BKK

címke rss

Megtépázta Európát a vihar

Itthon2014.10.22, 14:43

Európa szerte több helyen is gondokat okoz a vihar, Horvátországban már havazik, kiöntött a Balaton, Budapesten pedig fennakadásokat okoz az erõs szél és a csapadék a közlekedésben. 

Szerdán korábban kell ébrednünk

Itthon2014.10.21, 23:05

A szerdán várható szélsõséges idõjárás miatt akár torlódásokra és járatkimaradásokra is lehet számítani Budapesten – közölte BKK. A társaság arra kéri az utasait, hogy a tervezettnél hamarabb induljanak el otthonról. 

Hajóval járhatna a Várba Orbán Viktor

Itthon2014.10.16, 16:55

Viharos gyorsasággal épült kikötõ a Parlamentnél, a BKK szerint azért, hogy javítsák a Belváros forgalmát. A parlamenti kikötõbõl 5 perc alatt át lehet érni a budai Várba is - ahova a tervek szerint két éven belül Orbán Viktor hivatala költözik. A testõrök rémálma a forgalmi dugó, logikus lenne, ha a védett személyt inkább a Dunán szállítanák - mondta el az Origónak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértõ.

Az öreg buszokat veti Demszky szemére Vitézy

Itthon2014.10.09, 10:15

Európa legöregebb buszparkját hagyta hátra Demszky Gábor - így válaszolt Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a a budapesti buszbeszerzést érõ kritikákra. Az egykori fõpolgármester röpiratban fejtette ki, hogy utódja, Tarlós István és Vitézy Dávid több milliárddal károsítja meg a budapesti költségvetést, kiemelkedõ nyereséget biztosítva Széles Gábor cégének.

Mit adott nekünk Tarlós István?

Gazdaság2014.10.10, 09:09

Csatornákat, utakat, fürdõket. Ezeken kívül? A Margit hidat, a 4-es metrót, villamosokat, buszokat, zenélõ szökõkutat és a Bálnát. Elvette viszont a Vidám Parkot. Összegyûjtöttük, milyen fejlesztések valósultak meg Budapesten 2010 és 2014 között.

Ingyen csipkártyát kap a metróhoz minden budapesti

Travelo2017.10.04, 09:53

A következõ három év során építik ki a fõvárosi elektronikus jegyrendszer elektronikus fizetõkapuit. Minden budapesti ingyen csipkártyát kap, erre vásárolhat majd magának jegyeket és bérleteket. A BKK szerdán írta alá a szerzõdést a rendszer kiépítésérõl és üzemeltetésérõl a német Scheidt&Bachmann céggel.

BKK: Elférnek a buszok, és engedély is van a Lánchíd utcában

Itthon2014.10.02, 18:26

Szakhatósági engedéllyel járnak, és el is férnek a buszok a Lánchíd utcában: a Várkertbazár elõtti szakaszt csak a közúti forgalom elõtt kerítették le - állítja a BKK, cáfolva, hogy az utcát október elsején megnyitották, majd újra lezárták volna. A Pest Megyei Kormányhivatal jóváhagyta ideiglenes buszközlekedést, az építkezés jelenleg is tart a területen.

A kormány segítségét várja a BKV

Itthon2014.09.29, 08:38

Rövid idõn belül megoldást kell találni a Budapesti Közlekedési Zrt. hiteleinek újrafinanszírozására, mert a céget sürgeti a határidõ – mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

Ismét jár a 3-as metró

Itthon2014.09.29, 06:40

Megindulhatott a forgalom a 3-as metró vonalán hétfõ reggel, miután a rendõrség átvizsgálta a teljes szakaszt. 

Centizgetniük kell majd a buszoknak a Lánchíd utcában

Itthon2014.09.26, 18:39

A visszapillantó tükrön múlhat majd, hogy elférnek-e egymás mellett a 86-os autóbuszok a felújítás alatt álló Lánchíd utcában. A BKK szerint nem lesz gond a szembetalálkozó jármûvekkel, a jármûvezetõk azonban aggódnak a kerékpárosok miatt. Egy biztos: a buszsofõröknek centizgetniük kell majd, a biciklisek pedig jobban teszik, ha óvatosan közlekednek errefelé. Szeptember végén átadhatják a gépjármûforgalomnak az augusztusra ígért, felújított útszakaszt.

