BKV-botrány

címke rss

Felmentést kért a vádlottra az ügyész a BKV-perben

Bizonyítottság hiányában a BKV volt humánpolitikai igazgatójának felmentését indítványozta a BKV-per tárgyalásán az ügyész. A volt igazgató korábban több hónapot volt előzetesben, majd egy vitatott 86 milliós, nagyrészt végkielégítésből származó összeg felvétele miatt emeltek ellene vádat.

Az ügyészség sem hisz a Nokia-doboz meséjének

Itthon2015.06.30, 19:04

Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiásdobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg - derült ki a BKV-per keddi tárgyalásán. Érdekesség, hogy az ügyben csak az után kezdett nyomozni az ügyészség, hogy már vádat emeltek a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen.

A négyes metrón pózolt Hagyó Miklós

Itthon2014.03.29, 15:09

Demszkyvel ellentétben a volt főpolgármester-helyettes kipróbálta a négyes metrót az átadás napján – számolt be az Egyenlítő blog.

Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot

Itthon2013.04.25, 17:02

Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok szétperelhetnék az államot, csak nem nagyon van, aki segítene nekik ebben.

Kukába dobálta a gyanús szerződéseket a Hagyó-per tanúja

Itthon2013.04.09, 19:06

Még a BKV belső szabályozását sem tartották be a kommunikációs szerződések esetében - vallotta egy tanú a bíróságon a BKV-ügyben, amelynek egyik vádlottja Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes. A tanú azt mondta, előfordult, hogy a kezébe kerülő szabálytalan szerződéseket suttyomban kidobta a kukába.

Hagyó tagadja a nokiásdobozt

Itthon2012.09.13, 19:25

Semmilyen módon nem adott át neki pénzt Balogh Zsolt - vallotta Hagyó Miklós az ellene folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán. Hagyó befejezte vallomásának felolvasását, kedden a vagyonáról tárgyalnak.

Vádemelést javasol a rendőrség a BKV volt jogi igazgatója ellen

Itthon2011.09.15, 19:07

Hét ügyvéd és három vállalkozó is a vádlottak padjára kerülhet a BKV-ügyben, amelyben a rendőrség vesztegetés miatt vádemelést javasol az ügyészségnek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen. Az ügyészség szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyészség soron kívül dönt a vádemelésről.

Előzetesben marad Hagyó Miklós

Itthon2011.02.16, 16:32

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig  meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását. A bíróság szerint a szabadlábon lévő Hagyó Miklós megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét.

Támogatói szerint Hagyó súlyosan lebetegedett a zárkában

Itthon2011.02.15, 19:14

Ismeretlenek közzétették az interneten azokat a dokumentumokat, amelyek Hagyó Miklós korábbi MSZP-s politikus előzetes letartóztatásával kapcsolatban születtek. Az iratokkal a politikus védői azt akarják bizonyítani, hogy Hagyó fogva tartása nem indokolható, mert se szökni nem akar, sem a BKV-ügyben folyó nyomozást nem akarja befolyásolni. A dokumentumokat közlő honlap szerint a börtönben súlyosan lebetegedő Hagyó ügyében a bíróság nem adott érdemi válaszokat az ügyvédek kifogásaira.

Magyar Nemzet: Előzetesben maradhat Hagyó Miklós

Itthon2011.02.12, 09:41

A Központi Nyomozó Főügyészség a napokban javasolta Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - írja a Magyar Nemzet. Hagyó Miklós előzetes letartóztatása február 17-én jár le, ezért kérte az ügyészség a hosszabbítást.

Előző
Következő