Boeing

címke rss

A Vashollóval versenyez a Fantomrája

Techbázis2013.04.02, 13:54

A Vasholló, a Fantomrája, a Tengeri Bosszúálló és a Tengeri Szellem küzdelmérõl fognak szólni az elkövetkezõ évek. A nevek nem egy kis költségvetésû szuperhõsös sorozat hõseit takarják, hanem az amerikai haditengerészet számára készülõ kísérleti robotrepülõgépeket.

Szárnyal a légiipar

Archívum2013.03.30, 12:40

Erõs éve van a légiipar meghatározó szereplõinek, a részvények árfolyama továbbra is emelkedõ pályán található, sõt, az Airbusok gyártója, az EADS új történelmi csúcsot állított fel. Az indikátorok figyelmeztetõ jeleire persze jó lesz odafigyelni, ugyanis könnyen vége szakadhat a hegymenetnek.

Hatalmas üzletet kötött a Ryanair

Gazdaság2013.03.19, 13:17

Hivatalosan is bejelentették, hogy 175 darab 737-es típusú repülõgépet vásárol Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair a Boeingtõl. Az ír légitársaság ezzel tovább tudja erõsíteni piacvezetõ szerepét, míg a gépgyártó számára a rekordnagyságú üzlet értéke meghaladja a kereskedelmi célú repülõgépeinek értékesítésének a tavalyi negyedik negyedéves teljes értékét. A bejelentéseket követõen a Ryanair részvényei több mint 2 százalékos pluszba lendültek.

Ma bizonyíthatja a Boeing, hogy biztonságosak a gépei

Archívum2013.02.21, 14:12

Rendkívül fontos nap lesz a mai a Boeing számára, mivel a cég képviselõi találkoznak az amerikai légügyi hatóságok képviselõivel Washingtonban, ahol a 787-es gépek akkumulátor-problémáinak megoldását fogják bemutatni. A Dreamliner utasszállítók január közepe óta nem repülhetnek, ami több százmillió dolláros bevételkiesést okoz a Boeingnek, így a találkozás sikere kulcsfontosságúnak tekinthetõ a társaság számára.

Újabb csapás a Boeingnek - Sztrájkba léphetnek a mérnökei

Gazdaság2013.02.18, 17:18

Tovább súlyosbodhatnak a Boeing problémái, ha a mérnökei a tervek szerint valóban sztrájkba lépnek a héten. A légiipari mérnököket tömörítõ szervezet tagjai ugyanis kedden szavaznak arról, elfogadják-e a Boeing új, nyugdíjakra vonatkozó tervezetét, vagy megkezdjék-e a munkabeszüntetéseket. A gépgyártónak már amúgy is dollármilliókba kerül, hogy még mindig nem szállíthatnak utasokat a 787-es típusú gépei, melyek azért nem kaptak még felszállási engedélyt, mert nem sikerült kideríteni, mi okozta pontosan a sorozatos januári meghibásodásokat.

Az Airbus nem mer újfajta akkumulátorokat használni

Travelo2017.10.11, 09:30

Az Airbus nem mer újfajta akkumulátorokat használni

Megtalálták a Dreamliner akkumulátortûz okát

Travelo2017.10.09, 12:53

Megtalálták a Dreamliner akkumulátortûz okát

Repülni szeretne a Boeing a Dreamlinerrel

Travelo2017.10.10, 16:40

Repülni szeretne a Boeing a Dreamlinerrel

Biztos a felszállási engedély a Boeing elnöke szerint

Gazdaság2013.01.31, 15:50

Bizakodásának adott hangott Jim McNerney, a Boeing vezérigazgatója, hogy a 787-es típusú gépek hamarosan újra megkapják a felszállási engedélyt. McNerney kijelentette, biztos benne, hogy nemsokára újra repülni fognak a társaság gépei. Addig a hatóságokkal folyamatosan vizsgálják, mi okozta az akkumulátorok sorozatos meghibásodását, ami miatt felszállási stoppot kellett meghirdetni a repülõkre.

Magasabbra száll a Boeing

Gazdaság2013.01.30, 14:17

Az elemzõi várakozásokat megaladó negyedik negyedéves profirtól számolt be gyorsjelentésében a világ egyik legnagyobb repülõgépgyártója, a Boeing. Az árbevétel sor minimális mértékben elmaradt az elõrejelzéstõl, de a befektetõk fontosabbnak ítélték a nyereséget, ami egy részvényre vetívtve jövõre 5-5,2 dollár lehet az 5,16 dollláros konszenzussal szemben. A hírt pozitívan fogadták a piacon, az árfolyam ennek köszönhetõen a nyitás elõtti kereskedésben 1 százalékos emelkedést mutat.

Korábban is volt gond a Dreamlinerekkel

[origo] utazás2013.01.30, 11:20

Már hónapokkal a januári problémák elõtt is többször kellett cserélni a lítiumionos akkumulátorokat a Boeing 787-es típusú Dreamlinerekben - közölte szerdán két japán légitársaság.

