biztosítás

címke rss

Megéri-e biztosítást kötni okostelefonra?

Techbázis2012.09.25, 14:40

Három különböző árú készülék és tipikusnak mondható káresemények feltételezésével számítottuk ki, hogy mikor éri meg biztosítani okostelefonunkat sérülés és lopás ellen. Elvesztésre nem kínálnak kártérítést.

Autósok szívnak a kormány lazsálása miatt

Gazdaság2012.09.13, 14:56

Több mint tízezren lehetnek azok az autósok, akiknek esetenként akár milliós káruk keletkezett a MÁV Általános Biztosító Egyesület bedőlése miatt, ám helyzetüket máig nem rendezte senki. A probléma gyorsan megoldódhatna, ha a kormány eleget tett volna kötelezettségének, a minisztérium azonban továbbra sem tudja megmondani, meddig kell várniuk az autósoknak, akik most saját pénzen javíttatnak, vagy nagy összegű végrehajtás fenyegeti őket.

Díjat alapított a Biztosítás.hu

Gazdaság2012.09.07, 16:03

Megkapta a Superbrands díjat a több százezer ügyfelet kiszolgáló Biztosítás.hu online alkuszcég, amely elindította az év biztosítója szavazást.

Indul az év biztosítója szavazás

Gazdaság2012.09.03, 12:18

Hétfőn indul a szavazás az idei Év Biztosítója-díjért. Ezúttal nem szakértői zsűri dönt,  hanem a biztosítottak, a károsultak szavazhatnak. A szavazás végén kiderül, hányasra értékelik az ügyfelek a hazai biztosítótársaságokat. Ennek persze nem minden piaci szereplő örül egyformán, de a díjat alapító Biztosítás.hu szerint a díj által végre valós képet kaphatunk a biztosítási szolgáltatások hazai színvonaláról - közölte a Biztosítás.hu online alkuszcég.  

Férfivá váló nők drágítják a nyugdíjra spórolást

Gazdaság2012.08.24, 14:48

Forró őszre készülhetnek a nők, a biztosítók le fogják rohanni őket. Decemberben lép életbe az a jogszabály, amely szerint nők és férfiak egyenlőek a biztosítók előtt, ez pedig komoly áremelkedést hozhat a nőknek. Aki teheti, az idén még 50 százalékkal olcsóbban gondoskodhat a jövőjéről.

Last minute: spórolás vagy rémálom?

[origo] utazás2012.08.12, 11:05

Nyaralás a gettóban, ehetetlen menü és hotel a semmi közepén - a last minute utak kellő körültekintés hiányában rémálommá is válhatnak. Következzen néhány kockázatcsökkentő tipp bevállalós utazóknak.

Furcsa helyzetet teremt a biztosítási adó a piacon

Gazdaság2012.07.11, 08:26

A Biztosítás.hu alkuszcég szerint a biztosítási adó miatt az egyes ügyfelek által fizetendő díjak közötti már most is jelentős különbségek tovább fognak növekedni. A biztosítók kénytelenek lesznek ugyan díjat emelni, de az internetes szerződésekkel spórolni lehet.

Aki szemfüles, még spórolhat is az új adó után

Gazdaság2012.07.10, 09:58

Több millió embert érint majd a jövőre életbe lépő biztosítási adó, amely a legkapósabb biztosításokat drágíthatja meg 10-15 százalékkal. A verseny azonban erős, így ha valaki tudatosan és szemfülesen köt biztosítást, akkor akár többet is megspórolhat, mint amennyit az új adón bukna.

Autóval a nyárba - Hasznos tippek külföldi utazáshoz

Life.hu2012.07.03, 15:53

A magas benzinárak ellenére feltehetően idén is sokan döntenek az autós nyaralás mellett. Akár saját, akár bérelt kocsival vágsz neki a nagy kalandnak, számtalan dolgot kell előre átgondolnod, hogy külföldön ne érjen kellemetlen meglepetés. Ha megfogadod az alábbi tanácsokat és már az út előtt kellően felkészülsz, sikerrel veheted az akadályokat. 

Nem nézheti a biztosító, férfi vagy nő az ügyfele

Gazdaság2012.06.02, 16:26

Egy készülő törvénytervezet szerint a kormány életbe lépteti az Európai Unió azon döntését, hogy a biztosítók nem különböztethetik meg a férfiakat és a nőket a tarifájuk kialakításakor.

