BKV Zrt

címke rss

Falnak rohant egy trolibusz Budapesten

Itthon2004.08.13, 22:04

Helyreállt a forgalom a 79-es jelzésű troli vonalán pénteken este, miután a BKV elszállította telephelyére a délután falnak rohant busz roncsait - közölte a BKV fődiszpécsere. Délután két gyermek és kilenc felnőtt sérült meg Budapesten.

Dugókra és megfeszített munkára panaszkodnak a buszvezetők

Itthon2004.08.05, 07:34

A BKV buszvezetői szerint a megfeszített munka és a rossz körülmények is hozzájárulnak a sofőrök által okozott balesetekhez - írja a Népszabadság. Bár átlagosan 170 ezer kilométert vezetnek balesetmentesen, a szakszervezeti vezetők szerint nem nehéz hibát találni munkájukban ha már órák óta pihenők nékül araszolnak a budapesti dugókban. Így is csak minden 2,5 millió kilométerre jut egy sérüléssel járó baleset.

Drasztikus buszjegydrágulással riogat a főváros

Itthon2004.08.02, 07:32

Jövőre 20, utána 2010-ig évente 10 százalékkal kellene emelni a BKV jegyárait - mondta a Népszabadságnak Atkári János gazdasági főpolgármester-helyettes. Bár a fővárosi MSZP szerint még nincs döntés az áremelésről, Atkári úgy véli, a tényekből kell kiindulni: egy őszre elkészülő tanulmány szerint ugyanis ennyi pénzre lenne szükség a közlekedési társaság anyagi helyzetének helyreállítására. Elemzések szerint a havi bérlet ára 2008-ra akár 10 ezer forint is lehet.

Júliustól többet fizetnek az utasok és a kutyások

Itthon2004.06.30, 13:42

Júliustól több jogszabály is megváltozik. Többek között átlagosan 5 százalékkal drágulnak a BKV tarifái, a felnőtt havibérlet 200, a vonaljegy 5 forinttal kerül többe csütörtöktől. Az autók eredetiségvizsgálata hatósági áras lesz. A 2000 köbcentinél kisebb motorú gépkocsik esetében kétezer forinttal kell majd kevesebbet fizetni. Szintén júliustól vezetik be a kutyaútlevelet.  

Hosszú, széles buszokkal küzd a dugó ellen a BKV

Itthon2004.05.07, 11:59

A BKV azt ígéri a metrófelújítás ellenére sem lesznek dugók, mert több helyen külön sávokat alakítanak ki a metrópótlóknak, a meglévőket pedig a korábbinál szigorúbban védik majd az autósoktól. A 2-es metró felújításának második szakasza június közepétől augusztusig tart majd. A Deák tér és a Népstadion között a most vásárolt 50 új alacsonypadlós Volvo busz szállítja majd az utasokat.

A mogorvákból lesz jó metróvezető

Itthon2004.03.23, 11:27

Szigorú pszichológiai teszteken kell átesnie annak, aki metróvezető akar lenni. A kifelé forduló, életvidám emberek általában alkalmatlanok metróvezetőnek, mert rosszul viselik az ingerszegény környezetet. A metróvezetőket folyamatosan tréningezik, hogy felkészítsék őket a váratlan helyzetekre. A BKV szerint a felkészítésnek köszönhetően a legtöbbjük könnyen túlteszi magát a baleseteken is. Többségük szereti munkáját, betegállományt alig vesznek ki, sokan pedig innen mennek nyugdíjba is.

Személyiségi jogokat sérthetne a metró bekamerázása

Itthon2004.03.19, 17:12

A terrorveszélytől való félelem miatt a BKV vezetése felvetette, hogy bekameráznák a budapesti metrószerelvényeket. Az adatvédelmi ombudsman korábban már határozottan ellenezte a távolsági buszok bekamerázását. Egy adatvédelmi szakértő szerint a kamerák nem oldanak meg semmit, viszont vissza lehet élni személyiségi jogainkkal.

Fidesz: Mindennaposak lesznek a villamosleállások

Itthon2004.03.18, 16:37

A BKV jelenlegi központi támogatása mellett mindennaposak lesznek a csütörtök reggelihez hasonló üzemzavarok - mondta Szálka Miklós, a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottságának fideszes alelnöke. A csütörtök reggeli csúcsforgalomban áramkimaradás miatt leállt öt villamosjárat, de az utóbbi időben többször is voltak hasonló leállások.

