BKV Zrt

címke rss

Trükkösen kaphat megint 20 milliót a BKV-vezér

Itthon2005.10.26, 09:32

Akárcsak tavaly, idén is 20 millió forintos prémiumra számíthat Aba Botond - írja a Népszabadság. A BKV vezérigazgatóját járatritkítások miatt tavasszal ugyan 20 százalékos prémiummegvonással büntették, de ezt úgy kerülik ki, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több prémiumot javasolnak neki. A lap szerint a jutalmat még nem hagyta jóvá a városháza tulajdonosi bizottsága.

Leginkább a BKV-jegyek ára nő jövőre

Itthon2005.10.11, 07:12

Pontos adatok egyelőre nincsenek ugyan, de a Népszabadság értesülései szerint jövőre várhatóan csak a BKV tarifái emelkednek jelentősebb mértékben, a többi fővárosi közszolgáltatás ára csak kevésbé, vagy egyáltalán nem lesz magasabb.

Az ellenőrök is igazoltatnának

Itthon2005.09.30, 15:15

Növelné az ellenőrök jogkörét a BKV. A tervek szerint az ellenőrök igazoltathatnák a bliccelőket, jelenleg ezt nem tehetik meg és nem is tartóztathatják fel a jegy nélkül utazókat. Az általunk megkérdezett ellenőrök örömmel fogadnák változást. Kolláth György alkotmányjogász szerint azonban alkotmányellenes lenne az ellenőröket hatósági jogkörrel felruházni.

Állítólag ritkította járatait a BKV

Itthon2005.09.21, 14:00

Budapest vezetéséhez fordult a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, mert utasoktól származó információik szerint a BKV megritkította a járatait. Különösen szeptember első napjaiban volt érezhető egyes járatok hiánya, de állítólag azóta is előfordul kimaradás egy-egy járaton. Az egyesület úgy tudja, hogy a BKV sofőrhiánnyal küzd. A BKV tagadja, hogy járatot ritkítottak volna.

Jövőre elektronikus jeggyel utazhatunk a metrón

Itthon2005.09.13, 14:58

Jövő április elsején vezeti be a kisföldalattin az elektronikus jegy- és bérletrendszert a BKV. Ezután fokozatosan kiterjesztik a rendszert, 2007 decemberére már az összes járaton chipkártyával utazhatunk. Ezzel egy időben megszűnik a papírbérlet. A rendszer kiépítése 16-24 milliárd forintba kerül.

12 ember megsérült egy balesetben

Itthon2005.09.12, 09:52

12-en megsérültek, amikor a BKV egyik buszába hátulról belerohant egy kamion a Nagykőrösi és a Határ út kereszteződésében Pesten. A sérültek között gyerekek is vannak.

Duplájára bővült az éjjelibusz-hálózat

Itthon2005.09.02, 15:23

Jelentősen bővítette éjjelibusz-hálózatát a BKV. A korábbi 19 helyett szeptember elsejétől 29 útvonalon közlednek az éjszaki járatok. A buszok a belvároson keresztül szelik át a várost, és olyan területeket is érintenek, ahol korábban nem járt éjjel tömegközlekedési eszköz. A hálózat üzemeltetése évente 65 millió forintba kerül.

Közös bérlet után jön az egységes menetrend

Itthon2005.08.31, 19:07

Szeptember elsejétől használható az a közös bérlet, amivel a BKV járatai mellett igénybe vehetőek Budapesten a MÁV vonatai és a Volán buszai is. Az egységes bérlet 10 százalékkal drágább, mint a hagyományos BKV-bérlet, de évenként akár 80 ezer forintot is megspórolhat a főpolgármester szerint, aki sokat jár vonattal vagy Volán-busszal. A három tömegközlekedési vállalat menetrendjeit 2007-től hangolják majd össze, ezt követően pedig egységes arculatot is kapnak a közlekedési eszközök.

Péntektől kapható a közös bérlet

Itthon2005.08.26, 08:39

Szeptembertől közös bérlettel lehet utazni a BKV, a Volán és a MÁV járatain, a főváros és az agglomerációs települések között. A bérletet péntektől kezdik árusítani. A hétféle új kínálatból vélhetően a 6875 forintért kapható havi dolgozói valamint a 2596 forintos tanuló-nyugdíjas lesz a legnépszerűbb.

Beázott az új metróállomás

Itthon2005.08.23, 08:05

A hétfői nagy esőben beázott a napokban átadott, felújított Batthyány téri metróállomás. A BKV közleménye szerint az esőzés miatt befolyó víz olyan helyen jelent meg, ahol az 1972-es átadás óta soha nem volt beázás.

Újabb BKV busz gyulladt ki

Itthon2005.08.20, 19:03

Kigyulladt egy Ikarus-412-es típusú BKV busz motortere. Az 59-es járat motortere a XX. Kerületben kezdett füstölni. Személyi sérülés nem történt, a tüzet a buszvezető oltotta el. A típusnál rendszeresek a motortét-tüzek.

