Botka László

címke rss

Zavaros pártügyekről is ír Medgyessy

Itthon2006.02.09, 12:16

Medgyessy Péter volt miniszterelnök Polgár a pályán címmel könyvet írt. Hamarosan megjelenő kötetével kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: az írásból kiderül, miket tart a pártok zavaros ügyeinek, de beszámol Kovács Lászlóval és Fodor Gáborral kapcsolatos konfliktusairól, továbbá kémelhárító múltjáról is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc mellett Veres Jánost, Vadai Ágnest, Molnár Gyulát, Botka Lászlót és Kóka Jánost tartja a baloldalon kiemelkedő politikusnak.

Marihuánát hirdettek Botka telefonszámával

Itthon2006.05.17, 13:23

"Marihuána eladó" felirattal és a polgármester titkárságának telefonszámával találtak Szeged belvárosában egy hirdetést. Botka László helyettese politikai provokációnak tartja a papírlapot, a rendőrség nyomozni kezdett az ügyben, bár eddigi információik szerint bűncselekmény nem történt.

MSZP-SZDSZ közös lista Csongrád megyében

Itthon2006.06.24, 15:57

Közös megyei közgyűlési listát állít az MSZP és az SZDSZ Csongrád megyében az önkormányzati választásokra. A megyei politizálás szerepe a közeljövőben felértékelődik, "ha már a közigazgatási régió úgy látszik, nem fog létrejönni" - fogalmazott Botka László, az MSZP megyei elnöke.

A tudás - gazdasági hatalom

Mindentudás egyeteme2006.11.07, 11:57

2006. november 6-án ünnepélyes külsőségek között, rangos vendégek sorával Szegeden nyitották meg a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatát.

A tisztasági csomagról vitázik az MSZP frakció

Itthon2007.10.13, 12:32

Karsai József szerint értelmetlen a vita, Botka László viszont kompromisszumra számít azon a frakcióülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc tisztasági csomagjáról tárgyalnak a szocialista képviselők. A legnagyobb vita a képviselői összeférhetetlenségről várható, és lehet, hogy a távoli jövőbe tolják az új szabályok bevezetését.

Százmilliárdok a Dél-alföldi régióknak

[origo] utazás2008.02.13, 17:19

A következő hét évben 207 milliárd forintot költhet majd fejlesztésekre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT), szemben az előző tíz év 17 milliárdjával - jelentette ki Botka László, szegedi polgármester csütörtökön. Az összeget többek közt a turizmus, az infrastruktúra fejlesztésére szánják.

Meghiúsult a rendkívüli közgyűlés Szegeden

Itthon2009.01.24, 10:51

Valamennyi szocialista és a szabad demokrata képviselő távol maradt, így határozatképtelen volt a szegedi közgyűlés rendkívüli ülése, melyet szombat reggelre hívott össze Botka László polgármester (MSZP).

Mindenkitől elvehet valamit a Bajnai-csomag

Itthon2009.04.02, 09:29

Mindenkit érint, aki valamilyen jogcímen állami támogatást kap - mondta Bajnai Gordon kormányfőjelölt tervezett megszorító intézkedéseiről Bottka László szegedi polgármester. Az intézkedéseket az a nyilatkozat sorolja fel, amelyet csütörtökön kapnak kézhez az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők. A Népszabadság szerint megszűnik a 13. havi bér és nyugdíj és fokozatosan a gázártámogatás is.

Botkával vághat neki az MSZP a következő választásoknak

Itthon2009.06.23, 10:16

Szeged polgármesterével, Botka Lászlóval vághat neki a következő parlamenti választásoknak az MSZP - írja a Népszabadság. Az MSZP vezetése hétfőn este egyeztetésre hívta a párt fiatal vezetőit, köztük Botkát, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest, valamint Molnár Csaba kancelláriaminisztert.

Újoncot indít Botka ellen a Fidesz

Itthon2009.11.05, 10:36

A politikában eddig ismeretlen B. Nagy Lászlót indíthatja a Fidesz Botka László MSZP-s szegedi polgármester ellen a következő országgyűlési választásokon - írja a Magyar Nemzet. Botka neve korábban az MSZP lehetséges kormányfő-jelöltjei között is felbukkant.