Bodzsár Márk

címke rss

300 milliót kap Hajdu Szabolcs filmje

Film2012.06.20, 13:19

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8PhuPZqzscsluthm   Bodzsár István, az Isteni műszak producere elmondta, hogy augusztus végén vagy szeptember elején forgatnak majd öt napot, amikor Szarajevóban játszódó jeleneteket vesznek fel, a forgatás java pedig október közepe és december közepe közt zajlik, amikor összesen harminchét napot forgatnak. A tervek szerint 2013 áprilisának végére vagy májusára lesz kész a film. Az összesen 300 millió forintból készülő film gyártója az Unio Film Kft., koprodukciós partnerük a Sparks Kft. A Filmalap 300 millió forinttal támogatja Hajdu Szabolcs Délibáb (korábban: Mirage) című filmtervét, amennyibenn ...

Bátran oda merek képzelni egy Brad Pittet

Film2012.04.22, 12:55

Bodzsár Márk a film közelében nőtt fel, politológát tanult, míg rá nem rájött, hogy a filmeket írni is lehet. A 29 éves író-rendezőt arról faggattuk, mi köze a halált hozó mentősökhöz, milyen volt a közös munka a Társas játék című sorozatban, és hogy mennyire nehéz egy százoldalas forgatókönyvet minden elemében átlátni.

Cannes-ban is felismerték Zomborácz Virág és Bodzsár Márk zsenialitását

Film2011.05.10, 15:11

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xVDJCqRQSbP4NhOU A Csicska előzetese Természetesen, mint korábban hírül adtuk, ott lesz Cannes-ban Till Attila Csicska című rövidfilmje (kritika, interjú) és Rebecca Daly The Other Side of Sleep című holland, magyar, ír koprodukcióban készült filmje a Rendezők Kéthete szekcióban, az Un Certain Regard-ban a mexikói Miss Bala, amit Erdély Mátyás fényképezett, a L'Atelier-n Kenyeres Bálint Tegnap című filmterve, a Producers on the Move-on Csáky Attila producer, az elsőfilmes Caméra d'Or-díj zsűrijében pedig Vezér Éva, a Filmunió ügyvezető igazgatója.

Az Isteni műszak rendezője válaszolt az Országos Mentőszolgálat vádjaira

Archívum2011.04.01, 12:28

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8PhuPZqzscsluthm Pilotfilm az Isteni műszak-hoz ------------------------------ Nyílt válaszlevél Győrfi Pál Úr részére Tisztelt Győrfi Pál Úr! Mind magánemberként, mind filmalkotóként azt gondolom, hogy az Országos Mentőszolgálat - és az összes többi Magyarországon működő mentőszervezet - felbecsülhetetlen értékű társadalmi feladatot lát el, és bennem is a tisztelet és a megbecsülés érzését ébreszti fel, hogy Ön és kollégái nap mint nap a betegek segítésén munkálkodnak. Ha nem így gondolkodnék a mentők munkájáról és társadalmi szerepéről, valószínűleg fel se keltette volna az érdeklődésemet az újsághíír, ...

A magyar mentősök felháborodtak a beteggyilkolós filmen

Archívum2011.03.31, 20:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8PhuPZqzscsluthm Az Isteni műszak-hoz készült tizenkét perces pilotfilm A Bodzsár Márk rendezőnek címzett levélben Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója többek között azt írja, hogy az Isteni műszak mélyen megbántja és kigúnyolja a mentősöket, valamint, hogy a film alapján úgy érezhetik a nézők, a mentősök nem érdemlik meg a bizalmat. (A nyílt levél teljes szövegét a cikk alján elolvashatod). Megpróbáltuk felhívni Bodzsár Márk rendezőt, hogy reagálhasson az Országos Mentőszolgálat nyílt levelére, de cikkünk megjelenéséig nem tudtuk elérni. --------------------- Nyílt levél Boodzsár ...

Rába Roland csokit eszik gyilkolás közben - videó

Film2011.03.18, 12:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8PhuPZqzscsluthm   A 90-es évek elején vagyunk, a balkáni háború idején. Milán Szarajevóból Budapestre menekül, és mentősnek áll. Pénzt kéne gyűjtenie, hogy szerelme is utána jöhessen. A fiú különös figurákkal kerül egy autóba: egy dörzsölt mentőorcossal és egy nyegle sofőrrel, akikről kiderül, hogy érdekeltebbek a betegek halálában, mint megmentésében. A szereposztást egyszerűen imádjuk: Milánt Ötvös András (eddig Egerben játszott, a pletykák szerint ősztől a Katonában folytatja pályafutását) játssza, aki tökéletesen hozza a figurához szükséges naivitást, a folyton zabáló mentőorvos a kiváló Rábaa ...

Levegőt venni a Prix Europa fesztiválon

Archívum2010.09.23, 13:33

Rába Roland a Levegőt venni-ben A Prix Europa fesztiválon évente, októberben európai televízió-, illetve rádióműsorok vetélkednek az év legjobb európai produkciója címért. Kilenc kategóriában összesen 220 mű szerepel a versenyben. Az október 14-től Berlinben zajló mustra programjába beválogatták Bodzsár Márk Levegőt venni című rövidfilmjét is, amelyet a Hajónapló című sorozat (kritika) keretében láthattak a tévénézők. A fesztiválon szerepelnek olyan kiváló alkotások is, mint például a London River és az eredeti, svéd A tetovált lány. Bodzsár filmjét Olaszországban, Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező, nemzetközi televízió-rádiió ...

Komikus halál a mentőautóban

Film2012.10.15, 16:51

Levegőt venni című rövidfilmjéhez hasonlóan Bodzsár Márk első nagyjátékfilmjében, az Örök békében is élet és halál kérdéseit boncolgatja majd - jó adag fekete humorral. A fiatal rendezőt kérdeztük bűnbe eső mentősökről szóló sötét és vicces filmtervéről.

Keresztes Tamás: Nem jelmezben kell kikelni az ágyból

Archívum2010.02.21, 10:44

Talán a nevéről nem ugrik be rögtön, hogy ki ő, de ha szoktál a Katonába járni, szinte biztos, hogy láttad már színpadon. Ő az a valószerűtlenül vékony, higanymozgású, kicsit groteszk figura, aki hunyorítva kiköpött Johnny Depp. Keresztes Tamás önmagában elég ok a színházba járásra, de beszélgetésünkből kiderül, hogy nemsokára a moziban is élvezhetjük majd vibráló játékát.

Mi újság van Magyarországon?

Film2009.11.16, 15:03

Csütörtök este Hajónapló címmel heti sorozat kezdődik az MTV-n, amelyben kortárs magyar írók novelláiból készült rövidfilmeket láthatunk. A filmek a stresszes vállalatigazgatótól kezdve a savanyú tanárnőn keresztül a hajléktalanújságot osztogató megtértig a legkülönfélébb, de a mai Magyarországról nagyon is ismerős arcokat vonultatják fel. Az alkotók közt szerepel Spiró György, Parti Nagy Lajos, Török Ferenc és Hajdu Szabolcs is.

Előző
Következő