Dollármilliárdok sorsa függ a Boeing tesztjeitõl

Archívum2013.01.28, 17:54

Javában zajlik a Boeing 787-es típusú gépeinek próbarepülése, melyektõl az utóbbi idõszakban mutatott sorozatos problémák miatt vonták meg a felszállási engedélyt két hete. A tesztek sikere kulcsfontosságú a vállalat számára, ugyanis egy nagyobb kudarc akár 5 milliárd dolláros többletköltséget is okozhat a Boeingnek.

Nagy durranások jönnek a héten

Archívum2013.01.27, 21:57

Ezen a héten sem csökken igazán az amerikai gyorsjelentési szezon intenzitása. A múlt heti nagy technológiai zuhatag után még mindig egy-két prominens technológiai cég gyorsjelentésére várhatunk, de jönnek más szektorokból is beszámolók.

Kapkodják a Boeingeket a légitársaságok

Archívum2013.01.24, 16:41

Újabb nagy méretû megrendelésekhez juthat(ott) hozzá a Boeing, ugyanis légiipari források szerint a Delta Airlines tárgyalásokat folytat a gyártóval 24-30 repülõgép leszállításáról. Az amerikai légitársaság állítólag az Airbus-al is egyeztetéseket folytat gépparkjának folyamatos lecserélésérõl, bár a vállalatnál nem erõsítették meg az értesüléseket. A Ryanair pedig az ügyhöz közel álló források szerint már sikeresen le is zárta a tárgyalásokat, és legalább 150 gépet rendelt a Boeingtõl.

Repülni akartak, pofára estek

Archívum2013.01.20, 17:02

Több mint 30 éve nem volt példa arra, hogy egy teljes repülõgépflottát a földre kényszerítsenek a légügyi hatóságok. A Boeing legújabb gépével most ez történt, ha nem találnak gyors megoldást a laptopokéhoz hasonló akkumlátorok túlmelegedésére, akkor igazán nagy bajba kerülhet a cég.

Chicagóban ragadt a LOT Dreamlinere

Travelo2017.10.10, 14:07

Chicagóban ragadt a LOT Dreamlinere

Nem engedik felszállni a legújabb Boeing gépeket

Nagyvilág2013.01.17, 16:55

Az utóbbi idõkben tapasztalt váratlan meghibásodások miatt több nagy légitársaság is felfüggesztette a Boeing-787 Dreamliner utasszállító repülõgépek használatát. Az USA, Japán, India, Európa és Chile is a földre parancsolta az új fejlesztésû gépeket. A lengyel LOT kártérítést kérhet.

A földön maradnak a vizsgálat végéig a Boeing 787-esek

Archívum2013.01.17, 15:56

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) tegnap felszállási tilalmat rendelt el a Boeing 787-es Dreamliner típusú gépeire. Amíg az utóbbi hetekben már többször is problémát okozó akkumulátorok problémáját nem vizsgálják ki, nem repülhetnek a Boeing legmodernebb technológiával felszerelt (és most részben ennek áldozatául esõ) gépei. A repülõgépgyártó részvényei meredek eséssel reagáltak a meghibásodásokra, illetve a FAA lépésére. A csütörtöki kereskedést 2 százalék fölötti eséssel indított a Boeing. A nap során több légitársaság is jelezte, hogy nem szállnak a 787-es gépekkel, ameddig a vizsgálatok tartanak, sõt van olyan vállalaat, ...

Újabb meghibásodás a Boeing gépén

Archívum2013.01.16, 13:08

Kényszerleszállást hajtott végre az All Nippon légitársaság egyik új Boeing gépe, vagyis az elmúlt pár hétben már sorozatban a harmadik meghibásodást észlelték a nagy reményekkel nemrég piacra dobott gépeken. A Boeing 787 Dreamlinerek eddigi két legnagyobb megrendelõje, a Japan Airlines és az All Nippon Airlines az újabb hiba hírére azonnal felszállási stopot hirdetett a hasonló típusú gépeknek. Katasztrofális bakik sorozatát láthatjuk, amik eddig szerencsére emberéletet nem követeltek.

Kivizsgálják a Boeing Dreamliner hibáit

[origo] utazás2013.01.11, 17:34

Az amerikai szabályozó hatóságok elrendelték a Dreamliner felülvizsgálatát azok után, hogy sorozatban problémák adódtak a Boeing új csúcsgépeivel. A repülõket a vizsgálat ideje alatt sem vonják ki a forgalomból.

Már megint meghibásodott a Boeing új gépe

Gazdaság2013.01.09, 09:26

Két nap alatt már a második meghibásodást észlelték a Boeing új, 787-es Dreamlinerén. Hétfõn egy tûzesetrõl, tegnap pedig az üzemanyag szivárgásról érkeztek hírek, aminek hatására a részvény árfolyama 5 százalékos zuhanást mutat a hét eleje óta. 

Tûz ütött ki egy Boeing Dreamlineren

Archívum2013.01.08, 16:55

A Boeing 787-esen nem sokkal azután csaptak fel a lángok, hogy a Tokióból érkezõ gép leszállt a bostoni repülõtéren. Az utasok már leszálltak, és egy szerelõ észlelte a füstöt a kabinban.

