BKV Zrt.

címke rss

BKV: Nem csapta rá a kisbabára az ajtót a sofőr

A BKV szerint a felvételek alapján valóban felszállt a 22 éves édesanya a trolira, de ezen túl semmi sem igaz abból, amit arról mondott, hogy mi történt. Azt állítják, nem csapta rá az ajtót az öt hónapos kisfiúra a sofőr, és az sem igaz, hogy nem engedte az anyát leszállni. Az asszony azt állította, egy idegen nővel maradt a gyereke addig, amíg ő kényszerből és verbális atrocitás után utazott még egy megállót, majd visszasétált hozzá.

Nyugdíjasokon tesztelik az új utazási kártyát

Gazdaság2015.03.13, 09:27

Tavasztól kezdik tesztelni a budapesti elektronikus jegyrendszert. Először a BKV-dolgozók tesztelhetik az új technológiát, az év végén pedig a nyugdíjasok kapják meg az új utazási kártyát. Az e-jegy rendszer bevezetése jelentős csúszásban van, a Budapesti Közlekedési Központ 2014-re ígérte bevezetését.

Évi 18 millióval fog kevesebbet keresni a BKV vezérigazgatója

Itthon2011.02.04, 18:31

Csökkentik a BKV-s vezetők fizetését - közölte a Fővárosi Önkormányzat. Kocsis István vezérigazgató évi 18 millió forinttal fog kevesebbet keresni.

Egymilliós büntetést kapott egy volt BKV-vezető

Itthon2011.01.24, 14:40

Jogerősen egymillió forint büntetésre ítélték Dányi Józsefet, a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét közérdekű adattal való visszaélés miatt. A vezető 2006-ban megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések adatainak kiadását.

Kiszorul a várból - próbaúton a BKV által tesztelt midibusszal

Auto2010.09.13, 00:05

A BKV talán legproblémásabb járműveit, a midibuszokat válthatná a magyar gyártmányú Credo egy típusa, amely a 39-es vonalon töltötte fővárosi tesztüzemét. A vezetők dicsérik, az utasok véleménye megoszlik róla, a budai Várba utazóknak viszont teljesen mindegy: oda úgysem hajthatna be.

Alváztöréses és fékhibás is volt a forgalomból kivont BKV-buszok között

Auto2010.08.03, 18:35

Öt vizsgált BKV midibuszból ötöt talált közlekedésre alkalmatlannak a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden. Az Ikarus 405-ösöket azonnal kivonták a forgalomból, pótlásuk gondot okoz a BKV-nak.

Se vészjelző, se lyukasztó - Scania Omnicity buszteszt

Auto2010.09.18, 22:25

Nehezebb, nagyobb, mint a BKV által nemrég tesztelt magyar típusok, mégis kevesebb ember fér fel a Scania buszára, amely próbaüzemben ingyen szállítja az utasokat az 5-ös vonalon. Kipróbáltuk.

Visszavonják a BKV-t az elővárosi közlekedésből

Archívum2008.12.03, 09:05

Félszáz agglomerációs BKV-buszjárat üzemeltetését a kormány a Volánbuszra bízná, a HÉV-vonalakat a MÁV-Start venné át. A fővárosi tömegközlekedési cég a lépéssel évi 3,5 milliárd forint veszteségtől szabadulna meg, és egyszeri, egyelőre ismeretlen összegű tőkejuttatást is kapna - írja a Népszabadság.

A BKV-tól a MÁV-hoz kerülhet a HÉV

Archívum2008.12.01, 08:14

A Cargo eladásából befolyó 102 milliárd forintból a BKV Zrt.-nek is juthat 30 milliárd. A MÁV ugyanis ezért az összegért átveheti a HÉV üzemeltetését és eszközeit, így a fővárosi közlekedési társaság készpénzhez juthat - írja a Napi Gazdaság.

Nehezíti a válság a BKV dolgát

Archívum2008.11.05, 18:11

Komoly nehézségeket okoz a főváros közlekedési társaságának, hogy jövőre refinanszírozni tudja saját működését. A világválság okozta nehézségekről Kocsis István, a BKV vezérigazgatója beszélt az MTI-nek a 4-es metró szerdán tartott nyomvonalbejárásán.

Nagy béremelést kérnek a munkavállalók

Gazdaság2008.09.23, 08:39

Még meg sem kezdődtek a jövő évi bértárgyalások, máris sztrájkfenyegetések borzolják a munkaadók és munkavállalók kedélyét - írja a Világgazdaság keddi számában. A BKV-nál és a Budapest Airportnál egyaránt könnyen elképzelhető, hogy munkabeszüntetéshez vezet a bérek körüli nézeteltérés, a MÁV-nál azonban egyelőre nincs közvetlen sztrájkfenyegetés.

