Borsod-Abaúj-Zemplén megye

címke rss

Felújítják az utakat Borsodban

Gazdaság2008.05.29, 15:16

Európai uniós és hazai forrásokból 2013-ig több mint 25 milliárd forint jut főutak fejlesztésére Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a kivitelezések részben már megkezdődtek - hangzott el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. sajtótájékoztatóján Miskolcon, csütörtökön.

Az év múzeuma: a jósvafői tájház

[origo] utazás2008.05.22, 17:36

Helytörténeti kiállítás és egy barlangokat bemutató gyűjtemény is várja a látogatókat a Borsod megyei Jósvafő magántulajdonban lévő tájházában, amely a napokban elnyerte az Év Múzeuma címet.

Munkához kötik a szociális segélyeket Monokon

Itthon2008.05.21, 20:19

Munkához kötik a szociális segélyek folyósítását a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, erről szerdai ülésén döntött a képviselő-testület. Korábban arról döntöttek, hogy a szülőknek adható segélyeket a gyermekeik óvodába, illetve iskolába járásához kötötték.

Csalóból több, gyilkosból kevesebb volt tavaly

Itthon2008.05.20, 17:20

Csökkent az emberölések, de nagymértékben nőtt a csalások száma tavaly Magyarországon - derült ki a Legfőbb Ügyészség beszámolójából. A vádhatóság statisztikái szerint a bűncselekmények száma stagnál, hosszabb távon viszont látszik a csökkenés. A legtöbb bűncselekményt Budapesten követik el, de a legtöbb elkövetőt Szabolcs megyében regisztrálták. A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma Borsodban a legmagasabb.

Kutyákat uszítottak gyerekekre, egyikük meghalt

Itthon2008.05.08, 16:33

Kutyák támadtak meg egy kisfiút Borsod megyében. A hétéves gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A kisfiúra és társaira egy helybeli férfi uszította rá 13 kutyáját - közölte a rendőrség. A férfit halált okozó testi sértés gyanújával vették őrizetbe, de ő tagadja a vádakat.

Orgonasípokat loptak el a mezőkövesdi kistemplomból

Itthon2008.05.04, 20:21

Ellopták, majd összelapították a tolvajok azokat az orgonasípokat, amelyeket a Borsod megyei Mezőkövesd kistemplomából tulajdonítottak el; a kár értéke mintegy 5 millió forint - köözölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Holttestet találtak egy lakatlan házban

Itthon2008.04.30, 22:35

Egy 63 éves helyi férfi holttestére találtak rá a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, egy lakatlan házban; a rendőrség ismeretlen tettes ellen, halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást; a gyanúsítottat elfogták - közölte a rendőrség.

Motorosok mentek az olaszliszkai emberölés tárgyalására

Itthon2008.04.28, 13:55

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott az olaszliszkai ügy. Több bőrruhába öltözött motoros jelent meg a tárgyaláson, ahol két vádlott védője arra kérte a bíróságot, hogy az agyonvert férfi említésekor ne használják a "tanár úr" megnevezést.

Huszonegy bűnözőt fogtak el egy nap alatt Borsodban

Itthon2008.04.17, 18:54

Huszonegy körözött bűnöző került rendőrkézre Szerencsen és a környező településeken egy körözési akcióban - ismertette a rendőrség a razzia eredményét csütörtökön.

Virágtipró ló bosszantotta a bűnt csak hírből ismerő falut

Itthon2008.04.15, 17:47

Egész Magyarországon csak három olyan település akad, melyet az utóbbi években teljesen elkerült a bűnözés. Míg a környező falvakban a kriptaajtók sincsenek biztonságban a fémtolvajoktól, ezeken a helyeken hetekre őrizetlenül lehet hagyni a biciklit az utcán, és rablók helyett csak eltévedt turisták kopogtatnak. Az [origo] riportja a béke három pici, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szigetéről.

