biztosítás

címke rss

Megvan a tizedik biztosító, amelyik fogyasztóbarát minősítést kapott otthonbiztosítására

Gazdaság2022.11.17, 12:22

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az Uniqa Biztosító Zrt. pályázatát a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programban, ezzel a biztosító megkezdheti a bejelentett minősített termékek forgalmazását - közölte az MNB.

Sokkal többet fizethet az jövőre, akinek nincs érvényes kgfb-je

Gazdaság2022.11.16, 11:05

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.

Átlagdíjat számítottak az idei kgfb-kampány első heteire

Gazdaság2022.11.14, 09:29

A november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány első harmadában az érintett ügyfelek a személygépkocsik kategóriájában 28.500 forintos átlagdíjon kötötték meg új, kötelező biztosításaikat. Ez az összeg közel 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért 24.800 forintos díjszintet – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.hu.

Egymillió érintett gépjárművel kezdődhet az év végi hajrá a kgfb-nél

Gazdaság2022.10.24, 12:50

Még jelenleg is közel egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik január elsejére a kötelező-gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Ők azok, akiknek a november elején kezdődő kötelezőkampányban kell eldönteniük, megtartják-e jelenlegi kgfb-szerződésüket, vagy a váltás mellett döntenek. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban mintegy 10 százalékos átlagdíj-emelkedésre és közel 100 ezer szerződésváltásra számít - álla a közleményükben.

Ian lehet az amerikai történelem második legköltségesebb hurrikánja

Gazdaság2022.10.05, 12:58

A kezdeti becslések szerint a 2022-es Ian hurrikán az Egyesült Államok történetének második legköltségesebb hurrikánja a biztosított káresemények tekintetében. A 2005-ös Katrina azonban továbbra is magasan vezeti a listát.

Egyre mélyebbre süllyed Amber Heard a kártérítési ügye miatt

Tévé2022.09.29, 08:01

Idén június elején döntött a bíróság az Amber Heard kontra Johnny Depp rágalmazási perben, melyben a színész, azaz a felperes javára döntöttek. A bíróság a színésznőt több mint tizenötmillió dolláros kártérítés kifizetésére kötelezte, aki azóta is azon ügyködik, hogy tudná elkerülni a fizetést.

Mutatjuk, hogy miről ne feledkezzen meg lakásbérleti szerződés megkötése előtt

Gazdaság2022.08.30, 11:31

Augusztus hagyományosan az albérletkeresés hónapja. Sok ezer egyetemista szeretné megtalálni a számára leginkább megfelelő lakhatási lehetőséget a szeptemberi iskolakezdés előtt. Az OTP Csoport tapasztalatai szerint átalakultak az igények az albérlethez kapcsolódó költségek változásai miatt. Felértékelődtek a kisebb méretű ingatlanok és a bérleti díj mellett egyre nagyobb jelentősége lesz majd annak is, hogy mekkora a bérelt ingatlan összköltsége. Az OTP Csoport és a Groupama Biztosító szakértői összeszedték a legfontosabb szempontokat, amelyek segíthetnek megtalálni a megfelelő ingatlant.

Veszélybe kerülhetnek a nyaralóövezeti ingatlanok, ezekre érdemes figyelni a tulajdonosoknak

Gazdaság2022.08.29, 12:21

A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez idő alatt a biztosítás még nem nyújt védelmet – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Kiderült, mennyit költöttek idén nyaralásra a magyarok

Gazdaság2022.08.24, 09:52

A legtöbben fejenként 100 és 300 ezer forint közötti kiadással számoltak az idei nyaralás kapcsán, de a pihenésre indulók 8 százalékánál 600 ezer forintnál is magasabb volt ez a tétel – derül ki a CIG Pannónia Biztosító online felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a többség kiemelten fontosnak tartja a biztonságot a nyaralás alatt is, az utazók több mint kétharmada külön utasbiztosítást is köt.

Az autósoknak üzentek a kötelező biztosításról, lehet, ezeket sokan nem tudták róla

Gazdaság2022.08.22, 11:15

Egy második autó A00-ás kategóriában kezd az új üzembentartónál, hiába van már jobb besorolása a bonus-malus rendszerben. Figyelnie kell a gépjármű tulajdonosnak a 2 éves szabályra is, mivel a besorolás csak ezen időtartam alatt érvényesíthető másik autóra. Hasznos összefoglaló a K&H-tól kötelezőügyben.

Lelőtte feleségét egy milliomos vadász, hogy nyugodtan élhessen a szeretőjével

Nagyvilág2022.08.03, 19:47

Életfogytiglani börtönre, de akár halálbüntetésre is ítélhetik azt a férfit, aki agyonlőtte feleségét egy afrikai szafariparkban, majd pénzt követelt az életbiztosítótól. A férfit gyilkosság, és csalás miatt is bűnösnek nyilvánították. Mint kiderült, ekkor már viszonya volt egy alkalmazottjával, ennek ellenére a tárgyaláson tagadta, hogy a pénz, illetve a szeretője miatt gyilkolta meg az asszonyt.

