Borsod-Abaúj-Zemplén megye

címke rss

Súlyos baleset történt Prügyön

Itthon2003.03.05, 10:02

Egy menetrendszerű autóbusz és egy személygépkocsi ütközött össze Prügy belterületén Borsodban. A balesetben 11-en sérültek meg.

Még mindig süket az EU-vonal

Nagyvilág2003.02.17, 15:37

A Külügyminisztérium által működtetett uniós tájékoztató vonalat továbbra sem lehet elérni, a parlamentben működő információs irodában ugyanakkor keddtől már nemcsak angolul, hanem magyarul is kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Emellett az ország szinte minden megyéjében működnek információs pontok, amelyeket azonban eddig főleg csak diákok kerestek fel. A BAZ megyei irodának 2001 februárja óta mindössze 440 ember tett fel konkrét kérdést az EU-val kapcsolatban.

Ismét elzárva két település Borsodban

Itthon2003.02.09, 15:17

Két település ismét megközelíthetetlenné vált Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A viharos, helyenként orkánszerű szél miatt ráadásul egyre nehezebbé válik a helyi közútkezelők munkája. A Szabolcs megyei Nyírderzsen négy lakót ki kellett költöztetni, miután házuk tetőszerkezete összedőlt a ráhullott hó miatt.

Estére minden település megközelíthetővé vált

Itthon2003.02.09, 19:16

Vasárnap estére sikerült az ország minden települését kiszabadítani a hó fogságából. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azonban továbbra is több tucat mellékút járhatatlan, vagy csak egy sávon lehet rajtuk közlekedni. A hómarók vasárnap éjszaka is dolgoznak az utakon.

35 ezren még mindig a hó fogságában

Itthon2003.02.07, 19:39

Péntek délután negyvenöt településre nem lehetett eljutni az országban a nagy hó miatt. Továbbra sem tudott elindulni a MÁV több járata, és az útviszonyok miatt akadozik a postai szolgáltatás, jelentős késéssel közlekednek a postavonatok is. Borsodban délután ismét hullani kezdett a hó, de ha nem lesz intenzív havazás és erős szél, akkor péntek estére valamennyi elzárt település és a jelenleg még járhatatlan utak is felszabadulhatnak - ígérik a katasztrófavédelmisek.

Száz település a hó foglya Borsodban

Itthon2003.02.06, 12:33

Valamelyest mérséklődött a szél és csökkent a havazás intenzitása csütörtök délelőttre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ennek ellenére 102 település még mindig a hó fogságában van és 68 út járhatatlan. Az elzárt Sátoraljaújhely polgármesteri hivatalában az [origo]-nak elmondták: a város közúton nem érhető el, de nem szenvednek semmiben hiányt, a boltokban kapható friss áru. Abban az esetben, ha mentőre lenne szükségük, a megyei mentőszolgálat helikopterrel tudna a helyszínre jönni. A fővárosban már nem esik, a főutak latyakosak, a mellékutcákat vastag hóréteg borítja, nagyon csúszósak. A Ferihegyi Repülőtér kifutópályái tiszták, a lehhullott ...

Több tucat megközelíthetetlen település

Itthon2003.02.05, 16:16

Változó intenzitással szerda délután is országszerte esik a hó, és sok helyen szélvihar van, ami hóátfúvásokat okoz. A Balaton-felvidéken a szél eléri a 60-90 kilométeres óránkénti sebességet. Több megyében elakadtak a mentők és a buszok. Északkeleten helikopterek szállítottak több szülő nőt és vesebeteget. Több Borsod megyei településen iskolai szünetet rendeltek el. A MÁV több szerda délutáni járatát lemondta. Az autópályák vizesek, a főutak havasak és latyakosak, a mellékutakat mindenütt vastag hóréteg fedi.

