BKV

címke rss

Túl sok pénzt kaptak a buszosok

Nagyvilág2015.11.09, 13:28

A tervezettnél 170 millió forinttal több bért fizettek ki novemberig a BKV buszüzemi igazgatóságán. Emiatt máshol kell majd meghúzni a nadrágszíjat.

Vesz is új buszokat a BKV, meg nem is

Itthon2015.11.04, 10:51

Nem állt ki egyértelműen sem a buszbérlés, sem pedig új buszok megvásárlása mellett a Fővárosi Közgyűlés. A vitát az okozta, hogy bérelni drágább, mint újakat venni, utóbbihoz viszont hitel kell. A közgyűlés felemás döntése szerint a 75 járműből 40-et bérelnek, 35-öt pedig hitelből vásárolnak meg.

A járatritkítást sem zárja ki Tarlós István

Itthon2015.10.30, 16:37

Pedagógiai célú járatritkítást helyezett kilátásba Tarlós István, ha nem sikerül megegyezni a kormánnyal a BKV finanszírozásáról. A főpolgármester azt mondta, nem ő fogja eldönteni, hol legyen a Göncz Árpádról elnevezett közterület, a római-parti mobilgáthoz viszont ragaszkodik.

Lángolt egy BKV-busz Budapesten

Itthon2015.10.30, 15:07

A kigyulladt busz roncsai és a mentésen dolgozók járművei a belváros irányába vezető két forgalmi sávból egyet foglalnak el a Kondorosi úti kereszteződés közelében. 

Hiába panaszkodnak, akkor is lesz mobilgát

Itthon2015.10.30, 13:33

A Göncz Árpád térről, a fonódó villamosról és a BKV helyzetéről is kérdeztük Tarlós Istvánt a pénteki Budapestinfón. A főpolgármester erélyesen kiállt a Római-partra tervezett mobilgát terve mellett, szerinte minden liberális panasz ellenére is megépítik a védművet.

Százmilliárdot kér a főváros

Itthon2015.10.28, 17:48

A BKV működési hiányának átmeneti átvállalásáról és egy 300 millió eurós európai hitelkeret megkötéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely határozott arról is, hogy közterületet neveznek el Göncz Árpád nemrég elhunyt államfőről.

Év végén megvehetik a 3-as metró pótlóbuszait

Gazdaság2015.10.28, 12:15

A Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy a BKV Zrt. elkezdje a 3-as metró pótlásához szükséges beszerzését. A 150 autóbusz megvételéhez a főváros összesen 13,7 milliárd forintos kölcsönt adhat.

Nedvesedik a Keleti pályaudvar

Itthon2015.10.26, 13:13

Két vizes vödörbe csöpög a víz a plafon réseiből a nemrég felújított Keleti pályaudvar Festetics utca felé vezető folyosóján. Kerestük a BKK-t, azt írták, hogy tudják, és vizsgálódnak.  

Kórházba került a lány, aki beleült egy villamos ülésébe rejtett tűbe

Life.hu2015.10.20, 15:33

Vért vettek tőle, és vizsgálják azt a 18 éves lányt, aki a múlt héten vasárnap beleült egy tűbe a 47-es vagy a 49-es villamoson.

Tömegközlekednél? Ma inkább gyalogolj - Korlátozott a forgalom Budapesten

Life.hu2015.10.11, 11:11

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani a fővárosban és módosul sok közösségi közlekedési járat menetrendje is a 30. Spar Budapest  Maraton  Fesztivál és a lánchídi kerékpáros felvonulás miatt.

A BKV fizetett a menekültek miatt

Gazdaság2015.10.09, 16:24

A BKV kifizette a szeptemberi pluszpénzt azoknak a munkatársainak, akik részt vettek a menekültek szállításában. Az Origo úgy tudja, napi mintegy 25 ezer forintot is kereshetett egy járművezető a rendkívüli feladattal.

Nyolcmilliárdos tenderről döntött a BKV

Itthon2015.10.05, 15:34

Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyik dízel, míg a másik elektromos buszok használatáról szól.