Diszkóbusszal és kamerákkal csökkentenék a bűnözést

Itthon2005.08.17, 10:54

Fővárosi Bűnmegelőzési Charta létrehozását javasolja néhány szocialista polgármester. A kezdeményezők szerint a veszélyesebb városrészeken térfigyelő rendszert kellene kiépíteni, az éjszakai szórakozóhelyeket és környéküket pedig biztosítani kellene. A charta a diszkóbalesetek megelőzésére kísérleti BKV diszkójáratok indítását is tervezi. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint viszont hiába építenek ki térfigyelőket, mert több külföldi tanulmány bizonyítja, hogy ezek nem képesek érdemben csökkenteni a bűnözést.

Kigyulladt egy BKV-busz

Itthon2005.07.27, 13:26

Tűz ütött ki  a BKV egyik autóbuszán. A 128-as vonalon közlekedő jármű motorterében csaptak fel a lángok, de az utastérbe nem terjedt át a tűz, így senki sem sérült meg.

Bombariadó volt a Parlamentben

Itthon2005.07.26, 16:06

Bombariadót rendeltek el a Parlamentnél. A fenyegetés érdekessége, hogy a BKV telefonszámára érkezett, és valószínűleg egy unatkozó kisdiák telefonált. Az épület átvizsgálása után nem találtak robbanószert.

Emelkedik a buszjegy ára

Itthon2005.06.27, 13:57

Július elsejétől 5 százalékkal emeli árait a BKV. A buszjegy 170 forint lesz, az egy hónapra érvényes bérlet ára 6250 forintra emelkedik.

Kártalanítja a BKV a megbilincselt nőt

Itthon2005.06.23, 17:24

A BKV belső vizsgálata megállapította, hogy jegypénztárukból került ki az a hamis bérlet, ami miatt egy fiatal nőnek egy egész napot kellett a rendőrségen töltenie. A BKV pénztárosa valakitől visszavásárolta a korábban már használt szelvényt, ezzel megsértette a munkaköri előírásokat, ezért ma elbocsátották. A fiatal nőt a BKV várhatóan kártalanítani fogja.

Bilincs járt a jegypénztárban vett bérletért

Itthon2005.06.23, 06:08

Megbilincseltek és egy napig zárkában tartottak egy fiatal nőt, akinek a BKV jegypénztárában vásárolt bérletéről kiderült, hogy hamis. Az illetékes kerületi kapitányság vezetője szerint a rendőrségi törvénynek megfelelően jártak el, mert a nővel szemben felmerült a magánokirat-hamisítás gyanúja. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet jogásza szerint ugyanakkor felháborító, hogy a nőt egy napig fogva tartották, pláne akkor, amikor korábban nyilvánosságot kapott, hogy hamis bérletek kerültek a BKV jegypénztáraiba.

Kézigránátot találtak a 3-as metróban

Itthon2005.06.13, 21:27

Az észak-déli metróvonal Határ úti megállójában feltehetőleg kézigránátot találtak - erősítette meg a BKV fődiszpécsere.

Felülvizsgálják a 7-es busz közlekedését

Itthon2005.06.13, 19:47

Augusztus végéig javaslatot készít a BKV a teljes 7-es buszcsalád közlekedésének felülvizsgálatára - közölte a cég főosztályvezetője a fővárosi önkormányzat szakbizottságának hétfői ülésén.

Hamis bérletet adtak el a BKV-nál

Itthon2005.06.09, 08:01

Vétlen utasok jártak rosszul a BKV-pénztárosok jóhiszeműsége miatt. A pénztárban ugyanis egy másik utastól hamisított bérletszelvényt váltottak vissza és azt újra eladták. Két pénztárost elbocsátottak.

Szokatlan baleset a metró-mozgólépcsőn

Itthon2005.05.26, 07:38

Láncszakadás történ a napokban a Batthyány téri metrómegálló mozgólépcsőjén. Ilyen jelegű hibát még nem tapasztaltak a BKV-nál, ezért az összes hasonló típusú mozgólépcsőt soron kívül átvizsgálták - írja a Népszabadság.

Levonnak Aba jutalmából a kevesebb busz miatt

Itthon2005.05.23, 12:11

Jogszerűtlen volt a BKV május elején bevezetett járatritkítása, ezért Vajda Pál, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes húszszázalékos prémiumcsökkentést javasolt a cég vezérigazgatójának. A BKV-nak haladéktalanul meg kell szüntetnie a jogszerűtlen járatritkításokat, és a döntésben részt vett vállalati vezetők prémiumát is csökkentenie kell.   

Váratlan járatritkítás a BKV-nál

Itthon2005.05.19, 07:56

A főváros jóváhagyása nélkül tizenhét vonalon ritkította a járatokat a BKV - hívta fel a figyelmet a változásra egy civilszervezet. A városházán vizsgálatot rendeltek el az ügyben - írja a Népszabadság.

Drágán nyomják a BKV-jegyeket

Itthon2005.05.18, 08:15

A BKV évente 400 milliót költ jegyek és bérletek nyomtatására, szakemberek szerint a valós ár sokszorosát. Közben elkezdődött a közös bérlet gyártása, a munka egyelőre a tervezői fázisban van. A közös változat a jelenlegi BKV-bérleteknél tíz százalékkal lesz drágább.