Oktatási szünet Borsodban

Itthon2003.02.05, 19:23

Az egyre rosszabbodó hóhelyzetre, a nehéz közlekedési és útviszonyokra való tekintettel csütörtökön és pénteken tanítási szünet lesz Borsod megye valamennyi nevelési-oktatási intézményében, tehát az óvodákban, általános és középiskolákban, nevelő otthonokban; a mégis beérkező gyerekekre azonban felügyelnek és ellátják őket.

Lánctalpasok mentik a hóban rekedt autósokat

Itthon2003.02.05, 23:16

Negyvenkilenc települést nem lehetett megközelíteni szerda este a hótorlaszok miatt. Több megyében leállították a kamionforgalmat. Borsodban és Nyíregyházán csütörtökön és pénteken nem kell iskolába menni. A helyzet Borsod, Heves és Szabolcs megyében a legkritikusabb, de járhatatlan utak vannak Veszprém és Hajdú-Bihar megyében is. A hó az egész országban esik, sok helyen szélvihar van, ami hóátfúvásokat okoz. Kénytelen volt törölni néhány járatát a MÁV és több Volán-társaság is.

Újabb pénzügyőr előzetesben a borsodi vámbotrányban

Itthon2003.01.20, 14:29

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy pénzügyőrt Borsod megyében, a múlt héten kirobbant 200 millió forintos vesztegetési üggyel összefüggésben. Már 33-an vannak előzetes letartóztatásban.

Kétszáz milliós korrupció: újabb őrizetbe vételek

Itthon2003.01.16, 18:22

Újabb három embert, köztük egy vám- és pénzügyőrt vettek őrizetbe csütörtökön, Borsod megyében egy 200 millió forintos vesztegetéssel összefüggésben; az ügyben eddig 32-en vannak előzetes letartóztatásban.

Elállt a havazás, itt a hideg

Itthon2003.01.12, 09:50

Országszerte elállt a havazás az éjszaka. Borsodban a Pere és Abaújszántó közötti útszakaszt másfél kilométer hosszúságban ismét befújta a hó, ezért az továbbra is járhatatlan. További 16 mellékút pedig csupán egy nyomon és igen nehezen járható. Putnokon és Tarnaleleszen -29 fokot mértek, de az ország egész területén -10 fok körüli hőmérsékleteket mutatnak a hőmérők.

Két település a hó fogságában Borsodban

Itthon2003.01.11, 13:50

A hófúvások miatt rosszabbodott a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol szombat kora délelőtt még öt települést, kora délutánra azonban már csak két települést nem lehetett a hóakadályok miatt megközelíteni. Az ország többi részén a legtöbb útról eltakarították a havat, néhány mellékút azonban továbbra is járhatatlan.

Havazás: kritikus helyzet Borsodban és Szabolcsban

Itthon2003.01.10, 12:03

A legkritikusabb a helyzet Borsod és Szabolcs megyében, ahol folyamatos a hóesés, a Dunántúl déli részén és a nyugati megyékben azonban megszűnt a havazás, ezeken a területeken viszont erős széllökések várhatók. Az ország délkeleti részén 50-60 perces késéssel közlekednek a vonatok; 5-10 perces késések mindenhol előfordulhatnak.

Országszerte több út járhatatlan a hó miatt

Itthon2003.01.10, 10:15

Több út járhatatlanná vált az újabb havazás miatt. Az 5-ös főutat egy keresztbe fordult kamion miatt lezárták. A legtöbb helyen takarítják a havat, és lehet közlekedni az utakon. Békés, Bács-Kiskun és Borsod megyében okozza a legtöbb gondot a havazás, illetve a hóátfúvás. A Borsod megyei Hejce községet a hó elzárta a külvilágtól. A külföldre készülőknek hóláncra mindenképpen szükségük van, mert enélkül senkit nem engednek át a határon.