Döntõkkel folytatódik a Vágta

Itthon2014.09.21, 11:49

Középfutamokkal és döntõkkel folytatódik vasárnap a Nemzeti Vágta: a fõvárosi Hõsök terén délután fogathajtó verseny, íjászbemutató és huszárütközet is lesz. A Városligetet és az Andrássy utat hétfõ hajnalig lezárták a hétvégi programok miatt.

Pesten gyalogol még a buszos turista is

Itthon2014.09.21, 11:39

Továbbra is problémás a fõvárosi turistabuszok parkolása: a buszos városnézés ne a gyaloglásról szóljon az idõs turisták számára, ne kelljen háromszor körbepöfögni a Hõsök terét, amíg a vendégek megnézik - kéri a szakma, amely a nyilvános vécéket és az érthetõ információs táblákat is hiányolja. Az új parkolási renden a BKK dolgozik - jövõ év elejére ígérik a megoldást, az új megállóhelyekrõl egyelõre csak munkaanyagok szólnak.

Kocsival érdemes lesz elkerülnöd a belvárost! Jön az autómentes hétvége

Archívum2014.09.20, 07:25

Szeptember 16. és 22. között zajlik az Európai Mobilitási Hét. Az autómentes hétvége miatt jó néhány lezárásra kell készülnöd Budapesten. De lesz Nemzeti Vágta és futóverseny is.

Okostelefonon követhetjük, hol járnak a buszok

Techbázis2014.09.19, 15:28

Elkészült a BKK Futár appváltozata, amely valós idõben mutatja okostelefonon és tableten, merre járnak a buszok és villamosok.

Csatát nyert a BKK a trolibusztender ügyében

Itthon2014.09.18, 09:42

A Budapesti Közlekedési Központ javára döntött a bíróság a Közbeszerzési Döntõbizottsággal szemben a trolibusztender ügyében.

Megtalálták az elsõként ellopott Bubit!

Itthon2014.09.17, 23:09

Megpróbáltak meglovasítani egy közbringát a Corvin-negyed metróállomásánál. A kerékpárt elõzõleg nem rögzítették szabályszerûen, ezért tudták kivenni a helyérõl. Nincs könnyû dolga ha Bubit akarnak lopni, hiszen a GPS-rendszernek köszönhetõen hamar megtalálják tettest. 

A BKK szerint biztonságos a buszközlekedés a Lánchíd utcában

Itthon2014.09.12, 12:08

A Lánchíd utcában 30 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben, így biztonságos lesz a közlekedés – állítja a Budapesti Közlekedési Központ. Felmerült ugyanis, hogy az újonnan felújított utcában nem fognak elférni a buszok.

Végre térkép is mutatja, hol késik a villamos

Techbázis2014.09.11, 19:27

Tesztelhetõ a BKK online utastájékoztatója: a térkép megmutatja, hol járnak éppen a buszok és villamosok.

Perre mennek a szakszervezetek

Itthon2014.09.11, 08:28

Próbaperek sorozatát indítaná el három budapesti közlekedési szakszervezet, szerintük ugyanis már két éve nem a hatályos jogszabályok szerint számolják el tagjaiknak a távolléti díjat; a Budapesti Közlekedési Központ ezt cáfolja.

Balesetveszély a felújított 1-es villamos vonalán

Itthon2014.09.08, 16:17

A tervezettnél korábban üzembe helyezték a felújított 1-es villamos új szakaszát, de a gyorsaságnak ára van: nem mindenhol készült még el teljesen a peron vagy az aluljárók kijárata. Sok utas így inkább nem kerül a zebráig, hanem az úttesten, autók között szalad át, ez balesetveszélyes.