Öngyilkosságba hajszoló zsarolókat fogtak el

Itthon2008.04.10, 17:55

Őrizetbe vett a Borsod megyei rendőrség szerdán két férfit, akik több embert megzsaroltak. Az egyik megzsarolt férfi, egy ötgyermekes édesapa öngyilkos lett. Az egyik zsaroló letartóztatását kétszáz környékbeli próbálta meghiúsítani.

Előzetesben a borsodi zsarolók

Itthon2008.03.31, 19:45

Előzetes letartóztatásba helyezték azokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsarolókat, akik kétmillió forintot követeltek egy férfitól és családjától.

Templomi rablókat fogtak a borsodi rendőrök

Itthon2008.03.31, 12:30

Mindent szétvertek a mádi templomban azok a rablók, akik most rendőrkézre kerültek Borsodban. A férfiak korábban kocsmákat, boltokat is fosztogattak, valamint kábelt loptak.

Kevés ittas sofőrt találtak a rendőrök húsvétkor

Itthon2008.03.25, 12:18

Több mint kétezer ellenőrzés során egyetlen ittas vezetőt szűrtek ki húsvéti ünnepek idején a BRFK rendőrei, Borsodban azonban  12 esetben színeződött el a szonda. Január 20. óta van érvényben a zéró tolerancia, vagyis automatikusan elveszik a jogosítványt attól, akit akit ittas vezetésen kapnak.

Feldúlták egy roma család házát Putnokon

Itthon2008.02.23, 14:50

Feldúlták egy roma család házát és gyalázkodó, fenyegető feliratokat festettek a falára a Borsod megyei Putnokon - mondta az MTI-nek a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa szombaton. A rendőrség eljárást indított.

A Hír TV szerint aláírás bizonyítja a SZDSZ-es csalást

Itthon2008.02.13, 19:22

Aláírási minták bizonyítják, hogy jogtalan szavazatokkal nyert Kóka János az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán - állítja a Hír TV. A hiányzó Borsod megyei küldöttek helyett állítólag mások szavaztak, mégpedig a megyei elnök, T. Asztalos Ildikó buzdítására, aki azonban közleményében minősíthetetlen vádaskodásnak nevezte az információkat. Az elnökválasztás vesztese, Fodor Gábor a párt belső ügyének tartja a kérdést.

Elfogták az ózdi óvoda-maffiát

Itthon2008.02.06, 09:34

Négy hónapja szinte minden hónapban betörtek az ózdi óvodákba, ahonnan a tolvajok minden mozdíthatót elvittek, és felforgatták az egész berendezést. A rendőrök ezek után minden éjjel lesben álltak az egyik óvodában, és megvárták, amíg a három tolvaj újra felfeszíti az egyik ablakot. Az elfogott gyanúsítottak beismerő vallomást tettek - közölte a Borsod megyei rendőrség.

Hamis bank�k Miskolcon

Gazdaság2008.01.25, 14:37

Hamis t�z- �s h�szezer forintos bankjegyekkel pr�b�lt meg fizetni egy t�rsas�g Miskolcon. A sz�m�t�g�pen k�sz�tett p�nzre �s forgalmaz�ira a keddi orsz�gos akci� keret�ben bukkant r� a rend�rs�g - mondta Dobi Tam�s, a Borsod megyei rend�r-f�kapit�nys�g kommunik�ci�s irod�j�nak munkat�rsa.

Nőtt a regisztrált álláskeresők száma

Állás 20112008.01.21, 13:07

Egy év alatt országosan egy százalékot emelkedett a regisztrált álláskeresők száma. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében húsz százalék felett a ráta - derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adataiból.

Hétfőn kezdődik az olaszliszkai lincselés pere

Itthon2008.01.17, 10:24

Hétfőn kezdődik a Borsod megyei bíróságon az olaszliszkai lincselés pere - írja a Magyar Nemzet. Nyolc embert vádoltak meg azzal, hogy részt vettek Szögi Lajos tiszavasvári tanár agyonverésében.