Országszerte sok út járhatatlan a hó miatt

Itthon2003.01.08, 08:27

Több települést csak szerda reggelre szabadítottak ki a hó fogságából. 54 alsóbbrendű út még járhatatlan főleg Borsodban, Győr térségében, Veszprém és Vas megyében. A legtöbb helyen elállt a havazás és csökkent a szél. A vonatok mindenhol elindultak, de késésekre kell számítani. A Volán-járatok már nem mindenhova tudnak eljutni. Sok helyen újabb havazásra lehet számítani.

Már halálos áldozata is van a jégnek

Itthon2003.01.03, 11:19

Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Pest megyében, valamint a Jászságban továbbra is csúszósak az utak. Hajdú-Bihar megyében, a 42-es úton a csúszós út halálos kimenetelű balesetet okozott. A síkos utakon több koccanásos baleset is történt.

Folyamatosan dolgoznak a mentők Borsodban

Itthon2002.12.28, 13:29

Az ónos eső ráfagyott az utakra, járdákra és jégpáncéllá változtatta azokat Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Hevesben a szóróautók megszakítás nélkül dolgoznak. Borsodban a mentőknek ad folyamatos munkát a sok sérülés.

Támogatja a kormány a martinsalakos házak újjáépítését

Itthon2002.12.14, 15:41

Folytatódhat a martinsalak használata miatt életveszélyessé vált Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei épületek újjáépítése, miután a kormány 450 millió forintot különített el a költségvetés tartalékalapjából a program végrehajtására. Ezt szombati, Pétervásárán megtartott sajtótájékoztatóján jelentette be Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára.

Prostitúcióra kényszerítettek fiatal nőket

Itthon2002.12.04, 17:20

Kerítés, emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése és közokirat hamisítás alapos gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság több ember ellen. A gyanúsítottak milliókat kerestek azzal, hogy fiatal nőket kényszerítettek különböző módszerekkel prostitúcióra.

Négyszer annyi a daganatos beteg a romák között

Itthon2002.11.29, 17:02

Jóval nagyobb az átlagosnál a roma lakosság körében előforduló súlyos betegségek száma - derül ki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében végzett kutatásból. A daganatos betegségek négyszer, a tbc tízszer, a csökkentlátás vagy vakság pedig tizenkétszer annyi esetben fordul elő, mint amennyi a megyei átlag. A kutatás készítői szerint nagy valószínűséggel az ország többi régiójában is hasonló eredményt mutatnának a felmérések.

Észak-Magyarország

Itthon2002.11.08, 15:13

Ebbe a régióba Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye tartozik. A terület legnagyobb problémája a munkanélküliség. Bár a népességi és gazdasági statisztikák többségében is elmarad ez az országrész a hazai átlagtól, a külföldi tőkebefektetés ebben a régióban nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt tíz évben, és a térség a gazdaság más területein is fejlődni kezdett.

Budapesten követik el a legtöbb bűncselekményt

Itthon2002.11.06, 16:20

Elkészült az ország bűnügyi térképe. A statisztikai adatokból összeállított térkép szerint a fővárosban kétszer annyi bűncselekményt követnek el, mint a legkevésbé fertőzött Borsod megyében.

Borsod: jelentős baloldali fölény

Itthon2002.10.21, 04:26

Borsodban a baloldali pártok jelentős fölényre tettek szert a megyei közgyűlés-ben. A megye nagyvárosaiban is a baloldal került többségbe, bár az erőviszonyok ott jóval kiegyenlítettebbek és több városnak független polgármestere lesz a következő négy évben.

Kukába dobta az újszülöttet

Itthon2002.10.08, 11:06

Újszülött megölésével gyanúsítanak egy 25 éves nőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A csecsemőt a szeméttelepen találta meg egy hajléktalan.

Megerőszakoltak egy 5 éves kislányt Borsodban

Itthon2002.10.03, 20:24

A Borsod megyei Tornanádaska egyik állami gondozottakat nevelő intézetében, ahol többségében fiatalkorúak vannak, csütörtökön egy 15 éves fiú megerőszakolt egy ötéves kislányt.

