BKV-botrány

címke rss

Felmentést kért a vádlottra az ügyész a BKV-perben

Bizonyítottság hiányában a BKV volt humánpolitikai igazgatójának felmentését indítványozta a BKV-per tárgyalásán az ügyész. A volt igazgató korábban több hónapot volt előzetesben, majd egy vitatott 86 milliós, nagyrészt végkielégítésből származó összeg felvétele miatt emeltek ellene vádat.

Az ügyészség sem hisz a Nokia-doboz meséjének

Itthon2015.06.30, 19:04

Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiásdobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg - derült ki a BKV-per keddi tárgyalásán. Érdekesség, hogy az ügyben csak az után kezdett nyomozni az ügyészség, hogy már vádat emeltek a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen.

A négyes metrón pózolt Hagyó Miklós

Itthon2014.03.29, 15:09

Demszkyvel ellentétben a volt főpolgármester-helyettes kipróbálta a négyes metrót az átadás napján – számolt be az Egyenlítő blog.

Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot

Itthon2013.04.25, 17:02

Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok szétperelhetnék az államot, csak nem nagyon van, aki segítene nekik ebben.

Kukába dobálta a gyanús szerződéseket a Hagyó-per tanúja

Itthon2013.04.09, 19:06

Még a BKV belső szabályozását sem tartották be a kommunikációs szerződések esetében - vallotta egy tanú a bíróságon a BKV-ügyben, amelynek egyik vádlottja Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes. A tanú azt mondta, előfordult, hogy a kezébe kerülő szabálytalan szerződéseket suttyomban kidobta a kukába.

Hagyó tagadja a nokiásdobozt

Itthon2012.09.13, 19:25

Semmilyen módon nem adott át neki pénzt Balogh Zsolt - vallotta Hagyó Miklós az ellene folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán. Hagyó befejezte vallomásának felolvasását, kedden a vagyonáról tárgyalnak.

Vádemelést javasol a rendőrség a BKV volt jogi igazgatója ellen

Itthon2011.09.15, 19:07

Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet a BKV-ügyben, amelyben a rendőrség vesztegetés miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen. Az ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyészség soron kívül dönt a vádemelésről.

Előzetesben marad Hagyó Miklós

Itthon2011.02.16, 16:32

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig  meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását. A bíróság szerint a szabadlábon lévő Hagyó Miklós megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét.

Támogatói szerint Hagyó súlyosan lebetegedett a zárkában

Itthon2011.02.15, 19:14

Ismeretlenek közzétették az interneten azokat a dokumentumokat, amelyek Hagyó Miklós korábbi MSZP-s politikus előzetes letartóztatásával kapcsolatban születtek. Az iratokkal a politikus védői azt akarják bizonyítani, hogy Hagyó fogva tartása nem indokolható, mert se szökni nem akar, sem a BKV-ügyben folyó nyomozást nem akarja befolyásolni. A dokumentumokat közlő honlap szerint a börtönben súlyosan lebetegedő Hagyó ügyében a bíróság nem adott érdemi válaszokat az ügyvédek kifogásaira.

Magyar Nemzet: Előzetesben maradhat Hagyó Miklós

Itthon2011.02.12, 09:41

A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban javasolta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - írja a Magyar Nemzet. Hagyó Miklós előzetes letartóztatása február 17-én jár le, ezért kérte az ügyészség a hosszabbítást.

Népszava: A 4-es metróhoz kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK

Itthon2010.12.24, 10:25

A 4-es metró szerződéseihez kapcsolódó iratokat foglalt le a BRFK - olvasható a Népszava pénteki számában. A lap szerint az iratlefoglalás a hűtlen kezelés gyanújával indult, folyamatban lévő nyomozással függ össze.

Újabb bűncselekményekkel gyanúsíthatja meg Hagyó Miklóst az ügyészség

Itthon2010.11.17, 17:20

Február közepéig biztosan előzetes letartóztatásban marad Hagyó Miklós, miután a bíróság újabb három hónappal hosszabbította meg az előzetes letartóztatását. A bíróság szerint nem kizárt, hogy újabb bűncselekményekkel gyanúsítják meg a volt főpolgármester-helyettest, akit erős egyéniségnek tartanak, és nem akarják, hogy befolyásolja a tanúkat.

