Bologna F.C. 1909

címke rss

Négy 55 pontos olasz csapat hajt a BL-re

Archívum2012.04.29, 23:11

Minden maradt a régiben az olasz labdarúgó-bajnokságban, mivel az éllovas Juventus és a Milan is begyűjtötte a három pontot a Novara, illetve a Siena vendégeként. A Juventus előnye három körrel a vége előtt három pont. Fontos győzelmet aratott az Inter, amely a már kiesett Cesena elleni fordítással életben tartotta a BL-t érő harmadik helyről szőtt álmait. Az Udinese legyőzte a Laziót, így már négy 55 pontos csapat ácsingózik a dobogóra.

Real-Barca, MU-City - ez dönthet

Sport2012.03.25, 13:38

A Real Madrid hat ponttal előzi meg a Barcelonát, ezért Spanyolországban igen szorosnak látják a bajnoki címért zajló küzdelmet. Angliában a Manchester United csak egy ponttal vezet a City előtt, így egyik helyen sem lehet kizárni, hogy gólkülönbség dönt majd az aranyról.

Bepréselt góllal menekül a Bologna

Archívum2012.03.05, 10:31

Nagy nehézségek árán a kapuba paszírozott gól döntötte el a Bologna-Novara meccset a Serie A-ban. A két, egyformán kiesés elől menekülő csapat csatája a 83. percben dőlt el: Pérez áthámozta magát a védőkön, a lövését Ujkani kapufára tolta, a kipattanóra Di Vaio érkezett, a lövése a blokkról a kapufára pattant, végül Acquafresca vette be a kaput. A Bolognának ezzel 31 pontja van, a legjobb kieső Leccének 25, míg az utolsó előtti Novarának 17.

A Lazio a 93. percben verte a Romát, tizenegy olasz csapat nem tudott gólt lőni

Sport2011.10.17, 08:30

Hat vasárnap délutáni Serie A-mérkőzésen egyedül a Bologna lőtt gólt, amely azonban első idei győzelmével még mindig a kiesőzónában van. A forduló rangadóján Klose 93. percben lőtt góljával verte a Lazio a városi rivális Romát.

Pioli az új Bologna-tréner

Archívum2011.10.04, 21:33

Stefano Pioli lesz Pierpaolo Bisoli utódja a Serie A-ban sereghajtó Bolognánál. Pioli a szezon előtt a Palermótól távozott.

Tíz kapott gól után kirúgták a Bologna edzőjét

Archívum2011.10.04, 15:20

Menesztették az olasz labdarúgó élvonalban sereghajtó, huszadik helyen szerénykedő Bologna vezetőedzőjét, Pierpaolo Bisolit.

Milan-gól Beckhamtől, Arsenal-fricska Gyepeséktől

Sport2009.01.26, 12:57

A Milan 0-1-ről fordítva 4-1-re diadalmaskodott Bolognában az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának vasárnapi játéknapján. A harmadik helyezett milánóiak angol középpályása, a Los Angeles Galaxytól kölcsönkapott David Beckham megszerezte pályafutása első gólját a Serie A-ban. Az angol FA-kupa negyedik fordulójában az Arsenal gól nélküli döntetlent játszott a Gyepes Gábort végig a soraiban tudó Cardiff City otthonában, így a mérkőzést újrajátsszák, csakúgy, mint az 1-1-re végződött liverpooli derbit. Spanyolországban a dobogóra pályázó csapatok közül kikapott a Sevilla és a Valencia is, a Real Madrid viszont egy góllal verte a Deportivót.

Gólzáporos mérkőzésen nyert a Bologna

Sport2008.12.13, 23:57

A házigazda Bologna ugyan félidőben még hátrányban volt a Torinóval szemben, ám a fordulást követően a mesterhármast jegyző Marco Di Vaio vezetésével megfordította az állást az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén.

Mihajlovic próbálja fölrázni a Bolognát

Archívum2008.11.03, 21:16

Menesztették Daniele Arrigonit, az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 19. helyén álló Bologna vezetőedzőjét, akinek helyét Sinisa Mihajlovic veszi át.

Ancelotti állásába kerülhet az újabb Milan-zakó

Sport2008.09.14, 22:36

A második fordulóban sem tudott pontot szerezni az olasz labdarúgó-bajnokság egyik sztárcsapata, az AC Milan, amely ezúttal a Genoa otthonában szenvedett kétgólos vereséget. A nyitókörben a Bologna tréfálta meg vendégként a milánóiakat.