Köszöntjük Budapesten, nyomás lépcsőzni!

Itthon2015.10.02, 14:12

Pacalpörköltnél töményebb adagot kapnak a magyar valóságból a Kökire érkező turisták. Trükkös információs táblák és állomásnevek nehezítik a közlekedést, a lift és a mozgólépcső rossz, a belvárosba vezető ösvényt pedig szögesdrót szegélyezi.

Pénteken egy hosszú ügy végére tehet pontot a kormány

Itthon2015.10.01, 18:01

Nem fog leállni a BKV - mondta el az Origo kérdésére Lázár János a huszonötödik Kormányinfón. A menekültválságról is beszélt a miniszter, aki bejelentette, hogy közös határrendészeti rendszer felállítására készülnek a visegrádi négyek. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kormányinfón jelentette be, hogy beadta a lemondását.

Novemberig tart ki a pénz, aztán leállhat a BKV

Itthon2015.09.29, 13:29

Az állami adósságátvállalás kihúzta ugyan a gödörből a BKV-t, de a működésre csak novemberig elég a pénz. Azt még nem tudják, mitől gyulladnak ki sorra a buszok, de legalább a 3-as metró már sínen van: a járműveket felújító oroszok tavaszra ígérik a prototípust, és a metróvonal rekonstrukciójának egy része is elkészülhet a 2017-es vizes vb-re. Jöhetnek az elektromos buszok, a HÉV-ek és a kisföldalatti viszont lassan tönkremegy. Interjú Bolla Tibor BKV-vezérigazgatóval.

Csak a magasugrók bliccelhetnek majd a metrón

Itthon2015.09.28, 13:32

A legkiválóbb atléták tudnak majd csak bliccelni Budapesten a metrókban, ahol 2017-től 180 centi magas beengedőkaput kellene átugraniuk az ingyenes utazáshoz. A buszokon, villamosokon és a trolikon új érvényesítőkészülékek lesznek a bankkártyaszerű bérletek és az okosjegyek kezelésére. Az árbevétel évi 15 százalékkal nőhet.

A strand mellé temetőt is ad a főváros a BKV megmentéséért

Itthon2015.09.28, 12:33

A Dagály fürdő területe mellett az 5,5 hektáros Fiumei úti temetőt és több, nagy értékű ingatlant is átad a főváros az államnak, cserébe a BKV idei költségvetéséből hiányzó, mintegy 15 milliárd forint biztosításáért. A Dagálynál a főváros most elkerülné, hogy mintegy 3 milliárd forintnyi adót és illetéket kelljen fizetnie az "ajándék" után.

Emberkísérlet BKV-buszokkal

Itthon2015.09.20, 08:58

Miközben a hatóságok a Horvátország felől érkező menekülteket szállították keresztül az országon, egy Guinness-rekord-kísérlet, valamint egy százmillió forintos nagyságrendű emberkísérlet is zajlott a háttérben. Ennek révén most már bizonyíték van rá, hogy a menekült nem ember, mert sokkal tovább bírja. Hogy mit? Mindjárt kiderül.

Mindenkinek fájni fog, de a BKV-nak működnie kell

Itthon2015.09.18, 16:48

Nem örömteli dolog – ismerte el Tarlós István –, de a főváros megint "pénzért rohangál" a kormányhoz, mert a kerületi, a fővárosi és az állami források együtt sem elegendőek a közösségi közlekedés finanszírozására. Megvághatják az utazási kedvezményeket is. Az állam vagy fizesse ki az agglomerációs közlekedés költségét a BKV-nak, vagy vegye vissza ezt a feladatot – mondta Tarlós.

Teljesen kiégett a BKV egyik busza: A sofőrt kórházba szállították

Life.hu2015.09.14, 07:22

Kigyulladt és teljesen kiégett a BKV egyik, 21A-s járata. A busz vezetőjét füstmérgezéssel vitték kórházba. 