Halálra gázolt két fakitermelőt egy vonat

Itthon2008.01.10, 12:31

Három fakitermelőből kettőt halálra gázolt egy személyvonat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A harmadik társuk megúszta a balesetet. A három személy a MÁV engedélyével vágott fát a sínek mentén.

Szakadékba űztek és agyonvertek egy szarvast

Itthon2008.01.03, 16:22

Ősi módszerekkel ejtettek el egy szarvast a Borsod megyei Tornanádaska külterületén január elsején. Az állatot belekergették egy szakadékba, majd agyonverték. Az orvvadászok kutyája rátámadt az őket lebuktató rendőrökre.

Fenyőfatolvajokat értek tetten

Itthon2007.12.13, 10:47

Elfogtak öt fenyőfatolvajt, akik nagy mennyiségű fenyőfát akartak ellopni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vámosújfalu külterületén lévő fenyvesből.

Szalámi miatt vertek agyon egy kutyát

Itthon2007.12.11, 11:13

Bottal verte agyon egy tállyai férfi a kutyáját, amiért az állat megette a szalámiját. Állatkínzásért akár kétévnyi börtönbüntetés is kiszabható.

Számlacsomag jöhet Mikulásra a Tigáztól

Archívum2007.12.05, 13:35

Több hónap távhőszámláját kapták kézhez egyszerre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely távfűtéses lakásaiban élők a szolgáltató technikai hibája miatt. A Tigáz szerint az érintettek részletfizetési lehetőséget kaphatnak.

Kábítószer-terjesztőket fogtak Borsodban

Itthon2007.12.05, 14:20

Egy szál füves cigaretta vezette el a rendőröket öt kábítószer-terjesztőhöz, több millió forint készpénzhez, éles lőfegyverekhez, nagyobb mennyiségű aranyékszerhez, drogokhoz, amelyeket Miskolcon és Sajóládon foglaltak le - mondta el az MTI-nek a rendőrség szerdán.

Felrobbanó gránát sebzett meg egy borsodi férfit

Itthon2007.11.29, 13:15

Életveszélyesen megsérült egy férfi Borsodban, miután otthonában felrobbant egy második világháborús gránát. A balesetet vélhetően az okozta, hogy a férfi megpróbálta felnyitni a környéken talált robbanószerkezetet.

Gyomnövény végzett a borsodi lovakkal

Itthon2007.11.17, 12:25

Az olasz szerbtövis nevű gyomnövényben található méreg végzett azokkal a lovakkal, amelyek Borsod megyében pusztultak el októberben.

Mostohafiával rabolt ki 39 házat

Itthon2007.11.12, 17:38

39 házat rabolt ki nevelt fiával egy férfi a Borsod megyei Mezőkövesd környékén.

Kitalált műtéttel csaltak ki pénzt nyugdíjasoktól

Itthon2007.10.20, 22:10

Nyugdíjasokat szedett rá két csaló Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az elkövetők azt állították, balesetet szenvedett a sofőrjük, és a műtétre kértek pénzt áldozataiktól. A szlovák autóval közlekedő csalók kiléte egyelőre ismeretlen.

Kigyulladt egy rakamazi almatároló

Itthon2007.10.20, 21:05

Tűz ütött ki egy rakamazi almatárolóban szombat este. A lángok oltásához négyes fokozatú riasztással vonultak ki Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén megye három tűzoltóságának egységei - közölte a nyíregyházi tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel.

Fatolvajt lőtt agyon egy természetőr Borsodban

Itthon2007.10.20, 18:08

Lelőttek egy fatolvajt a természetvédelmi őrök Borsodban megyében, miután a tetten ért férfi baltával támadt rájuk. A favágó a helyszínen meghalt, a fegyverét használó természetvédelmi őr ellen pedig emberölés miatt nyomozást indítottak.