Szárnyaló Airbus szorongatja a Boeinget

Archívum2013.01.04, 09:14

Rekord számokat produkálhat az Airbus-repülõgépeket gyártó francia EADS 2012-ben - írja a Reuters iparági elemzése. Több mint 900 megrendelést kaphatott és 580-nál is több megbízást teljesíthetett a cég tavaly.

Újabb gigaüzletet kötött a Boeing

Archívum2013.01.02, 15:23

Újabb jelentõs méretû megrendelést kapott a Boeing, ezúttal az Aviation Capital Group rendelt 60 darab repülõgépet 6 milliárd dollár értékben listaár szerint a vállalattól. Az új MAX típusú gépekkel az ACG a legmodernebb típussal tudja bõvíteni gépparkját, ami vonzóbbá teheti az ügyfelek szemében. A Boeing részvényei 1,8 százalékos pluszban készülnek nyitni a hír hallatán New-Yorkban.  

Osztalékot emel a Boeing is

Gazdaság2012.12.18, 11:52

10 százalékos osztalékemelést hajt végre a repülõgépgyártó Boeing társaság, továbbá folytatja a még 2007-ben bejelentett részvény visszavásárlási programját is. Elemzõi vélemények szerint azonban a piaci szereplõk magasabb összegre számítottak mindkét tétel esetében, ezért nem reagált komolyabban az árfolyam a hírre.

Repülõgépgyártóval fejleszti új autóit a BMW

Auto2012.12.14, 11:29

Az amerikai Boeing repülõgépgyártóval kötött együttmûködési megállapodást a BMW. Karbonszálas anyagot fejlesztenek közösen.

A csomagok nem panaszkodnak az óriási Boeingre

Techbázis2013.01.24, 11:13

Öt és fél ezer kilométer a hatótávja, de csak Köln és Budapest között ingázik a UPS csomagszállító vállalat Boeing 767-es teherszállító repülõgépe. Hogyan lehet berakodni egy ekkora monstrumba, miért jobb csomagokat szállítani, mint embereket, és hogyan néz ki egy fiatal, de már bõven használt repülõ? Szétnéztünk a hatalmas gép rakterében.

Így landolt az elsõ európai Dreamliner

[origo] utazás2012.11.21, 11:34

Megérkezett Varsóba a lengyel légitársaság elsõ Boeing 787-es gépe, amelyet nagy tömeg várt a Chopin repülõtéren november 15-én. Európában elsõként a LOT-nak lesz Dreamlinere, nyolcat rendelt a típusból.

Kinyírja a számítógépeket a Boeing rakétája

Techbázis2012.10.24, 11:07

Mikrohullámokkal képes használhatatlanná tenni számítógépeket és más elektronikai eszközöket az a kísérleti rakéta, amelynek  tesztelése egy amerikai sivatagban sikerrel zárult.

A Pentagon fenyegeti a légiipari fúziót

Archívum2012.09.24, 09:15

Amennyiben veszélyezteti a Pentagonnal való együttmûködést a BAE-EADS fúzió, akkor kiszáll a BAE az ügyletbõl - olvasható a Financial Times hasábjain. A 35 milliárd eurós összeolvadás az utóbbi évek egyik legnagyobb tranzakciója lehet, viszont emiatt nem akarja az évek óta tartó Pentagon-projektjeit veszélybe sodorni a brit cég.

A leszállás a legveszélyesebb a szürke óriással

Itthon2012.07.28, 11:33

Afganisztán sziklás hegyszorosai között is átrepül, a levegõbõl dobja le az utánpótlást a szorongatott bázisokra, és az afganisztáni magyar kontingenst is hozza-viszi Pápa és Baglán között a "legnagyobb magyar". Magyarországon pontosan három éve szolgálnak azok a hatalmas, C-17-es katonai szállítógépek, amelyek 12 ország összefogásának köszönhetõen amerikai csúcstechnikát hoztak egy korábban haldokló magyar katonai reptérre. Kipróbáltuk a szürke óriást, amely bekapcsolta a magyar légierõt a világ vérkeringésébe.

Kekszvágóval a túl zajos repülõk ellen

Idõjárás2012.05.29, 13:31

Alakváltoztató hajtómûburkolatokkal kívánja csökkenteni repülõinek zajszennyezését a Boeing. Az intelligens burkolatok a repülési helyzethez alkalmazkodnának. A megoldást már tanulmányozzák a cég formatervezõ mérnökei, de egyelõre marad a kekszvágó-szerû zajcsökkentõ.

Kiképzésre használja a TEK a Sky Europe kimustrált Boeingjét

Itthon2012.05.04, 09:32

Eddig nem tudták gyakorolni, mostantól viszont modellezhetik is a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a túszejtéses, géprablásos szituációkat annak leselejtezett Boeing 737-300-as repülõgépnek a segítségével, amelyet a Sky Europe-tól szerzett a szervezet. A 33 méter hosszú gépet csütörtök éjjel közúton száálítják a TEK zuglói központjába.

Orosz társaság használhatja a Malév egykori gépeit

Gazdaság2012.03.22, 12:12

A Vedomosztyi címû lap úgy tudja, a Transzaero évi 18 millió dollárt fizethet az egykori Malév-gépek bérbevételéért.