A kormányra a történelmi léptékű aszály idején is számíthat a magyar gazdatársadalom

Itthon2022.08.02, 10:05

A magyar kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik támogatni azokat a megoldásokat, amelyek a gazdákat ebben a nehéz helyzetben segítik. Nem véletlen, hogy a kormány megalakította az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset, amely gyorsan és hatékonyan tud döntéseket hozni – mondta el az Origónak adott interjúban Nagy István agrárminiszter, aki szerint most olyan súlyos mértékű az aszály, hogy gyakorlatilag Magyarország délkeleti részein, az Alföld bizonyos területein egyáltalán nem lesz termés. Nemcsak Magyarországon van aszály, hanem Európa termőterületeinek 46 százalékát sújtja. A tárcavezető leszögezte, hogy az aszály miatt aa ...

Mobilon is bejelenthető a kötelező biztosítási járműkár - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.07.06, 14:37

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: "Kocsit vettünk, szeretnék kék-sárga baleseti bejelentőt beszerezni, ha netán baleset történne. Ezt hol lehet elérni, s papíralapon kell beadni a biztosítónak? (N. Lóránt, Budakeszi)". A témában dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese válaszol.

Már Instagram-fiókra is köthető biztosítás

Techbázis2022.07.02, 18:59

Influencereknek találták ki, szigorúan a fiókjaik ellopásának az esetére.

Egész Európában egyedülálló módszerrel mérséklik a jégkárokat Magyarországon

Gazdaság2022.06.03, 11:20

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén is beüzemelte az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte ötödik védekezési szezonját. A riasztási, azaz védekezési időszak minden évben április 15-étől szeptember 30-áig tart. Az elmúlt öt év tapasztalatai megfelelő alapot nyújtanak ahhoz, hogy mérleget vonjunk a JÉGER működéséről és hatékonyságáról. Győrffy Balázs, a NAK elnöke az Origónak adott interjúban többek között elmondta, hogy már több száz milliárd forintra tehető az a kárérték, amit sikerült elkerülni a rendszer működtetésével, amely jelenlegi formájában ráadásul egész Európában egyedülálló. 

Itt az idei viharszezon első, milliárdos összegű számlája

Gazdaság2022.05.31, 10:19

Erősen indult az idei viharszezon. A májusi időjárási szélsőségek nyomán a biztosítók 2,4 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, összegezte a számlákat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Véleményt mondott az MNB a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról

Gazdaság2022.05.26, 16:21

Az MNB legfrissebb felmérése szerint a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások átlagdíja hónapról hónapra egyre kedvezőbb, mint a piaci alapú lakásbiztosítások átlagdíja. Az eddig értékesített fogyasztóbarát otthonbiztosítások immár 500 milliárd forintot meghaladó ügyfélvagyont védenek. Az MNB arra biztatja a lakástulajdonosokat, hogy kössenek az átlagos lakásbiztosításokhoz képest kedvezőbb áron, magasabb védelmet nyújtó MFO-t - áll az MNB közleményében.

A természeti katasztrófákra biztosítást adó cégek is megsínylik a klímaváltozást

Gazdaság2022.05.17, 11:52

A klímaváltozás által okozott káresemények világszerte egyre nagyobb kihívásokat jelentenek, és ezt a biztosítási szektor is megérzi. Ráadásul egy friss felmérés szerint a biztosítóknak csak töredéke van felkészülve a lehetséges hatásokra.

Sztárok, akik hatalmas biztosítást kötöttek valamelyik testrészükre

Tévé2022.04.28, 22:42

A sztárvilágban nem ritka, hogy valaki nagy összegű biztosítást köt a munkaeszközére, még ha az a saját test(rész)e is: a zenészek ugyanúgy biztosíthatják a kezüket, mint a focisták a lábukat, netán a színésznők, modellek a mellüket – amit egyébként sokszor a munkaadóik kérnek. De mennyit érhet Mariah Carey vagy Bruce Springsteen hangja, Daniel Craig egész teste, Cristiano Ronaldo vagy David Beckham lába?

Ha drágul a lakásépítés, fogyasztóbarát otthonbiztosítással érdemes növelni a biztosítási védelmet - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2022.04.13, 14:33

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Kaptam egy levelet a lakásbiztosítómtól, hogy magasabb díjjal kellene fenntartani a szerződésemet jövőre. Miért kell ez, és mi van, ha nem járulok hozzá? (N. Lóránt, Budakeszi)". Válaszol dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

Enyhébbnek ígérkezik az idei kátyúszezon, de így is érdemes lehet biztosítást kötni rá

Gazdaság2022.03.25, 10:48

Idén a csapadékszegény időjárásnak köszönhetően a "kátyúszezon" az átlagosnál enyhébbnek ígérkezik. Aki azonban mégis balesetet szenved az úthibák miatt, annak nagyon körültekintően kell dokumentálnia a történteket, ha érvényesíteni akarja igényét. Évi pár ezer forintos kiegészítő biztosítással azonban lényegesen leegyszerűsödik az utánjárás és biztosabban pénzünkhöz jutunk – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kezdődik a darázsszezon, mutatjuk, mire figyeljen, ha fészek van otthonában

Gazdaság2022.03.16, 13:33

Kevesen vannak azzal tisztában, hogy az általános lakásbiztosításokhoz kérhető olyan kiegészítő szolgáltatás, mint a darázsfészek-irtásra vonatkozó fedezet. Ez azt jelenti, hogy a biztosító téríti meg a költségeket, ha otthonunkban, kertünkben darázsfészek irtásra kerül a sor. Ám fontos tudni, hogy ezt csak abban az esetben fedezi a biztosító, ha a műveletet szakképzettséggel és erre vonatkozó tevékenységi engedéllyel rendelkező szakcég vagy vállalkozó végzi.

Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki 12 biztosításközvetítőre

Gazdaság2022.03.08, 10:59

Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki 12 biztosításközvetítőre az összeférhetetlenségre és az érdekkonfliktusra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt. Az érintetteknek a jogszabályok értelmében szabályzatban kell rögzíteniük a működésükből, felépítésükből fakadó potenciális érdekkonfliktus-helyzeteket és az azok megoldására szolgáló intézkedéseket. Elemezniük kell ösztönzőik rendszerét, és az alkuszoknak eljárásrend szerint kell gondoskodniuk arról, hogy a díjazás módja ne alakítson ki érdekkonfliktust. Ezek biztosítják azt, hogy az értékesítés során mindenkor az ügyfelek érdekei érvényesüljenek.

Tovább esik a személyautók fővárosi KGFB átlagdíja, a vidéki fél éve mozdulatlan

Gazdaság2022.03.07, 09:50

A tavalyi IV. negyedévben 1 százalékkal csökkent aszemélyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2020azonos időszakához képest. A fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok. A személygépkocsik országos átlagos állománydíja 43,7 ezer forintra mérséklődött december végére. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, így tovább zárult a kár-díj olló– olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexében.

Nem köthető utasbiztosítás veszélyes országokba, ahol például háború vagy zavargások vannak

Gazdaság2022.02.17, 13:45

Egyetlen biztosítónál sem lehet utasbiztosítást kötni garantáltan kockázatos országokba, például olyanokba, amelyeket akár egy esetleges háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek minősít a Külügyminisztérium - figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég közleményében.

A mopedekhez hasonló az elektromos rollerek baleseti statisztikája

Gazdaság2022.02.14, 09:28

Az elektromos rollerek hasonló mértékben balesetveszélyesek a forgalomban, mint a mopedek és a segédmotoros kerékpárok, a Német Biztosítók Szövetsége (GDV) hétfői jelentése alapján.

Elképesztő károkat okozott a január végi orkán Magyarországon

Gazdaság2022.02.07, 10:02

Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Tíz számjegyű összegben okozhattak károkat a hétvégi viharok

Gazdaság2022.01.31, 17:11

Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

70 évig vezetett jogosítvány és biztosítás nélkül egy brit férfi

Nagyvilág2022.01.28, 15:38

Megdöbbentő esetről számolt be a SkyNews a Nottinghamshire megyei rendőrség közleménye alapján, miszerint egy idős férfi hét évtizeden keresztül elkerülte a hatóságok figyelmét: jogosítvány és kötelező biztosítás nélkül vezetett.

Megbírságolta az egyik legnagyobb hazai biztosítót az MNB

Gazdaság2022.01.25, 10:20

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata nyomán 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a kgfb és unit-linked biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, IT-biztonság, javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és ügyfél-tájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértésekből fakadó kockázatok alapvetően nem veszélyeztetik a társaság hosszútávú, megbízható működését - olvasható a jegybank közleményében.

Ezekre érdemes figyelnie, ha elektromos autóra kötne biztosítást

Gazdaság2022.01.24, 12:16

Tavaly nem egészen egy év alatt több mint másfélszeresére emelkedett a közúti forgalomban lévő tisztán elektromos gépkocsik száma. Bár számtalan anyagi és egyéb érv szól az elektromos autók vásárlása mellett, a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításai, illetve, hogy a casco egyes esetekben kötelező is lehet – emlékeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kizsebeli az amerikaiakat az éghajlatváltozás

Gazdaság2022.01.14, 13:15

Az éghajlatváltozás és az ennek következményeként bekövetkezett válság miatt egyre gyakrabban élhetünk át természeti katasztrófákat, amelyek mind súlyosabb károkat okoznak ott, ahol azok lecsapnak. A helyreállítás költsége pedig folyamatosan növekszik, sokak számára ez megtakarításaik jelentős részének feláldozásával jár. A részleteket az Insider mutatta be.

Biztosítótársaságot bírságolt meg az MNB

Gazdaság2021.12.29, 09:58

Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, egyebek közt az ügymenet kiszervezésének irányítása és ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - áll az MNB közleményében.

