Boston Bruins

címke rss

Pekingben újra legyőzte a Boston a Calgaryt

Sport2018.09.19, 17:41

A Boston Bruins második Kínában rendezett egymás elleni összecsapásukon is legyőzte a Calgary Flames együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) előszezonjában.

Először játszottak Kínában NHL-mérkőzést

Sport2018.09.16, 13:50

A kosarasok (NBA) után az észak-amerikai hokiliga (NHL) is szeretné meghódítani Kínát. Nem lesz könnyű, mert jégkorongban közel sincs azon a szinten az ázsiai ország, mint kosárlabdában, de az első lépéseket már megtette az NHL, ugyanis a Boston Bruins és a Calgary Flames Sencsenben játszotta le a 2018-19-es idény első előszezon-meccsét.

Crosby-Ovecskin klasszikussal folytatódik az NHL rájátszása

Sport2018.04.27, 06:21

Véget ért az észak-amerikai hokiliga (NHL) rájátszásának első köre, a 16 csapatból immáron csak 8 folytathatja a harcot a legnagyszerűbb sporttrófeáért, a Stanley-kupáért. A két-két keleti és nyugati párbaj mindegyike óriási csatát is szinte megtippelhetetlen eredményt ígér, hogy mást ne mondjuk, ismét összecsap az elmúlt bő évtized két legnagyszerűbb játékosa, Sidney Crosby és Alekszandr Ovecskin.

NHL: tízgólos meccs után nagy bajban a Toronto

Sport2018.04.15, 12:34

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszása a negyeddöntőknél jár, a második felvonásban pedig azok a csapatok nyertek, amelyek az első mérkőzés után is örülhettek. A Tampa Bay Lightning, a Boston Bruins, a Nashville Predators és a San Jose Sharks is 2-0-ra vezet a párharcban.

Megszületett az NHL rájátszás idei első hirtelen halálos győzelme

Sport2018.04.13, 08:11

Öt mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai jégkorongliga rájátszása. Ezeken három hazai győzelem született, ráadásul mindegyik otthon játszó együttes öt gólig jutott, Washingtonban és Anaheimben viszont nem örülhettek a szurkolók. 

NHL: Kikapott a listavezető Boston

Sport2018.04.01, 21:57

A Philadelphia Flyers hazai pályán 4-3-ra legyőzte a keleti főcsoportban listavezető Boston Bruins együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

NHL: a vegasi William Karlsson meglőtte az év gólját

Sport2018.04.01, 11:12

Mozgalmas estéje volt az észak-amerikai profi hokiligának (NHL), ugyanis 12 mérkőzést rendeztek, amelyeken 10 hazai győzelem született. A legkülönlegesebb az újonc Vegas Golden Knights sikere volt, ahol először megemlékeztek az októberi lövöldözés áldozatairól, majd William Karlsson révén megszületett a szezon talán legszebb találata is. 

Egy évvel hosszabbított a Boston Bruins szlovák óriása

Sport2018.03.29, 09:37

A következő idényre szóló szerződést kötött a Boston Bruins jégkorongcsapatával Zdeno Chara, a szlovákok 206 centiméteres, 110 kilós hátvédje.

NHL: a Tampa Bay könnyen adta magát a keleti rangadón

Sport2018.03.18, 13:16

A Boston Bruins 3-0-ra nyert csoportriválisa, a Tampa Bay Lightning otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel két pontra megközelítette a floridai csapatot.

NHL: potyogtak a mesterhármasok, hatalmas dallasi bénázás

Sport2018.03.07, 08:07

Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) legutóbbi játéknapján három mesterhármas is született Patrik Laine, Nick Bjugstad és Brad Marchand jóvoltából. Három mérkőzés is a túlórában dőlt el, kettő egy percen belül.

NHL: csúnya pofonban szaladt bele a címvédő Bostonban

Sport2018.03.02, 10:19

A Boston Bruins hazai környezetben 8-4-re legyőzte a címvédő Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján.

NHL: Mikael Granlund gólját a focisták is megirigyelnék

Sport2018.02.28, 10:15

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján több olyan játékos is bemutatkozott új klubjában, akiket a hétfői cserestopkor, vagy közvetenül előtte igazoltak. Rick Nash, Ryan Hartman és Paul Stastny is meglőtte első gólját új csapatában, Mikael Granlund pedig olyan gólt szerzett, amivel a focipályán is megállná a helyét.

Ismét történelmet írt az újonc Vegas az NHL-ben

Sport2018.02.02, 08:54

Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnonság (NHL) legutóbbi játéknapján ismét győzött a ligához frissen csatlakozott Vegas Golden Knights. Ez volt a nevadai klub szezonbeli 34. sikere, amely a legtöbb az NHL történetében az újonccsapatokat tekintve.

NHL: megszakadt a Boston tizennyolc mérkőzés óta tartó sorozata

Sport2018.01.31, 09:59

A Boston Bruins 3-1-re kikapott a vendég Anaheim Ducks gárdájától az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján, így megszakadt a tizennyolc mérkőzés óta tartó sorozata, amely során mindannyiszor pontot szerzett.