Magyarországra figyel az osztrák biztosító

Gazdaság2012.05.31, 22:40

Magyarországon terjeszkedne az oszták Vienna Insurance Group.

Betegség, eltűnt csomagok, baleset: biztosítsd be magad, hogy felhőtlenül nyaralhass! (x)

Life.hu2012.05.30, 10:30

Az utasbiztosítási kötések számának alakulásából jól kirajzolódik a trend, mely a magyarok utazási szokásait mutatja. Ezen adatok alapján az utazások döntő hányada július és augusztus hónapokra koncentrálódik.

A rossz időjárásra is köthető biztosítás

Travelo2017.10.04, 16:44

A rossz időjárásra is köthető biztosítás

Hamarosan ítéletidő: eltérő a biztosítási gyakorlat viharkárok esetén

Archívum2012.05.14, 09:48

Sokszor a viharkárok után derül ki, hogy még a meglévő biztosítás sem fedezi a kárt, vagy csak korlátozott mértékben. Az ilyen károk rendezésének módja, feltételrendszere ugyanis biztosítási termékenként eltérő lehet - hívták fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A külföldre utazóknak csak egyharmada köt utasbiztosítást

Travelo2017.10.04, 16:46

Tavaly a biztosítók utasbiztosításból származó díjbevétele 6,3 százalékos növekedéssel elérte a 2008-as 9,5 milliárd forintot, de a külföldre utazóknak még mindig csak az egyharmada köt ilyen biztosítást - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel szerdán.

Ezresenként szívja el a kormány az új adókat

Gazdaság2012.04.24, 10:07

A banki műveletek megadóztatása a 8 millió hazai számlatulajdonost, a sárgacsekk-adó a 4 millió magyar háztartás szinte mindegyikét, az új biztosítási adó 3,2 millió ingatlantulajdonost és több százezer autóst sújt. Hogy mennyivel, az az egyéni szokásokon is múlik, de havonta pár ezer forintot könnyen kivehetnek a zsebünkből a kormány által meghirdetett új adók.

A magyarok többsége belföldön nyaral

Travelo2017.10.04, 15:43

A nyaralók 60 százaléka belföldön pihen majd, további egyötödük külföldre megy nyaralni, a maradék 20 százalék pedig belföldi és külföldi kikapcsolódást is tervez.

Újabb bankokat perelne a PSZÁF

Gazdaság2012.04.19, 11:18

Újabb közérdekű pereket készít elő a PSZÁF. A pénzügyi felügyelet szerint felmerült a gyanú, hogy több bank és biztosító jogellenes általános szerződési feltételeket használt.

Ilyen lesz az új egészségügy

Gazdaság2012.04.19, 10:21

A gálánsabb cégek dolgozóit és a gazdagokat soron kívül és hálapénz nélkül gyógyítják a magyar állami egészségügyben, ha a magánbiztosítókon keresztül kérik az ellátást. A magántőke privatizáció nélkül ömlik a rendszerbe.

Beáldozták az életbiztosításukat a végtörlesztők

Gazdaság2012.04.11, 16:37

A végtörlesztőket óvatossá tette a devizaválság, a nagyobb hozamok helyett inkább a kisebb kockázatú, kevesebbet jövedelmező befektetéseket választják.

A gépjárműben felejtett értéktárgyakra extrabiztosítást kell kötni

Archívum2012.04.03, 23:54

Az úgynevezett alap casco biztosítás csupán a gépjárműben keletkezett rongálási kárt és az üvegkárt téríti meg autófeltörés esetén, az ott felejtett értéktárgyakra, és a gépjármű extra tartozékaira kiegészítő biztosítást kell kötni - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Csak komoly problémák esetén fizetnek az útlemondási biztosításra

Archívum2012.03.31, 22:18

Sem kedvezőtlen időjárási viszonyok, sem munkaadó által ki nem adott szabadság esetén nem fizet a biztosító az útlemondási biztosítást kötő utasnak, és az érintett csak olyan, nagyon komoly esetekben nem veszíti el a részvételi díjat, mint például a halál, baleset, betegség, betörés, elemi csapás - tudta meg az [origo] a D.A.S. JogSzerviz szakértőjétől.