Döbbenetes, mennyibe került a világ 10 legdrágább természeti katasztrófája

Gazdaság2021.12.27, 11:15

A Christian Aid brit segélyszervezet számításai alapján a világ tíz legköltségesebb természeti katasztrófája idén több mint 170 milliárd dolláros kárt okozott, ez 20 milliárd dolláros drágulás tavalyhoz képest. A Swiss Re viszontbiztosító ennél is megdöbbentőbb adatot tett közzé.A részletekről a The Guardian számolt be.

Részegen, jogosítvány és biztosítás nélkül vezetett egy férfi Balatonlellén

Itthon2021.12.21, 16:23

Egy férfi úgy vezetett Balatonlellén, hogy nem volt jogosítványa, biztosítása, ivott, a kocsit pedig korábban kivonták a forgalomból.

Érdemes figyelnie az adóvisszatérítésre, ha rendelkezik nyugdíjbiztosítással

Gazdaság2021.12.21, 10:01

A takarékoskodóknak érdemes belehúzni az év végén, az utóbbi években ezt sokan meg is tették. A nyugdíjbiztosításokhoz kapcsolódó 20 százalékos adó-visszatérítést így lehet a legjobban kihasználni. A K&H-nál 2019-ben és 2020-ban az év utolsó hónapjaiban jelentősen megugrott a befizetések összege. Bár jövőre a gyermekes családok visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat, azonban emiatt év végén nem várható számottevő változás a befizetésekben a társaság szerint.

Bódi Guszti és Margó felkészültek a legrosszabbra: 50 milliós biztosítást kötöttek

Life.hu2021.12.10, 21:14

Bódi Guszti és Margó idén is pár hetet tölt Thaiföldön, mely nemcsak a pihenés, hanem az egészségük szempontjából is fontos. A koronavírus-járvány miatt a házaspár felkészült a legrosszabbra: olyan biztosítást kötöttek, mely 50 millió forintig védi őket. 

Kiderült, hogyan biztosítják lakóingatlanaikat a magyarok

Gazdaság2021.12.09, 16:05

A legtöbben elővigyázatosságból kötnek lakásbiztosítást, de az otthonról hozott minták is fontos szerepet játszanak ebben – derül ki a CHERRISK megbízásából készült kutatásból. Az ár, az egyszerű ügyintézés és a sokféle káreseményre kiterjedő megoldás a legfontosabb tényezők hazai ügyfelek számára, akik meglepően hűségesek, mindössze 42 százalékuk vitte át másik szolgáltatóhoz az otthonbiztosítását.

Új ajánlást adott ki az MNB egyes biztosítási események kárrendezésére

Gazdaság2021.12.09, 10:35

Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak arról, hogy a piaci szereplők hogyan járjanak el a nem-élet biztosítási – leggyakrabban KGFB-balesetek utáni – személyi sérüléses károsultak esetében az őket illető biztosítási járadékok egy összegű megváltásakor - olvasható a jegybank közleményében.

Gondoskodjon egy kézből az egész családról!

Itthon2021.12.10, 18:23

A koronavírus-járvány által terhelt időszakban mindannyiunk számára kiemelt jelentőségűvé vált, hogy minden elképzelhető élethelyzetre időben felkészüljünk. Az MVM Otthon biztosításai megoldást kínálnak a mindennapok során előforduló, váratlan eseményekre.

A nyugdíjbiztosítási szerződések száma meghaladja a 400 ezret

Gazdaság2021.12.08, 14:53

A nyugdíjbiztosítási szerződések száma az idén már átlépi a négyszázezres küszöböt - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szerdai közleményéből.

Éves szinten három százalékkal csökkent a KGFB átlagdíja

Gazdaság2021.11.29, 09:52

11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei III. negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. Az országos szinten mérsékeltebb csökkenés hátterében a Budapesten kívüli átlagdíj változatlansága áll, de ott korábban nem is történt a budapestihez hasonló emelkedés. Emellett a taxik átlagdíja is csökkent 22 százalékkal – olvasható az MNB friss negyedéves KGFB-indexében.

Sokat spórolhatnak az autósok

Gazdaság2021.11.25, 11:11

Már csak egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.

Ezek a legjobb megoldások váratlan helyzetekre az MVM Biztosításoktól

Life.hu2021.11.25, 09:35

Az élet számos területén kell nap mint nap száz százalékot nyújtanunk, ami nem egyszerű feladat. Bár sokkal egyszerűbb és előreláthatóbb minden, ha tervezünk és tisztában vagyunk az előttünk álló feladatokkal, kihívásokkal, mindig adódnak váratlan helyzetek, amelyekre lehetetlen felkészülni. A különböző élethelyzetekben bekövetkező problémák kezelésére javaslunk néhány megoldást.

Kiderült, szolgáltatnak-e a biztosítók koronavírus-fertőzés esetén

Gazdaság2021.11.18, 13:38

A koronavírus járvány negyedik hulláma is elért bennünket. Magyarországon 5,7 millió fő megkapta a második, több mint 1,6 millió fő már a harmadik oltását is. Ennek ellenére több, mint 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak a napokban. A járvány hatására az életbiztosítások szerepe fontosabbá vált, mint előtte. A Bankmonitor szakértői annak jártak utána, hogy vajon fizet-e a biztosító a Covid-fertőzésre is?