Milliárdos megtakarításra számít a BKV

Gazdaság2008.08.19, 15:56

Mintegy 1,1 milliárd forintos megtakarításra számít a BKV Zrt. a fővárosi közösségi közlekedés átalakításától; az augusztus 21-ei, illetve a szeptember 6-ai kétlépcsős átállás pedig legfeljebb 250 millió forintba kerül - közölte a társaság forgalomirányításért felelős vezetője kedden az MTI kérdésére.

Szeptembertől itt a kisgyerekes BKV bérlet

Gazdaság2008.08.12, 14:34

A Fővárosi Közgyűlés korábbi döntésének megfelelően 2008. szeptember elsejétől árusítják a  BKV új kisgyerekes bérletét. A bérlet 3250 forintért vásárolható majd meg a BKV Zrt. jegy- és bérletpénztáraiban. A szelvények forgalmazása már 2008. augusztus 26-ától kezdődik.

Büfék lehetnek a BKV-pénztárak helyén

Archívum2008.08.06, 11:26

Folyamatosan csökkenti a pénztárak számát a HÉV vonalain a BKV, hamarosan 18 marad belőlük. Heteken belül újabb szűnik meg a gödöllői HÉV-vonalon, Szilasliget megállóban. Az elmúlt két-három évben megszűnt kasszákból többnyire gyorsbüfé vagy kisközért lett. A jegyeladást automatákkal akarják megoldani, ezek beszerzésére hamarosan tendert írnak ki.

Lehet pályázni a BKV rendbetételére

Gazdaság2008.08.04, 12:03

A Fővárosi Önkormányzat és az Európai Beruházási Bank (EIB) közötti hitelszerződésben előírt munkára, a BKV Zrt. és a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú működési és finanszírozási stratégiájának kialakítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást Budapest Főváros Önkormányzata.

Több száz villamost adott el a BKV

Gazdaság2008.07.25, 20:37

Több száz régi UV motorkocsit értékesített a Budapesti Közlekedési Zrt.; a társaság egyenként 100 és 900 ezer forint közötti összegért vált meg villamosaitól - közölte Szilágyi Károly, a cég szóvivője pénteken.

Tanácstalan a BKV

Gazdaság2008.07.24, 07:52

A BKV Zrt. és a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú működési és finanszírozási stratégiájának készítésére írt ki közbeszerzési eljárást a fővárosi önkormányzat - tájékoztat a Napi Gazdaság.

Hídpótló hajójárat indul a Margit hídtól

Archívum2008.06.20, 13:09

Szombattól lezárják az északi összekötő vasúti hídat három hónapra. A régi hídszerkezetet elbontják, az újat pedig úszódaruk segítségével emelik a helyére. A vonatok Kaszásdűlő után ráhajtanak a HÉV vágányokra és a Margit hídig jönnek be, itt lehet a nagykörúti villamosokra átszállni, illetve a HÉV-re itt is.A felújítás csaknem 14 milliárd forintba kerül.

Van elfogadott mérlege a BKV-nak és a Vízműveknek

Archívum2008.06.11, 00:47

A BKV-nak a múlt évi mérlegbeszámolóját és az idei üzleti tervét, a Fővárosi Vízműveknek viszont csak a múlt évi mérlegét fogadta el a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága kedd délutáni ülésén, amelyen kiderült, hogy a vízmű üzleti terve legkorábban szeptemberben kerülhet a testület elé, mivel a cég felügyelőbizottsága augusztus végén tárgyalja meg azt.

Késik a BKV és a vízművek mérlege

Gazdaság2008.05.27, 01:35

Sem a vízműveknek, sem a BKV-nak nem lesz határidőre jogszerű mérlege a tavalyi gazdálkodásról, sőt a közlekedési társaság vezérigazgatói posztjának betöltése is minden valószínűség szerint csúszik.