Plusz tőkére van szüksége Járai biztosítójának

Gazdaság2012.03.29, 12:42

A CIG Pannónia Biztosító Nyrt. igazgatósága az alaptőke 215 millió forint értékű felemelésére kér felhatalmazást a közgyűléstől, a tőkeemelést kamatozó részvények forgalomba hozatalával tervezi megvalósítani - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.    

Álbalesetekkel csalhattak ki félmilliárdot biztosítóktól

Itthon2012.03.23, 08:21

Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az eddigi legnagyobb, félmilliárdos biztosítási csalássorozat ügyében - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön. A gyanúsítottak az adatok szerint 42 közlekedési balesetet rendeztek meg, szándékosan törtek össze autókat, majd a magukat sérültnek kiadó emberek hamis igazolásokkal nagy összegű kártérítéseket kértek a biztosítóktól.

Levágott légzsákok jelzik a biztosítási csalók nyomát

Auto2012.03.04, 19:49

Évi több száz millió forintra rúg az a kár, amelyet meg nem történt balesetek és autólopások után próbálnak bevasalni a biztosítókon a csalók. Az autószerelők szerint a kamubalesetet eljátszani nem könnyű, rendőr segítsége nélkül szinte lehetetlen. A lebukás veszélyét növeli, hogy a biztosítók is egyre dörzsöltebbek: hazugságvizsgálattal, bezúzott alkatrészekkel, véletlengenerátorral védekeznek.

Hétszázezer autós váltott kötelezőt

Gazdaság2012.02.17, 17:17

A pénzügyi felügyelet adatai szerint az átkötő autósok átlagosan a régi díjuk 28,5 százalék spórolták meg, így még a 30 százalékos baleseti adóval együtt is átlagosan 7 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint korábban. A saját biztosítójukhoz visszakötők egy hajszálnyival még többet spórolhattak.

Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül

[origo] utazás2012.02.13, 16:49

Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre nő az interneten kötött szerződések száma. De mit is kell tudni pontosan ezekről a biztosításokról?  

Egyre több magyar síel külföldön

Travelo2017.10.10, 16:46

Megkezdődött a síszezon a magyarok számára is. Tavalyhoz képest nőtt a télen vakációzók száma. Ausztria továbbra is sláger, de Franciaország, Olaszország és Szlovákia is népszerű.

Napi 650 forintból biztosítják magukat a magyar síelők

Gazdaság2012.01.26, 12:10

Bár napi 230 forintért is köthetnek biztosítást a síelni utazók, többnyire ennél jóval többet, átlagosan 650 forintot fordítanak erre a többletszolgáltatások miatt. A magyar síelők körében Ausztria a legnépszerűbb célpont.

A világ legdrágább sztártestrészei

Life.hu2011.12.17, 10:13

A biztosítás szó hallatán ilyentájt mindenkinek az autó jut először eszébe, esetleg a síelés előtt kötött utasbiztosítás. A hírességek viszont egyik legfőbb munkaeszközükre, a testükre, illetve különböző testrészeikre kötnek biztosítást. Íme, a sztárvilág legdrágább lábai, mellei és mosolyai.

Hogyan kérhetnek kártérítést a tömegközlekedési balesetek sérültjei?

Jog2011.12.15, 21:49

A kárbejelentést a lehető legrövidebb időn belül, írásbeli formában érdemes benyújtaniuk a tömegközlekedési eszközökön balesetet szenvedett utazóknak, és nagyon fontos, hogy jeggyel, vagy bérlettel kell igazolniuk a tömegközlekedési szolgáltatás jogszerű igénybevételét - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Biztosítás.hu: Az Uniqa az idei kampány nagy nyertese

Gazdaság2011.12.05, 10:17

Az idei kötelező biztosítási kampányban összességében 20 milliárd forinttal csökkent a kötelező díja, ezzel a biztosítási torta jövőre tovább zsugorodik és akár 80 milliárd forint alá is csökkenhet - derül ki a Biztosítás.hu piaci becsléséből, amit saját adataik alapján végeztek. A online alkusz becslése szerint mindössze öt biztosító tudta növelni a szerződések számát, közülük is az Uniqa járt a legjobban.

Gyorshajtásra mégsem lehet biztosítást kötni

Gazdaság2011.12.02, 15:45

Jó erkölcsbe ütközik a pénzügyi felügyelet szerint, hogy egy biztosító átvállalja a bírság egy részét.

