrást az érintett területre, vagyis szándékosan hazudtak az Európai Uniónak. A portál olyan okiratokat szerzett meg, amelyek bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények egész sorát vetik fel. Szeged több milliárd forintot is bukhat Botkáék ügyén.

Kigyúrt férfiakkal kampányol Botka

Itthon2017.08.26, 16:04

Egy ideje riasztó külsejű testőrökkel megy csak az emberek közé Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A Magyar Idők cikke szerint legutóbb Makóra látogatott el, akkor is kigyúrt, inkább az éjszakai életet idéző figurák társaságában.

Magas rangú rendőrök is érintettek a szegedi parkolóbotrányban

Itthon2017.08.23, 07:29

A főügyészség is nyomoz a szegedi parkolóbotrányban érintett rendőri vezetők ügyében - értesült a Magyar Idők. Botka László polgármester, az MSZP miniszterelnökjelöltje személyesen dönthetett a VIP-bérletekről.

Baloldali káosz: megtalálták Botka utódját?

Itthon2017.08.22, 15:08

Gyurcsány Ferenc kész lemondani a befutó listás helyéről a közös baloldali listán, azonban cserébe azt kéri, hogy felesége, Dobrev Klára legyen a miniszterelnök-jelölt - értesült a Figyelő. A lap szerint egyre nagyobb az elégedetlenség az MSZP-ben Botka László sikertelensége miatt, legutóbb Hiller István ment neki a miniszterelnök-jelöltnek.

Mesterházy Simicskának és a Jobbiknak udvarol

Itthon2017.08.17, 18:23

Molnár Zsolt után Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke és miniszterelnök-jelöltje fogalmazott meg nyilvánosan éles kritikát Botka Lászlóval szemben Gyurcsány Ferenc kapcsán. Mesterháy célja, hogy a 2018-as választásokon a lehető legbiztosabb pozíciókat szerezze meg, ezért is vállalhatta föl a konfliktust a szegedi polgármesterrel. A volt pártelnök ezzel párhuzamosan pedig nem meglepő módon békejobbot nyújtott Simicska Lajosnak, az álbaloldali fordulat ellenére antiszemita botrányokkal teli Jobbik finanszírozójának is.

Botka László közeledik Simicska Jobbikjához

Itthon2017.08.17, 07:46

Közös sajtótájékoztatót tartott az önkormányzati rendszerről Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Lengyel Róberttel, Siófok polgármesterével, aki a Jobbik támogatásával lett polgármester, rendszeresen szerepel együtt Vona Gáborral, és házigazdája jobbikos lakossági fórumoknak. 

Semmibe veszi Botkát a fővárosi MSZP

Itthon2017.08.17, 08:00

Botka László akaratával nyíltan szembefordulva most már hivatalosan is a balodali összefogást pártoló Kunhalmi Ágnes lett a szocialisták budapesti választási bizottságának vezetője. A Magyar Idők elnökségi forrásai szerint a pártban lelkesen fogadták a fejleményt, és sokan abban reménykednek, hogy a példa országszerte ragadós lesz - írja a lap. Ez pedig Botka közelgő bukását jelzi.

Hivatali vesztegetés vádja Botka László ellen

Nagyvilág2017.08.15, 16:24

Hivatali vesztegetés gyanújába keveredett Botka László, rendőri vezetőket vesztegethetett meg - mondta Szabó Bálint jogász a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz arra szólította fel Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy mondja el, mit tud a szegedi parkolási botrányról.

Kunhalmi Ágnesre cserélheti Botka Lászlót az MSZP

Itthon2017.08.10, 17:48

Folytatódik a szocialisták belső háborúja, egyes pletykák szerint az elégedetlen MSZP-sek már Botka László utódját is megtalálták – erről ír a Figyelő. Bár Szeged polgármestereként az egyik legsikeresebb MSZP-s politikus Botka László, úgy tűnik, népszerűsége mégsem elég ahhoz, hogy pártjában is teljes mértékben elfogadják.

Gyurcsány továbbra is rabul próbálja ejteni az MSZP-t

Itthon2017.08.08, 09:49

Boros Bánk Levente, a Médianéző Kft. igazgatója szerint az MSZP-t továbbra is a Demokratikus Koalíció elnökéhez, a volt szocialista miniszterelnökhöz, Gyurcsány Ferenchez való viszonya osztja meg leginkább.

Naponta javítani kell az új parkolóautomatákat Szegeden, Botka városában

Itthon2017.08.08, 07:46

Nincs olyan nap, hogy ne lenne gond a 136 kihelyezett parkolóautomatából legalább eggyel. Egy automatát rossz helyre telepítettek, ezért azt át kellett helyezni. Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője szerint ezzel nincsen probléma - olvasható a Szegedma honlapján.

Folytatódik a szocialista belháború: a fővárosiak nem kérnek Botka jelöltjéből

Itthon2017.08.05, 14:22

Hiába akarta az előtérbe helyezni Botka László a saját emberét, a fővárosi MSZP-elnökség inkább Kunhalmi Ágnesre bízta a fővárosi választási kampányt. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje nem először törekszik egyeduralomra a párton belül, úgy tűnik azonban, hogy komoly ellenállásba ütközik. A Gyurcsány-kormány rádiós vezetőjének kinevezése, a párton belüli Rolex Lacizás és árulózás után folytatódik a szocialista belháború.