Milliárdokat vert el a jég idén

Gazdaság2021.11.15, 10:04

Október végéig mintegy tízmilliárd forintot fizettek ki növénykárokra a biztosítók, döntően a jégverések miatt. Időközben az agrártárca tovább emelte a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott keretösszegét, a gazdálkodóknak így jó esélyük van a 70 százalékos támogatásintenzitás kihasználására, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Ezekre érdemes figyelni kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltása esetén - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2021.11.10, 13:36

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Január 1-jén lejár az autóm kötelezője, aminek díja eddig minden évben emelkedett. Elgondolkodtam a váltáson, hogyan tudom ezt a legegyszerűbben megtenni?" (K. Péter, Mezőkövesd). Válaszol dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese.

A briteknél rájöttek, hogy tömegével vásároltak szükségtelen dolgokat a karantén alatt

Gazdaság2021.11.09, 16:08

Minden tízedik brit vásárolt valami olyasmit a karantén idején, ami akkor jó ötletnek tűnt, de ma már teljesen feleslegesnek számít. Egy friss kutatás szerint a nyitást követően egyre többen eszméltek rá, hogy valójában nem is volt szükségük pezsgőfürdőre, szobabiciklire vagy kenyérsütőre.

Már nem hosszas és bonyolult a biztosítások ügyintézése

Itthon2021.10.18, 15:01

Sokan még mindig felesleges „maceraként" tekintenek a biztosításokra, óvakodnak tőlük, mert azt gondolják, megkötésük és karbantartásuk órákat vesz majd el az életükből, ezen felül máig él az a régi beidegződés, hogy kár esetén a biztosító úgysem fizet. Ideje félretenni ezeket az elavult érveket, mert ma már egyik sem állja meg a helyét!

Kétmilliárd forintot nyert a színésznő, miután leégett a háza

Tévé2021.10.05, 10:23

Shannen Doherty pert nyert a State Farm biztosítótársaság ellen, miután nem akartak fizetni a 2018-as kaliforniai tűzvészben leégett háza után.

Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az idei első fél évben

Gazdaság2021.09.23, 16:15

Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az idei első fél évben, a befolyt 684 milliárd forint 11,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának 614 milliárd forintos szintjét - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) csütörtöki konferenciáján az FBAMSZ közleménye szerint.

Figyelmeztetést adtak ki az üresen hagyott nyaralóingatlanokra

Gazdaság2021.09.15, 15:43

A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése nem csupán a betörések esélyét, hanem a meghibásodások és az elemi károk helyreállításának költségeit is jelentősen megnöveli. Amiatt is célszerű mielőbb megkötni a nyaralóbiztosítást, mert a biztosítók nem azonnal nyújtanak védelmet: a szerződés megkötésére 15 nap áll a rendelkezésükre – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Akár 30 milliárd dollárba is kerülhetett Ida az USA-nak

Gazdaság2021.09.07, 16:39

Az amerikai CoreLogic elemző cég előzetes becslései szerint a biztosítók legalább 1 milliárd dollárra teszik az Ida hurrikán miatt a tengeri fúrótornyokban és ezek szerkezeteiben keletkezett fizikai károk nagyságát. A további részletekről a Reuters számolt be.

Az elmúlt tíz év legdrágább viharszezonja volt az idei

Gazdaság2021.09.06, 15:28

2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) összegzi a május 1. - augusztus 31. közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok, mint idén.

Ekkora károkat okozhatott az Ida hurrikán, megvannak az első becslések

Gazdaság2021.08.31, 20:11

A biztosítók egyelőre 15 és 30 milliárd dollár közötti összegben számítanak kárigényekre az Ida hurrikán miatt, de a szám ennél magasabbra is ugorhat, részben amiatt, hogy a járvány felhajtotta az újjáépítéshez szükséges faanyag és a munkaerő költségeit – közölték biztosítási szakértők. A részletekről a Reuters számolt be.

Hasznos új funkciót kapott a jegybank otthonbiztosítási kalkulátora

Gazdaság2021.08.17, 15:44

A jegybank online Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) kalkulátora új, kényelmi funkcióval bővült. Mostantól egy lépésben, az adatok újbóli megadása nélkül lehet továbblépni az ügyfél által kiválasztott biztosító honlapjára és ott akár azonnal megkötni a szerződést. Az első biztosítóknál már elérhető az új funkció. A kalkulátort indulása óta már több mint tízezer alkalommal látogatták meg, írja közleményében a jegybank.

Kiderült, hogy van-e biztosítása az utazásszervező cégnek és a busznak

Itthon2021.08.16, 13:57

Az egynapos horvátországi kirándulást szervező Volmer-Tours Kft. és a busz tulajdonosa, a Tamás-busz Kft. is rendelkezik érvényes biztosítással - erősítette meg a cégvezető. Az M7-es autópályán vasárnap hajnalban történt balesetnek nyolc halálos áldozata és több súlyos sérültje is van. A magyar utasok hazafelé tartottak Horvátországból, amikor buszuk hídpillérnek ütközött és árokba borult.

Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

Gazdaság2021.08.12, 10:23

A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat - adta hírül a biztositaskonnyen.hu.

Elindul az űrturizmus, de nincs, aki biztosítsa az űrbe kirándulókat

Gazdaság2021.08.06, 09:50

Miközben az olyan milliárdosok, mint Jeff Bezos vagy Richard Branson, épp útjára indítják a kereskedelmi űrturizmust, többen felvetették a kérdést: mégis milyen kockázattal jár mindez az űrturistákra nézve? Ki fogja vállalni ezeket a kockázatokat? Egyelőre úgy tűnik, az űrturizmus szigorúan saját felelősségre indul be.

Tízmilliárd forint is lehet a júliusi viharszámla

Gazdaság2021.08.02, 13:29

A júliusi viharkárok nyomán a biztosítók közel tízmilliárd forintot fizettek már ki vagy különítettek el lakossági, ipari és intézményi, valamint casco károkra. Csak a lakásbiztosításokra kifizetett tételek meghaladják a tavaly előtti év május-augusztus közötti viharszezonjának teljes kárösszegét, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ha utazol, utazz biztonságosan! - Az utasbiztosítások nyomában

Unilife.hu2021.07.14, 11:42

Egy utazás sok izgalmat tartogat és rengeteg mindent rejt magába. Azonban előfordul, hogy a dolgok nem úgy alakulnak és szükséged lenne segítségre, de nem tudod kihez fordulj, vagy mihez nyúlj, ha bármi történne. Az utasbiztosítás erre a megfelelő megoldás! Nem tudod mire jó? Segítünk!

Több milliárd forintos kárszámlát hagyhatott maga után a hétvégi időjárás

Gazdaság2021.07.12, 15:53

Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Rossz hírt kaptak az allergiások és a túlsúllyal élők is, növekedhet egyik költségük

Gazdaság2021.06.29, 16:00

A koronavírus-járvány hatására jelentősen megnőtt az érdeklődés a kockázati biztosítások iránt, ezen belül egyre többen keresik a hagyományos életbiztosításokat is. Az életbiztosítások díja leggyakrabban személyre szabott, amit részben az egészségügyi állapotunk vagy az határoz meg, hogy milyen életmódot folytatunk. A Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy hátrányt jelent-e az ügyfeleknek életbiztosítás kötésénél, ha dohányoznak, túlsúlyosak vagy pollenallergiával küzdenek.

Mire jó a munkáltatói balesetbiztosítás? - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2021.06.26, 09:41

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma az alábbi kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Otthoni munkavégzés közben megsérültem. A baleset, kórházi ápolás költségeit nekem kell fizetnem vagy a munkáltatónak?" (P. János, Mór). A témában dr. Nádra Ildikó, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettese válaszol. 

Megijedtek a biztosítótársaságok a világ leggazdagabb emberének űrutazásától

Gazdaság2021.06.26, 01:41

A biztosítótársaságok szerint túl kockázatos lehet Jeff Bezos, az Amazon alapítójának közelgő, július 20-ra tervezett űrutazása. A cégeknek ugyanis eddig sosem látott kockázatokat kellene beárazniuk a kereskedelmi űrutazás kapcsán, ami a következő évekre nézve is izgalmas kihívást jelent majd.

Tavaly elsősorban a biztos befektetési eszközök népszerűsége nőtt a lakosság körében

Gazdaság2021.06.23, 11:45

Tavaly számos pénzügyi szektor növekedése elmaradt az előző évekétől, de a legtöbb piacon a bővülés nem torpant meg. A háztartási előtakarékoskodási, befektetési megtakarításokból a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben sem történt kiáramlás, sőt a lakosság további eszközöket halmozott fel – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss biztosítási, pénztári, tőkepiaci, közvetítői kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésében. Az idei évtől ismét gyorsabb növekedési ütemre válthatnak a piacok.

A koronavírus ellen is köthető már utazási biztosítás

Gazdaság2021.06.08, 11:06

A korábbi évek tendenciájával szemben a biztosítási piacon az életbiztosítások voltak az erősebbek az idei első negyedévben, a vállalati felelősségbiztosítás húzta a nem életüzletágat. Egyes biztosítók már a koronavírust, mint kockázati faktort is beépítették a konstrukcióikba.

Nem tartotta be a többes biztosítási ügynöki előírásokat az Erste Bank

Gazdaság2021.06.04, 16:38

Összesen 55 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB az Erste Bankra a hitelintézet többes biztosítási ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt. A bank többes ügynökként nem kínált kellő számú versengő biztosítást ügyfeleinek, nem mindig rendelkezett biztosításközvetítői tevékenységet irányító vezetővel, és problémás volt panaszkezelési tevékenysége is. A feltárt hibák nem befolyásolják az intézmény megbízható működését.