Biztonságosabb repülni, mint valaha

Travelo2017.10.10, 09:28

2011 a repülés történetének egyik legbiztonságosabb éve volt. A balesetek száma egyre csökken, a megtett kilométerek és repülõgépek száma pedig szakadatlanul nõ.

Gigapixeles szeme van az amerikai robothelikopternek

Techbázis2011.12.30, 12:30

Várhatóan tavasszal veti be elsõként az afganisztáni harctereken az Egyesült Államok új pilóta nélküli légijárnûvét, amelynek szemeként 1,8 gigapixeles digitális kamera szolgál.

Hõsként ünneplik a hason leszállt repülõgép lengyel pilótáját

Nagyvilág2011.11.03, 08:38

Állami kitüntetést adományozna a lengyel köztársasági elnök annak a pilótának, aki egy keddi manõverben sikeresen földre tett egy több mint kétszáz utast szállító repülõgépet. A jármû futómûje eddig ismeretlen okból meghibásodott, a pilóta kerekek nélkül hajtott végre kényszerleszállást Varsóban.

Budapesten járt a Boeing legnagyobb repülõgépe

[origo] utazás2011.10.17, 17:11

Vasárnapról hétfõre virradóra végrehajtotta elsõ kereskedelmi repülését a Boeing legújabb és legnagyobb repülõje, a 747-8F hétfõn hajnalban Budapesten is leszállt.

A kudarcok után forgalomba áll a Boeing álomgépe

[origo] utazás2011.09.26, 14:00

Több mint három év késéssel a Boeing hétfõn leszállítja egy japán légitársaságnak legújabb utasszállító repülõgépét, a 787-es Dreamlinert.  Ez az elsõ olyan nagy testû repülõgép, amely súlyának több mint felét kompozitanyagok adják, és versenytársaihoz képest 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt.

Repülõjáratot töröltek Nepálban egy egér miatt

Nagyvilág2011.09.05, 17:49

Valószínûleg az ételt szállító munkások mellett osont fel egy Bangkokba tartó nepáli gépre egy egér, amely miatt törölni kellett a járatot.

Elõször Európában a Boeing Dreamliner - videó

[origo] utazás2011.06.23, 17:35

Elõször mutatkozott be élõben Európában a Boeing új nagy hatótávolságú utasszállítója, a 787 Dreamliner, a hétfõn nyílt párizsi légiszalonon. A forradalminak szánt megoldásokkal készülõ repülõgépet több éves késéssel kezdték gyártani, az elsõ megrendelõk is késve juthatnak a gépeikhez, a Seattle-i központú cég mégis sokat remél a Dreamlinertõl.

Hosszabb, könnyebb, olcsóbb - riválist kapott az Airbus szuperjumbója

[origo] utazás2011.06.21, 18:43

A két nagy repülõgépgyártó óriásgépeinek harca az egyik fõ eleme a hétfõn nyílt Párizsi Légiszalonnak. A legrangosabb repülõgépszemlén a Boeing és az Airbus is jelentett már be nagyobb megrendeléseket. A nagy szenzáció a Boeing valaha volt legnagyobb gépe, a 747-8-as utasszállító, amelyet mérete és fogyasztása miatt is az Airbus A380-as méltó riválisának tartanak.

Az Airbus lehet a párizsi légiszalon nyertese

[origo] utazás2011.06.20, 18:25

Hétfõn 49. alkalommal nyílt meg a franciaországi Le Bourget-ban a világ hagyományosan legnagyobb nemzetközi légi és ûrvására, a párizsi légiszalon. Az elsõ napon a nagy repülõgépgyártók közül az Airbus jelentett be nagyobb megrendelést.

Melléfogott a Dreamlinerrel a Boeing

[origo] utazás2011.04.07, 13:54

A Boeing amerikai repülõgépgyártó nem mást tûzött ki célul maga elé a Dreamliner nevû új utasszállító kifejlesztésével, mint a repülés forradalmasítását, nemcsak a tervezést, hanem a gyártást illetõen is, de a vállalat egy kissé melléfogott. A gyártás kiszervezése miatt ugyanis sorozatosak a hibák, ráadásul minden korábbi várakozást meghalad a késedelem, ami milliárd dolláros károkat okoz a cégnek. Nem jött jókor az sem, hogy sorozatos típushibák jelentek meg az egyik amerikai légitársaság Boeing 737-esein.

Tesztelték a legújabb Boeing 747-est

[origo] utazás2011.03.21, 17:59

Több mint négyórás próbarepülést hajtott végre a hétvégén minden idõk legnagyobb Jumbója: a Boeing 747-8-as Washington állam felett repülve debütált, mielõtt Seattle-ben leszállt.

Boeing gépeket vesz az orosz Aeroflot

Archívum2011.03.09, 17:34

Az Aeroflot orosz légitársaság szerdán 2 milliárd dolláros szerzõdést írt alá nyolc Boeing 777-es repülõgép vásárlásáról.