80 ezres megtakarítást igér Demszky a közös bérlettel

Itthon2005.05.11, 17:05

Szeptember elsejétől kezd működni a Budapesti Közlekedési Szövetség. Ez egyelőre annyit jelent a gyakorlatban, hogy ősztől egy új bérletet is lehet majd venni, 6785 forintért (a BKV-bérlet ára 5950 forint). Az új szelvényekkel azonban a BKV-n kívül a MÁV és a Volán járatait is lehet használni, egyelőre csak a fővárosban. A hagyományos BKV-bérletek megmaradnak. A főpolgármester szerint az ingázók akár 80 ezer forintot is megspórolhatnak évente az új bérlettel.

Szeptembertől jön a közös bérlet

Itthon2005.05.10, 17:22

Szeptembertől közös bérlettel lehet utazni a BKV, a Volán és a MÁV járatain, Budapest közigazgatási határain belül - a tervek szerint. A kormány ugyanis szerdán várhatóan tárgyal a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) létrehozásáról.

Felszámolja hajózási kft.-jét a BKV

Itthon2005.05.03, 19:03

Felszámolja hajózási kft.-jét a BKV; a vállalat 50 millió forintos kikiáltási áron vevőt keres a Carolina luxusjachtra, amit korábban többször is bérbe vett reprezentációs célra a főpolgármesteri hivatal.

Állítólag előírják a büntetések számát az ellenőröknek

Itthon2005.04.22, 07:16

A Népszabadság birtokába jutott munkaköri leírás szerint a BKV ellenőreinek nem mindegy, hogy hány embert büntetnek meg, ugyanis előírták számukra a teljesítményminimumot. A BKV tagadja, hogy létezik ilyen előírás.

6500 forint lenne egy egységes bérlet

Itthon2005.04.19, 13:06

A tervek szerint szeptembertől 6500 forint körüli összegbe kerülő, egységes bérlettel lehet utazni Budapest és 186 főváros környéki település közlekedési eszközein. Az erről szóló javaslatot jövő héten kezdi tárgyalni a kormány és a Fővárosi Közgyűlés. A BKV, a MÁV és a Volán járatait összehangoló Budapesti Közlekedési Szövetség a tervek szerint 2010 után épül ki teljesen.

Tízzel több vonalon jár majd éjszaka busz

Itthon2005.04.18, 15:03

Legfeljebb hatvanmillió forintból átszervezi éjszakai közlekedését a BKV. Az eddigi 19 útvonal helyett harminc, a várost átszelő útvonalon járnak majd a buszok, némelyik hétpercenként, más vonalakon kétóránként. A fő csomópont az Astoria lesz.

Állandósul az ellenőrblokád a metrón

Itthon2005.04.12, 07:52

Úgy döntött a BKV, hogy állandósítja a blokádszerű jegyellenőrzést a metrón. A múlt hét csütörtökön indult akció eredményeként naponta nyolcmillió forinttal több a jegybevétel a 2-es metró vonalán - írja a Népszabadság.

A 2-es metrón indul a szigorú ellenőrzés

Itthon2005.04.07, 06:58

Csütörtökön kezdődik a BKV szigorú ellenőrzési akciója. Először a 2-es metrónál jelennek meg az ellenőrök és a biztonsági őrök. Már a metró bejáratainál mindenkit ellenőriznek.

Megszállják a metrót az ellenőrök

Itthon2005.04.04, 07:43

Totális ellenőrzési kezdődik csütörtökön a metróban: biztonsági őrökkel megerősített BKV jegyellenőrök már a bejáratnál mindenkit ellenőriznek, így az állomás területére már csak az jut be, akinek érvényes jegye van - írja a Népszabadság. Sűrűbb ellenőrzésre a felszíni járatokon is számítani kell.

Lánynéven szólíthatjuk a BKV-buszokat

Itthon2005.03.22, 12:36

Női neveket ad az április elsején munkába álló ötven új busznak a Volvo Magyarország Kft. A BKV áldását adta az ötletre, melytől azt remélik, az utasok kevésbé rongálják majd a megszemélyesített járműveket.

Több lehet az éjszakai BKV-busz

Itthon2005.02.24, 17:25

Egy civil szervezet költségkímélő javaslata helyett saját tervet dolgoz ki a BKV az éjszakai közlekedés javítására. A BKV azután szánta el magát az átalakításra, hogy Demszky Gábor is a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata mellé állt. A BKV készülő tervének magvalósítása 100 millióval többe kerülhet, míg a civileké 150 milliós megtakarítást jelentene.

Erős havazás Budapesten

Itthon2005.02.23, 08:38

Nem sokkal éjfél után, néhány órás szünetet követően, ismét havazott a fővárosban. A fő-és tömegközlekedési útvonalak járhatók. A BKV valamennyi járata közlekedik.

Nem lesz BKV-sztrájk

Itthon2005.02.14, 09:08

Hétfő hajnalra a szakszervezetek többségével sikerült megegyeznie a BKV vezetésének, így elmarad a keddre meghirdetett munkabeszüntetés. Már csak egy szakszervezettel nem tudtak megegyezni, de ez az érdekképviselet sem szervezi már az eredetileg keddre tervezett munkabeszüntetést.