Kiégett egy BKV busz, füstmérgezést kapott a sofőr

Itthon2015.09.13, 18:09

Kigyulladt és teljesen kiégett a BKV egyik, 21A-s járata. A busz vezetőjét füstmérgezéssel vitték kórházba. 

Törvényes volt a metrós járműtender

Itthon2015.09.11, 15:48

Törvényes volt a 3-as metró járműveinek felújítására kiírt tender a BKV szerint. A közlekedési cég közölte: ezt igazolja a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata is, mellyel elutasították a versenyből kizárt észt pályázó panaszát.

Győzd le a szeptemberi dugót!

Itthon2015.09.02, 07:09

Hét óra negyvenkét perc. Négy elszánt újságíró halált megvető bátorsággal áll a Molnár utca végében, készen arra, hogy az út- és villamosépítésekkel dacolva a reggeli csúcsban eljusson a pesti Belvárosból az óbudai irodaparkig. Mégpedig kerékpárral, autóval és tömegközlekedéssel.

Háromszáz új, csuklós buszra írt ki tendert a BKV

Itthon2015.08.28, 15:17

Új, klímás, alacsonypadlós dízelbuszokat vesznek két közbeszerzésben. Egy részüket maga a BKV szereli össze. Jövőre már találkozhatunk velük az utcákon.

Tavaszra elkészül a felújított 3-as metró prototípusa

Itthon2015.08.26, 08:50

Jövő áprilisig kell leszállítania az orosz Metrovagonmasnak a felújított szerelvények prototípusát, három év múlva megújul a 3-as metró összes szerelvénye. A BKK a műszaki leírásban részletesen megfogalmazta, hogy mit vár a cégtől, és akár másfél milliárd forintnyi kötbért is kérhet az oroszoktól, ha nem teljesítik a határidőket.

Ez most nem jött össze a BKV-sofőröknek

Itthon2015.08.24, 10:37

Két csuklós busz akadt össze Budapesten a IV. kerületben hétfőn délelőtt. Túl szűk volt nekik az utca. 

Felfordulás Budapesten: készüljön a közlekedési változásokra!

Itthon2015.08.20, 07:03

Augusztus 20-án nemcsak az ünnepi rendezvények miatt kell forgalomkorlátozásra és változó menetrendre készülni: ma rendezik az Ironman Budapest triatlonversenyt is. A forgalmi változások érintik a Kossuth teret, a budai Vár területét és környékét is, este lezárásokra kell készülni a bazilikánál, a belvárosban és több hídon. Érdemes figyelni a parkolást tiltó táblákat és nyitvatartási időt is!

A díszkörön törte össze a BKV vadonatúj troliját

Gazdaság2015.08.18, 15:48

Az ünnepélyes tesztkörön oszlopnak tolatott a BKV legújabb, még át sem vett Solaris T18-as trolijával a cég egyik alkalmazottja. Az eset a közlekedési társaság teljes vezérkarának szeme előtt játszódott le. A kár hárommillió forint, amit az eladónak kell állni. 

Egymilliárd forintot hajtottak be a bliccelőkön

Itthon2015.08.10, 21:19

Jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban. Szerintük ez a jobb szolgáltatásnak és a szigorúbb ellenőrzéseknek köszönhető. Tavaly a pótdíjbevételek is egymilliárd forint felett voltak.

Egy cég befizetne a BKV-ba, csak hogy működhessen

Gazdaság2015.08.10, 07:30

Néhány napja az eddigieknél is kérdésesebb az Uber működése idehaza. Ahhoz, hogy valaki a saját kocsijával kimehessen az utcára utasokat szállítani, két vizsgát is le kell tennie, és a kocsiját is le kell vizsgáztatnia személyszállításra. Az Uber szerint a szabályozás életszerűtlen. Bíznak a kormányban, hogy nem akarja kinyírni őket teljesen. Az egyezségért szinte bármire hajlandóak, akár az adóhatóságnak is betekintést adnának a fuvarok adataiba. Az Uber hazai működéséért felelős vezetővel, Fekete Zoltánnal beszélgettünk.