Kaotikus állapotot okozott az áramszünet a fővárosban

Itthon2004.03.18, 10:46

Áramkimaradás miatt reggel kilenc óra körül leállt több villamosjárat is a fővárosban. Közel egy óráig nem jártak a 4-6-os, az 59-es, a 18-as, a 61-es és az 56-os villamosok. Az áramot kilenc perccel tíz előtt visszakapcsolták, a hiba okát még keresik a BKV szakemberei. Az [origo] tudósítója arról számolt be, hogy a villamosok leállása miatt kaotikus állapotok alakultak ki a Moszkva téren és környékén.

A madridi áldozatokért szóltak a mozdonykürtök

Itthon2004.03.15, 13:20

Hétfő délben valamennyi vonat mozdonykürtje megszólalt. A MÁV így emlékezett a csütörtöki terrortámadásban elhunyt áldozatokra. Három perce leálltak délben a BKV járatai is. Az országos televíziók és több rádió is megszakította adását.

Hétfőn három perces csenddel emlékeznek a madridi áldozatokra

Itthon2004.03.14, 18:22

A hétfői, Múzeum kerti központi ünnepség végén három perc csenddel emlékeznek a madridi terrortámadás áldozataira. A magyar kormány ezzel csatlakozik ahhoz az EU-s felhíváshoz, mely arra kérte a tagországokat és a csatlakozó államokat, hogy hétfőn emlékezzenek a spanyol terrortámadások áldozataira. Délben egy percre leállnak a BKV járatai is.

Kigyulladt egy BKV busz

Itthon2004.02.21, 12:21

Kigyulladt a BKV egyik 40-es jelzésű busza a Sasadi úton szombat délelőtt, személyi sérülés nem történt. A kár több millió forint lehet.

Megállt a havazás Budapesten

Itthon2004.01.28, 14:51

Több mint tíz centiméternyi hó esett a fővárosban kedd délután óta, ezért a forgalom jelentősen lelassult. A fő- és tömegközlekedési útvonalakat délig megtisztították, a BKV minden járata pontosan közlekedik. Az időjárás előrejelzés szerint a fővárosban szerdán már nem várható jelentős havazás.

Sokan fáznak a BKV járatain

Itthon2004.01.27, 11:54

Sokan fáznak a BKV egyes járművein, különösen a peremkerületi villamos- és buszjáratokon - írja a Népszabadság. A közlekedési társaság állásfoglalása szerint a legnagyobb hidegben is elég, ha a kintinél mindössze két-három fokkal van melegebb a tömegközlekedési járművek utasterében.

Havazott az éjjel Budapesten

Itthon2004.01.12, 06:50

Nedvessé, hókásássá váltak az utak Budapesten a hétfő hajnali két órakor kezdődött havazás miatt. A forgalom lelassult, de fennakadás nincs a tömegközlekedésben. A BKV valamennyi járata rendben elindult.

Magánvonatok járnának a 2-es metró vonalán

Itthon2003.11.07, 08:36

Magántőke bevonását vizsgálják a fővárosnál, hogy a 2-es metró vonalára új vonatokat tudjanak vásárolni. A beruházó hozná járműveket, a BKV-val közösen üzemeltetné, majd amikor kitermelte a költséget és a hasznot, a BKV tulajdonába kerülnének a metrókocsik.

Munkakörülményeik javítását követelik a BKV-sofőrök

Itthon2003.10.22, 08:24

Nyílt levélben követelik munkakörülményeik javítását a BKV buszvezetői. A sofőröknek elegük van abból, hogy tíz órát kell dolgozniuk a forgalomban, rossz útviszonyok mellett, és az utasok panaszai is rajtuk csapódnak le. Azt még egyelőre nem tudják, ha a nyílt levél is hatástalannak bizonyul, milyen eszközzel kényszerítik ki a jobb munkakörülményeket.

Akciócsoport állítja le a bliccelők miatt a buszokat

Itthon2003.10.21, 11:58

Biztonsági őrökből álló akciócsoport szállítja le a BKV járatairól azokat a bliccelőket, akik nem hajlandóak megadni adataikat az ellenőröknek és nem fizetik ki a helyszíni bírságot sem. Múlt héten két ilyen akció történt, a BKV szerint pedig heti rendszerességgel lehet az ellenőrzésekre számítani. A BKV illetékesei állítják: a módszer gyors és nem drasztikus, a bliccelőket pedig csak így lehet eltávolítani a járművekről.  