16 ezerért mondtak le a sztrájkról a BKV-sok

Itthon2005.02.14, 17:07

Aláírták hétfőn délután a béremelésekről szóló megállapodást a BKV dolgozóit képviselő szakaszervezetek és a cégvezetés, így biztos, hogy nem állnak le kedden a BKV járatai. A megállapodás értelmében a dolgozók átlagosan 16 ezer forintos béremelést kapnak. Ez elmarad ugyan a szakszervezetek által követelt 19 ezer forinttól, de jóval meghaladja a BKV által eredetileg ajánlott 6 százalékot, ami sok dolgozó esetében a 11 ezer forintot sem érte volna el. A BKV azt ígéri, a költséges béralku ellenére nem drágulnak tovább a jegyárak.

Újabb eredménytelen tárgyalás a BKV-nál

Itthon2005.02.12, 22:09

Eredménytelenül végződött a bértárgyalások szombati fordulója a BKV és a szakszervezet között. A tárgyalások vasárnap folytatódnak. Ha nem sikerül megegyezni, akkor kedd délelőtt sztrájkba lépnek a fővárosi közlekedési dolgozók.

Kedden sztrájkolnak a BKV dolgozói

Itthon2005.02.08, 20:26

Jövő héten kedden üzemkezdettől délután egy óráig sztrájkolnak a BKV járművezetői, dolgozói, minden jármű leáll - közölték az érdekképviseletek kedden. A munkabeszüntetés az eredménytelen bértárgyalások következménye. Ilyen hosszantartó sztrájkra még nem volt példa a BKV fennállása óta.

Lassabban közlekednek a BKV járatai

Itthon2005.02.01, 06:48

Menetrend szerint elindultak kedd hajnalban a BKV járatai, de a szokásosnál lassabban közlekednek a síkos, nedves útszakaszok miatt. Budapesten egész éjszaka esett, a magasabban fekvő területeken hó, havas eső, a pesti oldalon eső.

Eddig eredménytelenek a BKV-bértárgyalások

Itthon2005.01.31, 22:25

A BKV vezetése, valamint az érdekképviseletek is előrelépést várnak a vállalatnál a hét közepén folytatódó bértárgyalásokon; a cégnek a szakszervezetek által megismert, több változatú javaslata 4-5 százalék körüli emelést tartalmaz, a tavalyi 8,5 plusz 0,5 százalékkal szemben.

Délben leálltak a BKV járatai

Itthon2005.01.05, 14:14

Szerdán délben egy percre leálltak a BKV járművei, emlékezésül a dél-kelet ázsiai szökőár áldozataira. A Magyar Köztársaság lobogóját délben katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a Parlament előtt. A megemlékezés időpontjáról az Európai Unió elnöksége döntött, így délben az unió összes országában a szökőár áldozataira emlékeztek.

Tíz százalékos BKV-áremelés januárban

Itthon2004.12.16, 16:07

Budapesten januártól 10, júliustól további 5 százalékkal drágulnak a BKV tarifái - erről a kormánypárti képviselők szavazataival határozott a Fővárosi Közgyűlés. A jegyért januártól 160 forintot, a bérletért pedig 5950 forintot kell fizetni.

Nem lesznek pontosabbak a BKV járatai

Itthon2004.11.22, 09:12

Sok utas fordul azzal a BKV-hoz, hogy a külföldön szokásos gyakorlat szerint, percre pontosan lehessen tudni, mikor érkezik a busz és a villamos a megállóba. A BKV szerint azonban a budapesti közlekedési viszonyok között szinte lehetetlen a menetrend szerint közlekedni - írja a Népszabadság.

A Margit híd 2010-ig biztonságos

Itthon2004.11.15, 18:20

A Margit hídnak nincs "leszakadáshoz vezető baja", 2010-ig biztosan üzemelhet a Főmterv igazgatója szerint. Schulek János, a fővárosi önkormányzat közlekedési szakbizottságának meghallgatásán ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a beton pályalemez bármikor beszakadhat a hídon. A Margit hídon legközelebb 2006-ban végeznek majd komolyabb munkát: 300 millió forintért átépítik a villamospályát, mert a BKV új Siemenes villamosai nem férnek el egymás mellett a hídon.

Felforgatják a közlekedést az áruházak

Itthon2004.10.16, 08:33

A nagy bevásárlóközpontok közelsége gyakran okoz problémákat, átalakításokat a közlekedésben. A XIII. kerületi mentők sokszor tíz percet is késnek, mert a szomszédos nagyáruház árleszállításai miatt dugók alakulnak ki a környéken. A XXII. kerületben a nemrég elkészült bevásárló-komplexum miatt áthelyezik a busz- és villamosjáratok végállomásait, hogy a vásárlók könnyebben elérjék az áruházakat, míg más esetben ugyanitt a BKV egyáltalán nincs tekintettel a lakosokra.