Borsodban romlott a víz minősége

Itthon2002.08.15, 16:46

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több helyen romlott a víz minősége az árvíz miatt, ezért átmossák és fertőtlenítik a vízvezetékeket. Léh községben zacskós vízzel látják el a lakosságot. A minisztérium és az ÁNTSZ szerint nincs ok aggodalomra.

Javultak a helyreállítás feltételei Borsodban

Itthon2002.08.15, 17:21

Felgyorsultak a helyreállítási munkálatok a Cserehát, a Rakaca-völgy és Halmaj térségében, miután az elmúlt 24 órában nem hullott jelentős mennyiségű csapadék. A térség 48 településén keletkeztek jelentős árvízkárok.

Árvíz utáni kárrendezés Borsodban

Itthon2002.08.12, 20:22

A Cserehát, a Rakaca-völgy árvíz sújtotta 11 településének lakói hétfőn egész nap folytatták a hét végi árvíz okozta károk felszámolását, a takarítást és a fertőtlenítést.

Újabb eső nehezíti az árvízhelyzetet Borsodban

Itthon2002.08.12, 08:32

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz sújtotta területeken vasárnap késő délutántól ismét esni kezdett az eső. A megyében az árvíz miatt összességében 179 embert kellett kiköltöztetni, 7 épület dőlt össze és 31 vált életveszélyessé.

A katasztrófavédelem újabb rohamra számít

Itthon2002.08.12, 11:37

Az ár levonulásával nem fordul azonnal jobbra a helyzet Borsodban, ahol jelenleg 179 ember várja, hogy visszatérhessen otthonába. A meteorológiai szolgálat szerint az észak-keleti országrészben újabb heves esőzések várhatók. Ezekben a megyékben több kis patak megduzzadt, a normális időszakban, a Heréden átcsordogáló Bér patak mentén például árhullámra számítanak, s már másodfokú a készültség.

Hat súlyos sérült egy közlekedési balesetben

Itthon2002.08.07, 17:27

Két személyautó ütközött össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dubicsány belterületén. A balesetben heten sérültek meg - közülük hatan súlyosan.

Halálos gázolás Borsodban

Itthon2002.07.27, 11:37

Halálos közlekedési balesetet okozott egy ittas járművezető a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéter határában péntek este. A járművezető két gyalogost ütött el. A fiatal áldozat a helyszínen életét vesztette, idősebb társa életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Csökkent a munkanélküliség novemberben

Archívum2001.12.14, 12:18

Novemberben havi összevetésben 1739 fővel, éves összehasonlításban pedig több mint 33 ezer fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma; a hónap végén 328 418 munkanélkülit tartottak nyilván - közölte a Gazdasági Minisztérium.Továbbra is nagyok ugyanakkor a területi eltérések: a munkanélküliségi ráta Budapesten már csak 2,3 százalékos, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 17,4, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 15,8 százalékos.

Januárban csökkent a munkanélküliek száma tavalyhoz képest

Archívum2001.02.13, 11:43

A tavalyi év utolsó hónapjához viszonyítva 24 292-vel nőtt az állástalanok száma januárban, ugyanakkor 2000 januárjához képest 35 389 fővel csökkent a munkanélküliség. A csökkenés minden régióra kiterjedt, de jelentős eltérések mutatkoznak például Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye adatai között.

Csökkent a munkanélküliség novemberben

Archívum2000.12.08, 16:36

A regisztrált munkanélküliek száma novemberben 1741 fővel csökkent októberhez képest, így a hónap végén 361 457 munkanélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok. A munkanélküliségi ráta Budapesten a legalacsonyabb és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legmagasabb.

Februárban több mint 11 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma

Archívum2001.03.12, 12:32

A regisztrált munkanélküliek száma 11649 fővel nőtt februárban az egy hónappal korábbi adatokhoz képest, és így 408350 munkanélkülit tartottak nyilván a hónap végén. A tavaly februárihoz képest több mint 29 ezerrel kevesebb munkanélkülit regisztráltak, viszont továbbra is nagyok az eltérések az egyes megyék között. A fővárosban 2,7 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 21,2 százalékos. A hónapban mintegy 38 ezer új állás keletkezett és 44187 állás maradt betöltetlen.