A Milan kikapott, a Juve és a Roma ikszelt

Sport2008.09.01, 08:41

Az AC Milan hiába játszott óriási mezőnyfölényben, hazai pályán mégis vereséget szenvedett az újonc Bolognától az olasz labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában.

Ősztől Bolognába költözik az Udinese

Sport2007.05.23, 14:16

Bolognában játssza hazai mérkőzéseit az Udinese az olasz labdarúgó-bajnokság 2007/2008-as idényében.

Beállította az olasz rekordot a Roma

Sport2006.02.19, 23:03

Beállította az olasz bajnoki rekordot a Roma, amely a Serie A 26. fordulójában 1-0-ra verte az Empolit, és ezzel sorozatban tizedszer győzött, erre korábban csak a Juventus, a Milan, és a Bologna volt képes. A forduló rangadóján a Lazio meglepetésre 2-1-es sikert aratott Firenzében.

Ismét nagy terveket sző a Fiorentina

Archívum2005.07.30, 15:15

A Fiorentinára sohasem volt jellemző a középszerűség: a lilák mindig is az élbolyba, a nemzetközi porondra vágytak, és ezért a klub vezetősége bármikor hajlandó volt komoly anyagi áldozatokra. Néha kicsit túlzásba is vitték a költekezést, aminek köszönhetően az egyesület néhány éve csődöt jelentett. Az újjáalakulást követő feljutás után sztárok egész sorát igazolta le a klub, a csapat mégis majdnem kiesett az élvonalból. Az idei nyár eseményei alapján úgy tűnik, hogy Firenzében mégsem változtatnak ezen a módszeren.

Élvonalbeli maradt a Parma

Archívum2005.06.18, 23:01

Noha kedden a Bologna egygólos győzelmet aratott Parmában az olasz labdarúgó Serie A osztályozójának első mérkőzésén, mégis utóbbi csapat maradt bent az élvonalban, mivel a szombati visszavágón két góllal nyert idegenben.

Csak a csoda mentheti meg a Parmát

Sport2005.06.15, 07:48

Hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az AC Parma labdarúgócsapata az olasz labdarúgó-bajnokság osztályozóján a Bologna együttesétől, így idegenben kellene kiharcolnia a bennmaradást érő sikert.

A bennmaradásért küzd a Bologna és a Parma

Archívum2005.06.14, 09:45

Kedden és szombaton az olasz élvonalban maradásért játszik osztályozót a Bologna és a Parma.

Az Udinese is BL-induló, kiesett a Brescia

Sport2005.06.03, 07:50

Az Udinese hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Milan ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában, így negyedik helye révén a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhat, mivel a Sampdoria gól nélküli mérkőzést játszott Bolognában, s nem tudta ledolgozni egypontos hátrányát.

Nem hibázott a Juve, tíz gól esett Parmában

Sport2005.05.03, 10:17

38 gól esett az olasz labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi mérkőzésein, a legtöbb találatot Parmában és Leccében láthattak a nézők, előbbi helyszínen a négygólos Gilardino vezérletével a hazaiak 6-4-re nyertek a Livorno ellen, míg a déli városban 5-3-as zakót kapott a Lazio. A Juventus 2-1-re győzött a Bologna ellen, ezzel a jövő heti milánói csúcsrangadó előtt azonos pontszámmal áll a két bajnokjelölt, az Inter lassan bebiztosítja a harmadik helyet, a Roma továbbra is botladozik.

Nem tudtak győzni az olasz éllovasok

Sport2005.04.10, 00:51

Továbbra is fej fej mellett halad a Milan és a Juventus, miután a Serie A 30. fordulójában a milánóiak hazai pályán döntetleneztek a Bresciával, míg a torinóiak háromszor is egyenlíteni tudtak a Fiorentina ellen. Az Inter nem vesztett pontot, és Bolognában győzött 1-0-ra.