Az olaszliszkai lincselés évfordulójára emlékeztek

Itthon2007.10.14, 17:31

Az Olaszliszkán egy évvel ezelőtt halálra vert tiszavasvári férfire emlékeztek vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben. A rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a településen, mind az odavezető utakon, rendzavarás nem történt.

Bányatóba fulladt egy fiú Borsodban

Itthon2007.10.01, 10:56

Nem tudott úszni az a 13 éves fiú, aki vasárnap belefulladt egy bányatóba a Borsod megyei Izsófalván. Az észak-magyarországi megye tavaiban idén tizenöten haltak meg.

Előkerült az eltűnt kislány kutyája

Itthon2007.09.09, 18:45

Vasárnap megkerült az eltűnt kétéves kislány kutyája. A házőrző és a gyerek együtt tűnt el kedden a Borsod megyei Emőd egyik családi házából. A kislányt azóta sem találják, a keresését nagy erőkkel folytatják.

Kitartóan keresik az emődi kislányt

Itthon2007.09.08, 10:54

A hétvégén sem függesztik fel annak a kétéves kislánynak a keresését, aki még kedden dél körül tűnt el a Borsod megyei Emőd egyik családi házából. A keresés során egyelőre a család házőrzőjére sem sikerült rábukkanni.

Állásbörzéket rendeznek Észak-Magyarországon

Állás 20112007.09.07, 14:14

Az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - tizenöt helyszínen tartanak szeptember 20-tól november 27-ig Szabad a pálya elnevezéssel pályaválasztási kiállításokat és állásbörzéket. A nyitó rendezvényre Hatvanban kerül sor - tudósít az MTI.

Eltűnt egy kétéves kislány Borsod megyében

Itthon2007.09.04, 18:19

Rendőrök, polgárőrök és speciális mentők keresnek egy kétéves kislányt, aki kedden dél körül tűnt el a Borsod megyei Emőd településen, egy ház udvaráról.

Morgatópróbát tartanak hétfőn Borsodban

Itthon2007.08.31, 19:10

Hétfő délután kerül sor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az esetleges ipari balesetek bekövetkezésére figyelmeztető Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer (MoLaRi) hangos üzemű és teljes körű próbájára.

Felújításra szorulnak az iskolaépületek

Itthon2007.08.30, 16:03

Annyira elhasználódtak az iskolaépületek, hogy nagyrészük felújításra szorul - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből. A legrosszabb a helyzet Borsod megyében, ott alig van olyan iskola, amelyet ne kellene felújítani.

Utcai harcot előztek meg a rendőrök

Itthon2007.08.27, 14:46

Rendőrök akadályozták meg egy vita eldurvulását a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán. Az összetűzést az okozta, hogy egy férfi késsel hadonászva próbált elzavarni néhány fiatalt.

Betegszállító autó karambolozott Borsodban

Itthon2007.08.07, 20:36

Frontálisan ütközött össze egy betegszállító autó és egy személygépkocsit vontató kisteherautó kedden késő délután Borsod-Abaúj-Zemplénben, a 37-es számú főúton; a balesetben hatan sérültek meg.

Sok a szakképzetlen munkanélküli Borsodban

Állás 20112007.08.06, 10:23

Az országban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legtöbb a munkanélküli, ennek ellenére az esetleges nagy befektetők nem találnának kellő számú szakképzett munkaerőt - írta az Észak-Magyarország hétfői számában.

Visszavonta kártérítési igényét az olaszliszkai gyanúsított

Itthon2007.07.30, 19:12

Visszavonta kártérítési igényét az az olaszliszkai gyanúsított, aki korábban százmillió forint nem vagyoni kártérítést kért és egymilliárd forint közérdekű célra fordítandó bírság kiszabását indítványozta, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - tájékoztatta a távirati irodát a gyanúsított ügyvédje hétfőn.