Újabb három gyanúsítottja van a BKV-ügynek

Itthon2010.11.13, 09:30

Tovább bővült a BKV-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a főügyészség három olyan cégvezetőt is eljárás alá vont, akik a nyomozók szerint felesleges szerződéseket kötöttek a közlekedési céggel. A BKV közben kárigényt jelentett be, ez lehetővé teszi, hogy olyan vagyontárgyakat is zároljanak, amelyek már nincsenek Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes nevén.

BKV-ügy: megszüntették Sz.-né Sz. Eleonóra házi őrizetét

Itthon2010.11.03, 13:05

Az eddigi házi őrizet helyett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság a BKV-s végkielégítési botrányban meggyanúsított Sz.-né Sz. Eleonórával szemben. A bírósági közlemény szerint a döntésnél figyelembe vették a gyanúsított egészségi állapotát is.

Házi őrizetben marad a BKV korábbi jogi igazgatója

Itthon2010.10.18, 10:25

Meghosszabbította a bíróság Sz. Györgynek, a BKV korábbi jogi igazgatójának házi őrizetét. A férfit tavaly decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban tetten érte vesztegetés közben.

Előzetesből házi őrizetbe került Hagyó tanácsadója

Itthon2010.09.23, 13:07

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszűntette H. Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes tanácsadójának előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetbe vételét, mert együttműködő volt a magatartása a bíróság szerint. A rendőrség szerint H. Éva összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat vett fel a BKV-tól úgy, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

Egy tóban igazolt vissza 15 milliót Hagyó a korábbi BKV-vezér szerint

Itthon2010.09.20, 09:09

További részleteket közölt Balogh Zsolt egykori BKV-vezér az állítása szerint Hagyó Miklósnak átadott tízmilliókról a kettejük szembesítésén - írja a Magyar Nemzet rendőrségi dokumentumra hivatkozva. Balogh szerint évi 15 milliót kellett átadnia Hagyónak, aki azzal indokolta ezt, hogy másképp nem tudja megoldani egyes munkatársainak fizetését.

Hagyó zsarolási ügyében is felbukkan a rejtélyes párttámogató cég

Itthon2010.08.30, 17:46

Az ellentmondásos HÉV-utastájékoztatási megbízással zsarolta Hagyó Miklós Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját az ügyészség gyanúja szerint - tudta meg az [origo]. A BKV-botrányban új fejleménynek számító zsarolási ügyben is előkerül így az a cég, amely egy rejtélyes pártfinanszírozási történetnek is a főszereplője.

Házi őrizetben marad Sz.-né Sz. Eleonóra

Itthon2010.08.12, 16:48

Házi őrizetben marad a BKV egykori humánpolitikai igazgatója, Sz.-né Sz. Eleonóra, mert a bíróság szerint továbbra is fennáll annak veszélye, hogy megszökik az ellene folyó eljárás miatt. A közlekedési vállalattól mintegy százmilliós végkielégítéssel távozó igazgató először előzetes letartóztatásban volt, majd májustól házi őrizetbe került.

Feljelentéssel követelnek több pénzt a BKV szakszervezetei

Itthon2010.08.04, 11:56

A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordult a BKV négy szakszervezete, mert szerintük a BKV nem kapja meg a Fővárosi Önkormányzattól a neki járó támogatásokat. A szakszervezetek ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de egyértelművé tették: szerintük az önkormányzat jogszabályt sért, és a városvezetés felelős a BKV-nál kialakult rossz állapotok miatt.

Meglepte az ügyészséget Mesterházy Ernő szabadon engedése

Itthon2010.06.29, 07:56

Meglepte az ügyészséget, hogy a Fővárosi Bíróság múlt héten szabadon engedte Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor főpolgármester korábbi tanácsadóját - írja a Magyar Nemzet. Az ügyészség szóvivője szerint Mesterházy szabadlábra helyezéséről nem kaptak értesítést.

Ruhába csavart fejjel hagyta el a börtönt Mesterházy Ernő

Itthon2010.06.25, 20:03

Arcát ruhával takarva, szó nélkül távozott a Markó utcai börtönből Mesterházy Ernő, akit korábban a BKV-ügyek gyanúsítottjaként helyeztek előzetes letartóztatásba, de pénteken szabadon engedtek. A férfi este fél nyolckor egy rá váró autóval hagyta el a helyszínt; ügyvédje szerint nem vádalkuval szabadult, és senkire nem tett terhelő vallomást.