Megéri a családnak Bubi-bérletet venni

Gazdaság2014.09.08, 16:04

Egy Bubi-bérlettel egyszerre négy kerékpárt lehet kölcsönözni. A kölcsönzéshez nem kell, hogy nálunk legyen a bérlet, a bringákat a bérlethez vagy jegyhez kapott PIN-kóddal is ki tudjuk venni a dokkolóból. Így egy bérletet egymástól teljesen függetlenül egyszerre négyen tudnak használni. Az anyagi felelõsség viszont azé, akinek a nevén van a bérlet.

Pénz nélkül a BKV: elõlegbõl fizetik a bért

Itthon2014.09.07, 07:02

Adósságának szeptember 30-án esedékes 2,4 milliárd forintos törlesztõ részletét, majd október 7-én alkalmazottainak 3 milliárd forintnyi bérét is csak úgy tudja kifizetni a BKV, ha a következõ hónapok mûködési támogatásához nyúl. Ez a pénz azonban késõ õsszel hiányozni fog.

A BKK jegyautomatáját szeretik, a MÁV-oshoz segítség kell

Itthon2014.09.04, 08:48

Kiköpött bankjegy, nehezen kezelhetõ felület, alacsonyra állított panel - többnyire ezekre panaszkodnak a jegyautomatát használó utasok, mások viszont szeretik, gyorsnak és egyszerûnek tartják a gépi vásárlást. A BKK a fõvárosban és környékén több mint 150, a MÁV Start Zrt. országszerte 132 automatát állított fel. Megnéztük, hogyan mûködnek a berendezések, és mennyire praktikus az elhelyezésük. A BKK jól teljesített, a MÁV gépeihez viszont elkel a segítség.

Hétvégén nem áll meg a földalatti az Operánál

Itthon2014.09.03, 10:59

Rendezvény miatt nem áll meg pénteken és szombaton a kis földalatti az Operánál. A Szabadság Operagála a 25 évvel ezelõtti határnyitásra emlékeztet, szombaton ingyenes szabadtéri program lesz az épület elõtt, ahol fellép Rost Andrea is.

Hacker nem válthatja zöldre a pesti jelzõlámpát

Techbázis2014.09.01, 11:28

Miért nem lehet feltöréssel átállítani a körúti közlekedési lámpákat? Ennek is utánajártunk a budapesti közlekedési lámpák vezérlõközpontjában.

A menetiránnyal szemben ment a Combino

Itthon2014.08.29, 13:55

A 4-es és a 6-os villamosok helyett az Oktogon és a Blaha Lujza tér között pótlóbuszok közlekednek mûszaki ok miatt.   

BKK: Nem ingyen üzemelteti a 4-es metrót a BKV

Itthon2014.08.28, 22:15

A Budapesti Közlekedési Központ mindig elõre, a tárgyhónapot megelõzõen fizeti ki a BKV-nak a szolgáltatási díjakat, így a cég azokat minden hónapban megkapta - közölte a társaság. 

Erre most ne induljon el autóval a fõvárosban

Itthon2014.08.23, 09:59

Az alsó rakpartokat mindenütt lezárták, a Várba is nehéz feljutni autóval. A BKK-tól megtudtuk, melyik útszakaszokat érdemes elkerülni a sportrendezvény idején.

Felborul a közlekedés Budapesten augusztus 20 -án

Life.hu2014.08.19, 13:54

Az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények miatt már kedden lezárták a Lánchidat a jármûforgalom elõl - közölte a BKK. A 2-es metró forgalmát is korlátozhatják. A MÁV szerelvényei ünnepnap szerint közlekednek.

Metróállomásokat, hidakat zárhatnak le augusztus 20. miatt

Travelo2017.10.06, 13:05

Metróállomásokat, hidakat zárhatnak le augusztus 20. miatt

Nem érdemes kocsiba ülni huszadikán

Itthon2014.08.19, 08:43

Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények és az elõkészületek miatt jelentõsen megváltozik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje. A MÁV pedig a tûzijáték után több vonatot is indít Budapestrõl. 

