Boros Imre

címke rss
Boros Imre: még csak most jön a fekete leves

Boros Imre: még csak most jön a fekete leves

Sötét felhők gyülekeznek a bankvilág felett. Az ijedősebbek szerint itt van a nyakunkon a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válság, legalábbis az amerikai Silicon Valley Bank csődje ennek az árnyékát vetítheti előre. A honlapunknak nyilatkozó Boros Imre közgazdász szerint ez sem elképzelhetetlen, a fekete leves talán már tálalásra készen áll.

A globalista erők azt szeretnék, hogy Magyarország feladja az önállóságát

Itthon2021.10.09, 12:29

A globalista erők, pénzügyi szervezetek azt szeretnék, hogy "feladjuk az önállóságunkat", "fenyegetik Magyarországot, zsarolnak az uniós támogatásokkal, mert az Orbán-kormány nem állt be a sorba" - jelentette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Boros Imre közgazdász.

Boros Imre: Válságálló lett a magyar gazdaság

Gazdaság2020.02.14, 10:05

A balliberális oldalon sokszor elmondják, hogy ha nem most, akkor jövőre dől össze a magyar gazdaság. Ezt hajtogatják évek óta. Ehhez képest jó eséllyel az idei gazdasági növekedés sem lesz kisebb négy százaléknál – hívta rá fel a figyelmet a Magyar Nemzetnek adott interjújában Boros Imre közgazdász.

4 százalék feletti lehet idén a gazdasági növekedés

Gazdaság2019.08.11, 12:11

Idén 4 százalék feletti lehet a gazdasági növekedés, de érdemes figyelni a kedvezőtlen hatásokra - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Bebizonyosodott: tényleg ellenzéki politikusként viselkedik több gazdasági elemző

Itthon2019.04.25, 14:48

Egyes elemzők kampányidőszakokban nem szakmai szempontok alapján fejtik ki tevékenységüket, hanem politizálnak - mindezt Boros Imre közgazdász mondta a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy már többeknek feltűnt: egyes magyar gazdasági elemzőintézetek látványosan nagyokat tévednek az előrejelzéseikben. És valahogy éppen a kormány kárára.

Exminiszterek is közszereplők a bíróság szerint

Itthon2007.03.09, 16:49

Hiába állította magáról három exminiszter, hogy nem tarja magát közszereplőnek, az [origo] által indított perben a bíróság pénteken ennek ellenkezőjéről döntött. Boros Imre, Nógrádi László és Kádár Béla így akarta megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljenek levéltári aktáik, amelyekből kiderülhet: együttműködtek-e a pártállami rendszer titkosszolgálataival.

Volt miniszterek nem engednek az ügynökaktákhoz

Itthon2004.10.26, 11:51

Az [origo] pert indított három politikus nyilatkozata miatt, amelyben tagadták, hogy közszereplők lennének. Nyilatkozatukkal azt próbálták megakadályozni, hogy megtekinthetőek legyenek azok az iratok, amelyek azt bizonyíthatják vagy cáfolhatják, hogy hivatásos vagy hálózati személyek lettek volna a pártállam titkosszolgálataiban. Az [origo] összesen 11, "hírbe hozott" politikusról kért adatokat, és eddig háromról (ők elismerték, hogy közszereplők) kapott iratokat a szaklevéltárból, akik a dokumentumokat gyűjtő központ szerint hálózati személyek voltak az előző rendszerben.

Boros Imre közleménye az MDF-frakcióból való kilépéséről

Itthon2002.09.06, 12:41

Alább közöljük a most már független képviselő közleményét szó szerint.