Egyre többen kaszinóznak, de igazán nagyot a Merci szakított

Gazdaság2015.08.09, 15:06

A Mercedes a teljes profitját kivitte az országból, de az ipar szárnyal, épp az autógyártás miatt. A felcsúti polgármester cége a fővárosban csatornázhat, míg a Swietelsky Felcsútra építhet kisvasutat. A héten kiderült az is, hogy egyre többen kaszinóznak, és többet költhetünk az olimpiai pályázatra. Az Uber kicselezné a kormányt. A Közgép a bíróságra, a Tippmix a világhálóra megy. Ez történt a héten a gazdaságban.

Elgőzölt egy újabb busz, a BKV ellenőrzi az egész típust

Gazdaság2015.08.06, 15:40

Kilyukadt a kompresszor utáni vízcső a BKV egyik Ikarus 260-as buszán a Gyöngyösi utcai megállónál. A közlekedési vállalat az eset után a teljes típust soron kívül átvizsgálja.

Megújul a 3-as metró: hamarosan aláírják a szerződést

Life.hu2015.08.06, 10:57

Néhány héttel a tervezett dátum után a BKV hamarosan megkötheti szerződését az orosz Metrowagonmas céggel Budapest egyik legforgalmasabb metróvonalának felújítására.

Bliccelni könnyebb, gyalogolni nehezebb a Széll Kálmán téren

Gazdaság2015.08.01, 14:41

Kevesebb közteres dolgozik a BKV-ellenőrökkel, mint korábban, még jobban széttúrják a Széll Kálmán teret, megérkezett Budapestre az első világrekorder CAF villamos, utasrekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér. A NAV 18 pénzügyőrét hallgatták ki, a gyanú szerint cigarettacsempészetben vettek részt. A kormány elköltötte majd' az egész költségvetési tartalékot, 7 százalék alá esett a munkanélküliség, Magyarországon van a legtöbb teher a minimálbéren az OECD-ben. Az IMF nem ad újabb hitelt Görögországnak, az ügyészség a volt pénzügyminiszter mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Szakszervezet: Az új buszok veszélyesek a sofőrökre

Itthon2015.07.29, 09:33

Leköpik, szidalmazzák és akár menet közben is egyre többször ütik meg a BKV-s sofőröket az agresszív utasok az egyik szakszervezet szerint. Az új buszokon ráadásul nyitottak a vezetőfülkék, semmi sem védi a sofőröket.

Könnyebb lesz bliccelni a BKV-n

Gazdaság2015.07.28, 14:41

Újraszabályozza a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság azt, hogy pontosan hogyan kell az ellenőröknek és a köztereseknek lefolytatniuk az ellenőrzéseket. A szabályozás azt is pontosan meghatározza, hogy az ellenőrök milyen öltözéket nem vehetnek fel, hogyan kell, és hogyan nem szabad viselkedniük.

Hetven új busz jön Budapestre

Itthon2015.07.27, 18:10

Megvannak a tavaly meghirdetett busz-tender nyertesei. A Volvo ezúttal nem kellett a BKV-nak, helyette Mercedes-ek és magyar gyártású Modulok jönnek. Összesen 70 új busz áll forgalomba jövő év elején.

Többe kerül, de mégsem drágul a 4-es metró

Itthon2015.07.27, 11:56

A tavaly március végén átadott budapesti 4-es metró költsége az eredeti tervekhez képest mintegy háromszorosára nőtt, de a 452 milliárd forintos keretösszegbe még belefér, hogy az átadás után több mint egy évvel is még pluszköltségek merülnek fel.

Orbán beszédére érdemes lesz odafigyelni Varga Mihály szerint

Nagyvilág2015.07.23, 15:09

Varga Mihály indokolatlannak érzi azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint a kormány nem támogatja eléggé a fővárosi tömegközlekedést. Az Origónak adott tusnádfürdői interjúban a nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők.

