Bod Péter

címke rss

Demján a politikai szekértáborokat támadta

A politikai megegyezést sürgette a gazdaság érdekében Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke a szövetség találkozóján. A VOSZ által rendezett konferencián Bod Péter Ákos közgazdász professzor elmondta: enyhülni látszanak az ellentétek a két tábor között. A találkozót követő sajtótájékoztatón Dávid Ferenc, a VOSZ képviselője úgy vélekedett: nem tartja valószínűnek, hogy még az idén megállapodás születik a minimálbérről.

Nevet az álom-kormányon több jelölt

Itthon2006.09.26, 16:55

A Fideszhez közel álló intézet által összeállított szakértői kormány névsorát nevetségesnek tartja több, a listán szereplő politikus. Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke már hétfőn elhatárolódott attól, hogy miniszterelnöknek jelöljék. Bod Péter Ákos közgazdász szerint pedig az egész felvetés operettszerű, és akár honvédelmi miniszternek is jelölhették volna.

Volt jegybankvezérek vitáztak a forintról

Archívum2005.02.10, 16:46

Az euró 246-248 közötti forintárfolyama a korábbi jegybank-elnök Bod Péter Ákos szerint hosszabb távon is megfelelő. Elődje és egyben utódja, Surányi György szerint azonban a túlértékelt forint rombolja a magyar gazdaság helyzetét. A forint árfolyamáról a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezett fórumot csütörtökön, Budapesten.    

Előző
  • 1
Következő