Boros Dávid miatt távozott az MDF-frakcióból

Itthon2002.09.06, 17:37

Boros Imre az MDF frakcióülés kezdetén közölte, hogy önként távozik. A volt PHARE-minisztert már a hét elején felszólította az MDF elnöksége a frakció elhagyására, akkor azonban Boros úgy nyilatkozott, hogy nem teszi meg. Boros szerint a frakció többsége mellette állt, azonban Dávid Ibolya pártelnök csak az alkalomra várt, hogy leszámoljon vele, és ezért kell távoznia. Az MDF képviselőcsoportja péntek délutáni közleményében visszautasította Boros állításait, ami a frakció szerint ellentétet akar kelteni a párt és a pártelnök között. A közlemény leszögezi: Boros távozásával az elnökség vélhetően egyhangú kizáró határozatát előzte meg.

Ma dönt az MDF Boros Imréről

Itthon2002.09.06, 07:19

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ma dönt arról, kizárja-e Boros Imrét a frakcióból. Az Orbán-kormány PHARE-miniszterét azért kérték fel a távozásra, mert nem mondott igazat állambiztonsági múltját illetően. Boros nem távozik önként, azt kérte, titkos szavazás döntsön sorsáról.

Az MDF frakcióülésén döntenek Borosról

Itthon2002.09.05, 08:55

Az MDF parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön és pénteken kétnapos frakcióülést tart Lakiteleken. Itt döntenek arról, kizárják-e a frakcióból Boros Imrét, akit korábban kilépésre szólítottak fel.

Boros titkos szavazást kér személyéről

Itthon2002.09.04, 16:15

Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-minisztere azt kéri az MDF parlamenti képviselőcsoportjától, hogy a hét végi kétnapos frakcióülésen a személyét érintő kérdésben tartsanak titkos szavazást, kellő diszkréció mellett, hasonlóan az országgyűlési választásokhoz.

MDF: távozásra szólították fel Borost

Itthon2002.09.04, 09:24

A Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége keddi ülésén felszólította Boros Imrét, hogy lépjen ki a párt frakciójából. A döntés oka, hogy Boros nem mondott igazat állambiztonsági múltját illetően, először tagadta, majd beismerte az együttműködést a BM III-as főcsoportfőnökségével.

Boros Imre közleménye az MDF határozatáról

Itthon2002.09.04, 11:02

Itt olvasható Boros Imre volt PHARE-miniszter közleménye szó szerint az MDF elnökségének határozatáról, amely felszólította őt, hogy lépjen ki a frakcióból.

Boros nem akar kilépni az MDF-frakcióból

Itthon2002.09.04, 11:03

Nem lép ki az MDF parlamenti frakciójából Boros Imre, akit a párt elnöksége szólított fel távozásra. A volt miniszter megdöbbentőnek nevezte a testület keddi állásfoglalását, amely szerint a politikusnak a képviselőcsoport előtt a titkosszolgálati érintettséggel kapcsolatos, írásban tett nyilatkozata és sajtónyilatkozatai között feloldhatatlannak tűnő ellentmondások vannak.

Az MDF a héten dönt Boros sorsáról

Itthon2002.09.03, 10:27

Az MDF elnöksége várhatóan mai ülésén foglal állást Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-minisztere ügyében - tudta meg a Népszabadság. Bár Dávid Ibolya pártelnök korábban megvonta bizalmát Borostól, az elnökség egyes tagjai csak magánvéleménynek tekintik Dávid állásfoglalását. A lap információi szerint a párt elnökségének nagy része megkerülhetetlennek tartja a kérdés mai tárgyalását, mert bár Boros nem tagja a pártnak, parlamenti képviselőjeként megjeleníti az MDF-et.

Gyanús boríték Boros Imrének is

Itthon2002.09.03, 13:02

Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Boros Imre, az MDF országgyűlési képviselője volt - derül ki a Magyar Posta Rt. közleményéből.

Aláírásgyűjtés Boros Imre mellett

Itthon2002.08.28, 21:45

A Vas és Zala megyei polgári körök találkozójának rendezősége aláírásgyűjtést kezdeményez Boros Imre MDF-es parlamenti képviselő, az Orbán-kormány PHARE-minisztere mellett.