Buszgarázsok és remizek kerülhetnek kalapács alá

Gazdaság2008.05.13, 15:46

A BKV több mint százmilliárdos piaci értékű ingatlanvagyonából kényszerül legalább négy-öt ingatlant eladni ahhoz, hogy az állam tízmilliárd forintos segítségnyújtását kifizesse. Az [origo] információi szerint még a nyáron kalapács alá kerülhet az Orczy téri és a Könyves Kálmán körúti villamosgarázs, valamint az öt buszgarázsból a kőbányai. Ez egyben azt is jelentheti, hogy akadozhat a fővárosi trolibusz közlekedése, hiszen a járatok ebből a garázsból indulnak és érkeznek,sőt itt is szervizelik őket. A cég sorsáért aggódók szerint inkább bérbe kellene adni az egyik garázshoz tartozó vonalat egy jól prosperáló nemzetközi közlekedési ...

BKV: kérdéses, hogy volt e- megtakarítás

Gazdaság2008.04.25, 18:53

Elsöprő többséggel elfogadott határozatban nyilvánította ki pénteken a BKV Zrt. felügyelőbizottsága (fb) azt, hogy nem látja bizonyítottnak a cégvezetés azon álláspontját, miszerint a múlt évi stabilizációs program keretében 11 milliárd forintot megtakarítottak volna - tudta meg az MTI az fb tagjaitól, s megerősítette ezt Székely Gábor, a testület elnöke is.

Hűtlen kezelés gyanújában a BKV

Gazdaság2008.04.16, 16:11

Súlyos, bűncselekmény elkövetésének gyanújára is okot adó visszásságokat tárt fel a BKV belső ellenőrzési osztálya az AAM-mel kötött tanácsadói szerződések tételes vizsgálatakor: 2007-ben a közlekedési cég 134 millió forintot fizetett ki a cégnek szakértői anyagokra, de a szerződések hiányosságai miatt teljesítésüket nem tudták sem igazolni, sem számon kérni - olvasható az Index internetes újságban csütörtökön reggel megjelent cikkben.

Korszerűsítik a MÁV utastájékoztatóit

Archívum2008.03.25, 07:15

Több állomáson is korszerűsíti utastájékoztató rendszereit a MÁV Zrt. A háromrészes tenderen nyertes cég, a Pro Montel Zrt. nemcsak a MÁV állandó partnere: a BKV is vette már igénybe szolgáltatásaikat - értesült a Napi Gazdaság.

Még több Combinó lesz Bernben

Archívum2008.03.08, 14:24

A berni önkormányzat közlekedési vállalata, a Bernmobil 21 Combino Classic villamost rendelt a Siemens legújabb alumíniumvázas modelljéből, 65 millió euró értékben, de a korábban vásárolt 15 Combino Advanced típusú villamosok hosszát is elkezdik megnövelni a következő hónapokban. A Bernmobil ezzel is azt bizonyítja, hogy bízik a Combinoban. A Budapestről is ismert Combino Plus a berni modellekkel szemben már nem hegesztett alumínium vázas, hanem rozsdamentes acélszerkezetű, így a BKV villamosainak élettartama várhatóan ennél is hosszabb lesz.

Kifarolt az üzletből az Alfa Busz

Gazdaság2008.02.10, 23:03

Az Alfa Busz Kft. a politikai támadások miatt visszavonja a BKV Zrt. csuklósbusz tenderére benyújtott pályázatát - közölte a társaság az MTI-vel vasárnap.

Csökkentené a járatkimaradásokat a BKV

Gazdaság2008.02.06, 14:00

A forgalomirányítás korszerűsítésével előzné meg a járatkimaradásokat és a késéseket a Budapesti Közlekedési Zrt. - mondta a társaság forgalmi vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Egy ajánlatot kapott használt buszokra a BKV

Archívum2008.02.02, 14:30

Egy ajánlat érkezett a január 31-i határidőig a BKV Zrt. által kiírt használt autóbusz közbeszerzési eljárásra - tudatta a közlekedési társaság szombaton az MTI-vel. A közlekedési társaság közleményében emlékeztetett rá: a használt autóbusz beszerzésére vonatkozó kiírás december 11-én jelent meg az európai uniós közbeszerzések hivatalos honlapján.

Bérletautomatákat vesz a BKV

Gazdaság2008.02.01, 12:21

Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat vesz a BKV, reményei szerint még az idén. Az összesen milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató - írta pénteki számában a Népszabadság.

Jól teljesítettek a fürdők és a BKV

Gazdaság2008.01.25, 14:34

Mintegy 700 millió forint körüli lett a Budapest Gyógyfürdői Zrt. elmúlt évi eredménye - jelentette ki Ferenci Tibor vezérigazgató a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén.Ugyanakkor a hiány ellenére jól teljesített a BKV is.