Kijöhet az előzetesből Mesterházy Ernő

Itthon2010.06.25, 16:18

Megszüntette a bíróság a BKV-ügyben meggyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását, mert több vallomást tett, és a begyűjtött iratok, bizonyítékok miatt már nincs reális esélye annak, hogy megakadályozza a bizonyítást. Az is mellette szól, hogy együttműködik a hatóságokkal.

Bővülhet a BKV-ügyek gyanúsítottjainak köre

Itthon2010.05.28, 08:35

Több gyanúsítottra is lehet számítani a BKV-s ügyekben - állította a Népszabadságnak Ihász Sándor fővárosi főügyész. Ihász interjújában arról is beszélt, hogy miért az új parlament alakuló ülésének napján vették őrizetbe Hagyó Miklóst.

Jégeralsót kért ügyvédjétől a fogdában fázó Hagyó

Itthon2010.05.17, 08:45

Egy meleg jégeralsót, fogkrémet, fogkefét és rágógumit kért ügyvédjétől a hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetben lévő Hagyó Miklós - írja a Blikk. A lap szerint Hagyó egy többszemélyes cellában van, és a fogda házirendjének megfelelően hetente kétszer fürödhet.

Titkolózás miatt egymillióra büntettek egy egykori BKV-vezetőt

Itthon2010.05.13, 13:55

Közérdekű adat eltitkolása miatt egymillió forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság a BKV egykori gazdasági vezetőjét, Dányi Józsefet. A bíró szerint 2006-os szerződések nyilvánosságra hozását tagadta meg.

Kétszer utalta dolgozóinak az áprilisi bért a BKV

Itthon2010.05.10, 09:50

Informatikai hiba miatt kétszer utalta ki májusban az előző havi fizetést a BKV - írja az Index.hu. Egyelőre nem tudni, hogy hány dolgozót érint a hiba, de a cég becslése szerint 2 milliárd forintot utaltak tévesen. A BKV emailben kéri vissza az összeget a dolgozóitól.

Harmincezres óradíjért dolgoztatja a BKV a meggyanúsított ügyvéd irodát

Itthon2010.05.06, 10:17

Harminc ezer forintos óradíjjal dolgozik a BKV-nak jelenleg is hatályos szerződések alapján az az ügyvédi iroda, melynek egyik névadó tagját kedden meggyanúsították a rendőrök a BKV-ügyben. A Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatója a Hír Tv szerint rendőrségi vallomásában azt mondta az irodáról, hogy Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes szólt neki, velük dolgoztasson a közterület-fenntartó is a jelentősebb ügyekben.

Nem érzi magát bűnösnek Hagyó ügyvédje

Itthon2010.05.05, 20:15

Nem vett részt törvénytelenségben - állítja az az ügyvéd, akit kedden előállítottak a BKV-ügy miatt. Azzal gyanúsítják, hogy egy közel húszmilliós szerződést járt ki politikai kapcsolatai segítségével a BKV-nál.

Előállítottak egy ügyvédet a BKV-ügy miatt

Itthon2010.05.04, 19:04

Gyanúsítottként állítottak elő s hallgattak ki kedden egy ügyvédet a BKV-ügyben. A nyomozás szerint az ügyvéd egy fénymásoló-állapotfelmérésről szóló szerződést járt ki a közlekedési vállalatnál, amely összegének jelentős részét zsebre tették.

Házkutatást tartanak a BKV-ügyben egy ügyvédi irodában

Itthon2010.05.04, 15:29

A rendőrség házkutatást tart egy ügyvédi irodában a BKV-ügyben - közölte a BRFK szóvivője. A Magyar Nemzet szerint a Horváth, Dóczi and Lehmann Ügyvédi Irodáról van szó.

Milliárdos spórolással védekezik a BKV-s gyanúba keveredett tanácsadó cég

Itthon2010.05.04, 16:55

Munkája eredményességének bizonygatásával védekezett a rá terelődött gyanú ellen kedden a CEMI Kft. nevű tanácsadó cég, amely a BKV-nak, a Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) és a Főtávnak is dolgozott az elmúlt néhány évben. A cégről korábban az FKF vezérigazgatója a Hír Tv információja szerint a rendőrségnek azt vallotta, hogy Hagyó Miklós utasítására kötöttek vele szerződést, a CEMI és a BKV megállapodását pedig jelenleg is vizsgálja a rendőrség.