Az MDF etikai bizottsága dönt Borosról

Itthon2002.08.27, 13:29

Boros Imre az újabb, keddi nyilatkozatában ismét azt állítja, hogy nem volt tagja az állambiztonsági szolgálatnak, és hogy a sajtóban közölt iratok koholmányok és hamisítványok. Mindezt azután mondja , hogy az MDF elnöke megvonta tőle a bizalmat. A képviselőről az MDF etikai bizottsága dönt majd.

Dávid Ibolya elhatárolódik Boros Imrétől

Itthon2002.08.26, 23:28

Boros Imre többé nem élvezi a bizalmamat - nyilatkozta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke arra a közleményre reagált, amelyben Boros Imre, az előző kormány PHARE-minisztere leszögezte: "deviza-bűncselekmény koholmányokkal zsarolva" kényszerítették az együttműködésre.

Boros: kényszerből működtem együtt

Itthon2002.08.26, 14:41

Zsarolással kényszerítettek arra, hogy együttműködjek az állambiztonsági szolgálatokkal - állítja Boros Imre, aki a Magyar Nemzeti Bank devizaosztályát vezette, amikor kirobbant VW-ügy, amely félmilliárd márkás kárt okozott az államnak. Boros is megúszta a büntetőeljárást, szerepét az ügyben sohasem tisztázták. Martonyi János az Orbán-kormány külügyminisztere tagadja, hogy együttműködött volna a titkosszolgálatokkal. Nem írtam alá semmit, nem adtam jelentéseket és nem kaptam semmilyen ellenszolgáltatást - jelentette ki Martonyi János, aki szintén szerepel az érintettek listáján.

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Itthon2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Feloldották a D-008-as tiszt titkait

Itthon2002.08.22, 19:27

A belügyminiszter feloldotta a D-008-as szt-tiszt adatainak titkosságát. A Népszabadságban közölt dokumentum szerint az adatok Boros Imre volt Phare-miniszterre vonatkoznak. A politikus ugyanakkor azt állítja, hogy hamisítványok jelentek meg róla és tagadja, hogy rendőrtiszt volt, ám elismerte kapcsolatát a titkosszolgálattal. A személyére vonatkozó adatközlések kapcsán jogosulatlan adatkezelés miatt feljelentést tesz. Megkapták a titok alóli mentesítést a honvédelmi minisztertől annak a két politikusnak az adatai is, akik a Mécs-bizottság vizsgálata szerint a katonai titkosszolgálattal (III/IV.) működtek együtt.

Rendőrségi vizsgálat a D-008-as iratok miatt

Itthon2002.08.22, 17:12

Fennáll a lehetősége annak, hogy államtitoksértés történt, amikor a Népszabadság augusztus 17- i számában Boros Imre MDF-es országgyűlési képviselő állambiztonsági múltjával kapcsolatos dokumentumokat tett közzé, amelyek az érintett szerint nem hitelesek.

Egykori állambiztonságiak szerint hitelesek a D-8-as iratok

Itthon2002.08.21, 08:42

A III. főcsoportfőnökség egykori tisztjei szerint hitelesek a Boros Imre, az Orbán-kabinet tárca nélküli minisztere szt-tiszti múltjáról szóló iratok, az azokon levő aláírások.

Boros Imre: hamisítvány a D-8-as irat

Itthon2002.08.19, 23:07

Tagadta Boros Imre, az Orbán-kormány volt minisztere a Magyar Nemzetnek adott újabb interjújában, hogy D-8-as titkos tisztként dolgozott volna az egykori III/II-es ügyosztálynak. Szerinte a Népszabadságban bemutatott iratokon szereplő több adat is bizonyítja, hogy hamisítványról van szó.