Az orvosok állítják össze a Bolognát

Archívum2005.03.12, 13:45

A tavalyi 12. helyezés és a nyári nagy elvándorlás (több kulcsjátékos távozott a csapattól) után sok Bologna FC-szurkoló attól tartott, hogy Carlo Mazzone gárdája számára a kiesés elleni harc jegyében telik majd a 2004-2005-ös idény. Erről azért nincs szó, az együttes biztos tagja a középmezőnynek, ennél merészebb álmai azonban aligha lehetnek a piros-kékeknek. Ahhoz ugyanis, hogy a nemzetközi kupaszereplésről álmodhassanak a hívek, egy-két klasszis is kellene a csapatba, ilyen azonban jelenleg nincs a klubnál.

Fordított az Inter, otthon bukott az Udinese

Sport2005.03.07, 09:33

Az Internazionale Adriano hajrágóljával - 0-1-ről fordítva - nyert a San Siróban a Lecce ellen, míg az Udinese meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Bolognától az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában.

Hosszabbítana Cassanóval a Roma

Sport2005.02.08, 17:18

Franco Baldini, az AS Roma sportigazgatója a vasárnapi 1-1-es döntetlennel végződött Bologna elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzés után bejelentette, hogy a klub szeretné meghosszabbítani Antonio Cassano jövőre lejáró szerződését.

Szenvedve nyert a Milan a Lazio ellen

Sport2005.02.07, 07:43

Az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában az Internazionale tizenötödik döntetlenjét is megszerezte, igaz, ezúttal bravúros eredménynek számít a Parma elleni 2-2, mert a hazaiak már 2-0-ra is vezettek, és az Inter a 35. perctől 10 emberrel játszott. Az Udinese nyert, és ezzel visszavette a harmadik helyet, a Romának otthon csak döntetlenre futotta a Bologna ellen, az Atalanta második győzelmét aratta. Az esti mérkőzésen a Milan Crespo 94. percben szerzett találatával gyűrte le a Laziót.

A Milan után a Parmát sem kímélte a Bologna

Sport2005.02.04, 07:40

Folytatta remek szereplését a Bologna: a Cagliari hazai és a Milan idegenbeli legyőzése után Carlo Mazzone tanítványai - a Serie A 22. fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén - a Renato dall'Ara arénában 3-1-re legyőzték a Parma együttesét.

Bozsinov Firenzébe igazolt, Seva két hétre kidőlt

Archívum2005.01.31, 20:23

Andrij Sevcsenko, a Milan ukrán gólgyárosa kéthetes pihenőre kényszerül, miután bokasérülést szenvedett a Bologna elleni bajnokin. A piros-feketékkel kapcsolatos információ még, hogy Fabrizio Coloccini a spanyol Deportivo La Corunához távozik. Az átigazolási időszak utolsó napján a Fiorentina megszerezte Valerij Bozsinovot, a Lecce ifjú csatárát, aki már tizenegy gól lőtt a bajnokságban.

Ki megy ma? - Berbatov, Bartlett

Sport2005.01.31, 07:25

Az SM Caen közel áll ahhoz, hogy megszerezze a belga Excelsior Mouscron lengyel csatárát, Marcin Zewlakowot. A Bologna csatára, Tomas Locatelli a török Galatasarayba igazolt.

Ismét kikapott a Milan, 0-2-ről nyert a Roma

Sport2005.01.30, 22:56

Az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulója a Juventusnak kedvezett, a torinóiak nyertek Bergamóban, míg a Milan 31 év után kikapott otthon a Bolognától, így már nyolc pont a Zebrák előnye. A Roma és a Reggina hátrányból győzött, Tottiék 0-2-ről verték a Messinát, míg a déliek az utolsó másodpercekben szerezték meg a mindent eldöntő gólt a Lazio ellen. Az Inter 2-0-ra nyert Palermóban, s ezzel feljött a harmadik helyre.

Ki megy ma? - Legrottaglie, Keller

Sport2005.01.17, 07:33

Az Atlético Madrid a Real Zaragoza brazil középpályását, Sáviót szemelte ki. A brazil Santos középpályását, Elanót a Real Betis szeretné leigazolni. A Juventus védője, Nicola Legrottaglie minden bizonnyal a Bolognában köt ki.

Martins mesterhármasával nyert az Inter

Sport2005.01.13, 11:01

Elsőként a Fiorentina jutott be a labdarúgó olasz kupa negyeddöntőjébe, miután a hazai pályán elért 2-0-s győzelem után 3-0-ra diadalmaskodott a Parma otthonában. Az Internazionale a nigériai Obafemi Martins mesterhármasának köszönhetően 3-1-re legyőzte a Bologna együttesét, így - csakúgy, mint a Palermót kétszer verő Milan - kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. A Sampdoria a Torinótól hazai pályán elszenvedett veresége ellenére is továbbment.