Gyurcsányék képeit ragasztják a borsodi vizitdíj-automatákra

Itthon2007.07.30, 19:45

A Borsod megyei közgyűlés egészségügyi intézményeiben a vizitdíj-automaták mellé ki kell ragasztani Gyurcsány Ferenc kormányfő, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fotóját, hogy az emberek tudják, "nekik köszönhetik", hogy fizetniük kell; erre a megyei közgyűlés fideszes elnöke utasította az intézmények vezetőit.

Espán Miklós lett Felsőregmec polgármestere

Itthon2007.07.15, 20:52

Espán Miklóst választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőregmec polgármesterévé a vasárnap tartott időközi választáson.

Véletlenül derült ki a borsodi gyerekrablás

Itthon2007.07.13, 15:46

Egy jegyzői intézkedés során, véletlenül derült ki, hogy adósság miatt elraboltak egy 11 éves kislányt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szülők ugyanis nem jelentették, hogy kislányukat elvitte egy házaspár, akiknek régóta tartoztak. A gyereket túszként akarták tartani, amíg a szülei ki nem egyenlítik a tartozást. A gyerekrabló házaspár és két másik személy ellen eljárás indult.

Adósság miatt raboltak el egy gyereket

Itthon2007.07.12, 13:36

Egy házaspár elrabolt egy 11 éves gyereket, és egy hónapig fogva tartotta, mert a szülei nem fizették ki nekik tartozásukat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ügyben a rendőrség emberrablás miatt indított nyomozást.

Borsodban alacsonyak a bérek és sok az állástalan

Állás 20112007.07.11, 12:43

Magyarországon álláspiaci szempontból az egyik legrosszabb helyzetben levő megye Borsod-Abaúj-Zemplén. Kevés nagy multinacionális cég telepedett meg a térségben, az alacsony fizetések miatt pedig sokan inkább a munkanélküli és egyéb állami segélyeket választják. Az országos trendnek megfelelően angolul beszélő gépész- és villamosmérnökökből valamint építőipari szakmunkásokból itt is hiány van.

Véget ért a jótékonysági rendezvény Olaszliszkán

Itthon2007.06.17, 20:27

Rendbontás nélkül ért véget az az egész napos zenei rendezvénysorozat, amelyet Szögi Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán meggyilkolt tanár családjának megsegítésére szerveztek vasárnap; a jótékonysági koncert bruttó bevétele 1 millió 200 ezer forint volt.

Gyanús bogyókat evett tizenegy óvodás

Itthon2007.06.12, 13:52

Tizenegy óvodásnak mosták ki a gyomrát Borsodban, mert gyanús bogyókat ettek az óvodával szomszédos kertből. A vizsgálat végül nem mutatott ki mérget, de a növények közt mérgező termés is lehetett.

Rendőröket gázolt a részeg sofőr

Itthon2007.06.10, 16:12

Belement egy rendőrautóba egy ittas sofőr a Borsod megyei Ongán. A két járőr könnyebben sérült meg.

Nem kérnek a P. Mobilból az olaszliszkai romák

Itthon2007.05.30, 19:40

A nemzeti rockzenét játszó P. Mobil együttest hívta meg segélykoncertre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkára a település egyik önkormányzati képviselője; a koncert bevételét a tervek szerint a tavaly a településen agyonvert tanár családjának megsegítésére fordítanák, a cigány kisebbségi önkormányzat viszont feszültségkeltésnek ítéli a rendezvényt - közölte Fercsák László.

Kitelepítettek egy családot a vihar miatt

Itthon2007.05.29, 10:13

Beomlott a háza egy nyolcgyerekes családnak a Borsod megyei településen a vihar miatt. Egyelőre rokonoknál laknak, de az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy segítsen a károk helyreállításában.

Hat halálos vízi baleset történt a hétvégén

Itthon2007.05.28, 10:37

Hatan vízbe fulladtak, heten közlekedési balesetben vesztették életüket a hétvégén. Viharkárokhoz is gyakran riasztották a tűzoltókat, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Mérgezett bodzát loptak Olaszliszkán

Itthon2007.05.21, 10:26

Frissen permetezett, ezért vélhetően még mérgező bodzát loptak ismeretlenek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka határából.