Lényegesen eltérő szolgáltatásokkal versengenek egymással az utasbiztosítók

Gazdaság2021.06.01, 11:00

A nyári utazási szezon beindulásával idén különös jelentősége van annak, hogy a lehető legszélesebb körben gondoskodjunk a biztonságunkról. Külföldi nyaralás esetén eddig sem volt tanácsos utasbiztosítás nélkül elindulni, most azonban végképp elképzelhetetlen, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Nincs az életbiztosításokban Covid-19 védőoltással kapcsolatos kizárás

Gazdaság2021.05.19, 14:12

A magyarországi biztosítótársaságok életbiztosítási termékeiben nincs a Covid-19 védőoltással kapcsolatos kizárás vagy mentesülés - ilyen válaszokat kapott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a tagjaitól az AFP Ténykérdés rovatának megkeresésére.

Drágult a kötelező biztosítás, tovább nyílik a károlló

Gazdaság2021.05.19, 10:48

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derül ki az MNB KGFB-indexéből. A növekedés főképp a fővárosi személyautókat érinti, míg a koronavírus miatt a közlekedési forgalom visszaesésének jobban kitett (például nem flottás buszok, taxik) díja jelentősen esett. Bár a kárráfordítások csökkenése fékeződik, az átlagos díjnövekedés miatt tovább nyílt a díjak és a károk alakulása közti olló.

Ezek a világ legbizarrabb biztosítási csalásai

Gazdaság2021.05.14, 18:32

A biztosítási csalások a világ minden táján nagyon gyakoriak, és sokszor igencsak megnehezítik a biztosítótársaságok életét. Az emberek ugyanis egészen kreatívak tudnak lenni, ha törvénytelenül akarnak pénzt kihúzni a biztosítókból. A legkülönösebb esetek között vannak kifejezetten szórakoztatónak tekinthetők is - már ha ez a kifejezés egyáltalán alkalmazható egy-egy ilyen akcióra -, azonban némelyek már az abszurditás határát súrolják.

Tisztességtelen egyes biztosítók szerződési feltételei

Itthon2021.03.31, 14:12

Az ügyészség indított pert több biztosító ellen, mivel az 5 év helyett 1, valamint 2 éves elévülési időt alkalmaznak a szerződéseikben, ami tisztességtelen.

Lakásfelújítóknak érdemes lehet ellenőrizni lakásbiztosításukat is

Gazdaság2021.03.31, 10:13

A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Kalkulátorral segíti az MNB a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közötti tájékozódást

Gazdaság2021.03.29, 10:27

Az MNB honlapján kialakított új ingyenes kalkulátorral is támogatja az ügyfelek számára a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások közti tájékozódást. Az online felület segítségével a minősített fogyasztóbarát lakáshitel és személyi hitel után az otthonbiztosításoknál is kiválasztható az ügyfelek számára leginkább megfelelő termék, mely az adott biztosítónál megköthető.

Tavaly 4 százalékkal nőtt az életbiztosításokból származó díjbevétel Magyarországon

Gazdaság2021.03.25, 10:48

Tavaly 4 százalékkal nőtt az életbiztosításokból származó díjbevétel Magyarországon, meghaladva az 530 milliárd forintot, ezen belül azonban vegyes volt a kép, több termékcsoport esetében a piaci szereplők csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni - írta a Világgazdaság.

Díjbevételi rekordot döntött tavaly a biztosítási piac

Gazdaság2021.03.04, 15:04

Új díjbevételi csúcsot ért el a biztosítási szektor a tavalyi évben, 1204 milliárd forinttal. Örvendetes, hogy a szerződésszámok is növekedni tudtak - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Ezt már tényleg nem lehet fokozni – jogosítvány, biztosítás nélkül, ment a forgalomból kivont autójával

Itthon2021.02.26, 10:03

A rendőrök fényes nappal állították meg egy autóst Somoskőújfaluban. Arra azonban, ami ezután történt még ők sem gondoltak.

Ennyivel nőttek tavaly a kötelező biztosítások díjai

Gazdaság2021.02.08, 13:08

Az MNB új KGFB-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak alakulásáról. Tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44.523 forintra nőtt. 2019-ig többnyire együtt mozgott a kár- és díjindex, ám a járvány miatt csökkent forgalom, kevesebb baleset miatt tavaly szétnyílt az olló – derül ki a KGFB-indexből, amit negyedévente fognak közzétenni. A KGFP-biztosítások piacán kialakult jelenséget a biztosítási szektor egyszeri hatásként kezeli.

Új kockázatkezelési rendszer válik elérhetővé a mezőgazdasági termelőknek

Gazdaság2021.01.12, 12:21

Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára - mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven - egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium (AM) - közölte a szaktárca.

A horvát földrengések közel ötszázmillió forintos kárt okoztak Magyarországon

Itthon2021.01.05, 18:16

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az új évben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet, s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, olvasható a Magyar Biztosítók Szövetsége közleményében.

Több mint 100 millió forintos kárt okozott a földrengés Magyarországon

Itthon2020.12.31, 17:37

A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog - írja sajtóközleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Jól járnak az egyik hazai biztosító ügyfelei: 700 millió forintot osztanak szét köztük

Auto2020.12.30, 10:39

A társaság azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az autóhasználat, így a balesetek száma is.