A Combinók miatt fulladoznak a Margit körúton

Itthon2014.08.19, 00:31

Porfelhõktõl szenvednek a Margit híd budai hídfõjének közelében lakók és dolgozók, nyaranta szellõztetni sem lehet a környéken. A homokszerû anyag a BKK szerint a villamospálya talapzatából kerül elõ, bár a Combinók is szórnak ki alkalmanként fékezõhomokot. A szálló por belélegezése ronthat a meglévõ légúti betegségeken, hosszú távon allergiához is vezethet. A pályát hamarosan felújítják, így megszûnhet a por.

Leterelnék a bicikliseket a Lánchíd járdájáról

Itthon2014.08.14, 16:47

A Budapesti Közlekedési Központ szerint a növekvõ kerékpáros- és gyalogosforgalom miatt sürgõs lépéseket kell tenni a Lánchídon azért, hogy a forgalom biztonsága megfelelõ legyen.

Ezért állnak üresen a 4-es metró üzletei

Gazdaság2014.08.11, 10:34

Jókora kudarc eddig a 4-es metró üzlethelyiségeinek bérbeadása. A pályázatra jelentkezõ vállalkozóknak elõzetesen jóval nagyobb utasforgalmat jeleztek, mint amekkora lett, és nem törõdtek azzal sem, hogy egymás mellé ne szerzõdjenek az azonos profilú boltok. Több vállalkozónak kellett milliós veszteséggel kiszállnia.

Vitézy Dávidnak mennie kell

Itthon2014.08.05, 15:31

Ha Tarlós István marad Budapest fõpolgármestere, akkor azért, ha leváltják, akkor pedig azért lesz vége Vitézy Dávid karrierjének a Budapesti Közlekedési Központ élén. Így érhet véget õsszel az évek óta tartó Tarlós-Vitézy-párharc.

Tovább terjesztik a ferdén tolatva parkolást

Auto2014.08.05, 11:44

Az ok a kerékpárosok biztonsága, a fejlesztés kilenc fõvárosi kerületet, összesen 30 fõ- és gyûjtõútszakaszt érint.  

A BKK-jegypénztáros nem vész el, csak átalakul

Itthon2014.08.03, 10:06

Átképzi a jegyárusító automaták miatt feleslegessé váló pénztárosait a BKK. Jobbára ugyancsak pénztárossá, hiszen sokuk továbbra is jegyet- és bérletet árul majd, csak nem az ódivatú üvegkalitkákban, hanem a közlekedésszervezõ cég ügyfélközpontjaiban.

Próbáld ki te is a Bubit!

Archívum2014.08.02, 11:50

A BKK újabb ezer tesztelõvel bõvíti és két héttel meghosszabbítja a MOL Bubi nyilvános próbaüzemét. Mi már kipróbáltuk, ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is!

Összekapott a BKK és a szakszervezet a gázoló buszsofõr miatt

Itthon2014.07.28, 17:51

Közleményben állt ki a BKV szakszervezete a kerékpárost gázoló buszsofõr mellett. Szerintük azzal, hogy eltiltották a vezetéstõl, egy életre megpecsételték a sorsát. A baleset még június végén történt Budapesten. Az autóbusz vezetõje továbbhajtott, miután elsodorta a biciklist, akinek hét bordája is eltört. Az esetet azonban rögzítette a kamerájával, és a videót az internetre is feltöltötte. 

Felkészült a Magyar Nagydíjra a BKK

Itthon2014.07.26, 09:58

Több kocsival közlekedik szombaton és vasárnap a gödöllõi HÉV. A Forma-1-es Magyar Nagydíjra szóló, vasárnapra érvényes egyes jegyekkel mind a négy metróvonalon ingyen lehet utazni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. 

Kirúgták a buszsofõrt, aki elütött egy biciklist

Itthon2014.07.25, 13:04

A BKK kirúgta azt a buszsofõrt, aki hetekkel ezelõtt úgy ütött el egy biciklist, hogy észre sem vette. A rendõrség cserbenhagyásos gázolás miatt indított ellene eljárást.

