Boeing 767

címke rss
A betonnak csapódott egy lengyel utasszállító repülőgép Varsóban, 231 utassal

A betonnak csapódott egy lengyel utasszállító repülőgép Varsóban, 231 utassal

2011 novemberében a LOT lengyel légitársaság 16-os járata New Yorkból Varsóba repült. A két pilóta repülés közben észrevette, hogy a három hidraulikarendszer egyike meghibásodott. Ez azt jelentette, hogy a varsói leszálláskor majd egy tartalék rendszerrel kell kiengedni a Boeing 767 futóművét. Mindez nem volt veszélyes az utasok számára, a gép tehát folytatta az útját. A leszálláskor azonban a pilóták akárhogy próbálkoztak, a futómű bent maradt. Ekkor már vészhelyzetet kellett jelenteniük. A kapitány tankönyvbe illő módon tette hasra a szélestörzsű gépet. Mivel kevés üzemanyag volt már a tartályokban, a gép nem gyulladt ki. A fedélzzeten ...

Elárverezik a világ legmagányosabb repülőgépét

Gazdaság2019.05.16, 07:45

Nyomott áron bocsátják árverése azt a Boeing 767-es utasszállító repülőgépet, amely évek óta magára hagyottan vesztegel a hongkongi repülőtéren – írja az Asia Times.

Bárki megveheti a Boeing 767-est, akinek van felesleges 230 milliója

Travelo2019.05.14, 15:56

Nyílt eljárásban szeretnék eladni a Hongkongban tárolt Boeing 767-est, amely egykor a Transaero Airlines kötelékébe tartozott.

Egy elszakadt pilótanapló – Különleges kalandok a felhők felett

Tudomány2016.12.17, 14:26

Veres András, a Malév egykori Boeing 767-es kapitánya páratlan repülős életutat mondhat magáénak. Sport-, oktató és berepülő pilótai jogosítással majd negyven évig járta az égi országutakat, közel tizenkilencezer repült órát töltve el a végtelen levegőóceánban. Harminc különböző típuson sajátította el a repülés mesterfogásait. Vitorlázó és dugattyús sportgépek pilótafülkéjében siklott a felhőtornyok között, nagy tapasztalatú kapitányként pedig sugárhajtású utasszállítók szarvkormánya mögött szinte az egész földkerekséget berepülte. Páratlan élményeit a közelmúltban megjelent „Egy elszakadt pilótanapló" című riportkötetében osztja meeg ...

Meglocsolták Ferihegyen a szuper tehergépet

Techbázis2014.03.05, 17:29

A Boeing egyik legfejlettebb szállítógépe landolt Budapesten, az azeri repülő kapcsolja Magyarországot az égi selyemúthoz.

A csomagok nem panaszkodnak az óriási Boeingre

Techbázis2013.01.24, 11:13

Öt és fél ezer kilométer a hatótávja, de csak Köln és Budapest között ingázik a UPS csomagszállító vállalat Boeing 767-es teherszállító repülőgépe. Hogyan lehet berakodni egy ekkora monstrumba, miért jobb csomagokat szállítani, mint embereket, és hogyan néz ki egy fiatal, de már bőven használt repülő? Szétnéztünk a hatalmas gép rakterében.

Átnézik a Boeing szakértői a hason leszállt repülőgépet

Nagyvilág2011.11.02, 10:49

Varsóba utaznak a Boeing szakértői, hogy kiderítsék, miért nem nyílt ki egy 767-es futóműve kedden leszállás előtt. A 14 éves gép a LOT lengyel légitársaság flottájának legfiatalabb tagja volt.

Kisebb gépekkel indítja a telet a Malév

[origo] utazás2008.12.16, 11:38

A Malév október 26-án életbe lépő téli menetrendjében 2 százalékkal nő a járatok száma, a székkapacitás azonban 6 százalékkal csökken és ebben az időszakban közlekednek először a légitársaság új típusú, alacsony fogyasztású, környezetbarát Q400-as repülőgépei - közölte a Malév.

Újabb balesetet szenvedett egy Qantas-gép

Nagyvilág2008.08.02, 13:12

Megint meghibásodott a Qantas ausztrál légitársaság egyik gépe: a Sydney-ből Manilába induló Boeing 767 típusú gépnek szombaton nem sokkal a felszállás után vissza kellett fordulnia az egyik szárny hidraulikus rendszerének szivárgása miatt.

A Malév leállítja legnagyobb gépeit

[origo] utazás2008.07.23, 17:07

A Malév a téli menetrendtől megszünteti a New York-i és torontói járatait, és kivonja flottájából a hosszú távú járatokon üzemelő Boeing-767-esket - közölte a Malév szerdán a távirati irodával.

A British Airways eladná Boeing 767-eseit

Gazdaság2001.12.10, 11:44

Drasztikus személyzet- és járatleépítésekről dolgozott ki titkos terveket a British Airways (BA) a pénzügyi katasztrófa elkerülése érdekében - írta a The Observer vasárnapi londoni lap. A The Independent on Sunday szerint a cég emellett fontolgatja összes hosszú járatú Boeing 767-esének eladását is.

Előző
  • 1
Következő