Meghiúsult az ötpárti egyeztetés a BKV-ról

Itthon2003.10.14, 20:05

A főváros vezetése jövőre mindenképpen ragaszkodik a BKV-nál a 30 százalékos jegy- és dolgozói bérletáremeléshez, valamint a tanuló- és a nyugdíjasbérletek árának mintegy duplájára emeléséhez - közölte a fővárosi MDF-frakció vezetője.

Kigyulladt egy 139-es busz

Itthon2003.10.10, 13:50

Csak a sofőr és két kollégája ült a péntek délben Budapesten kigyulladt 139-es jelzésű autóbuszon, a balesetben senki sem sérült meg. A BKV és a tűzoltóság vizsgálja, miért csaptak fel a lángok a járművön.

90 százalékkal drágulhat a diákbérlet

Itthon2003.10.02, 16:11

Harmincszázalékos áremelésre készül a BKV-nál a fővárosi önkormányzat, ráadásul a tanulóbérletek esetében még drasztikusabb, 93 százalékos lenne a drágítás mértéke a tervek szerint. Demszky Gábor főpolgármester szerint ugyanis, ha a jelenlegi formájában fogadják el a költségvetést, jövőre leáll a tömegközlekedés, ezért lenne szükség ilyen mértékű emelésre. Valószínű azonban, hogy változtatnak a kormány által benyújtott terveken, egy MSZP-s javaslat szerint a közlekedési vállalat 8,5 milliárd forintot kapna. Demszky szerint a BKV mellett jövőre az önkormányzat is csőd közeli helyzetbe kerülhet. Ezért ha nem kapnak állami segítséget, ...

Demszky szerint összeomolhat a BKV

Itthon2003.09.06, 09:31

A főpolgármester elfogadhatatlannak tartja a kormány tervét, miszerint 2004-ben a tömegközlekedés áfáját 12-ről 23-25 százalékra emelnék, emellett befagyasztanák a tanulóbérletek állami támogatását. Emiatt jelentősen emelni kellene a közlekedési tarifákat, így Demszky szerint sokkal kevesebben vennének bérletet, ami a BKV ellehetetlenülését eredményezné.

Főpolgármesteri vétó egy ingatlanvásárlásra

Itthon2003.09.03, 19:09

Nem ért egyet Demszky Gábor azzal, hogy a főváros 800 millió forint körüli összegért megvegye a BKV XIX. kerületi sporttelepét - közölte a főpolgármester kabinetfőnöke szerdán.

Áramszünet bénította meg a fővárosi közlekedést

Itthon2003.08.26, 13:17

Áramszünet miatt nem jártak a reggeli órákban a villamosok a Nagykörúton, a Kiskörút egy szakaszán, és a kisföldalatti sem közlekedett. Az áramszünetet egy zárlat okozta a BKV közlése szerint.

Hallgatnak a fővárosi cégvezetők prémiumairól

Itthon2003.07.23, 15:10

A Főpolgármesteri Hivatalban nem tudnak információt adni arról, mekkora prémiumot kapnak a főváros tulajdonában álló cégek vezetői. Annyit tudni, hogy a BKV vezérigazgatója több mint 20 milliós jutalmat kapott, három kisebb cég első embere pedig együttesen részesült ekkora összegben. A közgyűlés tulajdonosi bizottságának MIÉP-es alelnöke szerint nevetséges a jutalmazási rendszer, mert a cégvezetők szinte automatikusan kapják a prémiumot.

Buszozás helyett gyalogolni kell a Margitszigetre

Itthon2003.07.22, 07:51

Hétvégeken alig lehet felférni a Margitszigetre járó buszokra, aki mégis feljut, az tömegben és hőségben utazhat. A BKV nem tervezi a járatok sűrítését, mivel sok fővárosi így is sokallja a buszokat a szigeten - írja a Magyar Hírlap.

Kérdéses a Bartók Béla út további felújítása

Itthon2003.07.09, 08:43

A tulajdonos XI. kerület már tervezi a Bartók Béla út külső szakaszénak felújítását, ám a BKV nélkül ez nem megy az ott húzódó villamospálya miatt. A BKV csak akkor tudja vállalni a pálya felújítását - amire a kerületnek amúgy sincs kerete - ha a beruházás megjelenik a fővárosi fejlesztési programban. A közgyűlési határozatot igénylő döntés azonban nincs tervbe véve a fővárosban - írja a Magyar Hírlap.

