Bogár László

címke rss
Most már Amerika is érzi, hogy lejárt az ideje

Most már Amerika is érzi, hogy lejárt az ideje

Impotens emberek irányítják a világot. Nem a Nyugat hozta létre az Iszlám Államot, csak hagyta, hogy megszülessen. Amerika azért szít káoszt, hogy elodázza a bukását. A bevándorlók a háttérhatalom bábjai. Az emberiség nem ott sokasodik, ahol kellene. Bogár László könyvbemutatóján jártunk.

Az érintettek a Mécs-bizottság előtt

Itthon2004.02.10, 17:14

Pénteken, azaz ma jár le a Mécs-bizottság által érintettnek talált volt kormánytagok visszajelentkezésének határideje, akiket a testület elnöke meghallgatásra hívott a grénium elé. Bogár László volt államtitkár jelezte: nem kíván a bizottsággal találkozni. A Történeti Hivataltól is megérkeztek a terhelő iratok másolatai.

Bogár László beperli Mécs Imrét

Itthon2002.09.12, 17:46

Az Antall- és Orbán-kormány államtitkára, Bogár László hozzájárul ahhoz, hogy a múltjáról szóló adatokat közzétegye a Mécs-bizottság. Az egykori államtitkár becsületsértésért vagy rágalmazásért fogja feljelenteni a bizottság elnökét. Bogárt a bizottság érintettnek találta, ő viszont azt állítja, hogy csak egy sikertelen beszervezési kísérletről lehet szó.

Bogár László: Velem is próbálkoztak

Itthon2002.08.30, 08:23

Méltatlan és embertelen játszma zajlik, és a magam részéről az üggyel való foglalkozást befejeztem - közölte Bogár László volt államtitkár a volt és jelenlegi kormánytagok állambiztonsági múltjának vizsgálatával kapcsolatban.

Már csak 9-en vannak a listán

Itthon2002.08.30, 10:56

A tizenegy érintettből két volt miniszter, Nógrádi László és Kádár Béla tisztázta magát az ügynökvád alól, így jelenleg kilenc volt kormánytag hozható összefüggésbe a rendszerváltás előtti titkosszolgálatokkal, mint együttműködő. Az érintettek névsorát a Magyar Hírlap hozta le a szombati számában, ennek megalapozottságát azonban a vizsgálóbizottság elnöke és tagjai nem erősítették meg, mint ahogyan több érintett, köztük Bogár László és Sárossy László cáfolatát sem.

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Itthon2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Bogár László még nem reagált

Itthon2002.08.14, 16:26

A rendszerváltás óta hivalba lépett kormányok tagjai és államtitkárai közül tízen dolgoztak korábban valamely pártállami titkosszolgálatnak. Ketten közülük két kormány idején is dolgoztak 1990 után. Az egyikük az Antall (Boross)-kabinet, valamint az Orbán-kormány alatt is dolgozott. E szerint két politikus jöhet számításba, Pusztai Erzsébet, aki azt állítja, hogy nem érintett és minden adat nyilvánosságához hozzájárul, valamint Bogár László, akit kedd délután óta hiába keresünk.

Előző
  • 1
Következő