A Tarlós–Lázár háború ütközetei videón

Itthon2015.07.21, 12:31

Évek óta dúl a Lázár–Tarlós-háború, az Origo ennek legemlékezetesebb állomásait gyűjtötte össze egy animációs kisfilmben.

BKV: Nem gazdaságtalan a metrók felújítása

Itthon2015.07.17, 19:50

A BKV elnök-vezérigazgatója szerint még nem gazdaságtalan a régi metrószerelvények felújítása, bár az optimális megoldás az lenne, ha új szerelvényeket tudnának venni.

Pénz nélkül venne elektromos buszt a BKV

Itthon2015.07.16, 17:27

A belvárosba, a Margitszigetre és a budai hegyvidékre szánja a BKV azokat az alacsony padlós elektromos buszokat, amelyek beszerzésére most tendert írt ki. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint 20 midibuszt vásárolna a cég a hozzájuk tartozó töltőoszlopokkal. A tender nagy esélyese a magyar mérnökök által tervezett Evopro Modulo Electric modell.

Lázár szerint Tarlós a saját teljesítményéről akarja elterelni a figyelmet

Itthon2015.07.09, 09:11

Azért támadhatják a személyeskedő bírálók a Fideszt és a kormányt, hogy politikai hasznot hajtsanak maguknak – mondta az Origónak Lázár János, akit előzőleg a főpolgármester élesen bírált, és Mary Poppinshoz hasonlított. Úgy tűnik, teljesen elmérgesedett a háború a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István között.

A budapesti tömegközlekedés még nem állt helyre a vihar után

Itthon2015.07.09, 06:39

A tegnapi vihar jelentős károkat okozott a közösségi közlekedés infrastruktúrájában. Csütörtök kora reggel is számos felszíni járat nem, vagy csak módosítva közlekedik, továbbá a pótlóbuszok a menetrendhez képest ritkábban indulnak. A Budapesti Közlekedési Központ a felszíni járatok helyett a metróvonalak igénybevételét ajánlja.

Az oroszok már a metróban vannak

Itthon2015.07.08, 15:35

Az orosz Metrowagonmash újíthatja fel a budapesti 3-as metró járműparkját mintegy 66 milliárd forintért. Ez több, mint amennyi hitel felvételét engedélyezte e célra a fővárosnak az állam, így a fővárosnak még 9-10 milliárdot kell előteremtenie. A felújítás után a 37 metrószerelvény további 25 évig használható.

Tarlós szerint Lázár János nem is ért a BKV-hoz

Itthon2015.07.08, 12:57

Még barátok is lehetnek Lázár Jánossal, bár Tarlós István most azt gondolja róla, olyan, mint Mary Poppins, és beleszól a BKV ügyeibe, miközben nem ért hozzá, ráadásul azokat Orbán Viktorral a főpolgármester már megoldotta. Tarlós nem tesz úgy, mintha érdekelné Alföldi Róbert, óvatosan optimista az olimpiarendezés ügyében, más tudja, hogy ő mit gondol a Liget projektről, a vérnyomása pedig 116/68.

Hűsítő 32 fok a Combinón

Itthon2015.07.07, 18:40

A BKV autóbuszainak mindössze 38 százaléka légkondicionált, a villamosok közül pedig csak a Combinókon van ilyen berendezés. Egy digitális hőmérővel felszerelkezve vetettük bele magunkat a hétfő délutáni budapesti csúcsforgalomba, hogy kiderítsük, hány fok van a járműveken. Hűsítő 32 fok a körúti villamoson, pokol a Szentendrei HÉV-en.

Ezzel kihúzta a gyufát a kormány Tarlósnál

Itthon2015.07.01, 16:21

Hiába próbált nyomást gyakorolni a főpolgármester, hiába tárgyalt hónapokon át a kormánnyal a főváros, sőt hiába vállalja át az állam a BKV adósságát, az néhány év alatt újratermelődhet: az állam egyre kevesebb működési támogatást ad a cégnek a következő években. Ezt most írásba is adták: a kormányhatározat miatt kiújulhat a Lázár-Tarlós háború.