Egyre többet verik a sofőröket

Itthon2003.07.08, 11:29

Egyre gyakrabban támadják meg utasok a BKV járművezetőit, akiket semmi nem védi, mindössze egy beépített vészjelző gombot használhatnak, ha bajba kerülnek. Az 1-es villamos vezetőjére a napokban késsel támadt egy utas.

Baracksárga és drágább lesz a BKV-jegy

Itthon2003.06.25, 13:22

4,8 százalékkal drágulnak a BKV jegy- és bérletárai július 1-jétől. A színében és biztonsági elemeiben is megújuló, ezentúl baracksárga színű menetjegyek 125 forintba kerülnek majd, a havi bérlet ára 4670, a kedvezményes bérleté pedig 1515 forint lesz.

Ötmilliárdot kap a BKV

Itthon2003.06.24, 07:32

Jármű-, villamospálya- és aluljáró-felújításra fordítja a BKV azt a korábban megajánlott összeget, amelyet most lehívhat a fővárosi költségvetésből - írja a Népszabadság.

Megbénult a forgalom Budán

Itthon2003.05.27, 13:23

A forgalom jelentős része megbénult Budán. A BKV buszai akár egy órát is késnek az Árpád-híd aszfaltozása miatt.  

Kigyulladt egy BKV busz

Itthon2003.04.20, 22:45

Kigyulladt egy BKV busz vasárnap este a főváros XXII. kerületében a Jókai Mór és Húr utca kereszteződésénél.

Összeverekedtek az autósok a budai dugóban

Itthon2003.04.01, 13:10

A Margit körút félpályás útlezárása miatt hatalmas torlódás alakult ki Budán, az ideges, dugóban rekedt autósok több helyen is egymásnak, illetve a másik autójának estek. A Moszkva térre vezető útvonalak alig voltak járhatóak, a szokásos útidő akár egy órával is hosszabb lett. A BKV budai buszjáratai 20-30 perceket késtek, egyes buszok - így a 139-esek - nem is tudtak haladni.

Kevesebb pénz jut budapesti útépítésre

Itthon2003.03.06, 16:31

20 milliárd forintot különített el a főváros a 4-es metró építésére. A fővárosi MSZP ragaszkodott az elkülönített számla fenntartásához, az SZDSZ ezt elfogadta - hangzott el a Budapest idei költségvetéséről tartott tájékoztatón. A tervezettnél 8 milliárd forinttal több támogatást kap majd a BKV, ezen kívül a főváros fizeti a nagykörúti villamosbeszerzést és a 2-es metró felújítását is, ami további közel 100 milliárd hozzájárulást jelent a társaság kiadásaihoz. Út- és hídfelújításra lényegesen kevesebbet tudnak költeni az idén.

Elmaradt a döntés a villamostenderben

Itthon2003.03.01, 08:35

Két-három hét múlva döntenek csak a nagykörúti villamostender győzteséről - közölte a Magyar Hírlappal Aba Botond, a BKV vezérigazgatója. Péntekre volt várható a végeredmény a 30-40 milliárd forintos beruházás ügyében, de erre csak akkor kerül sor, ha a hitelt nyújtó bank véleményt nyilvánít a bírálatról.

Medgyessy a fővárosról tárgyalt Demszkyvel

Itthon2003.02.28, 21:21

A 4-es metró finanszírozásának kérdéséről, illetve a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről tárgyalt pénteken Medgyessy Péter kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester, a megbeszélésen részt vett a Pénzügyminisztérium vezetése és Atkári János főpolgármester-helyettes is.

Másra fordítanák a négyes metró tízmilliárdjait

Itthon2003.02.20, 06:54

Egyetlen forint támogatást nem kapna a BKV a fővárostól, a 4-es metróra elkülönített milliárdokat pedig másra költené a fővárosi önkormányzat a költségvetési előterjesztés szerint. A szocialisták megkérdezése nélkül készült tervezet több pontjával nem ért egyet a fővárosi MSZP. A szabaddemokraták hétfőig zárt ajtók mögött egyeztetnek a kérdésről. 