Féltucatot lőtt a Milan, Nedved-góllal nyert a Juve

Sport2004.12.13, 16:04

A címvédő AC Milan hazai pályán 6-0-ra legyőzte az újonc Fiorentinát az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A városi rivális Inter megszerezte idei 12. döntetlenjét is, a kék-feketék ezúttal a Siena otthonában értek el 2-2-t. Késő este a Juventus Nedved szabadrúgásgóljával csikarta ki a győzelmet a Bologna vendégeként.

Rangadó Münchenben, Londonban és Liverpoolban

Sport2004.12.10, 15:21

Az utolsó őszi fordulót rendezik a Bundesligában, és erre a hétvégére is jutott egy nagy összecsapás, a listavezető Bayern ugyanis a Stuttgartot fogadja. Olaszországban jövő héten lesz a várva várt Juventus-Milan rangadó, amire a torinóiak a Bologna, a piros-feketék a Fiorentina elleni mérkőzéssel hangolnak. Angliában az Arsenal-Chelsea és az Everton-Liverpool derbi áll a középpontban, Spanyolországban pedig ismét csendesebb fordulót rendeznek, a Barcelona és a Real Madrid is hazai pályán szerepel.

Szíciliai rangadóval folytatódik az olasz bajnokság

Archívum2004.11.09, 13:43

Nincs megállás az olasz bajnokságban, szerdán és csütörtökön a 11. fordulóval folytatódnak a Serie A küzdelmei. A listavezető, és a veretlenségét elveszítő Juventus a Fiorentinát fogadja Torinóban, a második helyezett Milan a Brescia vendége lesz, a döntetlenkirály Inter a Bolognával találkozik a San Siróban, a Roma pedig az Udinese ellen indul harcba a három pontért. A forduló legérdekesebb párharcának azonban a szíciliai rangadó ígérkezik, ahol a Messina és a Palermo feszül egymásnak.

Ki megy ma? - Evra, Sand

Sport2004.09.26, 14:38

A Bologna két támadója, Claudio Bellucci és Giacomo Cipriani is 2007-ig meghosszabbította szerződését. A Messina leigazolta a görög középpályást, Panajotisz Goniaszt, aki legutóbb az Olympiakoszban futballozott.

Beindult a Bologna, padlón a Roma

Sport2004.09.26, 16:54

Továbbra sem találja régi önmagát az AS Roma: Rudi Völler legénysége ezúttal Bolognában szenvedett 3-1-es vereséget az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.

Milan-veréssel repeszt a Messina

Sport2004.09.22, 23:17

Bombameglepetéssel folytatódott az olasz bajnokság, hiszen a hét közben lebonyolításra kerülő harmadik fordulóban a Milan hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a továbbra is veretlen újonc Messinától. Újabb zakót szabtak a Parmára: a kék-sárgák is otthon buktak el a Bologna ellen.

Bajnokijára átalakul a Real Madrid

Sport2004.09.17, 12:33

A sok sérült és a gyengébb forma miatt átszervezi csapatát Jose Antonio Camacho, a Real Madrid mestere, így a hét végén, az Espanyol elleni bajnokin Figo, Michel Salgado, Zidane és Raúl sem kezd. Az olaszoknál a Milan Bolognába, a Roma Messinába látogat, a németeknél a négy veretlen csapat egymás ellen játszik (Hertha-Stuttgart, Fraiburg-Bochum), míg az angoloknál az Arsenal újabb csúcsot vett célba. A Premiership csúcsrangadóját, a MU-Liverpool meccset hétfőn játsszák.

Jelentősen meggyengült a Bologna

Archívum2004.08.07, 09:39

A Bologna FC az előző bajnokságot a 12. helyen zárta, amit egyértelműen csalódásként éltek meg a klub háza táján, hiszen úgy vélték, a Carlo Mazzone rendelkezésére álló játékoskeret jóval többre is képes lehetett volna. Az olasz szokásokkal ellentétben mégsem váltott edzőt a klub (azért egy Mazzonét nem illik egyszerűen kirúgni), így ősszel is a hetvenedik életévéhez közelítő mester irányítja a csapatot a bajnokságban.