Folytatódott a Boston nagy sorozata az NHL-ben

Sport2018.01.26, 09:19

A Boston Bruins 3-2-re nyert az Ottawa Senators vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), csütörtökön, a hétvégi All Star-gála előtti utolsó játéknapon, és ezzel sorozatban 18. mérkőzésén szerzett pontot.

NHL: Bergeron-show, hat góllal nyert a Boston

Sport2018.01.07, 12:32

A Boston Bruins 7-1-re kiütötte a vendég Carolina Hurricanest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján.

NHL: a viharos időjárás nyert Bostonban, simán kikapott a címvédő

Sport2018.01.05, 09:19

Négygólos vereséget szenvedett hazai közönség előtt a címvédő Pittsburgh a Carolinától az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

Tovább száguld a Tampa, hét vereség után nyert a Toronto

Sport2017.11.09, 10:25

A New York Rangers hazai pályán 4-2-re nyert a Boston Bruins ellen, ezzel sorozatban ötödik győzelmét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

Vacak az új seprű a Pingvineknél

Archívum2015.12.17, 09:19

Kettőből két vereség a Pittsburgh NHL-csapatánál az új edzővel. A Boston bezzeg megint nem kapott gólt.

Drámai befutó: a Boston nélkül indul az NHL rájátszása

Sport2015.04.12, 12:56

A Pittsburgh Penguins és az Ottawa Senators jutott rájátszásba az észak-amerikai profi jégkorongliga alapszakaszának utolsó, szombati játéknapján. A Boston keserű rekordot állított fel. 

Fél másodpercet nem tudtak kihúzni

Archívum2014.10.14, 08:27

A Boston Bruins fél másodperccel a rendes játékidő vége előtt kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget a vendég Coloradótól az NHL-ben hétfőn.

Túlóra után esett ki az NHL-címvédő

Archívum2012.04.26, 10:02

Kiesett a címvédő Boston Bruins az NHL rájátszásának első körében, miután hazai pályán hosszabbítás után kikapott szerdán a Washington Capitals elleni párharc mindent eldöntő, hetedik mérkőzésén. A találkozó a rendes játékidő végén 1-1-re állt, majd Joe Ward döntötte el a meccset a ráadás harmadik percében.

Kikapott az NHL-bajnok a playoffban

Archívum2012.04.20, 08:33

A címvédő Boston Bruins 2-1-re kikapott a Washington Capitals vendégeként az NHL rájátszásában csütörtökön, így az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc 2-2-re áll. A St. Louis Blues és a Phoenix Coyotes már csak egy győzelemre van a továbbjutástól.

Idegenben került előnybe a címvédő az NHL-ben

Archívum2012.04.17, 09:01

A címvédő Boston Bruins 4-3-ra győzött a Washington Capitals vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának hétfői játéknapján, ezzel 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

Büntetőkkel kapott ki a címvédő az NHL-ben

Archívum2012.03.30, 08:38

A címvédő Boston Bruins szétlövés után 3-2-re kikapott a vendég Washington Capitalstól a csütörtöki játéknapon, így várnia kell még arra, hogy bekerüljön az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásába.

Alapos verést kapott a címvédő az NHL-ben

Archívum2012.03.14, 09:27

A Tampa Bay Lightning 6-1-re legyőzte a címvédő Boston Bruins csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.

A címvédőn is átrobogott a Pittsburgh az NHL-ben

Archívum2012.03.12, 09:17

A címvédő Boston Bruins 5-2-re kikapott a sorozatban kilencedik győzelmét arató Pittsburgh Penguins csapatától az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján. A listavezető St. Louis Blues 2-1-re nyert Columbusban, és ezzel megszakítás nélkül ötödször nyert.

Nem ment el Obamához a Fehér Házba az NHL egyik legjobbja

Sport2012.01.24, 12:13

Barack Obama elnök hétfő este a Fehér Házban fogadta az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi kiírásának bajnokát, a Boston csapatát, amelynek egyik legjobbja azonban nem akart vele találkozni.

Összecsaptak az NHL döntősei

Archívum2012.01.08, 10:23

A legutóbb döntős Vancouver Canucks egy góllal nyert a címvédő Boston Bruins vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján.

Kilencet ütött, egyet sem kapott a címvédő az NHL-ben

Sport2012.01.06, 11:16

A címvédő Boston Bruins 9-0-val ütötte ki a vendég Calgary Flames csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.

Gólzáporos győzelmet aratott az NHL-címvédő - videó

Archívum2011.12.24, 08:59

A Boston Bruins 8-0-ra verte a Florida Panthers csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A címvédő sorozatban hatodszor győzött, Brad Marchand három gólt ütött.

NHL: a címvédő lenullázta a sorozatban hét meccset nyerő Philadelphiát

Sport2011.12.18, 10:39

A Boston Bruins az első harmadban négy gólt ütött, végül 6-0-ra nyert a Philadelphia Flyers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján, ezzel a hazai csapat hét mérkőzésből álló győzelmi sorozatát szakította meg. Az NHL aktuális idényében jelenleg a címvédő Boston rendelkezik a legtöbb (21) győzelemmel.

