BKV

címke rss

Ünnepi menetrend szerint közlekednek a buszok és a vonatok

Itthon2010.12.24, 08:30

Rendkívüli menetrend szerint közlekednek pénteken a MÁV, a Volán és a BKV járatai. Péntek délelőtt még nagy forgalom várható a bevásárlóközpontok környékén. Az utolsó távolsági buszok a fővárosból szenteste napján délután 4 és 5 óra között indulnak el, a BKV utolsó nappali járatai is 16 óra körül. Szombaton és vasárnap is módosul a menetrend.

Ingyen BKV, büntetés nélküli gyorshajtók - 2010 közlekedési bakijai

Auto2010.12.27, 23:07

Sztrájk közben buszsávon vitázó rendőrség és kormánybiztos, megvalósítatlanul maradt új KRESZ-rendelkezés, kilyukadó autópálya, ingyen BKV-ígéret, lecserélt parkolós cég - összeszedtük az év közlekedéssel kapcsolatos bakijait. Cikkünkben szerepelnek még autópálya-matrica nélkül maradt sofőrök, kerék nélküli buszok és büntetésüket megúszó száguldozók.

Vizsgálatot sürget a VEKE a metrókocsiügyben

Itthon2010.12.23, 10:59

Alapos vizsgálatot tart indokoltnak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) az Alstom-metrókocsik ügyében. Az egyesület szerint a hatóságoknak a BKV és az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) volt vezetőit is meg kellene hallgatniuk.

Újra jár a 3-as metró a Deák tér és a Lehel tér között

Itthon2010.12.23, 20:55

Ismét teljes vonalon jár a 3-as metró. Este a Nyugati pályaudvarnál füstöt észleltek, ezért egy időre leállt a forgalom.

Fellebbez, és új tenderen gondolkozik a metrókocsiügyben a főváros

Itthon2010.12.22, 12:16

Továbbra is tárgyal a főváros az új metrókocsikat építő Alstommal, de új metrókocsitenderen is gondolkoznak - jelentette be Tarlós István főpolgármester szerdán. Tarlós szerint a főváros fellebbez a nanterre-i bíróság keddi határozata ellen, amely kedden kimondta, hogy az Alstomnak nem kell visszafizetnie azt a 37 milliárd forintot, amelyet a határidőre el nem készült metrókocsikért kapott előlegként a BKV-tól.

Elbukta a metrókocsis pert a BKV

Itthon2010.12.21, 19:36

A metrókocsikat gyártó Alstom cég közölte, hogy a javára döntött egy francia bíróság a BKV-val folytatott vitában. A döntés értelmében a BKV nem kaphatja meg a metrókocsi-szerződés felmondása miatt a bankgaranciákat, amivel a közlekedési vállalat 37 milliárd forintot bukott. A BKV-nál közölték, később reagálnak a döntésre.

Sűríti járatait a BKV karácsony előtt

Itthon2010.12.15, 15:32

Gyakrabban jár több BKV-járat a fővárosban karácsony előtt, a BKV az ünnepi bevásárlás hajrájában nagyobb buszokat állít forgalomba, az ünnepek alatt pedig változik a menetrend.

Kezdődik a BKV-Alstom-per a francia bíróságon

Itthon2010.12.09, 09:23

Az Alstom és a BKV közötti per tárgyalására Nanterre-be utazott Kocsis István, a BKV vezérigazgatója és Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetője. A 2-es és a 4-es metróvonalra szánt szerelvényeket gyártó francia cég megtámadta a vele kötött szerződés felmondását, és a döntésig a BKV biztosan nem tud hozzájutni 37 milliárd forintjához.

Százmilliós végkielégítése ellenére visszafoglalkoztattak egy BKV-s dolgozót

Itthon2010.12.03, 19:59

Közel százmilliós végkielégítése után is a BKV egyik cégénél dolgozik a BKV egyik volt munkaügyi főosztályvezetője, aki közvetlen munkatársa volt a szintén közel százmillió forintos végkielégítése után visszafoglalkoztatott Sz.-né Sz. Eleonórának.

Megérkezett a BKV milliárdos kormánytámogatása

Itthon2010.12.03, 11:39

Megkapta a BKV azt a 7,5 milliárd forintot, amelyről három héttel ezelőtt döntött a kabinet. Tarlós István főpolgármester szerdán érthetetlennek nevezte a kését, amely miatt bírálta a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

Átutalták a 7,5 milliárd forintos támogatást a BKV-nak

Itthon2010.12.02, 13:06

Átutalták a BKV-nek a 7,5 milliárd forintos állami támogatást, a pénz pénteken érkezik meg a közlekedési vállalat számlájára. Tarlós István főpolgármester szerdán kifogásolta, hogy a támogatásról szóló döntés már több mint két hete megszületett, mégsem utalták még át az összeget.