Felszólították Botkát és Gyurcsányt, szólaljanak meg bűnöző ügyvédjükről

Itthon2017.08.03, 15:01

Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője ismételten felszólította Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, hogy nyilatkozzanak bizalmi ügyvédjük büntetőügyéről.

Megdöbbentő kézi vezérlés: Lengyel László politológus irányítja Botka Lászlót

Nagyvilág2017.08.02, 07:44

Könnyű lenne azt hinni, hogy Lengyel László politológus véletlenül elszólja magát, és egy nappal korábban, a televízió nyilvánossága előtt elmondja, hogy Botka Lászlónak mit kellene tennie egy speciális helyzetben. Nem elszólás: el akart hencegni azzal, hogy ő irányítja Botkát, és azt sem lehet kizárni, hogy meg is akarta alázni.

Teljes szétesés felé menetel az MSZP

Itthon2017.08.01, 16:31

Kevesebb mint 12 óra leforgása alatt sikerült az MSZP-s politikusoknak homlokegyenest mást mondaniuk az ATV stúdiójában. Harangozó Tamás szerint ugyanis a Botka Lászlóval konfrontálódó Molnár Zsolt kiszáll az országos politikából, míg Molnár szerint erről szó sincsen. Ő nem tud ilyenről. Molnár körül egyébként a múlt héten forrt föl a levegő, mivel Botka árulónak nevezte. Az MSZP népszerűsége időközben tovább zuhant, egy felmérés szerint pedig Orbán Viktort pedig kétszer többen választanák miniszterelnöknek, mint Botkát. Úgy tűnik, a teljes szétesés felé halad az MSZP.

Tarthatatlan a helyzet a belháború miatt az MSZP-ben

Itthon2017.07.30, 18:03

Elege lett az MSZP elnökének a párton belül dúló vitából, és keddre magához rendelte Botka László miniszterelnök-jelöltet, valamint Molnár Zsolt elnökségi tagot - értesült a Népszava. A lap több forrásból is úgy tudja, hogy Molnár Gyula rombolónak és haszontalannak tartja a sajtón keresztül való üzengetést, ami az utóbbi napokban eluralkodott a szocialista párt tagjai között. Azt írják, hogy a pártelnök a párt vezetők és a kormányfő-jelölt megregulázására készül. Az MSZP egyébként sem fényes népszerűségi adatainak csak ártanak az ilyen balhék, ráadásul így képtelenség kormányzóképes erőként fellépni a kampányidőszakban – írta a lap.

Luxus és belháború: Így telt a baloldal elmúlt fél éve

Itthon2017.07.28, 09:32

Ez a félév sem volt sikeres sem az MSZP, sem a DK számára, hiszen egyikük sem tudta jelentősen növelni szavazói számát - így értékelte a két párt 2017 első felében nyújtott teljesítményét Nagy Attila Tibor. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint Botka László miniszterelnök-jelölti programja tele van közhelyekkel, általános óhajokkal, nagyotmondásokkal. Az elemző úgy látja, a DK jelenleg valószínűleg képes lenne egyedül is bejutni a parlamentbe, és ameddig így marad, addig képes fenntartani zsarolási potenciálját a baloldalon belül, ergo: e pillanatban nélküle nehezen képzelhető el baloldali összefogás.

Kemény háború az MSZP vezetésén belül

Nagyvilág2017.07.26, 18:02

A Botka Lászlóval készült interjú csak holnap fog megjelenni a 168 Órában, de már előző nap részleteket közöltek belőle a honlapjukon. Mivel Botka azt mondta Molnár Zsoltról, hogy áruló, a kemény szavakkal megtámadott politikus nem várt holnapig, már szerda délután visszavágott a hvg.hu-n és az Indexen. Botka módszereiről Molnár Zsolt úgy beszélt, hogy azok a pártállami időket idézi, azaz, a kommunista diktatúra éveit. Molnár Zsolt egyébként Gyurcsányt is be akarja venni a baloldal szövetségébe.

Botka László tanácsadója a Soros- és a Simicska-médiumok összefogásáért

Itthon2017.07.23, 11:51

Botka László, a saját pártjában is egyre többet támadott MSZP-s miniszterelnök-jelölt tanácsadója, Lengyel László politológus bizonyos tekintetben nevetséges, más tekintetben elég rémisztő cikket írt a Népszavában. Nevetséges persze a közhelyáradat, a tájékozatlanság, a leegyszerűsítés - és rémisztő a gátlástalanság.

Soros már 15 éve is segítette Botkát

Itthon2017.07.20, 11:15

A Magyar Idők arról ír, hogy Botka László első szegedi polgármesterségéhez Soros György milliárdos is kellett. Ugyanis 2002-ben egy olyan jobboldali jelöltet támogatott, aki szavazatokat tudott elszívni a Fidesztől, ezzel nyeregbe segítve az MSZP mostani miniszterelnök-jelöltjét.

Fidesz: Hol vannak még rejtekhelyei az MSZP-nek és a DK-nak?

Itthon2017.07.18, 11:44

A Fidesz azt kérdezi az MSZP-től és a DK-tól, hogy hány országban, városban és bankban vannak még titkos számláik, széfjeik és aranyrudaik.

Előző
Következő