Még járnak tűzveszélyes buszok

Itthon2004.10.14, 08:09

Harmincnál több tűzveszélyes BKV-busz közlekedik még a városban, bár a társaság minden óvintézkedést megtett, hogy ezek se gyulladjanak ki menet közben, utasokkal a fedélzeten. A BKV várhatóan év végéig fejezi be a hibás buszok átalakítását - írja a Népszabadság.

Elszaladt Demszky a kellemetlen kérdések elől

Itthon2004.09.29, 15:26

Demszky Gábor főpolgármester anélkül távozott szerdai sajtótájékoztatójáról, hogy érdemben válaszolt volna néhány személyét is érintő újságírói kérdésre. Demszky nem várta meg a budapesti közigazgatási hivatal vezetőjének váratlan kirúgására vonatkozó kérdéseket, bár az ügyet a főpolgármester ellen zajló összeférhetetlenségi eljárással hozták kapcsolatba többen. Demszky megkerülte a válaszadást Aba Botond, a több tízmilliárdos veszteséget felhalmozó BKV vezetőjének 20 milliós jutalmával kapcsolatban is.

Fittyet hánynak a lusta pestiek az autómentes napra

Itthon2004.09.22, 14:33

Sok budapesti úgy érzi, hogy nincs választása, kénytelen autóba ülni minden reggel a hatalmas dugók ellenére. Legtöbben családi okra vagy arra hivatkoznak, hogy munkájukhoz nélkülözhetetlen az autó, de akad olyan is, aki egyszerűen csak nem tudja elképzelni magát a BKV járatain. Az [origo] szerdán, az Európai Autómentes Napon nézett körül a fővárosban, de semmi javulást nem láttunk az utakon és a város a Fővinform szerint is túlzsúfolt volt.

Csak a kommunikáció volt rossz, nem a metró

Itthon2004.09.17, 16:24

Aba Botond, a BKV vezérigazgatója a közlekedési vállalat rossz kommunikációjával magyarázta azt, hogy a kettes metró esetében hetek óta különböző hiányosságokról esik szó, miközben a kivitelezőnek még két hónapja van az idei feladatainak teljesítésére. Az augusztus 19-i forgalomba helyezéskor elfelejtették nyilvánosságra hozni, hogy a műszaki átadás csak novemberben lesz.

Rejtélyes tócsák a felújított 2-es metróban

Itthon2004.09.08, 16:15

A BKV és a 2-es metró felújításért felelős cég határozottan tagadja, hogy beázna a metró nemrég átadott szakasza. A Magyar Hírlap állítja: az alagút repedésein keresztül szivárog a víz, ráadásul láttak tócsákat is. Az [origo] által megkérdezett szakember szerint elképzelhető a szivárgás, az ugyanis mindig probléma volt a 2-es metró vonalán.

Kismamák tüntetnek majd a lépcsők ellen

Itthon2004.09.06, 16:18

A babakocsis kismamák és a kerekes székkel közlekedők tüntetni készülnek a Blaha Lujza téren, mert az aluljáró felújítása ellenére sem szereltek fel rámpákat a lépcsők mellett, így az aluljáróban képtelenség babakocsival vagy kerekes székkel közlekedni. A főváros szerint a BKV, a BKV szerint a főváros felelős a kialakult helyzetért.

Dugót hoztak az iskolások

Itthon2004.09.01, 14:31

Az iskolakezdéssel szeptember 1-jén azonnal bedugultak a fővárosi utak. A BKV járatai sűrítésével próbál védekezni a közlekedési káosz ellen.

Falnak rohant egy trolibusz Budapesten

Itthon2004.08.13, 22:04

Helyreállt a forgalom a 79-es jelzésű troli vonalán pénteken este, miután a BKV elszállította telephelyére a délután falnak rohant busz roncsait - közölte a BKV fődiszpécsere. Délután két gyermek és kilenc felnőtt sérült meg Budapesten.

Dugókra és megfeszített munkára panaszkodnak a buszvezetők

Itthon2004.08.05, 07:34

A BKV buszvezetői szerint a megfeszített munka és a rossz körülmények is hozzájárulnak a sofőrök által okozott balesetekhez - írja a Népszabadság. Bár átlagosan 170 ezer kilométert vezetnek balesetmentesen, a szakszervezeti vezetők szerint nem nehéz hibát találni munkájukban ha már órák óta pihenők nékül araszolnak a budapesti dugókban. Így is csak minden 2,5 millió kilométerre jut egy sérüléssel járó baleset.

Drasztikus buszjegydrágulással riogat a főváros

Itthon2004.08.02, 07:32

Jövőre 20, utána 2010-ig évente 10 százalékkal kellene emelni a BKV jegyárait - mondta a Népszabadságnak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. Bár a fővárosi MSZP szerint még nincs döntés az áremelésről, Atkári úgy véli, a tényekből kell kiindulni: egy őszre elkészülő tanulmány szerint ugyanis ennyi pénzre lenne szükség a közlekedési társaság anyagi helyzetének helyreállítására. Elemzések szerint a havi bérlet ára 2008-ra akár 10 ezer forint is lehet.

