Botka László

címke rss

Mesterházy nem mond le, sőt, folytatni akarja

Archívum2014.04.12, 17:21

Októberben tart teljes tisztújítást az MSZP - döntött a szocialisták országos választmánya szombaton. Mesterházy Attila pártelnök azt mondta, ezen ismét elindul az elnöki posztért, Botka László választmányi elnök viszont kitérő választ adott. A szocialista politikusok szerint is önkritikus és érzelmektől sem mentes vitát folytattak a szocialisták a választmányon a vereségről. Úgy látják, a többi között azért vesztettek, mert alábecsülték a Jobbikot, nem törődtek a kistelepülésekkel, és későn kötötték meg az összefogást.

Dühös MSZP-sek szorongatták Mesterházyt

Itthon2014.04.12, 23:44

Indulatos vita zajlott szombaton az MSZP választmányi ülésén, amelyen többen megjegyezték, hogy Mesterházy Attilának le kellett volna mondani a választási vereség miatt. Az elnökhöz közel állók szerint csak a régi MSZP-sek hőzöngenek, és nem lehet mindent a vezetés nyakába varrni, Bajnai és Gyurcsány hibáit sem szabad elfelejteni. Ez történt a zárt ajtók mögött.

Botka László inkább polgármester maradna

Archívum2014.04.13, 13:48

A MSZP országos választmányának az elnöke szerzett mandátumot a választásokon, de most egy interjúban azt mondta, hogy ismét jelölteti magát a polgármesteri tisztségért Szegeden.

Ezen áll vagy bukik Mesterházy Attila sorsa

Itthon2014.04.24, 10:20

Ősszel fontos döntéshez érkezik el az MSZP: választhat, hogy Mesterházy Attila vezetésével folytatja-e a politizálást és a felkészülést 2018-ra, vagy leváltja őt. Bár a jelenlegi elnöknek egyelőre nincs hivatalos kihívója, a pártban Botka László nevét emlegetik lehetséges utódként. Összegyűjtöttük, mik erősítik, és mik gyengítik Mesterházy hosszú távú esélyeit.

Duzzad az MSZP-sek dühe Mesterházy ellen

Itthon2014.05.28, 06:53

Egyre nagyobb az esélye, hogy szombaton az MSZP elfogadja Mesterházy Attiláék lemondását, és teljes tisztújítást rendelnek el a pártban. Úgy tudjuk, csütörtökön a budapesti párttanács is ezt sürgeti majd, a befolyásos angyalföldi szocialisták egyenesen "önkritikátlan pártvezetésről" beszélnek. Mesterházy Attila valószínűleg újraindul az elnökségért, de nem kizárt az sem, hogy kivár, és inkább a frakcióvezetői posztról nézi majd kárörvendve, mihez kezd a helyzettel az utódja.

Felpörgött az MSZP-n belüli harc a sorsdöntő szombat előtt

Itthon2014.05.29, 14:23

Egyre szövevényesebb taktikai csata zajlik Mesterházy Attila és a pártbeli ellenfelei között azért, hogy ki vezesse az MSZP-t a jövőben. Mesterházy Attila ragaszkodik a posztjához, és egy teljes tisztújítással legitimálná újra a hatalmát, a Lendvai Ildikó és Kovács László által vezetett bírálók viszont azonnali elnökcserét akarnak, és átmeneti vezetőre, elképzeléseik szerint Ujhelyi Istvánra bíznák a pártot.

Botka: Teljes tisztújítás lesz az MSZP-ben

Itthon2014.05.30, 13:33

Mesterházy Attila lemondása után a valószínűnek tartott forgatókönyv még az volt, hogy az önkormányzati választások előtt csupán elnököt választ az MSZP, Botka László azonban most egyértelművé tette, hogy már július 19-én teljes tisztújítás lesz a pártban.

Mesterházy emberei keresztülhúzták Botkáék tervét

Itthon2014.05.30, 21:55

Hat Mesterházy Attilához közel álló elnökségi tag lemondott pénteken délelőtt a posztjáról, ezért kell kötelezően kiírni a teljes tisztújítást az MSZP-ben – értesült az Origo. Több MSZP-s úgy értelmezi a lépést, hogy Mesterházyéknak azért érdekük, hogy később álljon fel az új vezetés, mert így megőrizhetik a hatalmukat a frakcióban. Egy lemondott elnökségi tag szerint viszont vasárnap óta érlelt erkölcsi kérdés a lemondás. Ujhelyi István bejelentette, hogy így nem vállalja az elnökjelöltséget.

Miért fontos ez a nap az MSZP-nek?

Itthon2014.05.31, 08:10

Megoldódik most szombaton az MSZP válsága? Miről dönt a szocialisták választmánya? Mit jelent, hogy teljes tisztújítás kell? Ki lehet Mesterházy Attila utódja? Megpróbáljuk elmagyarázni, hogy mennyit tisztulhat a kép az MSZP mostani választmányi ülése után.

Botka László lesz az MSZP ideiglenes vezetője

Itthon2014.05.31, 15:31

Mesterházy Attila tapsot kapott az MSZP választmányi ülésén, ahol eldöntötték, hogy júliusban lesz tisztújítás, addig az országos választási bizottság vezeti a pártot, ennek elnökévé Botka László választották meg. Botka arra nem válaszolt, hogy lenne-e az MSZP elnöke.