A rendőrség felvetette Hagyó meggyanúsítását

Itthon2010.04.22, 15:44

A rendőrség felvetette, hogy Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes gyanúsítható a BKV-ügyben. Az ügyészség azonban ezt nem látta bizonyítottnak, ezért az előterjesztést visszaküldték a rendőrségnek. Erről Ihász Sándor fővárosi főügyész beszélt a Heti Válasznak.

RTL: Az FKF vezetője szerint Hagyó határozottan utasította őket

Itthon2010.04.20, 23:08

Hagyó Miklós utasítása alapján előre meghatározott cégek nyertek el közbeszerzéseket a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál - közölte az RTL Híradó, egy birtokába jutott tanúvallomásra hivatkozva, amelyet a cég vezérigazgatója, Bielek Péter tett a rendőrségen. Bieleket a BKV-ügyben hallgatták ki. Hétfőn a Hír TV számolt be arról, hogy információik szerint a fővárosi koalíció kifizetőhelye volt a FKF Zrt.

Bűnszervezetet gyanít a BKV-ügyekben kutakodó rendőrség

Itthon2010.04.14, 20:12

Bűnszervezet létrehozásával is gyanúsítja a BKV volt vezetőit az ellenük nyomozó BRFK - tudta meg a hirado.hu. A gyanú szerint Antal Attila korábbi vezérigazgató és társai tudtak az egyes gyanúsítottak által elkövetett bűncselekményekről, amelyek részfeladatait felosztották egymás közt.

Meghosszabbították a BKV és BA korábbi jogi igazgatóinak előzetesét

Itthon2010.04.08, 12:01

Újabb két hónappal meghosszabbították a BKV és a Budapest Airport korábbi jogi igazgatóinak előzetes letartóztatását. A két egykori vezetőt a BKV-ügy BA-val összefüggő vesztegetési ügyében gyanúsítják, a rendőrség szerint fiktív megbízásokat adtak ügyvédi irodáknak, amelyek a megbízási díj egy részét visszajuttatták.

Villámhatáridővel vett méregdrága szoftvert a BKV a párttámogató cégtől

Itthon2010.04.09, 17:49

Négynapos határidővel kötött szerződést a BKV egy olyan szoftver kifejlesztésére, amelyért végül csaknem 60 millió forintot fizetett még 2008 márciusában, a rendőrség által is vizsgált állítólagos visszaélések időszakában. Hasonló fejlesztésekkel foglalkozó cégek szerint ennek töredékéért is lehet készíteni ilyen programot, de semmiképp sem négy nap alatt. Az ügy főszereplője az az informatikai cég, amelyet egy ellentmondásos pártfinanszírozási ügy és a BKV-botrány egyik fejezete tett ismertté.

A Fidesz nélkül dolgozik tovább a BKV-bizottság

Itthon2010.03.31, 13:22

Meghosszabbította Fővárosi Közgyűlés a BKV-bizottság lejárt mandátumát még 60 nappal, a testület munkájában azonban a Fidesz és a KDNP nem fog részt venni. A BKV-bizottság fideszes elnöke szerint ők befejezték a munkát, ezután vizsgálódjon tovább a rendőrség és a parlament.

Ügyvédje szerint nem tett terhelő vallomást Demszky tanácsadója

Itthon2010.03.30, 22:31

Ügyvédje szerint Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt tanácsadója nem tett terhelő vallomást baloldali és jobboldali politikusokra. 

BKV-ügy: előzetesben marad Demszky tanácsadója

Itthon2010.03.26, 14:56

Június 5-ig előzetes letartóztatásban marad a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója. Z. Tibort,  a BKV volt főosztályvezetőjét ugyanakkor szabadlábra helyezte a Fővárosi Bíróság.

Nem fogadták el a BKV-bizottság fővárosi vezetésnek kellemetlen jelentését

Itthon2010.03.25, 12:40

Nem fogadta el a fideszes elnök jelentéstervezetét csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottsága, így pénteken eredmény nélkül fejezik be a munkát. A jelentés több embert elmarasztalt volna a BKV-nál kirobbant botrányok miatt.