Júliustól többet fizetnek az utasok és a kutyások

Itthon2004.06.30, 13:42

Júliustól több jogszabály is megváltozik. Többek között átlagosan 5 százalékkal drágulnak a BKV tarifái, a felnőtt havibérlet 200, a vonaljegy 5 forinttal kerül többe csütörtöktől. Az autók eredetiségvizsgálata hatósági áras lesz. A 2000 köbcentinél kisebb motorú gépkocsik esetében kétezer forinttal kell majd kevesebbet fizetni. Szintén júliustól vezetik be a kutyaútlevelet.  

Hosszú, széles buszokkal küzd a dugó ellen a BKV

Itthon2004.05.07, 11:59

A BKV azt ígéri a metrófelújítás ellenére sem lesznek dugók, mert több helyen külön sávokat alakítanak ki a metrópótlóknak, a meglévőket pedig a korábbinál szigorúbban védik majd az autósoktól. A 2-es metró felújításának második szakasza június közepétől augusztusig tart majd. A Deák tér és a Népstadion között a most vásárolt 50 új alacsonypadlós Volvo busz szállítja majd az utasokat.

A mogorvákból lesz jó metróvezető

Itthon2004.03.23, 11:27

Szigorú pszichológiai teszteken kell átesnie annak, aki metróvezető akar lenni. A kifelé forduló, életvidám emberek általában alkalmatlanok metróvezetőnek, mert rosszul viselik az ingerszegény környezetet. A metróvezetőket folyamatosan tréningezik, hogy felkészítsék őket a váratlan helyzetekre. A BKV szerint a felkészítésnek köszönhetően a legtöbbjük könnyen túlteszi magát a baleseteken is. Többségük szereti munkáját, betegállományt alig vesznek ki, sokan pedig innen mennek nyugdíjba is.

Személyiségi jogokat sérthetne a metró bekamerázása

Itthon2004.03.19, 17:12

A terrorveszélytől való félelem miatt a BKV vezetése felvetette, hogy bekameráznák a budapesti metrószerelvényeket. Az adatvédelmi ombudsman korábban már határozottan ellenezte a távolsági buszok bekamerázását. Egy adatvédelmi szakértő szerint a kamerák nem oldanak meg semmit, viszont vissza lehet élni személyiségi jogainkkal.

Kaotikus állapotot okozott az áramszünet a fővárosban

Itthon2004.03.18, 10:46

Áramkimaradás miatt reggel kilenc óra körül leállt több villamosjárat is a fővárosban. Közel egy óráig nem jártak a 4-6-os, az 59-es, a 18-as, a 61-es és az 56-os villamosok. Az áramot kilenc perccel tíz előtt visszakapcsolták, a hiba okát még keresik a BKV szakemberei. Az [origo] tudósítója arról számolt be, hogy a villamosok leállása miatt kaotikus állapotok alakultak ki a Moszkva téren és környékén.

Fidesz: Mindennaposak lesznek a villamosleállások

Itthon2004.03.18, 16:37

A BKV jelenlegi központi támogatása mellett mindennaposak lesznek a csütörtök reggelihez hasonló üzemzavarok - mondta Szálka Miklós, a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottságának fideszes alelnöke. A csütörtök reggeli csúcsforgalomban áramkimaradás miatt leállt öt villamosjárat, de az utóbbi időben többször is voltak hasonló leállások.

A madridi áldozatokért szóltak a mozdonykürtök

Itthon2004.03.15, 13:20

Hétfő délben valamennyi vonat mozdonykürtje megszólalt. A MÁV így emlékezett a csütörtöki terrortámadásban elhunyt áldozatokra. Három perce leálltak délben a BKV járatai is. Az országos televíziók és több rádió is megszakította adását.

Hétfőn három perces csenddel emlékeznek a madridi áldozatokra

Itthon2004.03.14, 18:22

A hétfői, Múzeum kerti központi ünnepség végén három perc csenddel emlékeznek a madridi terrortámadás áldozataira. A magyar kormány ezzel csatlakozik ahhoz az EU-s felhíváshoz, mely arra kérte a tagországokat és a csatlakozó államokat, hogy hétfőn emlékezzenek a spanyol terrortámadások áldozataira. Délben egy percre leállnak a BKV járatai is.

Kigyulladt egy BKV busz

Itthon2004.02.21, 12:21

Kigyulladt a BKV egyik 40-es jelzésű busza a Sasadi úton szombat délelőtt, személyi sérülés nem történt. A kár több millió forint lehet.

Megállt a havazás Budapesten

Itthon2004.01.28, 14:51

Több mint tíz centiméternyi hó esett a fővárosban kedd délután óta, ezért a forgalom jelentősen lelassult. A fő- és tömegközlekedési útvonalakat délig megtisztították, a BKV minden járata pontosan közlekedik. Az időjárás előrejelzés szerint a fővárosban szerdán már nem várható jelentős havazás.

Sokan fáznak a BKV járatain

Itthon2004.01.27, 11:54

Sokan fáznak a BKV egyes járművein, különösen a peremkerületi villamos- és buszjáratokon - írja a Népszabadság. A közlekedési társaság állásfoglalása szerint a legnagyobb hidegben is elég, ha a kintinél mindössze két-három fokkal van melegebb a tömegközlekedési járművek utasterében.