A Boeing megelõzte az Airbust az amerikai légierõ tenderén

Gazdaság2011.02.25, 09:14

A szakértõk várakozása ellenére nem Airbusokból, hanem Boeingekbõl fog állni az amerikai légierõ újratöltõ gépekbõl álló flottája. A Pentagon szerint a döntés egyértelmû volt, pedig egy tíz éves vitát zárt le, amelyben a beruházás munkahely-teremtésérõl is szó volt.

A légkondi hibája miatt hétezer métert süllyedt hirtelen a Qantas gépe

Nagyvilág2011.01.25, 09:49

Hétezer métert zuhant 11 ezer méteres magasságról az ausztrál Qantas légitársaság egyik járata 99 utassal a fedélzetén kedden. A gépen pánikot okozott az oxigénmaszkok kinyílása, de senki nem sérült meg, a Boeing 737-400-as végül biztonságban leszállt.

Lopakodószerû utasszállítón utazunk a jövõben

[origo] utazás2011.01.19, 11:31

A NASA forradalmian új utasszállító repülõgépek tervezésébe kezdett, amelyek nagyobb sebességre lesznek képesek a jelenlegi típusoknál és jóval kevesebb káros anyagot bocsátanak majd a levegõbe. A gépek legkorábban 2025-ben szállhatnak fel.  

Rekordmegrendelést kapott az Airbus Indiából

Gazdaság2011.01.12, 10:13

Az Airbus nyerte a kereskedelmi légi közlekedés történetének eddigi legnagyobb megrendelését. Az indiai fapados légitársaság, az IndiGo listaáron 15 milliárd dollár értékben rendelt a francia gyártótól gépeket, a legtöbbet a megújított A320-asból.

Soros György: Az USA-nak és Kínának is igaza van

Archívum2010.11.16, 09:07

A kínai Commercial Aircraft bejelentette az elsõ száz megrendelést a C919 jelzésû repülõgépükre, Soros György szerint az amerikai-kínai vitában mindkét félnek van igazsága, a Írországot a heves spekuláció arra késztetheti, hogy felhasználja az EU pénzét - külföldi gazdasági lapszemle.

Turistaûrhajót épít a Boeing

[origo] utazás2010.09.16, 09:42

Az amerikai Boeing bejelentette, hogy megállapodást kötött az ûrturizmussal foglalkozó Space Adventures vállalattal. Ennek értelmében a repülõgépgyártó cég kereskedelmi célú ûrhajót épít, amellyel az ûrturisták rövidebb ûrutazást tehetnek.

Halottaknak fizetett nyugdíjat a görög állam

Gazdaság2010.08.27, 09:12

Fantomnyugdíjasok százaira bukkantak Görögországban; elhalasztották az új Boeing forgalomba helyezését; rekordbírságra számíthat az American Airlines; nagyot kaszált a William Hill a foci-vb-n; motorhiba miatt egymillió Toyotát hív vissza a gyártó.

Ahol repülõgépekre váltják olajmilliárdjaikat az arab sejkek

Tudomány2010.07.27, 18:13

A London közvetlen közelében lévõ Farnborough repülõtere hosszú évtizedek óta ad otthont repülési szakkiállításoknak és bemutatóknak. Az idei évben itt mutatta be a Boeing az Airbus A380 vetélytársát, és itt volt a premierje a közös kínai-pakisztáni vadász-bombázónak is. A feltörekvõ arab légitársaságok pedig bevásároltak a legújabb repülõkbõl.

Rommá törtünk egy Boeinget - szimulátoros repülés a Duna felett

[origo] utazás2010.06.29, 21:50

Egy luxuskocsi árába került az a néhány lelkes programozó által épített, az igaziakkal szinte teljesen megegyezõ repülõgép-szimulátor, ahol bárki kipróbálhatja, milyen vezetni egy Boeing 737-est, vagy egy Airbus A320-ast, mindezt ráadásul pilótaengedély nélkül teheti meg. Rövid tesztrepülésünk alatt kiderült, hogy az Airbusszal könnyebb leszállni, de a Boeinggel élvezetesebb kanyarogni a Duna felett.  

Az Airbus és a Boeing fényes jövõre készül

Tudomány2009.09.29, 14:51

Noha az elmúlt egy évben szinte csak a globális gazdasági válság miatt folyamatosan szûkülõ piacról hallottunk, legújabb elõrejelzéseik alapján a nagy repülõgépgyártó vállalatok már a fényes, megrendelésekben gazdag jövõre gondolnak. Honnan ez az optimizmus, milyen folyamatokra alapoz a Boeing és az Airbus? Utána néztünk a várható piaci trendeknek.

Kínai támadás az Airbus és a Boeing ellen

Gazdaság2009.09.08, 16:18

Kijött az eddigi legnagyobb, helyi gyártású kínai kereskedelmi repülõgép, a C919-es tipus modellváltozata. A fejlesztés része annak a kínai stratégiának, amely azt célozza, hogy egyre inkább hazai cégekkel lássák el a világ leggyorsabban bõvülõ piacát, azaz a saját piacukat.