Új havibérlet mozgáskorlátozottaknak

Gazdaság2008.01.16, 13:42

A BKV Zrt. a mozgáskorlátozottak számára új, kedvezőbb áru bérlettípust hoz forgalomba. Az új bérlet a havi teljesárú bérletnél 1000 Ft-tal olcsóbban, 7250 Ft-ért vásárolható meg.  A társaság a Fővárosi Közgyűlés rendelete alapján 2008. január 16-ától kezdi meg az árusítást. A mozgássérültek többsége szerint erre nem volt szükség, mert egy tagszervezethez kötik, a rászorulók pedig nyugdíjas bérlettel vagy teljesen ingyen utaznak, ha tudnak.

Nehezebb és drágább év jön

Archívum2007.12.31, 08:56

Budapesten januártól szinte minden közszolgáltatás ára az ötszázalékos inflációnál nagyobb mértékben drágul. A BKV tarifái az ideihez hasonlóan jövőre is átlagosan 13 százalékkal emelkednek. Drágul a levelezés is. Sőt januártól tilos a cigicsikk eldobása a főváros V.kerületében.

Biztonsági őrök lesznek a BKV éjszakai ellenőrei

Archívum2007.12.23, 02:26

Jövőre jelentősen átalakul a BKV menetrendje, az új várhatóan májustól lép életbe. A tervek szerint több buszjáratot megszüntetnek költségcsökkentés miatt. Több helyen marad a párhuzamos HÉV-. illetve villamosközlekedés. Szigorodik az éjszakai járatokon a kontroll, és minden járaton biztonsági őrök árusítják és ellenőrzik a 350 forintos jegyeket. A fővárosi Akácfa utcai székházra pedig vevők jelentkezését várják. Várhatóan eladják az egyik buszgarázst és villamos kocsiszínt is.

Tárgyalnak a BKV-tarifákról

Gazdaság2008.01.14, 12:47

A kormánypártiak szavazatával fővárosi közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta hétfőn az önkormányzat jogi bizottsága a BKV jövő évi tarifáiról szóló városvezetői javaslatot. Lenne éjszakai jegy, de sms- és City-jegy csak később lesz használható.

Egy hónapot vár a leépítéssel a BKV

Archívum2007.12.14, 11:48

Egy hónapig még biztos, hogy a jelenlegi létszámmal és járatszámmal üzemel a BKV. A szakszervezetek kezdeményezésére ugyanis egy hónappal későbbre, január 29-re halasztotta a tervezett 350 fős létszámleépítéssel kapcsolatos döntését a cég vezetése pénteken.

Külön BKV-bérlet lesz kismamáknak

Gazdaság2008.01.14, 13:21

A BKV kismamabérlethez vezető első fontos lépésnek tartja Szolnoki Andrea (SZDSZ) és Rétvári Bence (KDNP), hogy a Fővárosi Közgyűlés esélyegyenlőségi bizottsága kedden az érintettek körének, illetve a várható költségeknek a felmérésére kérte fel a főpolgármestert. Jövőre a 30 napos felnőtt bérlet árát 8.250 forintra, a tanuló-nyugdíjas bérletét 3.250 forintra kívánja emelni a BKV javaslata alapján a városvezetés.

Mégis 270 forint lehet egy BKV jegy

Gazdaság2008.01.14, 13:27

A Budapesti Közlekedési Zrt. tarifáinak 13 százalékos emelését javasolja a főpolgármesteri kabinet - közölte Regőczi Miklós a BKV vezérigazgató-helyettese.

Várhatóan 270-280 forint lesz a BKV-vonaljegy

Archívum2007.12.04, 15:19

Már négy fővárosi polgármester tiltakozik az ellen, hogy a BKV Zrt. költségcsökkentés címén több buszjáratot is megszüntetne jövő év áprilisától. Kőbányán végleg törölnék a menetrendből a 9-es, a 17-es buszjáratokat és megrövidítenék a 32-est. Óbudán a 86-os menetrendje változna és a 106-os buszt törölnék, míg a XVII. kerületben a 61-es gyors járatot ritkítanák. A Fővárosi Önkormányzat közgyűlése december 20-án dönt a tarifaemelésről, információink szerint januártól 270-280 forint lesz egy vonaljegy.

Hat forint egy kilométer a BKV járművein

Archívum2007.11.28, 14:19

A BKV Zrt. osztott, szorzott és kiszámolta, hogy mindent összevetve országosan Budapesten a legolcsóbb tömegközlekedni. Alig több mint 6 forint ráfordítást jelenthet az utazónak egy kilométer. A metró, a földalatti, a villamos, a fogaskerekű, a trolibusz, az autóbusz és a HÉV járművei összesen 1141,3 kilométer vonalhosszon működnek a főváros határain belül.

