Bodolai László

címke rss

Hogy kapcsolódik egymáshoz Simicska Indexe és Soros 444-e?

Uj Péter, a 444.hu főszerkesztőjének a villájában bérel ügyvédi irodát Bodolai László, aki papíron az Index új tulajdonosa – írta meg a 888.hu.

Figyelő: az új elnök miatt mondott fel a Simicska-féle Index főszerkesztője

Itthon2017.05.16, 20:19

A Figyelo.hu szerint Bodolai Lászlóval, az Indexet tulajdonló alapítvány elnökével nem jött ki Dudás Gergely, mert túlságosan bele akar szólni az Index tartalmába, ezért távozott a főszerkesztő.

Kínzó kérdés: miért éppen egy alapítványnak adta Simicska az Indexet?

Itthon2017.05.19, 09:23

Simicska Lajosnak sok pénze van, állítólag 200 milliárd forintnál is nagyobb vagyona. Bár lenne miből, azt mégse pletykálják róla, hogy megrögzött adakozó volna, vagy hogy előszeretettel jótékonykodna. Ezért is volt furcsa, amikor április vége felé bejelentették, hogy ugyan megvette az ország egyik legnagyobb híroldalát, arról önként lemondott, és a tulajdonjogokat egy alapítványnak adta át. Azt mondták, a lépésre azért volt szükség, hogy az Index független maradhasson. Vagyis, hogy Simicska saját magától megvédje saját tulajdonát. Csakhogy van itt egy másik, kevésbé vicces magyarázat is, mégpedig hogy az egész műveletet azért csináálták, ...

Börtönnel fenyegetőzik Gyurcsány pártja, mert az őket támogató Index a szétesés szélére került - a romló üzleti eredmények miatt

Itthon2020.06.23, 08:24

Óriási káosz alakult ki az elmúlt években végképp baloldali propagandaoldallá alakult Indexnél, miután a tavalyi rossz üzleti eredmények miatt - állítólag - felmerült a szerkesztőség működésének átszervezése. Ezt nem tudni, hogy igaz-e, hiszen mást írt a főszerkesztő (kiegészítve a nyilvánvalóan velük együtt mozgó többi baloldali újsággal), és mást az Indexet tulajdonló kuratórium elnöke. Mindenesetre, a korábban még Simicska Lajoshoz, még korábban Spéder Zoltánhoz is hűséges (előző Index-tulajdonosok...) Bodolai László kitette az igazgatóságból a főszerkesztőt, és homályosan arra utalt, hogy főszerkesztőként sincs biztonságban. Gyuurcsány ...

Belső háború tört ki az Indexben a régiek és az újak között

Itthon2020.06.23, 19:01

A baloldali pártokhoz hasonlóan a legnagyobb baloldali propagandalapban, az Indexben is kitört a belháború. A front két oldalán a régi és az új indexesek állnak. A belháború akkor tört ki, amikor az Indextől 2012-ben távozó egyik alapító, Gerényi Gábor az igazgatóságnak benyújtott egy tervet a hírek szerint durván veszteséges Index átszervezésére és racionalizálására. A terv - legalábbis a jelenlegi hírek szerint - gyorsan elbukott, ezután pedig azonnal megszólalt az Index 2011-ben megbukott és távozó főszerkesztője, Uj Péter. Érdekes az is, hogy az Index tulajdonosi kuratóriumának elnöke az a Bodolai László ügyvéd, aki szoros kapcssolatban ...

Bodolai László szerint a kirúgott főszerkesztő baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan robbantotta szét az Indexet

Itthon2020.07.25, 09:03

Nagyon súlyos dolgokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről, Dull Szabolcsról egy zárt internetes fórumon Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. Bodolai szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon vezették volna el a rendőrök, majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet. Bodolai szerint "a konkurencia röhög a markában" - ez utóbbit megerősíti, hogy a 24 főszerkesztője, Pető Péter egy pénteki vezércikkben már bejelentkezett az Index "hagyományainak" folytatására.

Elismerte az Index kirúgott főszerkesztője, hogy semmilyen politikai nyomás nem volt rajtuk

Itthon2020.07.28, 10:15

Semmilyen politikai nyomást nem tapasztalt - ismerte el az Index kirúgott főszerkesztője, akit Soros blogja, a 444 idéz. Ezzel bebizonyosodott, hogy valótlanok azok az állítások, hogy bárki is megsértette volna az Index függetlenségét. 

Bodolai László szerint nem minden Index újságíró gondolta komolyan a felmondást

Itthon2020.07.28, 10:21

Még mindig az Index három főszerkesztő-helyettese irányítja a lapot és a kuratóriumi elnök úgy látja, hogy többen nem gondolták komolyan a felmondást - ez derült ki Bodolai László ATV-nek adott interjújából. Úgy tűnik tehát, többen megpróbálják visszavonni a felmondásukat és visszaszivárogni az Indexbe.

Bodolai László: Juhász Péternek befolyása volt az Indexben

Itthon2020.07.30, 11:55

Nagy volt a befolyása Juhász Péternek, az Együtt korábbi elnökének az Index szerkesztőségére - erről Bodolai László, az Index igazgatósági elnöke beszélt a Media1-nek a Spirit FM-en, szemlézi a Hír TV. Bodolai azt mondta, nagy volt a felzúdulás a portálnál, amikor ügyvédként elvállalta Deutsch Tamás védelmét. Elmondása szerint a baloldali politikus nyomására a teljes stáb ellene fordult. Abnormálisan és rosszul működő, zárt közösségként jellemzi az Index szerkesztőségét a tulajdonosi alapítvány elnöke http://www.origo.hu/itthon/20200729-bodolai-laszlo-az-index-koruli-helyzetrol.html

Ismert baloldali újságíró, egykori indexes főszerkesztő-helyettes lesz az Index új főszerkesztő-helyettese

Itthon2020.07.30, 15:04

Ismét bebizonyosodott, hogy a régi és az új indexesek, a régi és az új baloldal harcárol van szó a portálnál, egy MSZP-DK-közeli régi indexes lesz a portál főszerkesztő-helyettese.

Előző
  • 1
  • 2
Következő