Bukhat a banktitok, jól zárt a forint és a BUX - válsághíradó

Archívum2009.09.06, 19:18

Jól zárt a forint és a BUX, folytatódhat a magyar bankmentés, Oszkó szerint nem kell új IMF-hitel. Illegálisnak minõsítették a Boeingnek adott támogatásokat, 26 éves csúcson az amerikai munkanélküliség, újabb két bank húzta le a rolót az USA-ban - hétfõ hajnali válsághíradó.

Illegális volt az Airbus támogatása

Gazdaság2009.09.04, 22:30

Kiszivárgott hírek szerint a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO negatív döntést hozott az európai repülõgépgyár, az Airbus számára az amerikai Boeinggal folytatott vitában. Illegálisnak minõsítették ugyanis - a Wall Street Journal szerint - az Airbusnek adott európai állami támogatásokat. Az ügyet szakértõk a valaha volt legnagyobb kereskedelmi vitának minõsítették.

Zuhanó Obama, utasmentõ pilótanõ - légibalesetek 2008-ban

[origo] utazás2009.08.28, 11:30

A genfi székhelyû Aircraft Crashes Record Office (ACRO) adatai szerint hosszú idõ óta a tavalyi esztendõ volt a légiközlekedés legbiztonságosabb éve, a 136 balesetben összesen 965 ember vesztette életét. A 2008-as adatok még nem állhatnak teljesen rendelkezésünkre, de jó eséllyel újabb pozitív rekordot hozhat az idei év. A súlyos balesetek mellett volt nem egy, amely szerencsés kimenetelûnek bizonyult, többnyire a pilóták bravúros teljesítménye miatt.

Még idén repülhet a Boeing Dreamliner

[origo] utazás2009.08.27, 18:27

Többszöri elhalasztás után az év végén indulhat elsõ útjára a világ második számú repülõgépgyára, az amerikai Boeing Dreamliner 787-es gépe. A jövõ év negyedik negyedében pedig megkezdõdhet a gépek kiszállítása.

A földön már kipróbálták az új Boeinget

[origo] utazás2009.07.08, 14:37

Elsõ ízben gurult saját erejébõl az amerikai Boeing fejlesztés alatt álló 787-es Dreamliner utasszállítója - közölte a vállalat szóvivõje.

Visszafordult az Air France két járata

Nagyvilág2009.07.04, 08:29

Technikai hiba miatt visszafordult az Air France két járata is ugyanazon a napon. Mindkét repülõ az amerikai Boeing cég gyártmánya.

Felszállásra kész a világ legújabb és legmodernebb utasszállító repülõgépe

Tudomány2009.06.11, 09:04

A tervek szerint napokon belül elvégzi elsõ repülését az amerikai Boeing repülõgépgyártó vállalat legújabb típusa, a 787 Dreamliner. Az esemény repüléstörténeti jelentõségû lesz, ugyanis a közepes méretû, kéthajtómûves utasszállító számos olyan újszerû konstrukciós megoldással bír, amely forradalmasítja a polgári légiközlekedést.

Napfénnyel sötétülõ ablak, automata wc - high-tech megoldások a fedélzeten

[origo] utazás2009.05.16, 21:04

Nem is olyan régen még teljesen elképzelhetetlen volt a telefon-, vagy az internet-használat az utasszállító repülõgépek fedélzetén, ma pedig már egyre több légitársaság foglalkozik ezen szolgáltatások bevezetésével. A közeljövõ új repülõgépeit már olyan, forradalminak is nevezhetõ újításokkal tervezik, amelyek minden eddiginél kényelmesebbé teszik a repülést.

Lefele repül a Boeing a válságban

Gazdaság2009.04.14, 15:25

Csökkenteni kell a termelését a Boeingnek, ahogy kuncsaftjai egyre több repülõgépekre leadott rendelést mondanak vissza. Az elmaradt üzletek miatt esett a cég profitrátája is és ez a részvényeinek árait is lejjebb nyomta.

Veszteség és leépítés a Boeingnél

Gazdaság2009.01.28, 18:19

A világ második legnagyobb repülõgépgyártója, a Boeing meglepõen nagy veszteséget jelentett az utolsó üzleti negyedévrõl, aminek oka a munkások sztrájkja. A 2009-es elõrejelzés is elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, ezért a Boeingnél leépítenek - tájékoztat a New York Times.

Repülõterek, ahol rémület a leszállás

[origo] utazás2009.01.23, 17:07

A repüléstõl félõk két dologtól rettegnek igazán, a felszállástól és a leszállástól. Az alábbiakban összegyûjtöttük a világ legfélelmetesebb és a pilóták számára legnagyobb kihívást jelentõ repülõtereit és kifutópályáit, ahol garantált a halálfélelem.

A Boeing 4500 állást szüntet meg

Archívum2009.01.09, 21:10

Megszüntet 4500 állást a kereskedelmi üzletágban, vagyis a polgári repülõgépek gyártásában a Boeing Co., amely ágazatában a világ második legnagyobb cége. Az amerikai vûllalat idén hajtja végre az intézkedéseket, amelynek oka az: a világgazdasági válság miatt csökken a kereslet.

Újra lesz légiinternet Amerikában

Archívum2008.12.16, 14:14

Három órára 10 dollárt - cirka kétezer forintot - kér majd a Delta Airlines 2009-tõl azért, hogy a repülõgépein utazók netezhessenek. Szûrik a pornót, a videóchatet és a VOIP-hívásokat.

