Borókai Gábor

címke rss

Májustól Széchenyi-hitelkártya

Archívum2002.04.02, 13:06

Várhatóan májustól megkezdődik a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott Széchenyi-kártya közrebocsátása - jelentette be a kormány keddi ülését követően Borókai Gábor szóvivő. A kölcsönöket a kabinet döntése alapján az OTP, a Postabank és a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank folyósíthatja.

Kedvező kamatozású, de nehézkes a Széchenyi hitelkártya

Archívum2002.02.06, 08:03

A vállalkozói kártyával az állam 5 százalékpontos kamattámogatásával felvehető Széchenyi hitel kamatterhe 10 százalék alá csökken, a névleges 14,8 százalékkal szemben - mondta kedden Borókai Gábor kormányszóvivő. A kabinet keddi ülésén foglalkozott a Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által a tagjaik számára májusban bevezetni tervezett konstrukcióval, amelyhez később más érdekképviseletek is csatlakozhatnak - írja a Napi Gazdaság.

Felemelték a diákhitel összegét

Itthon2002.05.14, 18:19

A kormány teljes hatáskörében utoljára ülésezett kedden. Borókai Gábor szóvivő elmondta, a kabinet úgy döntött, hogy havi 21 ezerről 25 ezer forintra emeli szeptembertől a diákhitel maximum összegét, és több érettségiző tanulhat tovább államilag támogatott képzés.

Nőtt a lakásvásárlásra felvett hitelek összege

Archívum2002.05.07, 17:23

A kormány keddi ülésén nem került szóba a Mol gázüzletága - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő, ugyanakkor elmondta, hogy az idei év első három hónapjában 5 ezer új lakásra adtak ki használatba-vételi engedélyt, és 9 ezer lakás építése kezdődött meg. Az első negyedévben az új lakásokra felvett hitelek összege 2,2-szeresére, a használt lakásokra felvett hitelek összege pedig 12,6-szorosára nőtt.

Széchenyi terv: 650 milliárdnyi beruházás kezdődött

Archívum2002.04.09, 18:06

Tavaly Magyarországon 650 milliárd forintnyi fejlesztés kezdődött el a Széchenyi tervnek köszönhetően, és 34 ezer új munkahely jött létre - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülése utáni tájékoztatón. A kormány kedden kétéves regionális gazdaságfejlesztési programot fogadott el, amely 200-220 millió eurós, uniós területfejlesztési forrás elérését teszi lehetővé.

Jelentős az érdeklődés a lakáshitelek iránt

Archívum2002.03.05, 17:55

Tizenöt bank adatai szerint jelentős érdeklődés mutatkozik a kedvezményes lakáshitelek iránt - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Borókai Gábor a családi gazdaságok számára elérhető hitelek iránti jelentős keresletről számolt be.

Jönnek nemzetközi megfigyelők a választásokra

Itthon2002.01.08, 17:29

Lesznek nemzetközi megfigyelők a tavaszi országgyűlési választásokon. Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet ülése után közölte: nem az MSZP kérésére hívják a megfigyelőket, hanem mert ez felel meg a nemzetközi gyakorlatnak.