Három hét után ítélte oda a BKV-nak megígért támogatást a kormány

Itthon2010.12.01, 11:32

A kormány döntése után három héttel, szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a határozat, amely megadja azt a 12,5 milliárd forintos támogatást a BKV-nak, amellyel elkerülhető, hogy a társaság csődbe menjen. Tarlós István szerda reggel már a tévében panaszkodott a késlekedés miatt.

Sikkasztás gyanújával vettek őrizetbe egy BKV-st

Itthon2010.11.30, 20:03

Hamis számlaszám segítségével jogosulatlanul vett fel BKV-tól utalt pénzeket a közlekedési vállalat egyik dolgozója. A BRFK nyomozói Szegeden vették őrizetbe a férfit.

Akadozik a közlekedés Budapesten a hó miatt

Itthon2010.11.28, 21:37

Járatkimaradásokra és késésekre lehet számítani a havazás miatt Budapest hegyvidéki járatain a BKV szerint.

Hír Tv: Vitézy ismerőseit és újságíró-kapcsolatait is figyelték

Itthon2010.11.27, 11:50

Adatokat gyűjtöttek Vitézy Dávidról, a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjéről 2007 őszétől a Hír Tv információi szerint. A csatorna riportja szerint Vitézy telefonos híváslistáját és közlekedési szokásait figyelték, de adatokat gyűjtöttek a családtagjairól és azokról az emberekről is, akikkel telefonált.

Kiengedték az előzetesből Hagyó Miklós egyik munkatársát

Itthon2010.11.24, 17:15

A bíróság megszüntette L. Ottó, Hagyó Miklós korábbi munkatársának előzetes letartóztatását, és elrendelte a házi őrizetét. Az ügyészség fellebbezett, a vádhatóság fenntartaná a BKV-ügyben gyanúsított férfi letartóztatását.

Az Orangeways nyerte a BKV midibusztenderét

Gazdaság2010.11.19, 13:10

Nyolc budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatását végzi majd a cég, a következő tíz hónap alatt fokozatosan negyven korszerű buszt állítanak forgalomba, derül ki az Orangeways pénteki közleményéből.

Dugót is okozott délelőtt Pesten a Margit híd megnyitása

Itthon2010.11.16, 14:35

Kedd délelőtt már sok autós kipróbálta a hétfő este megnyitott Margit hidat, ezért torlódás is kialakult a híd pesti oldalán, a Szent István körúton - közölte a Fővinform. A körúton a közlekedési lámpákat is át kellett programozni a délelőtti dugó miatt. A híd megnyitása miatt reggel még nem lett jelentősen könnyebb a közlekedés Budapesten, de a taxisofősök így is örülnek, mert szerintük a Belváros jobban járható.

Újabb három gyanúsítottja van a BKV-ügynek

Itthon2010.11.13, 09:30

Tovább bővült a BKV-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a főügyészség három olyan cégvezetőt is eljárás alá vont, akik a nyomozók szerint felesleges szerződéseket kötöttek a közlekedési céggel. A BKV közben kárigényt jelentett be, ez lehetővé teszi, hogy olyan vagyontárgyakat is zároljanak, amelyek már nincsenek Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes nevén.

Francia bíróságon fagyasztotta be az Alstom a BKV milliárdjait

Itthon2010.11.12, 19:39

Francia bíróság intézkedésével akadályozta meg az Alstom, hogy a BKV megkapja a metrókocsi-szerződés felmondása miatt garanciaként járó kártérítést, valamint a kocsikért eddig kifizetett előleget. A BKV azután hívta le a 36 milliárd forintot, hogy a francia cégtől rendelt metrókocsik nem kaptak típusengedélyt, és így nem közlekedhetnek Budapesten. Az Alstom közölte, hogy szerinte jogtalan a követelés: az ügyet decemberben tárgyalják Franciaországban, addig a milliárdok biztos nem érkeznek meg Budapestre.

Mindenki mindenkit meglepett a BKV-s vizsgálattal

Itthon2010.11.12, 14:10

Tarlós István főpolgármester szerint a BKV egyes engedélyeit felfüggesztő döntés különös, egy BKV-s forrás szerint pedig az a furcsa, hogy Tarlós emiatt pénteken felvetette Kocsis István BKV-vezérigazgató távozásának lehetőségét. Az [origo] információi szerint a Kocsis és Tarlós közötti súrlódást egy félreértett közlemény okozta, a vita nem Kocsis eltávolítását készíti elő. A BKV azt vizsgálja, teljesítettek-e minden előírást az elmúlt években.

Megkapja a BKV a kormánytól a 12,5 milliárdos támogatást

Itthon2010.11.11, 13:00

A kormány szerdai ülésén összesen 12,5 milliárd forintos támogatást és hitelgaranciát ítélt meg a BKV-nak, hogy a cég elkerülje a csődöt. A támogatást még a Bajnai-kormány ígérte oda Demszky Gábornak.