Bliccelők rohamát várják a postákon

Archívum2007.11.24, 09:38

A BKV november 24-én, délután 13-óráig meghosszabbította a "Blicc Over" néven ismertté vált pótdíjfizetési kampányát. A cég 15 milliárd forintos - pótdíjtartozásokból eredő - kintlévősége behajtására irányuló, október 18-án meghirdetett akciója keretében azok a bliccelők, akik a kampány ideje alatt rendezik az elmúlt 5 évben keletkezett pótdíjtartozásukat, 20 százalékos kedvezménnyel tehetik ezt meg.

A BKV ismét próbálkozik az elektronikus jeggyel

Gazdaság2007.11.19, 09:13

A BKV újra nekifut az elektronikus információs és jegyrendszernek. A csaknem nyolcmilliárd forintos beruházás egy részét uniós pályázaton elnyert pénzből finanszírozzák. Először az utastájékoztató és jármű-diagnosztikai részét valósítanák meg, utána jönne az érzékelős ellenőrzés - várhatóan két éven belül. Tavaly nyár végén már leállítottak egy ugyenerre kiírt pályázatot, a másodikat heteken belül, decemberben írják ki. Az egyszer már lyukra futott aspiránsok cégek kivárnak, mert ha nem üzemeltethetik a rendszert, kidobott pénz pályázni.

Infláció fölött emelne a főváros

Archívum2007.11.12, 15:10

Infláció feletti jövő évi közszolgáltatási díjemelési javaslatok kerültek hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet elé. A BKV tarifákról később tárgyalnak.

Nagyot fog a BKV a dunai hajókon

Gazdaság2007.10.16, 15:59

Ellentmondásosan alakult a BKV mentrend szerinti hajózási szezonja. A forgalom alig több, mint a fele volt a tervezettnek, a vonal üzemeltetését bérlő vállalkozás ráfizetésre panaszkodik, a közlekedési társaság mégis el tudott könyvelni 28 millió forint nyereséget az üzletágon.

Behajtók kopogtatnak a bliccelőknél

Gazdaság2007.10.04, 10:28

A BKV novembertől profik kezébe adja a pótdíjakból felhalmozott, összesen mintegy 30 milliárd forintnyi kinnlevősége egy jelentős részének behajtását.

Százmillióért számozzák át a BKV-buszokat

Archívum2007.09.07, 11:27

Amennyiben a fővárosi közgyűlés is elfogadja, hogy új számozás kell a BKV-buszoknak és forrást is ad, úgy változik a gyors-, a városrészről elnevezett, vagy az azonos térségbe közlekedő járatok jelzése. Mindez 100 millió forintba kerül. A közlekedési társaság ezzel párhuzamosan bekeményít a bliccelőkkel szemben.

"Jobban kell pörögni a BKV sofőrjeinek"

Gazdaság2007.09.04, 15:09

Stresszesebbé válhatnak a buszsofőrök az októbertől életbe lépő új BKV menetrendtől, mivel kevesebb lesz a pihenőidő. Ezt pedig már az utasok is megérzik - vélik a lemondott szakszervezeti vezetők. A cég vezetése szerint viszont az utasok nem veszik észre a változásokat, például ugyanannyi 7-es busz jár ezután is.

Demszky szerint jól fizetik a buszsofőröket

Gazdaság2007.09.04, 11:09

Nem ad pénzt a főváros a BKV-nak a szakszervezetek által követelt béremelésre. Demszky Gábor főpolgármester szerint a BKV járművezetői a legjobban fizetett dolgozók közé tartoznak, ezért nem ért egyet a sztrájkkal, és rendes közlekedést vár szeptember 4-én.

Beugró sofőrökben bízik a BKV

Gazdaság2007.09.04, 11:08

A hirdetésre jelentkezett 158 sofőrben, az alvállalkozókban és a nyugdíjasokban bízik a szeptember 4-ei sztrájk idején a BKV. A közlekedési vállalat szerint, ha nyolcvan százalékában nem indulnak el hajnalban a járművek, megbénulhat Budapest közlekedése. A szakszervezetek szerint, mivel nem közeledtek az álláspontok a béreket illetően a keddi tárgyaláson, a járművezetők és a fizikai karbantartók közül senki nem veszi fel a munkát jövő kedden.

Előző
  • 1
  • 2
Következő