Furcsán viselkedtek a lezuhant gép pilótái

[origo] utazás2008.12.15, 13:43

Valóban furcsán viselkedtek és nem teljesítették a légi irányító utasításait a permi repülõtér közvetlen közelében szeptember 14-én hajnalban lezuhant Boeing-737 pilótái, szakértõk szerint azonban mégsem hibáztathatóak a 88 emberéletet követelõ balesetért.

Speciális Jumbo szállítja haza az ûrrepülõgépet - kép

Archívum2008.12.11, 08:29

A rossz idõjárási viszonyok miatt Kaliforniában landolt Endeavour megkezdte útját a floridai Kennedy-ûrközpont felé. A speciális Boeing 747-es gép hátán utazó ûrrepülõgép két nap alatt jut el a célállomásra, miközben a kellemetlen idõjárású helyszíneket, sõt még a gyenge esõket is el kell kerülnie.

Hõsként ünnepelték a súlyosan hibázó pilótákat

[origo] utazás2008.10.06, 17:58

Valóságos hõsként ünnepelték a múlt héten Oroszországban annak a repülõgépnek a pilótáit, amelyik futómûvek nélkül hajtott végre balesetmentes leszállást a kalinyingrádi repülõtéren. Mostanra azonban kiderült, hogy a pilóták hibáztak, elfelejtették kiengedni a futómûveket.

Sztrájkolnak a Boeing dolgozói

Archívum2008.09.06, 11:14

Sztrájkra lép a Boeing legnagyobb, közel 27 ezer tagot számláló gépész szakszervezete (IAM), mert a két nappal meghosszabbított határidõ ellenére is kudarcba fulladtak pénteken a kollektív szerzõdésrõl szóló tárgyalások.

65-en haltak meg a kirgiz légibalesetben

Nagyvilág2008.08.25, 07:27

65 ember vesztette életét a vasárnap, a nem sokkal a felszállás után szerencsétlenül járt repülõgépen. A balesetet 25-en élték túl. A gép Iránba indult, de nem sokkal felszállás után kényszerleszállást hajtott végre, összetört és kiégett.

A sérült farok sem akadály - szerencsés légibalesetek

[origo] utazás2008.12.15, 16:38

A múlt héten rájárt a rúd a Qantas légitársaságra, hiszen néhány nap alatt három repülõgépe is megsérült a levegõben és leszállásra kényszerült. Az ausztrál légicég arról híres, hogy eddig egyetlen repülõgépét sem veszítette el. A közelmúltban ezek mellett is történt néhány, szerencsés kimenetelû légibaleset.

Egyre több Boeinget ér baleset

[origo] utazás2008.12.15, 13:55

Újabb balesetek történtek szerdán Boeing típusú utasszállító repülõgépekkel Kanadában, illetve Japánban. Néhány napja az ausztrál Qantas légitársaság egyik 747-esébõl szakad ki egy háromméteres darab.  

A Boeingtõl vásárol repülõgépeket az Air China

Gazdaság2008.07.18, 19:36

Negyvenöt utasszállító repülõgépet vásárol az Air China a Boeingtõl: 15 Boeing 777-300ER (megnövelt hatótávolságú) és 30 új generációs 737-800-as repülõgépet szállít az amerikai repülõgépgyár a kínai légitársaság számára, jelentette pénteken a kínai sajtó.

A járat, melynek száma: 666

[origo] utazás2008.07.16, 15:52

Hosszú év után idén ismét fellép Magyarországon a világ legnagyobb metálzenekara, az Iron Maiden. Kevesen tudják, hogy az együttest, a technikusokat és a teljes felszerelést szállító Boeinget, az Ed Force One-t maga az énekes, Bruce Dickinson vezeti. Sõt a frontember egy saját légitársaságot is mûködtet, amely fõleg koncert-utaztatásra szakosodott.

A Boeing és az Airbus fütyül a válságra

Gazdaság2008.07.14, 12:31

Miközben a nagy légitársaságok folyamatos nehézségekkel küszködnek a kerozin árának emelkedése, az utazási kedv lanyhulása miatt, a világ két vezetõ repülõgépgyártója, a Boeing és az Airbus nem panaszkodhat: rekordot döntenek megrendeléseik, s további jelentõs megbízásokra számítanak a hétfõn kezdõdött farnborough-i légivásáron.

Sokmilliárd dolláros repülõgép-biznisz

Archívum2008.06.25, 18:08

Az ILFC (International Lease Finance Corporation) a világ legnagyobb repülõgép kölcsönzõ vállalata 22 milliárd dollár értékben vásárolhat új repülõgépeket az Airbus-tól és a Boeing-tõl. A cég központja Los Angelesben található, és mára a leghatalmasabb repülõgép állománnyal rendelkezik a világon, flottájának nagysága közel ezer repülõgépet tesz ki.