Boros Imre volt a D-8-as tiszt

Itthon2002.08.17, 11:46

Horváth István belügyminiszter "a D-8-as számú elvtársat rendőr századossá a BM III/II-8.Osztály állományába, főoperatív tisztnek" nevezte ki 1989-ben. Boros Imre a Magyar Nemzetnek adott pénteki interjújában úgy nyilatkozott, hogy a titkosrendőrök 1989 második felére már eltűntek az életéből, ám a Népszabadsághoz került dokumentum alapján ekkorra ő maga lett szt-tiszt.

Boros Imre is beszél titkosszolgálati kapcsolatáról

Itthon2002.08.16, 09:26

Beismerte az Orbán-kormány tárca nélküli minisztere, hogy kapcsolatban állt a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatokkal. Boros Imre kapcsolata a titkosrendőrökkel saját bevallása szerint egyetlen ügyre korlátozódott: az MNB osztályvezetőjeként egy nemzetközi pénzügyi botrány miatt keresték meg az ügynökök.

Már három név ismert az ügynöklistáról

Itthon2002.08.16, 14:40

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.

Dávid Ibolya nem hisz Boros érintettségében

Itthon2002.08.16, 23:39

Dávid Ibolya szerint meglepő Boros Imrének, az MDF parlamenti képviselőcsoport tagjának, a pénteki Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozata, "néhány félreérthető mondata". Boros korábban az MDF elnökségének írásban tanúsította, hogy soha nem működött együtt a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökség egyetlen osztályával és munkatársával sem.

Boros Imre titkos ülésről nyilatkozott

Itthon2002.07.12, 16:33

A Líbiával szemben nemrégiben megszűnt nemzetközi elszigetelés miatt Magyarországnak teljesítenie kell egy közel húszéves szerződést, amely 7,5 milliárd forint kifizetését rója a Magyar Államra. Az eredeti tervek szerint öt évre titkosított ügyet Boros Imre volt Phare-miniszter, MDF-es honatya hozta nyilvánosságra a héten, ami miatt a szocialisták eljárást kezdeményeztek ellene.

MSZP: Államtitkokat hozott nyilvánosságra Boros Imre

Itthon2002.07.11, 17:44

Öt évre titkosított információkat hozott nyilvánosságra Boros Imre MDF-es képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, ezért Veres János szocialista politikus eljárást kezdeményezett ellene. Boros egy olyan 1981-es közel-keleti ügyletről beszélt, amelyet két napja titkosított öt évre az Országgyűlés költségvetési bizottsága.

A gazdasági tárca kezelheti a PHARE-pénzeket

Archívum2002.02.12, 10:19

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a tavaszi országgyűlési választások után a Gazdasági Minisztérium kezeli majd a Magyarországnak juttatott uniós PHARE-pénzeket - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter. Jelenleg Boros Imre tárca nélküli miniszter felel az európai uniós pénzek felhasználásának kormányzati koordinációjáért.

Titkos Fidesz-MDF egyezség

Itthon2001.09.04, 16:45

Hivatalosan mind az MDF, mind a Fidesz képviselői tagadták, hogy a két párt választási megállapodásának lenne egy olyan melléklete, amely az MDF jelöltjeit tartalmazza. Ugyanakkor az [origo] meg nem erősített forrásai szerint van egy záradéka a dokumentumnak. Állítólag ez tartalmazza azt, hogy Boros Imre a Fidesz és az MDF közös listáján indulna.

Kizárták a kisgazdapártból a frakcióvezetőt és két minisztert

Itthon2001.07.03, 17:47

Kedden tárgyalta az FKGP fegyelmi testülete - többek között - hat kisgazda országgyűlési képviselő - Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Boros Imre PHARE-ügyeket koordináló tárca nélküli miniszter, Szentgyörgyvölgyi Péter parlamenti frakcióvezető, Hanó Miklós, Balogh Gyula és Orosházi György - fegyelmi ügyét. A politikusokat pártellenes magatartással vádolták, és valamennyiüket kizárták. Hanó és Szentgyörgyvölgyi közölte: fellebbez a döntés ellen.

Előző
  • 1
Következő