Roberto Baggio visszatérhet a Fiorentinába

Sport2004.08.04, 12:50

Félhivatalosan ugyan a tavalyi szezon végén bejelentette visszavonulását Roberto Baggio, előfordulhat, a 37 éves klasszis mégsem hagyja abba a futballt. Olasz lapokban felröppent a hír, hogy a veterán támadót a Bologna és a Fiorentina is szeretné szerződtetni.

Zagorakisz mégis a Bolognát választotta

Sport2004.07.16, 20:40

A spanyol Levante helyett mégis az olasz élvonalban szereplő Bolognához szerződött Teodorosz Zagorakisz, az Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

Nem boldogok a bent maradással Bolognában

Sport2004.05.08, 12:40

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a Bologna FC hét ponttal előzte meg az osztályozós helyen álló Regginát, azaz a piros-kékek bent maradása biztosnak mondható. A szurkolók és a vezetők tehát fellélegezhetnek, de egyáltalán nem lehetnek elégedettek, ugyanis a szezon előtt nem ilyen szereplést vártak a csapattól. Az előző szezonhoz képest (amikor a 11. helyen zárt a társaság) ugyan elképzelhető, hogy előrébb végez a gárda, de a jelenlegi a kilencedik pozíció sem az álmok netovábbja.

Pontokat vesztett a Juventus Parmában

Sport2004.04.18, 22:31

A Juventus döntetlent játszott az AC Parma otthonában, s ezzel a torinói gárda gyakorlatilag elveszítette az esélyét arra, hogy megvédje címét, miután négy fordulóval az olasz labdarúgó-bajnokság zárása előtt 12 pont a hátránya az éllovas AC Milannal szemben. A Roma viszont modenai győzelme után még befoghatja a listavezetőt,  ehhez azonban a továbbiakban sem szabad hibáznia.  Az Internazionale hazai pályán simán legyőzte a Bologna együttesét.

Ki megy ma? - Yorke, Moldovan

Sport2004.03.26, 17:38

Az Atlético Madrid bejelentkezett a Bologna japán középpályásáért, Nakata Hidetosiért. A Lille védőjét, Stéphane Pichot-t szemelte ki. A Nice megegyezett a másodosztályú Chateauroux középpályásával, Sébastien Roudet-val.

Legyőzte a Bolognát a Sampdoria

Sport2004.03.13, 22:31

Változatos és izgalmas mérkőzésen az idény során több meglepetést produkáló újonc Sampdoria hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Bologna felett az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.

Nehezen nyert a Juve, hatot lőtt a Roma

Sport2004.02.22, 22:41

A Roma kiütötte a Sienát, míg a Juventus egy góllal verte idegenben a Bolognát a Serie A 22. fordulójában. A Perugia Regginában megszerezte idei első győzelmét.

Meglepő leccei siker Veronában

Sport2004.02.07, 22:47

A Lecce némi meglepetésre legyőzte a hazai pályán szereplő Chievót az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának nyitómérkőzésén. A nap másik találkozóján is vendégsiker született, a Bologna Udinében győzött 3-1-re.

A Juve és a Milan is nyert a Serie A-ban

Sport2004.02.01, 22:28

A címvédő Juventus és a Bajnokok Ligája-győztes, a tabella élén álló Milan is nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. Előbbi hazai pályán a Chievo ellen, utóbbi pedig Bolognában diadalmaskodott.

Nakata elhagyta a süllyedő parmai hajót

Sport2004.01.03, 21:02

A japán Nakata Hidetosi lett az első, aki elhagyta a rendkívül nehéz anyagi helyzetbe sodródott Parma labdarúgócsapatát. A 26 éves irányító félévre a Bolognához került kölcsönbe.

Nakata a Bologna kölcsönjátékosa lesz

Sport2003.12.25, 13:40

A Nikkan Sports című japán sportnapilap szerint az idény hátralévő részét a Bolognában tölti Nakata Hidetosi, az AC Parma labdarúgója.

Továbbment a Juve és az Udinese az olasz kupában

Sport2003.12.19, 15:44

Az Udinese hazai pályán könnyedén, 3-0-ra nyert a Bologna ellen a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjében, így az idegenbeli 1-0-át követően kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. A Juventus hazai pályán 2-1-re legyőzte a Siena együttesét, és mivel az első mérkőzésen is ugyanez az eredmény született, a torinóiak jutottak tovább.