Tarlós vizsgálatot indított egy Kocsistól kapott sms miatt

Itthon2010.11.11, 11:07

Sms-ben tájékoztatta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója Tarlós István főpolgármestert arról, hogy a cég rossz pénzügyi helyzete miatt a BKV csak ideiglenes vasúti működési engedélyt kapott. Tarlós vizsgálatot indított az sms miatt, de csak pénteken mondja meg, hogy miért.

Felfüggesztették a BKV működési engedélyét

Itthon2010.11.09, 21:00

A cég rossz pénzügyi helyzete miatt felfüggesztette hat hónapra a BKV több működési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A BKV azért csak ideiglenes működési engedélyt kapott, mert a közlekedési hatóság szerint nem elég stabil a pénzügyi helyzete. Ettől az érintett szolgáltatások ugyanúgy működhetnek tovább, mert ezek a hatóság szerint is biztonságosan működnek, sőt, a cég üzleti jóhírnevét is rendben találták.

57 literes átlagfogyasztás a szmogriadó alatt

Auto2010.11.06, 21:35

Környezetszennyező autók tízezreit tilthatják ki Budapestről a szmogriadó alatt, miközben - érthető módon - a BKV, a mentők és a tűzoltók járművei behajthatnak a városba. Kíváncsiak voltunk a BKV-buszok, mentő- és tűzoltóautók fogyasztására és károsanyag-kibocsátására.

Csak a Fidesz környékéről nem válogattak cégvezetőket Tarlósék

Itthon2010.11.02, 13:04

Fideszhez kötődő emberek nincsenek, akad viszont korábbi szocialista kémelhárító, MDF-es politikus és tapasztalt menedzser is a fővárosi önkormányzati cégek új vezetői között. A Hagyó-örökséggel szakítani kívánó Tarlós István főpolgármester által kezdeményezett új vállalati rendszerben előléptettek olyan vezetőket is, akik már az előző ciklusban is a cégeknél dolgoztak. Egyikükről a meggyanúsított főnöke vallotta azt, hogy Hagyó Miklós embere volt.

Ötvenéves a magyar csuklós busz

Auto2010.11.02, 14:10

1960. november 2-án indult el az első magyar csuklós busz próbaüzeme. A Fővárosi Autóbuszüzem mérnökei tervezték azt a csuklós Ikarus 60-ast, amely november 7-e tiszteletére az 1-es vonalon állt forgalomba. Ezzel új korszak kezdődött Budapest tömegközlekedésében és a hazai buszgyártás történetében.

Rendkívüli BKV-járatok a fővárosi temetőknél

Itthon2010.11.01, 11:09

Hétfőn, Mindenszentek napján hosszabb nyitva tartással várják a látogatókat a fővárosi temetők. A BKV rendkívüli járatokkal és egyes járatok sűrítésével segíti a közlekedést a temetők környékén. Hétfőn a fővárosban fokozott ellenőrzésekre, forgalomkorlátozásra kell számítani.

"K, mint kém" - kábeltolvaj-vadászat a BKV kémvillamosán

Itthon2010.10.31, 15:39

Részegek, hajláktalanok és prostituáltak között, kihalt utcákon csörtetnek magányos őrszemként a kábeltolvajokra vadászó budapesti kémvillamosok, amelyek százmilliós károktól próbálják megóvni a BKV-t. Bár az ormótlan és hangos villamosok nem a legtökéletesebb settenkedők, a kábeleket féltő BKV egyelőre kénytelen beérni velük. Az éjjeli műszakban járőröző vezetők kifejezetten élvezik a kémkedés nyugalmát, és bár tolvajokat csak elvétve találnak, az éjszaka arcai nem hagyják őket unatkozni. Az [origo] elkísért egy kémvillamost a pesti éjszakában.

A metrósínek közé esett egy ember hajnalban a Nyugati térnél

Itthon2010.10.30, 10:24

A metróközlekedés reggel hat órától zavartalanul üzemel.

Hétmilliárdért vesz utastájékoztató rendszert a BKV

Archívum2010.10.28, 18:33

Két év múlva kell elkészülnie a fővárosban a Synergon által szállítandó utastájékoztató és forgalomirányító rendszernek. A BKV nettó hétmilliárd forintot fizet érte.

Egy nap alatt átalakította a főváros működését Tarlós

Itthon2010.10.27, 17:49

Teljesen átalakította a főváros üzemeltetést első rendes ülésén a főváros közgyűlése, és Tarlós István főpolgármester ígéretéhez híven a BKV-vezér Kocsis Istvánon kívül leváltották az összes fővárosi cég vezetőjét is.

Kiszervezik a BKV-t Kocsis István alól

Itthon2010.10.27, 18:01

Lehetséges, hogy egy 25 éves friss diplomás fog dirigálni az ország egyik legbefolyásosabb menedzserének, Kocsis Istvánnak? Könnyen előfordulhat, a budapesti tömegközlekedési rendszer átalakítása ugyanis az [origo] információi szerint abba az irányba halad, hogy a fiatal Vitézy Dávid vezetésével felálló új szervezet alá kerül a Kocsis vezette BKV. A céget belülről ismerők úgy gondolják, nehezen elképzelhető, hogy Kocsis elfogadná ezt a helyzetet.