Bubiztunk egyet

Auto2014.07.18, 11:07

Egyelõre még csak nyilvános tesztüzemmel, de elindult a budapesti közbringa-rendszer. Kicsit drága, kicsit nehéz, de a miénk.

Még nem életveszélyes metrózni, de az lesz

Itthon2014.07.17, 17:44

Még biztonságos, de hamarosan életveszélyessé válhat a 3-as metró. Mindennap alaposan átvizsgálják a pályát és a kocsikat, de ha a helyzet tovább romlik, akkor a Metróért Egyesület szerint egy-egy szakaszt le kell majd zárni. Még nem tudni, honnan lesz pénz a felújításra; csak a pályáé 100–150, a jármûveké 60–90 milliárd forintba kerülne.

A 3-as metró már jár, most a 2-es állt le

Itthon2014.07.15, 22:00

A Nyugatinál eloltották az égõ olajfoltot, a Puskás Ferenc Stadion állomásnál utas esett a vágányok közé. Meghalt.

Füstölt a 3-as metró

Life.hu2014.07.16, 09:34

Az Andrássy úti lakóház kigyulladásán kívül egy másik tûzeset is történt kedden délután Budapesten. A lánglovagok.hu információ szerint tûz ütött a budapesti 3-as metró alagútjában a Nyugati tér és a Lehel tér között. 

Olajfolt égett a 3-as metró alagútjában

Itthon2014.07.15, 21:10

A Nyugati tér és a Lehel tér között, az alagutat lepte el a füst, emiatt nem járnak a szerelvények az Árpád híd és a Deák tér között. Este kilenckor indult újra a forgalom.

Miért kezdték el átminõsíteni a taxisokat Budapesten?

Gazdaság2014.07.08, 09:56

A Tele 5 Taxi és a Maxtaxi minõsítését visszavonta a BKK, mert a cégek nem feleltek meg a rendeletben elõírt pénzügyi feltételeknek. A két vállalkozás azóta benyújtotta a szükséges igazolásokat, és a cégek felülbírálata folyamatban van. Taxisaikat azonban a BKK elkezdte berendelni átminõsítésre.

Hétvégén lezárják a ferihegyi gyorsforgalmi utat

Itthon2014.06.26, 17:32

Szombaton reggel 6-tól vasárnap este 10-ig kerülõ úton lehet majd csak eljutni a reptérre. Egy felüljárót építenek át.

Két taxis társaságra csapott le a BKK

Archívum2014.06.23, 12:20

Ha a taxisok új helyre szerzõdnek, akkor térítésmentesen elvégzik az autók pótszemléjét.

Régi fõvárosi álmokat fojtana meg a kormány szigora

Itthon2014.06.16, 12:10

A Rákóczi útra visszatérõ villamos, az Astoriáig menõ HÉV, az elsõ XVII. kerületi kötött pályás szerelvény - ezek azok a budapesti projektek, amelyek évek óta tervbe vannak már véve, de most veszélybe került a finanszírozásuk. A BKK régóta készíti elõ a projekteket, van, amelyikhez sürgõsen hozzá kellene fogni, és olyan is, amelyik mindenképpen álom marad még egy ideig.

Egész napos óriásdugó lehet hétfõn Budapesten

Life.hu2014.06.15, 21:42

Hétfõtõl forgalmi változások lépnek érvénybe Budapesten az 1-es villamos meghosszabbítása miatt, napközben állami delegációs és protokollesemények miatt lesz nehézkes a közlekedés, este a Scorpions, majd az Omega koncertje miatt is fennakadások lehetnek. Ha lehet, inkább ne ülj autóba, mert hatalmas dugóra lehet számítani.

