Bortolo Mutti

címke rss

Menesztették a Messina vezetőedzőjét

A gyenge bajnoki szereplés miatt menesztették Bortolo Muttit, a Messina labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

A kiesés ellen küzdhet a Messina

Archívum2005.04.22, 10:13

Az FC Messina a nyáron csaknem negyven év után jutott fel ismét az élvonalba. A szicíliai kiscsapat sem patinás hagyományokkal, sem különösebben ismert játékosokkal nem büszkélkedik, így a rajt előtt szinte mindenki a kiesőjelöltek közé sorolta. A csapat gyorsan cáfolta a pesszimistákat, hiszen öt forduló után veretlenül a tabella második helyén állt Bortolo Mutti gárdája. Sokan már egy Chievo-szintű csodáról beszéltek, ám a Messina azóta jelentősen visszaesett, és könnyen lehet, hogy a bajnoki hajrá a kiesés elleni ádázt küzdelemről szól majd a csapat számára.

Szicília másik újonca, a Messina is remek rajtot vett

Sport2004.10.03, 22:24

Az olasz bajnokság hat újonca közül több együttes is remekül kezdte a bajnokságot. A két szicíliai klub egyaránt veretlen volt két forduló után, ami a Palermo esetében nem meglepő, hiszen a rózsaszín-feketék remekül erősítettek a nyári átigazolási időszakban. A Messináról már kevesebb szó esett a nyáron, most viszont annál többet beszélnek Bortolo Mutti gárdájáról: a piros-sárgák az első fordulóban Parmában szereztek pontot, a második játéknapon az AS Romát győzték le 4-3-ra, majd az AC Milan és - a Chievo ellei iksz után - a Siena skalpját is begyűjtötték.

Előző
  • 1
Következő