Feltúrja a Hagyó-örökséget Tarlós

Itthon2010.10.25, 17:42

Két mamutcég fogja össze a jövőben a budapesti önkormányzati vállalkozások működését, ha a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadja Tarlós István javaslatait, aki már egy sor cégvezető kirúgását is bejelentette. Milyen lesz az új céges berendezkedés, és miért kell menniük az eddigi vállalatvezetőknek?

A BKV sötét titkaiba is belelátott Tarlós kiszemeltje

Itthon2010.10.27, 17:57

Mindössze 25 éves, mégis több köze van Budapest közlekedési rendszeréhez, mint a fővárosiak legtöbbjének. Saját rossz tapasztalatai miatt kezdeményezte egyesületével az éjszakai közlekedés átalakítását, belelátott a BKV néhány sötét ügyébe és bár egyre közelebb került a fideszes támogatással főpolgármesterré választott Tarlós Istvánhoz, 2006-ban még Tarlós politikai ellenfelei is segítették előrejutását. Kicsoda Vitézy Dávid, ki lesz a budapesti közlekedés ura?

MN: Tarlós az IMF-fel tárgyal Budapest jövőjéről

Itthon2010.10.22, 06:43

Az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel tárgyal Tarlós István főpolgármester Budapest és a BKV finanszírozhatóságáról - írja pénteki számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, Tarlós és Orbán Viktor felfüggesztette a BKV és a 4-es metró jövőjéről szóló tárgyalásokat.

Milliárdokkal segíti ki a BKV-t a kormány

Itthon2010.10.22, 16:03

Összesen 12,5 milliárd forinttal segíti ki a kormány a BKV-t, illetve költségvetési felügyelőt küld a 4-es metró beruházáshoz. Orbán Viktor és Tarlós István megbeszélései folytatódnak, valószínű, hogy több céggé választják szét a BKV-t.

Az Alstom szerint a BKV nem bonthat vele szerződést

Itthon2010.10.21, 15:08

A 2-es metró vonalára szánt új kocsikat gyártó francia Alstom szerint a BKV nem mondhatja fel a vele kötött szerződést. A BKV a főváros utasítására szerdán szakított a céggel, miután annak már biztosan nem sikerül beszereznie a szükséges engedélyt a szerelvényekre, így azok nem futhatnak magyar metróvonalon.

Vasárnaptól két héten át nem járnak villamosok a Margit hídon

Auto2010.10.21, 12:13

Vágányátkötési munkák miatt vasárnaptól két héten át nem járnak villamosok a Margit hídon, helyettük a híd déli oldalán pótlóbuszok közlekednek.

Felmondta a BKV az Alstom metrókocsik szerződését

Itthon2010.10.20, 13:10

Hivatalosan is felmondta a BKV az új metrókocsikra a francia Altommal kötött szerződést, miután azok nem kapták meg a hatóságtól a típusengedélyt. A BKV lehívja a szerződésben biztosított nakgaranciákat, illetve kötbért és kártérítést követel.

Nem Orbán ötlete a vonat és a busz keresztezése

Auto2014.03.11, 16:19

Nem újdonság az Orbán-kormány második akciótervében szereplő közúti-vasúti keresztezés. A múlt század elején ugyan még nem a MÁV és a Volán összevonásában gondolkodtak, a sínautókat viszont tömegközlekedési és szervizcélokra is használták. Közös tulajdonságuk, hogy belső égésű motor hajtja őket és képtelenek defektet kapni. Összegyűjtöttünk néhány különlegességet az elmúlt nyolcvan évből.

Tarlós helyettese szerint felbontják a metrókocsik szerződését

Itthon2010.10.19, 10:45

György István főpolgármester-helyettes szerint nincs más út, fel kell bontani az Alstommal a metrókocsik gyártására kötött szerződét, miután azok nem kapták meg a hatósági engedélyt. Az új pályázat azzal a veszéllyel járhat, hogy nem lehet majd uniós támogatásból fizetni a 4-es metró szerelvényeit. György szerint más gond is, van: az Európai Bizottság újabb milliárdokat vonhat el a metrótól.

Vizsgálódik a BKV a nyitott ajtóval száguldó metrókocsi miatt

Itthon2010.10.18, 19:15

Vizsgálatot indított a BKV vezérigazgatója, miután pénteken nyitott ajtókkal tett meg Budapesten a 3-as metró egyik kocsija egy megállót a Ferenc körút és a Klinikák között. A közlekedési vállalat szerint az eddigi információk alapján a metróvezető nem hibázott, egy kijelző ugyanis azt mutatta, hogy az ajtó zárva van.