Autósok, figyelem! Hétvégén lezárják a ferihegyi gyorsforgalmit

Archívum2014.06.13, 16:13

Péntek este 10 órától vasárnap 18 óráig lezárja a ferihegyi gyorsforgalmi út egy szakaszát a BKK. Emiatt megváltozik több, a kõbánya-kispesti buszvégállomásról induló járat útvonala és a 3-as metró menetrendje is. Hétfõtõl pedig a dél-budai villamosok közlekedése is módosul.

Csúszik a Bubi átadása

Life.hu2014.06.11, 13:20

Április 7-én kellett volna átadni a Bubit, a budapesti bérbringarendszert, most július a következõ céldátum, addig pedig a T-Systemsnek kötbért kell fizetnie. Ha nem oldódnak meg a problémák, július 17-én akár fel lehetne mondani a szerzõdést, de azt sem a BKK, sem a fõváros nem szeretné. 

Fegyvert rántottak egy villamosvezetõre Budapesten

Itthon2014.06.08, 16:38

Az autós majdnem behajtott az utasok közé, ezt tette szóvá a villamosvezetõ. A rendõrség eljárást indított az autós ellen.

Focihuligánok miatt állt a metró

Archívum2014.06.01, 20:10

Nem járt a kettes metró a Deák tér és az Örs vezér tere között bõ negyedórán át vasárnap este, "szurkolói rendbontás miatt", ahogy a BKK Facebook-oldala írta.

A beszállító miatt késik a Futár indulása

Itthon2014.05.27, 09:09

A tervezettnél késõbb, de lassan befejezik a budapesti forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer (Futár) kiépítését. A csaknem hétmilliárd forintos beruházás beszállítóját kötbér megfizetésére kötelezte a fõváros – írja a Napi Gazdaság.

Tessék megnyugodni, nem kell fizetni

Archívum2014.05.22, 06:44

Bár a kormány már 2011-ben azt tervezte, hogy visszavágja az utazási kedvezményeket, az illetékes minisztérium szerint ez most sincs napirenden. Egyelõre marad az évi 104 milliárdos költségvetési támogatás, amellyel egy, Európában páratlanul bonyolult és gáláns rendszert mûködtetünk.

Lepattant az OrangeWays a döntõbizottságról

Archívum2014.05.20, 12:42

Elutasította a Közbeszerzési Döntõbizottság az OrangeWays kérését, amelyben a cég a midi autóbusztender közbeszerzési eljárását lezáró döntés megsemmisítését kérte.

Félméteres matricákat ragasztanak a buszok szélvédõjére

Itthon2014.05.15, 11:13

Életveszélyesnek tartja a buszok szélvédõjére ragasztott, elsõ ajtós felszállásra figyelmeztetõ matricát a BKV-nál mûködõ egyik legnagyobb érdekvédelmi tömörülés, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke.

Appal jelzi a BKK, ha nem jön a villamos

Techbázis2014.05.14, 14:05

Az androidos és iOS-es appok azonnal riasztást küldenek, ha nem járnak kedvenc járataink.

Még mindig nem tudják, mikor indul a Bubi

Itthon2014.05.09, 14:22

Most javítják azokat a szoftverhibákat, amiket korábban nem ismert el a cég.

Így közlekedhetsz a hosszú hétvégén

Archívum2014.04.30, 15:24

Csütörtökön ünnepnapi, pénteken szombati menetrend lesz a BKK-nál. Módosul a vonatok közlekedési rendje is.

Nekimegy a BKK-nak az Orangeways

Archívum2014.04.24, 14:41

A cég amiatt perel, mert a korábban általuk elnyert midibusz-tendert az eredményhirdetés után 18 nappal a BKK eredménytelennek nyilvánította.

Az Orangeways beperli a BKK-t

Gazdaság2014.04.24, 16:50

Az Orangeways elnyert egy közbeszerzést a BKK-tól, majd az utóbbi érvénytelenítette a tendert. A busztársaság emiatt perre megy.