Hagyták verekedni a hokisokat a bírók- videó

Archívum2011.12.09, 08:37

A címvédő Boston Bruins még gólt sem lőtt a kétszer is betaláló vendég Florida Panthersnek az észak-amerikai profi jégkorongliga csütörtöki játéknapján. A meccsen két ökölcsata is folyt, a játékvezetők azonban hagyták, hogy a felek kiverekedjék magukat, csak aztán avatkoztak közbe.

Crosbyék sem tudták megállítani a címvédő Bostont az NHL-ben

Archívum2011.12.06, 08:58

A címvédő Boston Bruins 3-1-re nyert a Sidney Crosbyval felálló Pittsburgh Penguins otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.

Lendületben az NHL címvédője

Archívum2011.11.11, 08:44

Sorozatban a negyedik győzelmét aratta a címvédő Boston Bruins az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Az idényt gyengén kezdő bajnokcsapat a csütörtöki fordulóban 6-3-ra verte az Edmonton Oilerst. Ugyancsak hat gólt ütött a Chicago Blackhawks a Columbus Blue Jackets vendégeként.

Simán nyert a címvédő az NHL-ben

Archívum2011.11.08, 08:36

A címvédő Boston, valamint a San José is győzött hazai pályán az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.

Elverték a címvédőt az NHL-idénynyitón

Sport2011.10.07, 09:31

A Stanley-kupa-címvédő Boston Bruins 2-1-re kikapott a vendég Philadelphia Flyerstól az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2011/12-es idényének első játéknapján.

NHL: 29 millió forintnyit ittak a bajnokcsapat tagjai

Archívum2011.06.22, 07:16

Közel 157 ezer dollárért ittak az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) friss Stanley-kupa-győztes Boston Bruins játékosai a múlt szombati csapatpartin.

Öt elbukott NHL-döntő után a Bostoné a Stanley-kupa

Sport2011.06.16, 11:40

A Boston Bruins nyerte a Stanley-kupát az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután a döntő utolsó, hetedik mérkőzésén 4-0-ra legyőzte a Vancouver Canucks csapatát. A rájátszás legértékesebb játékosa a bajnok kapusa, Tim Thomas lett.

Gól- és kiállításözön az NHL-döntőben

Archívum2011.06.07, 07:37

A Boston Bruins 8-1-re kiütötte a vendég Vancouver Canucks csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében, így összesítésben 2-1-re szépített az egyik együttes negyedik sikeréig tartó párharcban. Összesen 145 perc kiállítást osztottak ki a meccsen, ilyenre 21 éve nem volt példa.

Túlórában nyert a Vancouver az NHL-döntőben

Sport2011.06.05, 11:39

Az alapszakaszgyőztes Vancouver Canucks a második mérkőzést is megnyerte hazai pályán, így már 2-0-ra vezet a Boston Bruins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében.

NHL: Torres hajrágóljával nyert a Vancouver

Archívum2011.06.02, 07:29

A Vancouver Canucks 18,5 másodperccel a vége előtt szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a vendég Boston Bruins csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa-döntőjének első mérkőzésén.

Páratlan gólvonaltáncot járt a korong az NHL főcsoportdöntőjében - videó

Sport2011.05.18, 11:11

A Boston Bruins a második hazai mérkőzését nagy csatában megnyerte a Tampa Bay Lightning ellen, így két mérkőzés után döntetlenre áll az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntője.

A Boston bosszút állt a tavalyi drámáért az NHL-ben

Archívum2011.05.07, 11:13

Minden meccset megnyerve, 4-0-ás összesítéssel jutott be a Boston a Philadelphia ellenében az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának döntőjébe.

NHL: hosszabbításban verte a Flyerst a Bruins

Sport2011.05.03, 09:41

A Boston Bruins hosszabbításos mérkőzésen 3-2-re győzött a Philadelphia Flyers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoport-elődöntőjének második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

Elődöntős Keleten a Rangerst simán búcsúztató Washington az NHL-ben

Archívum2011.04.24, 10:32

A San Jose Sharks nem tudott élni a hazai pálya előnyével, az ellenfél, a Los Angeles Kings így 3-2-re szépített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnoki rájátszásának negyeddöntőjében.

Három bunyó hat másodperc alatt a Boston-Dallas hokimeccsen - videó

Sport2011.02.04, 09:24

Záporoztak a pofonok a Boston Bruins-Dallas Stars mérkőzésen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Hat másodperc alatt három bunyót láthatott a közönség, de miután lenyugodtak a kedélyek, született kilenc gól is.

Az utolsó támadás hozta a bostoni sikert az NHL-ben

Sport2010.12.29, 10:05

A Boston Bruins 4-3-ra verte a Tampa Bay Lightninget az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi, keddi játéknapján.

NHL: égett a Boston, gálázott a Montreal

Archívum2010.11.14, 09:51

Tizenegy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján, s egyedül a Boston Bruins maradt gólképtelen  a 22 csapat közül.

NHL: Feltámadt a Phoenix ellen Boston

Archívum2010.10.10, 20:31

Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) Prágába kihelyezett bajnokiján - visszavágva a szombati vereségért - vasárnap a Boston nyert a Phoenix ellen.