Nyitott ajtóval száguldott a 3-as metró - videó

Itthon2010.10.18, 12:31

Nyitott ajtókkal száguldott a 3-as metró egyik szerelvénye pénteken a Ferenc körút és a Klinikák között - közölte a BKV-figyelő blog. A BKV-figyelő szerint a videót egy utas készítette, aki azt írta, hogy a szerelvény még zárt ajtókkal érkezett a Ferenc körúti állomásra, azonban onnan már úgy indult el, hogy az utolsó kocsi ajtaja nyitva voltak. A blog szerint a vezetőt szinte azonnal értesítették a hibáról, azonban ő csak a Klinikák előtt kérdezte meg, hogy pontosan mi is a probléma. A vonat a Klinikákról utasok nélkül ment tovább.

Házi őrizetben marad a BKV korábbi jogi igazgatója

Itthon2010.10.18, 10:25

Meghosszabbította a bíróság Sz. Györgynek, a BKV korábbi jogi igazgatójának házi őrizetét. A férfit tavaly decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban tetten érte vesztegetés közben.

Nyolcszázmilliárdos adósságot nyög a BKV egy belső tanulmány szerint

Itthon2010.10.15, 18:12

Összesen 800 milliárd forintnyi adóssága van a BKV-nak - derül ki a cégvezetés által a főpolgármester számára készített összesítésből. A dokumentum szerint a cég eszközparkjának megújítása 2000 milliárd forintba kerülne.

Gázolt a villamos a Móricz Zsigmond körtérnél

Itthon2010.10.06, 18:18

Lábsérülést szenvedett az a gyalogos, akit a 61-es villamos gázolt el a Móricz Zsigmond körtérnél.

Tízmilliós kárt okoztak a kábeltolvajok két HÉV-vonalon

Itthon2010.10.06, 13:18

Két HÉV-vonalon is kábeltolvajok rongálták meg a vezetékeket keddről szerdára virradó éjszaka- közölte a BKV. A csepeli HÉV a rongálás miatt egyáltalán nem közlekedik, az okozott kár több tízmillió forint.

Két gyerek is megsérült egy buszbalesetben

Itthon2010.10.06, 10:13

Négy ember köztük két gyerek megsérült, amikor egy BKV-busz teherautóval ütközött szerda reggel a fővárosi XVIII. kerületben.

Két hétvégén nem járnak a BKV-járatok a Margit hídon

Itthon2010.10.06, 18:25

Két hétvégén nem közlekedhetnek BKV-járatok a Margit hídon, mert a felújítás alatt álló híd szerkezetét hegesztik.

Villamos gázolt el egy embert Budapesten

Itthon2010.10.01, 19:56

A 28-as villamos elgázolt egy embert a budapesti Új köztemető közelében.

Magyar fejlesztésű trolibuszt tesztel a BKV

Auto2010.09.27, 12:02

A Szegedi Közlekedési Kft. által fejlesztett trolibuszt tesztel vasárnapig a BKV a 80-as és a 80A vonalon, az utasok a tesztjárművet ingyenesen használhatják.

Sörszállítóval ütközött egy BKV-busz

Itthon2010.09.25, 19:05

Egy sört szállító teherautó összeütközött egy BKV-busszal a XV. kerületben.

Egy tóban igazolt vissza 15 milliót Hagyó a korábbi BKV-vezér szerint

Itthon2010.09.20, 09:09

További részleteket közölt Balogh Zsolt egykori BKV-vezér az állítása szerint Hagyó Miklósnak átadott tízmilliókról a kettejük szembesítésén - írja a Magyar Nemzet rendőrségi dokumentumra hivatkozva. Balogh szerint évi 15 milliót kellett átadnia Hagyónak, aki azzal indokolta ezt, hogy másképp nem tudja megoldani egyes munkatársainak fizetését.

Házi őrizetbe került a BKV korábbi jogi igazgatója

Itthon2010.09.17, 17:59

Megszüntette pénteken a Fővárosi Bíróság a BKV vesztegetéssel gyanúsított egykori jogi igazgatójának előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte házi őrizetét. A korábbi jogi igazgatót decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december elején tetten érte vesztegetés közben.

Egy villamosközlekedési tanulmány miatt is feljelentést tett Papcsák

Itthon2010.09.16, 12:52

A budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos - írja a Magyar Nemzet.

Kigyulladt egy autóbusz a Deák téren

Itthon2010.09.12, 00:09

Szombat este kigyulladt egy autóbusz motorháztere a Deák Ferenc téren, személyi sérülés nem történt.

Új módszerrel próbálja visszaszerezni a végkielégítéseket a BKV

Itthon2010.09.09, 16:08

Eddig hét olyan pert vesztett el a munkaügyi bíróságon a BKV, amelyet azért indított, hogy visszakövetelje az egykori vezető beosztású dolgozóinak kifizetett végkielégítések egy részét, mert azok a cég szerint jó erkölcsbe ütköznek. A BKV a vesztes perek után új módszerrel nyújtja be a kereseteket.