Emlékművet kapnak Hejcén a szlovák katonák

Itthon2007.05.19, 09:30

Emlékpark és emlékmű emlékeztet mától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén, és a település felett magasodó Borsó-hegyen arra a 42 szlovák katonára, akiknek Koszovóból, az ottani békemisszióból hazatérő repülőgépe 2006. január 19-én lezuhant, s a légibalesetben életüket vesztették.

Előzetesben a vesztegetéssel gyanúsított rendőrök

Itthon2007.05.18, 16:19

Elrendelték azoknak a Borsod megyei autópálya-rendőröknek az előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak pénzért megbízásokat szereztek. Két gyanúsított vállalkozó is előzetes letartóztatásba került, a harmadik vállalkozóra pedig lakhelyelhagyási tilalmat szabott ki a bíróság.

Vesztegetéssel gyanúsítanak 16 rendőrt

Itthon2007.05.17, 16:25

Tizenhat autópálya-rendőrt vettek őrizetbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Azzal gyanúsítják őket, hogy egyes autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak több megbízást szereztek pénzért cserébe.

Vascsövekkel csapott össze két család

Itthon2007.05.14, 13:05

Két embert töréssel, egyet pedig szúrt sérüléssel vittek kórházba a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, amikor vascsövekkel és karókkal csapott össze két család még május 11-én este.  A tömegverekedés miatt több kapitányságról kellett rendőröket vezényelni a helyszínre.

Csatornába esett egy gyerek Ároktőn

Itthon2007.05.13, 22:34

A csatornába esett vasárnap este egy gyerek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktőn; megtalálták a holttestét.

Felesleges viharpánik - csendes volt a péntek

Időjárás2007.05.11, 23:58

Még mindig érkeznek hívások az ICI Interaktív Meteorológia Ügyfélszolgálatára, amelyekben a különböző médiumokban hallott rendkívüli viharok közeledte felől érdeklődnek. Az  [origo] Időjárás rovata továbbra is fenntartja péntek délben kiadott előrejelzését. Éjfél tájban is túlnyomórészt csendes az idő hazánkban, jelentősebb zivatar csak BAZ megye területén és elszórtan az Alföldön alakult ki. Korábban is alig-alig fordultak elő komolyabb viharok.

Nőtt az adóbevétel Borsod megyében

Archívum2007.05.09, 16:22

Jelentősen, közel 14 százalékkal nőttek az úgynevezett kiemelt adóbevételek az év első négy hónapjában a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest az észak-magyarországi régióban, a büdzsébe 96 milliárd forintnál is több került innen - közölte szerdán Nagy László, az APEH régiós igazgatója.

Őrzik a felborult, szivárgó kamiont Borsodban

Itthon2007.04.26, 08:54

Folyamatosan felügyelik és jelenleg is őrzik azt a szlovák kamiont, amely veszélyes anyagot szállított és felborult a Hidasnémeti és Gönc közötti úton egy kanyarban. A veszélyes anyag szivárog a járműből.

Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel Borsodban

Itthon2007.04.25, 23:05

Felborult egy veszélyes anyagot szállító kamion Hidasnémeti és Gönc között szerdán késő este, utasainak egyike beszorult a járműbe, társa könnyebben megsérült; a tartályból szivárog a salétromsav-származék.

Gyanúsítottként hallgatták ki Mályi polgármesterét

Itthon2007.04.23, 20:50

Közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgattak ki két önkormányzati tisztségviselőt a Borsod megyei Mályiban; az egyik gyanúsított maga a település polgármestere.

Élve született a kútba dobott csecsemő

Itthon2007.04.18, 11:19

Emberöléssel gyanúsítják azt a 16 éves Borsod megyei lányt, akinek az újszülött gyermekét egy kútban találták meg a hétvégén. Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy a csecsemő életképesen született.