Egyre több út járhatatlan

Itthon2003.02.05, 12:05

Országszerte esik a hó és a felerősödő szél gyakran hóátfúvásokat okoz. Több megyében elakadtak a mentők és a buszok. A Jászságban, Hevesben és Veszprém megyében több út járhatatlan. A BKV minden járata rendben elindult, de késések előfordulhatnak. Szabolcsban halálra gázolt egy autóból kiszálló embert egy hókotró. Jégtelenítési munkálatok miatt 10-15 perces késéssel indulnak a repülőgépek a Ferihegyi repülőtérről.  

Ónos eső, hó várható egész nap

Itthon2003.02.04, 13:08

Országszerte intenzíven esik a hó, emiatt az autópályák, főutak burkolata havas, latyakos, az utakon jelentősen lelassult a közlekedés. Budapest környékén esett a legtöbb hó, de a nap folyamán 20 centimétert meghaladó hómennyiségre lehet számítani az ország sok más helyén is. A BKV buszai késésekkel ugyan, de egy kivételével közlekednek a teljes útvonalon. A mentősök és a vonatok is kisebb késésekkel érkeznek meg céljukhoz.

Országos havazás - nehezen járható utak

Itthon2003.02.04, 11:03

A hajnal óta szakadatlanul eső hó miatt nehezen járhatók az utak a fővárosban, a befelé vezető utakon több kilométeres sorok alakultak ki, sok a koccanásos baleset. A hegyi utakon alig lehet közlekedni, a BKV járművei is elakadtak az emelkedőkön. Erősen havazik az ország középső részén is, főként Fejér, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében. Tolna és Baranya megyében esőre, ónos esőre kell számítani.

A hófúvás fél méteres torlaszokat emel

Itthon2003.02.04, 20:50

Hóesésben kell autózni kedd délután is több alföldi és dunántúli megyében, hull a hó a fővárosban is. A BKV minden autóbusza jár, és az országban nincs olyan település, amelyet ne lehetne megközelíteni. A villamosforgalomban néhol fennakadásokat okoz a váltók eltömődése. Erős a szél az Alföldön, a hajnal óta lehullott 20 centis hóból magas torlaszokat épít.

Bánatpénzt fizet a BKV elkéső utasainak

Itthon2003.01.29, 15:17

Bonokat ad a vásárlóknak kedvezményes éves bérletei mellé januártól a BKV. Ha 15 percnél többet késik bármelyik járatuk, az utas kitölti és beküldi a bont, és bánatpénzt kap a vállalattól - feltéve ha nem a nagy hó, illetve váratlan útlezárás miatt késett a jármű.

Függőben a BKV-bértárgyalás

Itthon2003.01.21, 20:39

Eredménytelenül zárult a BKV-nál zajló bértárgyalások keddi fordulója is - közölte Nagypál László, a buszágazatban működő szakszervezet elnöke.

Villamosba ütközött egy kamion Budapesten

Itthon2003.01.10, 22:19

Negyvenmillió forint kárt okozott a BKV-nak egy szlovák kamion Budapesten pénteken este, amikor a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében a 28-as villamosnak ütközött.

Bugyikat, krémeket felejtettek a buszokon

Itthon2003.01.07, 15:59

A nagy karácsonyi forgatagban a járműveken felejtett női- és férfi alsőneműk, zoknik, parfümök és testápolók, gyerekjátékok, kifestőkönyvek várják tulajdonosukat a BKV talált tárgyak osztályán. Egyre kevesebb holmi kerül az osztályra, azokat viszont sokszor hosszú évekig őrzik.

Kritikus a hóhelyzet a déli országrészben

Itthon2003.01.07, 12:03

Jelentős késésekkel járnak a buszok a nagy hó miatt országszerte, a legkritikusabb a helyzet a déli országrészben. Szeged, Szekszárd és Pécs környékén nem győzik takarítani a bekötőutakat, ezért sok faluba csak gyalog tudnak bebukdácsolni a lakók. A diákokat folyamatosan engedik haza több, Pécs környéki iskolából. Budapesten is lassú a közlekedés, a BKV járatai késésekkel, de közlekednek.

Olcsóbb lesz lógni a BKV járatain

Itthon2002.12.19, 11:47

Jövőre emelkednek a BKV díjai, a jegy és bérlet nélkül utazóknak viszont kevesebb helyszíni bírságot kell fizetniük, mint idén. Az ellenőrök idén egymillió utast büntettek meg Budapesten, ebből félmilliárd forintos bevétele van a BKV-nak.