Hagyó már szenet is hajlandó lenne lapátolni

Itthon2010.03.25, 08:33

Hagyó Miklós, korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes a Figyelőnek azt mondta: tudja, hogy politikai karrierjének vége van, már csak üzletemberként dolgozhat tovább. Hozzátette: ha kell szenet is lapátol. Arról is beszélt, hogy a BKV-botrányok kirobbanása óta eltűntek mellőle a barátai.

Demszkyt is elmarasztalná a BKV-botrányokat vizsgáló bizottság

Itthon2010.03.25, 06:40

Demszky Gábor főpolgármestert, Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettest, illetve a BKV korábbi vezérigazgatóit is elmarasztalná a BKV-botrány miatt megalakult fővárosi vizsgálóbizottság - írja a Népszabadság. A lap szerint elkészült a bizottság jelentéstervezete, amelynek a mandátuma a héten jár le.

Gyanúsan indult a BKV-botrányban kibukott százmilliós megbízás

Itthon2010.04.07, 17:07

Már az indulása is ellentmondásos volt annak a százmilliós értékű beruházásnak, amely miatt Balogh Zsolt egykori BKV-vezető szerint Hagyó Miklós a nyakát szorongatva próbált rá nyomást gyakorolni. Egy korábbi BKV-dolgozó szerint felső nyomásra, mindössze háromnapos határidővel kértek fel a munkára egy referenciával nem rendelkező céget, amely később egy homályos pártfinanszírozási ügyben is feltűnt. Az [origo] által összegyűjtött információk alapján ugyanakkor nem stimmel minden Balogh Zsolt verziójával sem.

Nem érez felelősséget a BKV-ügyben Horváth Csaba

Itthon2010.03.24, 16:26

Nem tudott a szabálytalan végkielégítésekről, és nem érez felelősséget a BKV-ügyben - mondta Horváth Csaba korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság előtt. Horváth korábban 75 napig felügyelte a BKV-t, de szerinte akkor a cég válságának a kezelésével volt elfoglalva. Meghallgatták Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettest is.

Regőczi: Az MSZP és az SZDSZ kifizetőhelye volt a BKV

Itthon2010.03.24, 11:56

Politikai megrendelésekről és visszacsorgatott pénzekről beszélt a Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek adott interjújában  Regőczi Miklós, a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató-helyettese. A BKV-botrányban gyanúsított Regőczi már a harmadik a cég korábbi vezetői közül, aki nyilvánosan beszélt arról, hogyan vett ki pénzt a politika a közlekedési társaságból.

MTV: Száz eurót kapott a BKV fénymásolóit vizsgáló céget átvevő vajdasági magyar

Itthon2010.03.19, 20:44

A Magyar Televízió híradója szerint száz eurót fizettek egy vajdasági magyarnak a BKV fénymásolóit vizsgáló cég tulajdonosai azért, hogy a férfi vegye a nevére a céget. A fénymásolós szerződés miatt a BKV feljelentést tett.

Hagyó állítja, nem fogadott el "bűnös pénzt"

Itthon2010.03.19, 19:31

Tagadja a korrupciós állításokat Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes abban a levélben, amelyben a BKV-ügyeket vizsgáló fővárosi bizottságnak küldött, amely szerdán személyesen akarta meghallgatni. Hagyó azt írta, soha senkitől nem fogadott el "bűnös pénzt". Korábban Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója állította, hogy 15 millió forintot adott át a politikusnak egy Nokiás dobozban.

A csendőr kalapjáról és lelkiismeretéről is kérdezték volna Hagyót

Itthon2010.03.17, 12:58

A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság szerda délután hallgatta volna meg Hagyó Miklóst, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettest, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. A politikus az ülés előtt néhány órával közölte: nem vesz részt a meghallgatáson. Hagyót faggattták volna az állítólag kierőszakolt szerződésekről, a meggyanúsított tanácsadóiról, láthatatlan emberéről, a főpolgármester és közte lévő konfliktusról és saját lelkiismeretéről is.

Hagyó rágalmazásért feljelentette a Nokia-dobozt emlegető korábbi BKV-vezért

Itthon2010.03.16, 11:45

Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot, a BKV egykori megbízott vezérigazgatóját. Balogh egy interjúban állította azt, hogy a BKV-ból korábban a szocialista politikusnak kellett juttatni több tízmillió forintot, amelynek egy részét egy nokiás dobozban adták át.

Előző
  • 1
  • 2
Következő