Havazott az éjjel Budapesten

Itthon2004.01.12, 06:50

Nedvessé, hókásássá váltak az utak Budapesten a hétfő hajnali két órakor kezdődött havazás miatt. A forgalom lelassult, de fennakadás nincs a tömegközlekedésben. A BKV valamennyi járata rendben elindult.

Magánvonatok járnának a 2-es metró vonalán

Itthon2003.11.07, 08:36

Magántőke bevonását vizsgálják a fővárosnál, hogy a 2-es metró vonalára új vonatokat tudjanak vásárolni. A beruházó hozná járműveket, a BKV-val közösen üzemeltetné, majd amikor kitermelte a költséget és a hasznot, a BKV tulajdonába kerülnének a metrókocsik.

Munkakörülményeik javítását követelik a BKV-sofőrök

Itthon2003.10.22, 08:24

Nyílt levélben követelik munkakörülményeik javítását a BKV buszvezetői. A sofőröknek elegük van abból, hogy tíz órát kell dolgozniuk a forgalomban, rossz útviszonyok mellett, és az utasok panaszai is rajtuk csapódnak le. Azt még egyelőre nem tudják, ha a nyílt levél is hatástalannak bizonyul, milyen eszközzel kényszerítik ki a jobb munkakörülményeket.

Akciócsoport állítja le a bliccelők miatt a buszokat

Itthon2003.10.21, 11:58

Biztonsági őrökből álló akciócsoport szállítja le a BKV járatairól azokat a bliccelőket, akik nem hajlandóak megadni adataikat az ellenőröknek és nem fizetik ki a helyszíni bírságot sem. Múlt héten két ilyen akció történt, a BKV szerint pedig heti rendszerességgel lehet az ellenőrzésekre számítani. A BKV illetékesei állítják: a módszer gyors és nem drasztikus, a bliccelőket pedig csak így lehet eltávolítani a járművekről.  

Meghiúsult az ötpárti egyeztetés a BKV-ról

Itthon2003.10.14, 20:05

A főváros vezetése jövőre mindenképpen ragaszkodik a BKV-nál a 30 százalékos jegy- és dolgozói bérletáremeléshez, valamint a tanuló- és a nyugdíjasbérletek árának mintegy duplájára emeléséhez - közölte a fővárosi MDF-frakció vezetője.

Kigyulladt egy 139-es busz

Itthon2003.10.10, 13:50

Csak a sofőr és két kollégája ült a péntek délben Budapesten kigyulladt 139-es jelzésű autóbuszon, a balesetben senki sem sérült meg. A BKV és a tűzoltóság vizsgálja, miért csaptak fel a lángok a járművön.

90 százalékkal drágulhat a diákbérlet

Itthon2003.10.02, 16:11

Harmincszázalékos áremelésre készül a BKV-nál a fővárosi önkormányzat, ráadásul a tanulóbérletek esetében még drasztikusabb, 93 százalékos lenne a drágítás mértéke a tervek szerint. Demszky Gábor főpolgármester szerint ugyanis, ha a jelenlegi formájában fogadják el a költségvetést, jövőre leáll a tömegközlekedés, ezért lenne szükség ilyen mértékű emelésre. Valószínű azonban, hogy változtatnak a kormány által benyújtott terveken, egy MSZP-s javaslat szerint a közlekedési vállalat 8,5 milliárd forintot kapna. Demszky szerint a BKV mellett jövőre az önkormányzat is csőd közeli helyzetbe kerülhet. Ezért ha nem kapnak állami segítséget, ...

Demszky szerint összeomolhat a BKV

Itthon2003.09.06, 09:31

A főpolgármester elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét, miszerint 2004-ben a tömegközlekedés áfáját 12-ről 23-25 százalékra emelnék, emellett befagyasztanák a tanulóbérletek állami támogatását. Emiatt jelentősen emelni kellene a közlekedési tarifákat, így Demszky szerint sokkal kevesebben vennének bérletet, ami a BKV ellehetetlenülését eredményezné.

Főpolgármesteri vétó egy ingatlanvásárlásra

Itthon2003.09.03, 19:09

Nem ért egyet Demszky Gábor azzal, hogy a főváros 800 millió forint körüli összegért megvegye a BKV XIX. kerületi sporttelepét - közölte a főpolgármester kabinetfőnöke szerdán.

Áramszünet bénította meg a fővárosi közlekedést

Itthon2003.08.26, 13:17

Áramszünet miatt nem jártak a reggeli órákban a villamosok a Nagykörúton, a Kiskörút egy szakaszán, és a kisföldalatti sem közlekedett. Az áramszünetet egy zárlat okozta a BKV közlése szerint.

Hallgatnak a fővárosi cégvezetők prémiumairól

Itthon2003.07.23, 15:10

A Főpolgármesteri Hivatalban nem tudnak információt adni arról, mekkora prémiumot kapnak a főváros tulajdonában álló cégek vezetői. Annyit tudni, hogy a BKV vezérigazgatója több mint 20 milliós jutalmat kapott, három kisebb cég első embere pedig együttesen részesült ekkora összegben. A közgyűlés tulajdonosi bizottságának MIÉP-es alelnöke szerint nevetséges a jutalmazási rendszer, mert a cégvezetők szinte automatikusan kapják a prémiumot.

