Both Béla

címke rss
Tordai Teri és a Krisztina körúti Brezsnyev elvtárs

Tordai Teri és a Krisztina körúti Brezsnyev elvtárs

Édesanyja tanítónő volt, édesapja bíró. Debreceni gyökerű családja a második világháború bombázásai elől költözött Egerbe anyai nagyanyjához. Ott kezdett el balettozni, aztán magassága miatt a tánc abbamaradt. Tanítóképzőn tanult tovább. Gáti József akkoriban fedezte fel egy versmondó versenyen, javasolta neki, jelentkezzen a színművészeti főiskolára. Elsőre bekerült Pártos Géza osztályába, akinek egyik kedvence lett. A Nemzeti Színházban indult a pályafutása. Pár év után osztrák és német filmekben kapott szerepeket. Külhoni éveiről rengeteg pletyka terjedt, és nem volt könnyű visszatalálnia a hazai pályára. Ma már azonban filmek, sszínpadi ...

Szersén Gyula, a szinkronmunkáiért Életműdíjat kapott színművész beszél háborúról, forradalomról, hűségről, szakmáról

Archívum2018.10.09, 13:06

A Jászai-díjas színművész közel negyven évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak. Színpadi szerepei mellett számtalan televíziós és rádiós produkcióban is főszerepek sorát alakította, valamint olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Jancsó Miklós rendezte Szegénylegények, vagy a Gaál István által jegyzett Sodrásban. A szinkronstúdiókban pedig olyan külhoni sztároknak kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy éppen az Enterprise űrhajó Kirk kapitányát alakító William Shatner. Utóbbi munkái kapcsán Szersén Gyula idén átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat. A színművész az ...

A Rákosi-korszak, majd Nyugat-Németország ünnepelt színésznője - és Kádár János bosszúja

Archívum2021.02.07, 18:33

Ferrari Violetta idén lett volna kilencvenéves. Húszévesen kezdte hivatását a Nemzeti Színházban, olyan művészekkel játszott együtt, mint Timár József, Gobbi Hilda, Kállai Ferenc, illetve első férjével, Básti Lajossal. 1950-től 1956-ig egyebek között eljátszotta Miller Lujzát (Schiller: Ármány és szerelem), Hippolytát, az amazonkirálynőt (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ophéliát (Shakespeare: Hamlet), Cherubint (Beaumarchais: Figaro házassága) és Tündét (Vörösmarty: Csongor és Tünde). 1950-től filmezett is. Határozott, de érzelmes lányokat alakított a Dalolva szép az élet (1950), a Civil a pályán (1951) című filmvígjátékokban, szemmüveges ...

Akit szovjet katonák vallattak, a kommunisták a színházából is kitiltották és élete utolsó 11 évében betegágyában feküdt

Archívum2021.04.06, 11:32

Mezei Mária egyike volt a honi színháztörténet legnagyobb drámai színésznőinek. Ám ritkán kapott drámai szerepet. Pedig eredeti egyénisége, személyiségének lírai és drámai vonásai, a színészi átlagot meghaladó műveltsége is predesztinálta erre a szerepkörre. Amikor tehette, bizonyította: képes az összetettebb hősnőket is olyan árnyaltan, emberi mélységeiket feltárva megformálni, ahogy a franciás kokottok, vampok sorát. Mely utóbbiakhoz olykor maga adott plusztartalmakat, ha a darab szerzője elmulasztotta alaposabban kidolgozni az adott karaktert. A színésznő helyzetét az is megnehezítette, hogy a háborút megelőző években „baloldali ...

A sikeres magyar színésznő, akinek a kommunizmusban ment el a kedve a színjátszástól

Archívum2021.10.12, 06:46

1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz áállampolgárságot ...

Kamaszkorában találkozott először édesapjával, később galvanizáló üzemben dolgozott, majd az egyik legnépszerűbb magyar színész lett

Archívum2022.06.12, 18:34

Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész. Főszerepek sorát játszotta színházban, filmen, televízióban, rádióban, vagy éppen külhoni hősöknek kölcsönözte a hangját a szinkronstúdiókban. Szilágyi Tibor idén lesz nyolcvan éves. Az Origónak adott interjújában felidézi színházi pályafutása legfontosabb pillanatait. Szó esik gyermekkoráról is, a pályára állás nehézségeiről, örömeiről, tanulságairól. Egy-egy epizódból az adott korszak is kirajzolódik. Történeteiben izlandi támaszpont, Budapest külvárosában üzemelő galvanizáló üzem, a Gellért-fürdő medencepartja, a traiskircheni menekülttábor, egy másfél ...

Kutyu úr a Szomszédokból: a legendás színész, akit folyton megaláztak a kommunizmusban és aki az italhoz menekült

Archívum2022.10.17, 12:03

Raksányi Gellért művészi életpályája szorosan kötődik a Nemzeti Színház háború előtti legendás személyiségeihez és nemes hagyományaihoz. A Bajor Gizi, Tőkés Anna, Abonyi Géza, Lehotay Árpád, Bihari József és Tímár József nevével fémjelzett társulat ruházta fel életre szóló művészi útra valóvalaz 1947-ben színpadra lépő fiatal művészt. És ami legalább olyan fontos: megerősítette a keresztény-magyar kultúra iránti elkötelezettségét, hűségét. Magyarságtudata, szilárd karaktere és keresztény szellemisége merőben eltért a a háborút követő években mindent felülíró szocialista realizmus felfogásától és normáitól, annak értéket romboló műköödésétől. ...

A nagy színész, akivel a Kádár-diktatúra gyakran szórakozott, és aki Pelikán gátőrként vált legendává

Archívum2022.12.26, 19:00

1944-ben vették fel a Színművészeti Akadémiára, ahol egy hónapot sem töltött el. Munkaszolgálatból megszökve, szőnyegbombázásokat túlélve, színészi tanulmányokat kihagyva játszotta el Bárdos Artúr Belvárosi Színházában a háborút követő első békeévben Rómeó és Júlia férfi főszerepét. Az előadás színháztörténeti jelentőségű sikert hozott, megalapozva Kállai Ferenc pályafutását. A házasság előtt álló színész a Shakespeare-darab próbáin szenvedélyes szerelembe esett a Júliát alakító, nála évekkel idősebb Fényes Alice-szal. A házasság nem maradt el, és a hamarosan az ország legnagyobb színészei közé emelkedő, nők iránti vonzalmában semmiit ...

Garas Dezső - egy legendás színész szívszorító titkai

Archívum2024.01.06, 19:07

Nemzedéke egyik legnagyobb színművésze volt, aki legendás színpadi szerepei mellett korszakos filmekben is több emblematikus karaktert megformált. Mindig azt mondta, fiatalon valójában semmi sem akart lenni, ezért lett színész. Már a főiskolán kiemelkedő tehetségnek tartották; volt növendéktársa, aki nem is értette, Garas Dezső miért jár főiskolára, hiszen született zseniként mindent tudott a hivatásáról. Komédiákban nyújtott teljesítménye alapján egyesek Charlie Chaplin honi utódjának tartották, aki ugyanakkor drámai alakításaival rendre székébe szorította a megrendült publikumot. Legendás szakmai és baráti kapcsolatban volt Törőcssik ...

Előző
  • 1
Következő