Bologna FC 1909

címke rss

Végső csatákra készülnek Európa futballpályáin

Sport2007.05.11, 12:16

Valamennyi európai csúcsbajnokságban lassan eljön az igazság pillanata, érdemes lesz kiélvezni a végjáték nyújtotta örömöket. Spanyolországban szerencsére még öt kanyar van hátra a Barcelona és Real Madrid versenyfutásából - melybe azért még a Sevilla és a Valencia beleszólhat -, ezen a hétvégén mindkét sztárgárda hazai pályán teheti meg a következő lépést álmai felé. Olaszországban hasonlóan nagy küzdelem folyik a bronzért az AC Milan és a Lazio között, a Bundesligában pedig a Schalke akár már bajnoki címet is ünnepelhet a hétvégén, ám feltehetően ehhez a mindössze egy, illetve két ponttal lemaradó Stuttgartnak és a Werder Bremenneek ...

Geráék léptek egyet az élvonal felé

Sport2007.05.14, 06:27

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában, így előnybe került a Premier League-tagságért zajló osztályozó elődöntőjében. Az olaszoknál a Milan és Lazio is kivívta a jövő évi Bl-szereplés jogát.

Feczesin és Vass a Serie A-ért focizhat

Sport2008.06.01, 22:39

A Chievo után másodikként a Bologna harcolta ki a feljutást az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába. A bolognaiak a másodosztály utolsó fordulójában 1-0-ra verték a Pisát, ezzel megszerezték a tabella második - még automatikusan Serie A-t érő - helyét.

Álomgólokkal verte a Milan a Laziót

Sport2008.09.22, 00:37

A címvédő Internazionale, valamint a Juventus és a Fiorentina is begyűjtötte a három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésein. Az esti rangadón a két vereséggel kezdő AC Milan háromgólos győzelmet aratott a játéknap előtt listavezető SS Lazio ellen.

Könnyedén átlépett a Bolognán a Milan

Sport2010.12.12, 17:22

A listavezető AC Milan magabiztos játékkal 3-0-ra győzött Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén. Az otthonukban hét mérkőzés óta veretlen hazaiak ezúttal nem sok ellenállást mutattak, a 78. percben pedig még egy büntetőt is kihagytak. A gólok közül különösen az elsőt, Kevin-Prince Boatengét érdemes megnézni.

Videón Nagy Ádám első napjai a Bolognánál

Sport2016.07.18, 14:50

Bemutatták Nagy Ádámot és két másik új igazolást a csapattársaknak a Bolognánál, és már az első edzéseken is túl van a magyar válogatott focista az olasz klubnál.

Szép gesztus a Bolognától Nagy Ádám felé

Sport2016.07.23, 14:20

Magyarul köszöntötte a Bologna hivatalos Facebook-oldala a csapat most igazolt magyar légiósát, Nagy Ádámot.

Belezúgtak Nagy Ádámba Olaszországban

Sport2016.09.02, 16:31

Az olasz L'ultimo uomo magazin részletes elemzést készített Nagy Ádámról, a szerző Alex Belinger viszonylag gyorsan reális képet formált a Ferencvárostól érkezett magyar válogatott középpályásról. Sokkal jobb játékosnak tartja, mint amennyiért vette a Bologna, a cikknek pedig ezt a címet adta: „Belezúgtunk Nagy Ádámba”.

Gálázott és élre állt a Juventus

Sport2016.09.21, 22:50

Veretlen maradt, de csupán gól nélküli döntetlenre futotta a Napoli erejéből a Genoa ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, így a Cagliarit 4-0-ra elpáholó Juventus átvette a vezetést.