Borsodi Sörgyár

címke rss
Magasabb fokozatba kapcsolt a Borsodi, nagy bejelentést tettek

Magasabb fokozatba kapcsolt a Borsodi, nagy bejelentést tettek

A Borsodi Sörgyár a most befejezett, közel egymilliárd forint értékű beruházással folytatja logisztikai területe fejlesztését. A vállalat tovább korszerűsítette működését, a bőcsi sörgyárat új logisztikai csarnokkal bővítette és ezzel párhuzamosan 40 fővel nőtt az üzemben dolgozók létszáma is. Az új létesítmény a logisztikai folyamatok optimalizálására ad lehetőséget – derül ki a Borsodi Sörgyár közleményéből.

Döntött a Versenyhivatal a sörgyárak ügyében

Archívum2020.01.08, 12:46

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 márciusában utóvizsgálatot rendelt el a Heineken Hungária, a Borsodi, és a Dreher sörgyárakkal szemben 2011-ben indult versenyfelügyeleti eljárás lezárásaként. A három sörgyár ugyanis korlátozta a gazdasági versenyt az italmérés során.

Ez a sörtípus teljesen átrendezte a piacot

Archívum2019.02.18, 14:09

Idehaza 76 ezer hektoliterrel több sört adtak el tavaly a vezető sörgyárak. A felsőkategóriás sörök értékesítése 2018-ban messze az átlag felett, összesen 24 százalékkal nőtt. Szintén átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is.

Évi 360 millió korsó sör a Borsoditól

Archívum2018.06.20, 10:50

A Borsodi Sörgyár bejelentette, hogy jelentős fejlesztéseket hajt végre, noha bőcsi üzeme már így is évi 360 millió korsóval megegyező mennyiséget, vagyis 1,8 millió hektoliter sört állít elő. A biztató évkezdetet követően pedig erős nyári szezonra számítanak a cégnél, amely idén ünnepli alapításának 45. évfordulóját.

Kulisszatitkok a sörgyárban

Archívum2017.05.06, 12:40

Klasszikus berendezések, rézüstök, sörgyárhoz kötődő emléktárgyak, a sörgyártás titkai – mindez a bőcsi sörgyár régi főzőházában. Az új látogatóközpontban a Borsodi Sörgyár 44 éves történelmét mutatják be.

A nők inkább citromosat kérnek

Archívum2013.06.14, 07:45

Üdítőből kevesebb fogy, a sörösök viszont növelni tudták eladásaikat. Az emberek ugyanis imádják a citromosat meg a narancsosat. A gyümölcslével kevert sörökre főként a nők kaptak rá. És jönnek az újabb és újabb ízek.

Amerikai kézbe kerül a Borsodi sör

Archívum2012.04.03, 17:41

A Molson Coors tervei között szerepel, hogy bevezeti a közép-európai piacra Carling sörmárkáját. A felvásárolt StarBrev évente 13,3 millió hektoliter sört gyárt.

Tőtös Zsolt vezeti a Borsodi Sörgyárat

Archívum2010.07.29, 16:35

Augusztus elsejétől Tőtös Zsolt tölti be a Borsodi Sörgyár Zrt. vezérigazgatói pozícióját.

Br�sszel j�v�hagyta a Borsodi elad�s�t

Archívum2009.11.27, 13:27

Az Eur�pai Bizotts�g enged�lyezte a CVC Capital Partners befektet�i csoportnak, hogy megv�s�rolja a vil�g legnagyobb s�ripari c�ge, az InBev k�z�p-eur�pai �rdekelts�geit, k�zt�k a Borsodi S�rgy�rat - jelentett�k be Br�sszelben p�nteken.

Csak p�r �vig tartja a Borsodit az �j tulajdonos

Archívum2009.11.27, 13:19

Csak �tmenetileg tartja meg a most megv�s�rolt s�rportf�li�j�t - �gy a Borsodi S�rgy�rat is - a londoni bejegyz�s� CVC kock�zati t�kealap, amely kor�bban m�r lefuttatott n�h�ny tranzakci�t Magyarorsz�gon. A fociv�logatott egyik legfontosabb t�mogat�ja a Borsodi, az egy�ttm�k�d�s az �j tulajdonos megjelen�s�vel�egyel�re nincs vesz�lyben.

Forma-1-es c�g� lesz a Borsodi S�rgy�r

Archívum2009.10.16, 15:29

Eladja k�z�p-eur�pai le�nyv�llalatait a vil�g legnagyobb s�rgy�ra, �gy �j tulajdonosa lesz a Borsodi S�rgy�rnak is.�A vev� a Forma-1 kereskedelmi jogaival is rendelkez� CVC Capital Partners.

Van jelentkező a Borsodira

Archívum2009.06.17, 12:19

Több befektetési társaság is érdeklődik az Anheuser söripari csoport eladásra kínált közép-kelet-európai érdekeltségei, köztük a Borsodi Sörgyár iránt.

Visszaesett az Inbev profitja

Archívum2008.05.08, 08:46

A világ vezető söripari vállalata, az Inbev, a Borsodi Sörgyár tulajdonosa csütörtökön 249 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, 11 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 280 milliónál.

Kevesebb sört ittak a magyarok

Archívum2005.04.08, 09:19

Mintegy 8,6 százalékkal csökkent tavaly a Magyar Sörgyártók Országos Szövetségéhez tartozó társaságok értékesítése, főként a kedvezőtlen nyári időjárás miatt, közölték a Borsodi Sörgyár háttérbeszélgetésén.

A Borsodi Sörgyár 200 millió forintra perli a ligát

Archívum2004.01.13, 12:21

A labdarúgó NB I korábbi névadó szponzora, a Borsodi Sörgyár Rt. 200 millió forintra perli a Magyar Labdarúgó Ligát, illetve a további két alperest, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligát és a Profi Liga kft.-t - derült ki a két fél közötti bírósági eljárás első tárgyalási napján.

Arany Ászok Liga lett a labdarúgó NB I

Archívum2003.07.22, 15:55

A Dreher Sörgyárak Rt. 2006-ig évente 300 millió forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Ligát, így a pénteken kezdődő élvonalbeli bajnokság elnevezése ezentúl Arany Ászok Liga. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Demján Sándor MLL-elnök és Nick Johnson, a cég marketingigazgatója.

A névszponzor is perelné a Borsodi Ligát

Archívum2003.06.04, 06:52

A labdarúgó NB I névadó szponzora, a Borsodi Sörgyár Rt. (BS) kedden tájékoztatta a liga vezetőségét, hogy nem kíván ajánlatot tenni a több mint 100 millió forinttal megemelt névszponzori összeggel kiírt pályázatra, és érvényesnek tartja az IMS sportmarketing cégen keresztül megkötött szerződését, amely 2005-ben jár le.

Már árulják a jegyeket a magyar-svédre

Archívum2003.03.17, 17:36

Elkezdődött a jegyárusítás az április 2-án Budapesten sorra kerülő Magyarország-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. A szurkolók a mérkőzésnek otthont adó Puskás Ferenc-stadion pénztáraiban, illetve az IBUSZ-kirendeltségeknél juthatnak hozzá a 2500, 3500 és 6000 forintos belépőkhöz.

Előző
  • 1
Következő