Hatalmas károkat okozott a 2020-as év tíz nagy időjárási katasztrófája

Tudomány2020.12.29, 14:51

Százötven milliárd dollár biztosított veszteséget okozott a 2020-as év tíz legpusztítóbb időjárási katasztrófája világszerte, ami meghaladja a 2019-es mutatókat és jól tükrözi a globális felmelegedés hosszú távú hatását - derült ki egy hétfőn közzétett jelentésből.

Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek

Auto2020.12.28, 12:36

Az év utolsó napja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél fontos határnap - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni.

Már vannak biztosítások az otthoni munkavégzés eszközeire is

Gazdaság2020.12.04, 11:51

A koronavírus-járvány miatti vészhelyzet alatt az otthon dolgozó munkavállaló lakásbiztosítási költségeit is átvállalhatja a munkáltató. Több biztosítónál már speciális home office biztosítások védik a céges laptopokat és egyéb berendezéseket - írja a Világgazdaság.

Jelentősen csökkent a jégkárok aránya 2020-ban

Gazdaság2020.11.16, 16:26

Immáron harmadik éve működött hatékonyan az idén is a jégkármérséklő rendszer, hiszen a védekezéssel érintett 2018-2020. időszakban a jégkárok aránya a zivatarkárokon belül mintegy 47 százalék volt, míg az országos rendszer indulása előtt ez az arány a 2015-2017. időszakban több mint 84 százalékot tett ki - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium.

Nagy európai piacra lépett a biztosításokat megújító magyar startup

Gazdaság2020.10.23, 11:30

Több éves előkészítő munka előzte meg a biztosításokat újragondoló CHERRISK németországi megjelenését, amely az Európai Unió egyik legnagyobb biztosítási piaca. A cég azon kevés hazai startupok közé lépett be, amely itthonról vitte a nyugati piacra az innovatív, hazai fejlesztésű termékeit.  

Középpontban a pénzügyi digitalizáció, a fintech és az okos települések fejlesztése

Gazdaság2020.09.29, 11:45

Jövőbeni együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot a pénzügyi digitalizáció, a fintech, valamint az okos települések összhangolt fejlesztése érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásából megvalósuló Digitális Jólét Program (DJP) és az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Íme a hatalmas fenekű nő, akit Brazília a legszexibbnek tart - Fotó

Life.hu2020.09.15, 15:17

A brazíliai Playboy magazin a legdögösebb nőnek titulálta Riellt, aki egy elképesztően magas biztosítást kötött a fenekére.

Felhívást tett közzé az MNB a kgfb-díjakkal kapcsolatban

Gazdaság2020.09.11, 11:55

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől is - hívta fel a figyelmet a jegybank közleménye.

Mindkét negyedévben nyereséges volt idén a K&H Bank

Gazdaság2021.12.23, 13:20

2020 első félévét a K&H Bank 7,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta, amely a járványhoz kapcsolódó, 22,6 milliárd forint összegű negatív rendkívüli tételeket is tartalmaz. A magas kockázati költség ellenére a bank mindkét negyedévben pozitív nettó eredményről számolt be (2020 I. negyedév: 6,5 milliárd forint, II. negyedév: 0,6 milliárd forint). Éves összehasonlításban a K&H Bank egyszeri tételek nélküli nyeresége 12 százalékkal növekedett.

Elkészült a nyári viharkárok mérlege

Gazdaság2020.09.02, 12:08

Az idén május elseje és augusztus 31. között csaknem 85 ezer bejelentés érkezett egyéni és társasházaktól egyebek mellett vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz okozta károkról, mindezek miatt a lakásbiztosítási szerződésekre a biztosítók előreláthatólag 6,6 milliárd forintot fizetnek ki, szemben az előző év azonos időszakának 4,1 milliárd forintjával - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Ekkora kárt okoztak globálisan a természeti katasztrófák az első félévében

Gazdaság2020.08.19, 06:29

A természeti katasztrófák világszerte összesen 68 milliárd dollárnyi kárt okoztak az idei első félévben. Noha ez elmaradt a 30 éves átlagtól, az idei év második felében erős hurrikán szezon jöhet, ami valószínűleg jócskán megnöveli majd az idei költségeket.

Sötét ügynek tűnik, hogy kié volt a Bejrútban felrobbant ammónium-nitrát

Gazdaság2020.08.16, 09:59

A súlyos és döbbentes bejrúti kettős robbanás okozta katasztrófa és azt követően, a napok alatt elmélyülő válság mellett, többen próbálják tisztázni azt, hogyan keveredhetett Libanon legfontosabb kikötöjébe a vegyianyag-szállítmány. Vagyis azt, miért pihenhetett ott évekig ellenőrizetlenül, és így végeredményben azt is, ki vagy kik esetében merül (még) fel a felelősség kérdése. A Reuters megpróbálta visszafele felgöngyölíteni a halálos rakomány útját Bejrútig, de beszámolójukból kiderül, csak gyanús szereplőket, tisztázatlan körüményeket és még több kérdést találtak.

Előző
Következő