Buszozás helyett gyalogolni kell a Margitszigetre

Itthon2003.07.22, 07:51

Hétvégeken alig lehet felférni a Margitszigetre járó buszokra, aki mégis feljut, az tömegben és hőségben utazhat. A BKV nem tervezi a járatok sűrítését, mivel sok fővárosi így is sokallja a buszokat a szigeten - írja a Magyar Hírlap.

Kérdéses a Bartók Béla út további felújítása

Itthon2003.07.09, 08:43

A tulajdonos XI. kerület már tervezi a Bartók Béla út külső szakaszénak felújítását, ám a BKV nélkül ez nem megy az ott húzódó villamospálya miatt. A BKV csak akkor tudja vállalni a pálya felújítását - amire a kerületnek amúgy sincs kerete - ha a beruházás megjelenik a fővárosi fejlesztési programban. A közgyűlési határozatot igénylő döntés azonban nincs tervbe véve a fővárosban - írja a Magyar Hírlap.

Egyre többet verik a sofőröket

Itthon2003.07.08, 11:29

Egyre gyakrabban támadják meg utasok a BKV járművezetőit, akiket semmi nem védi, mindössze egy beépített vészjelző gombot használhatnak, ha bajba kerülnek. Az 1-es villamos vezetőjére a napokban késsel támadt egy utas.

Baracksárga és drágább lesz a BKV-jegy

Itthon2003.06.25, 13:22

4,8 százalékkal drágulnak a BKV jegy- és bérletárai július 1-jétől. A színében és biztonsági elemeiben is megújuló, ezentúl baracksárga színű menetjegyek 125 forintba kerülnek majd, a havi bérlet ára 4670, a kedvezményes bérleté pedig 1515 forint lesz.

Ötmilliárdot kap a BKV

Itthon2003.06.24, 07:32

Jármű-, villamospálya- és aluljáró-felújításra fordítja a BKV azt a korábban megajánlott összeget, amelyet most lehívhat a fővárosi költségvetésből - írja a Népszabadság.

Megbénult a forgalom Budán

Itthon2003.05.27, 13:23

A forgalom jelentős része megbénult Budán. A BKV buszai akár egy órát is késnek az Árpád-híd aszfaltozása miatt.  

Kigyulladt egy BKV busz

Itthon2003.04.20, 22:45

Kigyulladt egy BKV busz vasárnap este a főváros XXII. kerületében a Jókai Mór és Húr utca kereszteződésénél.

Összeverekedtek az autósok a budai dugóban

Itthon2003.04.01, 13:10

A Margit körút félpályás útlezárása miatt hatalmas torlódás alakult ki Budán, az ideges, dugóban rekedt autósok több helyen is egymásnak, illetve a másik autójának estek. A Moszkva térre vezető útvonalak alig voltak járhatóak, a szokásos útidő akár egy órával is hosszabb lett. A BKV budai buszjáratai 20-30 perceket késtek, egyes buszok - így a 139-esek - nem is tudtak haladni.

Kevesebb pénz jut budapesti útépítésre

Itthon2003.03.06, 16:31

20 milliárd forintot különített el a főváros a 4-es metró építésére. A fővárosi MSZP ragaszkodott az elkülönített számla fenntartásához, az SZDSZ ezt elfogadta - hangzott el a Budapest idei költségvetéséről tartott tájékoztatón. A tervezettnél 8 milliárd forinttal több támogatást kap majd a BKV, ezen kívül a főváros fizeti a nagykörúti villamosbeszerzést és a 2-es metró felújítását is, ami további közel 100 milliárd hozzájárulást jelent a társaság kiadásaihoz. Út- és hídfelújításra lényegesen kevesebbet tudnak költeni az idén.

Elmaradt a döntés a villamostenderben

Itthon2003.03.01, 08:35

Két-három hét múlva döntenek csak a nagykörúti villamostender győzteséről - közölte a Magyar Hírlappal Aba Botond, a BKV vezérigazgatója. Péntekre volt várható a végeredmény a 30-40 milliárd forintos beruházás ügyében, de erre csak akkor kerül sor, ha a hitelt nyújtó bank véleményt nyilvánít a bírálatról.

Medgyessy a fővárosról tárgyalt Demszkyvel

Itthon2003.02.28, 21:21

A 4-es metró finanszírozásának kérdéséről, illetve a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről tárgyalt pénteken Medgyessy Péter kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester, a megbeszélésen részt vett a Pénzügyminisztérium vezetése és Atkári János főpolgármester-helyettes is.

Másra fordítanák a négyes metró tízmilliárdjait

Itthon2003.02.20, 06:54

Egyetlen forint támogatást nem kapna a BKV a fővárostól, a 4-es metróra elkülönített milliárdokat pedig másra költené a fővárosi önkormányzat a költségvetési előterjesztés szerint. A szocialisták megkérdezése nélkül készült tervezet több pontjával nem ért egyet a fővárosi MSZP. A szabaddemokraták hétfőig zárt ajtók mögött egyeztetnek a kérdésről.