Újra jár a 3-as metró a Kálvin térnél

Itthon2010.09.01, 08:05

Baleset történt a Kálvin téri metróállomáson szerda kora reggel. Átmenetileg pótlóbuszok közlekedtek, de reggel nyolckor újra járt már a metró.

Magyar midibuszt tesztel a BKV

Auto2010.08.31, 18:20

Magyar gyártmányú midibuszt tesztel vasárnapig a BKV a 39-es vonalon; a mosonmagyaróvári Kravtex Credo modelljének egyéb változatait a közlekedési cég korábban már tesztelte, és pozitív visszajelzéseket kapott.

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Itthon2010.08.30, 17:46

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo]. A BKV-botrányban új fejleménynek számító zsarolási ügyben is előkerül így az a cég, amely egy rejtélyes pártfinanszírozási történetnek is a főszereplője.

Autóval ütközött egy BKV-busz, két utas könnyebben megsérült

Itthon2010.08.29, 15:30

Két idősebb nő könnyebben megsérült a XVIII. kerületben történt balesetben, de nem kellett őket kórházba szállítani.

Hagyták elmúlni a metróügyet a fővárosi képviselők

Itthon2010.08.26, 18:28

Egyetlen politikus sem hozta szóba a kettes metró vonalára szánt, az Alstom francia cég által gyártott metrószerelvények ügyét a fővárosi közgyűlésben. Az ülést megelőző egyeztetésen több mint száz napirendi pontról volt szó, de a fővárost és a BKV-t szorult helyzetbe hozó metrókocsikról nem. A megoldást így már biztosan a következő, valószínűleg fideszes többségű közgyűlésnek kell megtalálnia.

Nincs megoldásuk a metróproblémára a fővárosi képviselőknek

Itthon2010.08.25, 08:47

Nehéz helyzetbe sodorta magát a 2-es és 4-es metró kocsijait gyártó céggel hadakozó főváros. A fővárosi képviselők még nyáron fenyegették meg szerződésbontással a céget, amely a mai napig nem tudta megszerezni az új kocsik összes engedélyét. A BKV szerint veszélyes a szerződés felbontása, a városvezetés a következő várhatóan fideszes többségű testületre hagyná a problémát, az MSZP frakcióvezetője titkolózik. Egy napja maradt a fővárosnak a metróprobléma rendezésére.

Csődbizottságot rendel a BKV mellé a kormány

Itthon2010.08.31, 14:00

Háromtagú csődbizottságot állít fel a BKV pénzügyi helyzetének rendezésére a kormány, amelyet Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára vezet majd. A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az új fővárosi vezetéssel fog tárgyalni a BKV jövőjéről. A Főpolgármesteri Hivatal szerint viszont csak akkor kerül csődhelyzetbe a BKV, ha a kormány cserben hagyja. A közlekedési vállalat tavaly 23 milliárd forintos veszteséget termelt.

Súlyos következményektől óvja a BKV a metrókocsikra váró fővárost

Itthon2010.08.23, 11:00

"Súlyos és szerteágazó következményei" lehetnek a BKV szerint, ha a főváros úgy dönt, felbontja az új budapesti metrókocsikat gyártó céggel kötött szerződését - derül ki egy közgyűlési előterjesztésből. A metrószerelvényeket gyártó cég is jelezte a BKV-nak, hogy szerződésbontás esetén jogi útra tereli a vitát. A BKV szerint a kormányt sem lehet kihagyni a megoldhatatlannak tűnő konfliktusból.

Péntektől újra teljes vonalon járnak a nagykörúti villamosok

Itthon2010.08.20, 08:46

Befejezték a vágányfelújítást ezért péntektől ismét teljes vonalon járnak a 4-es és 6-os villamosok a Nagykörúton. A felújítás közel egy hónapig tartott.

Egymillió kilométer közelében járt a kerekét elhagyó BKV-busz

Itthon2010.08.14, 14:15

A kereket tartó csavarok lazultak ki azon a BKV-buszon, amelyről kanyarodás közben leesett az egyik hátsó kerék péntek éjjel - közölte a BKV. A társaság szerint a buszt minden nap ellenőrzik, de ilyen eset előfordulhat. A már közel egymillió kilométert futott járművet 4 órás veszteglés után a helyszínen javították meg a BKV szerelői.

Két forgatókönyve van a BKV-nak a bedőlt metrókocsi-üzletre

Itthon2010.08.12, 12:33

Két lehetőséget javasol a BKV a fővárosnak az Alstom kifogásolt metrókocsijaival kapcsolatban. Eszerint a főváros vagy felmondja a francia céggel kötött szerződést, vagy pedig kivárja, milyen jogerős döntés születik az ügyben. A Nemzeti Közlekedési Hatóság július végén utasította el a 2-es metróvonalra gyártott szerelvények típusengedélyének kiadását, a francia gyártó kedden fellebbezett a döntés ellen.