Egyetlen gépével veri a nagyokat a legfigyelmesebb légitársaság

[origo] utazás2008.06.23, 17:05

A légitársaságnak csupán egyetlen, 34 éves gépe van, naponta legfeljebb két járatot üzemeltet, a személyzet egy tagja egyenként üdvözöl minden utast a váróban, és az indulás elõtti este saját maga készíti el a székek beosztását a konyhaasztalon. A Palmair European mindezek ellenére harmadik lett egy globális szavazáson, amelyen a légicégek általános megítélését és szolgáltatásuk ár/érték arányát mérték fel. A parányi légicég olyan nagyágyúkat elõzött meg, mint a Virgin Atlantic, vagy a British Airways.

Moszkvai járatot indított az American Airlines

[origo] utazás2008.06.03, 06:46

A Delta után másodikként moszkvai járatot indított az American Airlines amerikai légitársaság hétfõn.

Az olaj és a tech részvények hajtották az amerikai piacokat

Archívum2008.05.28, 01:01

A Wall Street kedden kedvezõ fejlemények hatása alatt lendült fel, különösen a kereskedés utolsó két órájában. Az olaj árának több dolláros csökkenése, az ár 129 dollár alá kerülése vonzóvá tett egyes jármûipari részvényeket (Boeing), a technológiai részvények árfolyamát pedig elsõsorban az Apple támogatta, de vele erõsödött a Google és az Oracle is.

Az Aeroflot nyugdíjazza a Tu-134-eseket

[origo] utazás2008.05.20, 11:50

A kelet-európai légi közlekedést egykoron uraló és az orosz Aeroflot légitársaságnál még ma is széles körben használt erõsen környezetszennyezõ és üzemanyagfaló Tu-134-es gépeket az év végig kivonják a vezetõ orosz légifuvarozónál a forgalomból.

Szálloda lesz a Jumbóból

[origo] utazás2008.05.20, 12:30

Kiszolgált Boeing 747-es óriásgépbõl épít ifjúsági szállót egy svéd vállalkozó. Ha az üzlet sikeres lesz, akár hotellánc is alakulhat a kiszolgált gépekbõl.

Késik a Boeing új szupergépe is

[origo] utazás2008.05.14, 11:27

A Boeing repülõgépgyártó bejelentette, hogy a szakma által várt B787 Dreamliner leszállítása mintegy fél évet késik az elsõ repülõgépek összeszerelésnél jelentkezõ nehézségek miatt - tudósít az ABC News.

Szaúdi hercegé az elsõ magán-szuperjumbó

[origo] utazás2008.05.14, 11:05

Magánemberként Alwaleed bin Talal szaudi herceg vett elsõként szuper Airbust - közölték hétfõn a vállalatnál. Az A380-as luxus változata, a "Repülõ Palota" alapterülete 50 százalékkal nagyobb, mint a szokványos A380-asé, a két szinten összesen 551 négyzetméter.

Kétméteres darab tört le egy indonéz gépbõl

[origo] utazás2008.05.14, 09:58

Felszállás után egy kétméteres darab tört le egy indonéziai utasszállító repülõgép szárnyából, de a gépnek sikerült biztonságban földet érni - közölték az indonéz hatóságok csütörtökön.

Leszakadt a hajtómûve egy felszálló Boeingnek

[origo] utazás2008.05.14, 09:18

Felszállás közben "elvesztette" egyik hajtómûvét egy dél-afrikai utasszállító repülõgép a fokvárosi repülõtéren. A gép épségben leszállt.  

Szürkemarha és lazac a Malév-gépeken

[origo] utazás2008.04.29, 11:05

A Malév flotta egyik Boeing 737-700-as típusú gép fedélzetén mutatta be a nemzeti légitársaság a nyári menetrendtõl a fedélzeten kínált új fogásait. Harminchét ország 50 célállomására közlekedõ napi 140 Malév járaton a minõségi magyar borok mellett az utasok részben magyaros, részben nemzetközi jellegû ételsorból fogyaszthatnak könnyebben emészthetõ, egészségesebb ételeket.

A380-ast vesz a British Airways is

[origo] utazás2008.04.21, 17:18

Hosszútávú repülõgépparkja modernizációjának részeként, és környezetvédelmi célkitûzéseit szem elõtt tartva, 12 darab Airbus A380-as és 24 darab Boeing 787-es repülõgépre adott megrendelést a British Airways, további 7 Airbus és 24 Boeing gépre vonatkozó opcióval.

Majdnem összeütközött két gép Seremetyevón

[origo] utazás2008.04.14, 09:32

Majdnem összeütközött a levegõben két Boeing utasszállító repülõgép a moszkvai Seremetyevo repülõtér felett vasárnap - közölte a moszkvai légi irányítási központ.

Ferihegy csábítja a légitársaságokat

[origo] utazás2008.04.09, 15:33

Kedvezményekkel próbálja ösztönözni a légitársaságokat a Budapest Airport, az újonnan rögzített leszállási, parkolási, zajvédelmi és utaskiszolgálási díjakkal. Az új tarifacsomag egy három éves ösztönzõ rendszert is tartalmaz, mely jelentõs kedvezményekkel támogatja a légitársaságokat abban, hogy új járatokat indítsanak, illetve növeljék már létezõ járataik sûrûségét.