Megtalálták az eltűnt gyereket

Itthon2002.05.11, 13:12

Apja találta meg a Borsod megyében eltűnt 5 éves kisfiút. A fiú keresésében a miskolci speciális mentők is részt vettek, végül eltűnésének helyétről több kilométerre bukkantak rá.

Késsel és léccel támadtak egy tanárra

Itthon2002.03.20, 16:20

Késsel, cipővel és léccel támadtak meg és bántalmaztak egy testnevelő tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igriciben. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Füst és szélvihar nehezíti a több száz tűz oltását

Itthon2002.03.08, 13:27

Országszerte több mint száz helyen lobbantak fel bozót-, avar- és nádtüzek. Bács-Kiskun, Pest, Borsod, Somogy, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében is tüzek pusztítanak . Sok esetben gyújtogatás okozta a tüzeket. Bács-Kiskun megyében közlekedési balesetet is okozott a sűrű füst. Országszerte 2300 tűzoltó vesz részt az oltásban. A munkálatokat nehezíti a viharos erejű szél.

Meghalt egy vájár Borsodban

Itthon2002.02.07, 11:49

Súlyos baleset történt Sajóvelezden, amikor az ottani bánya egyik aknájában felrobbant egy transzformátor. A közelben tartózkodók közül egy vájár életét vesztette, egyik társa súlyos sérülést szenvedett.

A MIÉP Kossuth Lajost is indítja egyéniben

Itthon2002.01.07, 16:25

Megvan mind a 176 egyéni képviselőjelöltje a MIÉP-nek: a legnagyobb "név" közülük kétségtelenül Kossuth Lajosé. A magyar történelem nagy alakjának névrokonát Borsod-Abaúj-Zemplénben indítja a párt.

Halott csecsemőt találtak a bokorban

Itthon2002.01.05, 21:28

Minden bizonnyal életképesen világra jött fiúcsecsemőt találtak egy szatyorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik kis településének külterületén. Hamarosan az anyát is megtalálta a rendőrség a faluban, aki bevallotta, hogy ő dobta el újszülött gyermekét.

Cigányellenességgel vádolja a roma párt a Lungo Dromot

Itthon2001.12.14, 12:41

A Farkas Flórián vezette Lungo Drom és a Fidesz együttműködési megállapodása ellen szólalt fel a Demokratikus Roma Párt. A hét roma szervezetet tömörítő párthoz várhatóan még ebben az évben csatlakozik a Lungo Drom teljes Borsod megyei szervezete, mert megítélésük szerint Farkas Flórián cigányellenes szövetségbe tart.

A buszsofőr okozta a szombati balesetet

Itthon2001.12.10, 11:40

Az első vizsgálatok szerint a buszsofőr okozta a szombati balesetet, melyben 15-en megsérültek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Súlyos buszbaleset Encsnél

Itthon2001.12.08, 09:17

Egy menetrend szerinti Volán-busz nekiütközött egy Kamaz teherautónak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 3-as úton. A balesetnek egy életveszélyes, kettő súlyos és hét könnyebb sérültje van.

Meghalt az egyik keceli megégett gyerek

Itthon2001.11.14, 17:50

Súlyos égési sérüléseibe szerdán belehalt az a keceli kislány, aki unokatestvérével együtt október 29-én égett meg. A kisfiú állapota továbbra is igen súlyos, életveszélyes, őt szerdán is megműtötték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában. A vizsgálatok szerint  Szent János és a Heim Pál Kórházban is hibát követtek el, mert nem jelezték az égés-sebészeti ellátás feltételeiben meglévő hiányosságokat az ÁNTSZ-nek.