Nehezen védhetők a repülő autóktól a BKV-megállók

Auto2010.08.09, 17:41

Évente átlagosan húsz esetben hajt autó valamilyen tömegközlekedési eszköz megállójába, rossz esetben utasok közé. A BKV próbálja csökkenteni az utasvédelem nélküli megállóit, miközben az újak építésénél sokszor a saját elvárásait sem tudja teljesíteni, például pénzhiány miatt. 

Tarlósra vár a megbicsaklott metrókocsi-üzlet megoldása

Itthon2010.08.05, 12:02

A főpolgármesterségre leginkább esélyesnek tartott Tarlós Istvánra vár majd az Alstom-metrókocsik körüli zűrzavar megoldása, miután Budapest mostani vezetése láthatóan már nem nagyon akar és nem is igazán tud tenni semmit az ügyben. Tarlós várható helyettese szerint is tisztább, ha az új vezetés kezébe kerül a döntés, amelyen az egyik forgatókönyv szerint akár tízmilliárdokat is veszíthet a főváros.

Konstrukciós hibát említ a BKV a forgalomból kivont midibuszok ügyében

Auto2010.08.04, 21:15

Két ellenőrzés között tört el a bevont műszaki vizsgájú midibuszok alváza, romlott el a kormányműve - állítja az [origo]-nak írt levelében a BKV.

Feljelentéssel követelnek több pénzt a BKV szakszervezetei

Itthon2010.08.04, 11:56

A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordult a BKV négy szakszervezete, mert szerintük a BKV nem kapja meg a Fővárosi Önkormányzattól a neki járó támogatásokat. A szakszervezetek ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de egyértelművé tették: szerintük az önkormányzat jogszabályt sért, és a városvezetés felelős a BKV-nál kialakult rossz állapotok miatt.

Túl nagy falat a fővárosnak a metrókocsikkal késő francia cég

Itthon2010.08.25, 15:12

Bár korábban keményen megfenyegette a fővárosi közgyűlés a 2-es és a 4-es metró új kocsijait gyártó francia céget, úgy tűnik, hogy a korábban beígért szerződésbontás túl nagy falat Budapestnek. A városüzemeltetési bizottság elnöke, Lakos Imre szerint pedig 10 éve nem kellett olyan nehéz döntést meghoznia a fővárosnak, mint most, Demszky Gábor főpolgármester pedig jelezte, más lehetőségeket is megvizsgálna. Budapest több tízmilliárd forintja kerülhet veszélybe, ha a közgyűlés beváltja korábbi fenyegetését az új metrókocsik engedélyeztetését elbukó cégen.

Elbukott az új metrókocsi, bedőlt a BKV óriásberuházása

Itthon2010.07.30, 17:59

Az utolsó utáni határidőig sem sikerült megszereznie a francia gyártónak a budapesti 2-es metró vonalára szánt Metropolis szerelvények típusengedélyét. Ezzel egy régóta tartó BKV-beruházás dőlt be. A négy éve aláírt szerződés értelmében már két éve a Metropolis kocsiknak kellene futniuk, de az első járműveket is csak késve szállították, majd a tesztelés közben több hibát is találtak rajtuk.

"Nehezen értik meg, hogy a rendőrnek el kell zavarnia őket" - videó a leszűkített Nagykörútról

Itthon2010.07.28, 10:55

Több mint 3 kilométer sínt cserélnek ki a 4-6-os villamosok vonalán a Blaha Lujza tér és a villamosok újbudai végállomásai között, ezért a felújítás miatt egy hónapig buszok járnak ezen a szakaszon. Az újonnan felfestett buszsávok miatt az autósok is lassabban és nehezebben tudnak közlekedni, de a [origo]-nak nyilatkozó rendőr szerint nyugodtan, megértően fogadják a forgalomkorlátozást. 

Autóval szinte járhatatlan a Nagykörút a sínfelújítás miatt

Itthon2010.07.26, 16:36

Reggel nyolc és tíz óra között szinte járhatatlan volt autóval a Nagykörútnak az Oktogon és a Petőfi híd közötti része, amelyet egy óra húsz perc alatt tett meg tudósítónk autóval. A torlódást a 4-6-os villamosok vágányfelújítása okozza, volt olyan lámpa, amelynél három piros-zöld váltás alatt sem mozdultak a kocsik előre. A sofőrök meglepően türelmesek, a kerékpárosok viszont - igaz, szabálytalanul - sok időt nyernek a szűk útra felfestett buszsáv használatával.

Matolcsyhoz fordult a BKV miatt aggódó Demszky

Itthon2010.08.31, 14:06

Demszky Gábor főpolgármester levelet írt Matolcsy György gazdasági miniszternek, mert szerinte a minisztérium a határidő lejárta ellenére nem utalt még át 7,4 milliárd forintot a BKV támogatására. 

Nem esett baja a 3-as metró alá került nőnek

Itthon2010.07.26, 15:38

A Határ útnál a 3-as metró alá esett egy fiatal nő, de sérülések nélkül úszta meg a balesetet. Megfigyelésre kórházba szállították.