Magasfeszültség ölt meg egy férfit Borsodban

Itthon2007.04.06, 18:28

Égési sérüléseibe halt bele az a férfi Borsodban, aki húszezer voltos áramütést kapott, amikor egy nem áramtalanított magasfeszültségű vezetéket próbált meg levágni. A férfi minden valószínűség szerint fémhulladékként próbálta volna értékesíteni a levágott vezetéket.

Észak-Magyarország, a vendégszerető régió

[origo] utazás2008.03.17, 12:19

A kőbányai vásárvárosban vasárnap estig látható Utazás kiállítás egyik legnagyobb standja Észak-Magyarországot mutatja be: az 544 négyzetméteren nemzeti parkok, szállodák, önkormányzatok, turisztikai irodák, kulturális egyesületek és intézmények, borászatok, pincék és szolgáltató cégek jelentkeznek kínálatukkal, amelyről pénteken tartottak tájékoztatót a kiállításon.

Megöltek egy biztonsági őrt Borsodban

Itthon2007.03.29, 17:49

Súlyos bántalmazás áldozata lett a nyomozás adatai szerint az a biztonsági őr, akit csütörtökön reggel találtak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Györgytarló mellett, egy gyümölcsösnél lévő épületben.

Meghalt egy őr a pénzszállítórablásnál

Itthon2007.03.27, 19:22

Utoljára hét évvel ezelőtt a Mecsekben fordult elő, hogy egy pénzszállító kirablása során az őr életét vesztette. Hétfőről keddre virradó éjjel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében halt meg egy pénzkísérő. Egy korábban hasonló ügyeken dolgozó rendőrségi szakértő szerint az esetek 70-80 százalékában belső ember révén készülnek fel a támadók: vagy lefizetnek valakit, vagy beférkőznek valaki életébe.

Új polgármestere van az abaúji Forró községnek

Itthon2007.03.18, 21:00

Rakaczki Zoltánt választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forró község új polgármesterének a vasárnap megtartott időközi választáson. Az eredmény három napon belül megfellebbezhető.

Sorra találnak puskákat és Molotov-koktélokat

Itthon2007.03.14, 15:17

Sorra találnak fegyvereket és más veszélyes eszközöket különböző magánlakásokban a rendőrök. Lőfegyvereket találtak a budapesti VII. kerületben, Borsod, Heves és Csongrád megyében és egy határátkelőnél is, míg egy VI. kerületi fiatalember lakásán  Molotov-koktél gyárra bukkantak. Utóbbi állítólag kapcsolatban állt a Kossuth téri tüntetőkkel. Az ORFK szóvivője szerint nincs összefüggés az esetek közt.

Tizennégy évet kapott a felsőzsolcai hordós gyilkos

Itthon2007.03.07, 19:41

Tizennégy év fegyházbüntetést kapott első fokon az a Borsod megyei, felsőzsolcai férfi, aki 2004-ben meggyilkolta feleségét, és tetemét a szomszédos Alsózsolca mellett lévő bányatóban, hordóba zárva rejtette el.

Lincselőktől védik a gázolót Köröm községben

Itthon2007.02.25, 18:54

Fokozott a rendőri jelenlét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm községben, egy helybéli férfi autójával egy ugyancsak helybéli kerékpárost gázolt halálra szombaton este. A 24 éves autós csak késő vette észre az úton kivilágítatlanul közlekedő kerékpárosokat, a két biciklis közül egyikük az árokba ugrott, a másik 41 éves férfit azonban elgázolta.

Beismertte tettét alsószuhai gyilkos

Itthon2007.02.12, 21:21

Beismerte a hármas gyilkosságot az a férfi, akit hétfő délután fogtak el; a rendőrség gyanúja szerint megölte feleségét és annak két gyermekét a Borsod megyei Alsószuhán. A holttestekre egy rokon talált rá hétfő reggel. A férfi tettének indítékait még nem árulta el.