Nyakkendõmintát tervezhetett a BKK különdíjasa

Kultúra2014.04.23, 16:14

A BKK két éve azzal díjazott egy fiatal tervezõt, hogy részt vehet a vállalat új egyenruháinak tervezésében. A különdíjas dizájnerre végül a kendõk és nyakkendõk mintáját bízták rá, az új kollekciónak azonban egyelõre nyoma sincs.

Így változik a közlekedés a húsvéti ünnepnapokon

Archívum2014.04.18, 18:50

A Volán-társaságok, a Budapesti Közlekedési Központ és a MÁV járatai is a szokásostól eltérõen járnak hétvégén.

Nagyon drága a budapesti közbringa

Archívum2014.04.15, 20:53

Könnyû olyan európai nagyvárost találni, ahol olcsóbban lehet használni a közbringákat, mint nálunk. Amíg a Bubi éves díja 18 900 forint, addig például Párizsban 9000 forintba kerül egy éves bérlet. 

Na tessék, mi találtuk fel az alacsonypadlós villamost is

Techbázis2014.04.15, 13:53

2015-tõl újabb budapesti vonalon vége a lépcsõzésnek: az 1-es villamos új szerelvényei már teljes hosszukban alacsonypadlósak lesznek. Hasonló kivitellel már az elsõ világháború elõtt is kísérleteztek. Milyen újításoknak köszönhetjük az alacsony villamost?

Máris leállt a 4-es metró

Life.hu2014.04.08, 09:58

Reggel körülbelül fél órára leállt az M4-es metró, a teljes vonalon pótlóbuszok szállították az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Jude Law BKV-ellenõr lett Budapesten

Life.hu2014.04.01, 13:40

A brit színészt a Kálvin téri átjáróban kapták lencsevégre. Helló, április elseje!

Már Kádár elõtt is a 4-es metróról álmodtak

Itthon2014.03.27, 07:03

Úgy gondolja, hogy elképesztõen hosszú idõ alatt jött össze az új metróvonal? Akkor képzelje el, hogy valójában az egész történet jóval az elõtt elkezdõdött, hogy Demszky Gábor elkezdett újabb és újabb átadási idõpontokat bejelenteni. Itt van a négyes metró teljes története egy idõvonalon.

Gyászmenettel lassítják a BKV-t

Itthon2014.03.19, 14:18

Az agglomerációs járatok átvétele körüli bizonytalanságok ellen demonstrálnak. A BKK szerint nincs bizonytalanság. 

Autista lány panaszát vizsgálja a BKK

Itthon2014.03.18, 15:42

Egy blogon megjelent levél szerint az ellenõrök nem fogadták el a 7-es buszon egy autista lány érvényes bérletét, és minõsíthetetlenül beszéltek vele, miközben leszállították. A BKK vizsgálódik.

Két hír a fõvárosi közlekedésben

Archívum2014.02.21, 16:25

A BKV buszokat bérelne, hogy fiatalítsa jármûparkja átlagéletkorát, illetve megszületett az elõterjesztés a BKK közútkezelõi feladatai költségvetésére: 9 milliárdot kaphat 2014-ben. Mindkét információ a budapest.hu portálon olvasható.

Jegyvásárlással bénították meg a buszforgalmat

Itthon2014.02.18, 23:39

Hosszú sorokban torlódtak fel a buszok kedd este a Ferenciek tere és a Blaha Lujza tér között egy BKV-s szakszervezeti demonstráció miatt. Az Egységes Közlekedési Szakszervezete és civilek, nagyjából harmincan 7-es buszokra szálltak fel, jegyet vásároltak a sorfõrnél, és számlát kértek róla. Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a BKK túl sok feladatot lõcsölt a buszvezetõkre az elsõajtós felszállással és a jegyárusítással, aminek a feltételeit azonban nem biztosította. A BKK szerint felelõtlen provokáció volt a demonstráció. Mi is teszteltünk egy forgalmas és egy kevésbé frekventált járatot.

Mégsem követhetõ, hol jár a busz

Itthon2014.02.06, 14:29

A Budapesti Közlekedési Központ szerint csak a menetrendi tervadatok alapján követhetõ a jármûvek mozgása.