Scania buszt fog tesztelni a BKV

Auto2010.07.22, 17:48

Újabb tesztautóbusz érkezik a BKV-hoz: ezúttal a Scania OmniCity típusú, helyi kialakítású autóbuszát teszik próbára egy hétig az 5-ös autóbusz vonalán, július 26. és augusztus 1-je között.

Enyhítették a BKV-ügy egyik gyanúsítottjának őrizetét

Itthon2010.07.21, 16:09

A BKV volt informatikai igazgatója házi őrizet helyett a legenyhébb kényszerintézkedést kapta, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az esetében. F. Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítják.

Buszok járnak szombattól a 4-6-os villamos vonalának egy részén

Itthon2010.07.21, 12:33

Vágányfelújítás miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat július 24. és augusztus 19. között a Nagykörúton a 4-6-os villamosok újbudai végállomásai és a Blaha Lujza tér között - közölte a BKV. Több mint 3 kilométer sínt cserélnek ki.

Sosem látott módon fizethetett a bliccelő Gyurcsány

Itthon2010.07.13, 15:38

Átutalással rendezte pótdíját Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki egy videófelvétel szerint a vasárnapi melegfelvonulás után bliccelt a földalattin - írta a Blikk. A BKV szóvivője szerint még sosem fordult elő a cég történetében, hogy olyasvalaki fizessen pótdíjat, akit nem kaptak el az ellenőrök.

Együtt ellenőrzi a buszsávokat a BKV és a rendőrség

Auto2010.07.06, 18:47

A BKV Zrt. és a BRFK még 2009-ben írta alá azt az együttműködési megállapodást, melynek keretében szerdán közösen ellenőrzik a buszsávokat.  

Húszmilliárdos hiányt faragna le idén a BKV

Itthon2010.07.06, 19:56

Bár tavaly több mint 23 milliárdos veszteséget halmozott fel a BKV, a közlekedési vállalat idén már kevesebb mint 4 milliárdos veszteséggel számol. A cég üzleti tervéből az is kiderül, hogy az idei év második felében száz fős létszámcsökkentést terveznek, ellenőröket viszont felvesznek.

BKV: 23,5 milliárd forint a 2009-es veszteség

Itthon2010.07.05, 18:45

A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából. Az adósságállomány azonban 3 milliárd forinttal alacsonyabb, mint várták.

Nem örülne a BKV a félárú buszjegyeknek

Itthon2010.07.03, 11:21

A BKV számításai szerint 1,4-1,7 milliárd forint bevételkiesést jelentene, ha bevezetnék a félárú nyugdíjas- és diákjegyeket, amelyet korábban a fővárosi Fidesz javasolt. A BKV attól fél, hogy a kedvezmény sok diákot bliccelésre östönözne.

Sűrűbben kell járatnia a 3-as metrót a BKV-nak

Itthon2010.06.30, 18:56

Sűrűbben kell járnia a 3-as metrónak a fővárosi önkormányzat illetékes bizottság döntése értelmében. A BKV áprilisban változtatott a menetrenden, és a csúcsidőben ritkította a járatokat, ami a bizottság szerint szabálytalan volt.

Ruhába csavart fejjel hagyta el a börtönt Mesterházy Ernő

Itthon2010.06.25, 20:03

Arcát ruhával takarva, szó nélkül távozott a Markó utcai börtönből Mesterházy Ernő, akit korábban a BKV-ügyek gyanúsítottjaként helyeztek előzetes letartóztatásba, de pénteken szabadon engedtek. A férfi este fél nyolckor egy rá váró autóval hagyta el a helyszínt; ügyvédje szerint nem vádalkuval szabadult, és senkire nem tett terhelő vallomást.

Két újabb BKV-szerződés miatt tett feljelentést Kocsis

Itthon2010.06.24, 08:16

Két újabb gyanús szerződést talált a BKV belső vizsgálata során. Kocsis István vezérigazgató ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.

Mesterházy Ernő szigligeti pincéjében is találtak bizonyítékot a BKV-ügyhöz

Itthon2010.06.25, 16:20

Házkutatást tartott a rendőrség és az ügyszség a BKV-ügyben Mesterházy Ernő szigligeti ingatlanjaiban és pincéiben, és bizonyítékokat foglaltak el. A múlt héten Hagyó Miklós korábbi tanácsadójának balatoni házában is találtak bizonyítékokat.

Sárga, nem savanyú, és mégis a miénk - kipróbáltuk a BKV új tesztbuszát

Auto2010.06.18, 18:57

Nincs benne klímaberendezés, bár az utasok azt hitték, fel van vele szerelve, és hosszabb is, mint amennyire a fővárosba kellene, az általunk megkérdezett utasok körében mégis osztatlan sikert aratott a BKV legújabb tesztbusza, a 134V jelű Ikarus.