Az olcsó kötelezők apasztják a biztosítók bevételeit

Gazdaság2011.11.21, 13:04

Tizennégy milliárd forinttal csökkent a biztosítók bevétele az előző évhez képest. A díjbevételek csökkenését döntően a gépjármű-biztosítások díjainak mérséklődése okozta a Mabisz szerint.

A feltöltőkártyás telefont is védi a készülékbiztosítás

Archívum2011.11.21, 11:07

Készülék- és számlabiztosítást is köthetnek a Magyar Telekom ügyfelei. A biztosítási szolgáltatások egy részét már a Domino kártyás ügyfelek is élvezhetik.  

Megspórolhatja a benzin magasabb áfáját, aki biztosítót vált

Gazdaság2011.11.16, 16:55

A biztosítási alkuszok szerint a kötelező kampány első két hetében az Uniqa, a K&H és a Köbe ajánlatait választották a legtöbben.

"Ha tíz százalékkal olcsóbb, már megéri" - autósok a biztosítóváltásról

Gazdaság2011.11.16, 12:26

A kötelező biztosításnál az autósok az ár mellett a kiegészítő szolgáltatásokat is nézik és fontos számukra, hogy megbízható legyen a kiválasztott biztosító - derül ki a LiveInfo körkérdéséből. A megkérdezett autósok túlnyomó része online alkuszok segítségével bonyolítja le a szerződéskötést. Videó.  

Biztosítót válthatnak az évközi évfordulón lévő autósok is

Gazdaság2011.11.11, 18:21

Az a mintegy 800 ezer autós is biztosítót válthat a kampányban, aki 2010 január elseje óta cserélt autót, és ezért nem kap értesítést a jövő évi kötelező díjakról.

PSZÁF: Hét biztosítónak újból közzé kell tenni a kgfb-tarifáit

Gazdaság2011.11.08, 10:19

A pénzügyi felügyelet szerint a biztosítók által meghirdetett jövő évi kgfb-díjak a korábbiakhoz képest jellemzően alacsonyabbak a korábbiaknál. Ez kedvező lehet a fogyasztók számára, azonban a PSZÁF felhívja a biztosítók figyelmét az alacsony díjból fakadó potenciális kockázatokra. A szervezet hét biztosító díjhirdetésében hibát talált.  

Biztosítás.hu: Nagyüzem volt az első héten, harmadával nőtt a váltók száma

Gazdaság2011.11.08, 10:20

Az idei kampány újdonságának számító gyorshajtás-biztosítás növelheti az autósok kötelező kampány iránti érdeklődését - derül ki a Biztosítás.hu internetes alkusz friss elemzéséből. A cég szerint a gyorshajtás-biztosítás akkor lesz tartósan része a hazai biztosítási kínálatnak, ha nem kizárólag azok kötik meg, akik biztosan átlépik majd a sebességhatárokat.

A gyorshajtásra is lehet biztosítást kötni a kötelező mellé

Gazdaság2011.11.02, 09:38

Hétfőtől lehet az internetes oldalakon a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni. A Biztosítás.hu közleménye szerint a kötelező mellé köthető gyorshajtás-biztosítás lehet az egyik legnépszerűbb kiegészítő biztosítás.

Lenyomták áraikat a kgfb-t kínáló biztosítók

Gazdaság2011.11.02, 09:38

Vasárnap tették közzé a hazai biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jövő évre vonatkozó díjait. Ebből kiderül, hogy a biztosítók jóval nagyobb engedményeket tettek, mint azt előzetes nyilatkozataik, vagy a károk alakulása indokolttá tette volna - írja a Biztositas.hu. Ez azt jelenti, hogy a kgfb elvileg jelentősen olcsóbbá válhat, ugyanakkor az új baleseti adó növeli a költségeket.

Mabisz: Még a chilei biztosítóknak is jobban megy, mint a magyaroknak

Gazdaság2011.10.19, 11:14

Nem csak a válság az oka annak, hogy a magyar biztosítási ágazat minden mutató tekintetében lejtőre került - mondta el Kisbenedek Péter, a Mabisz elnöke a szövetség szerdai konferenciáján. A szövetség egységes adókedvezményekért lobbizik, javaslataik a kormány asztalán hevernek.

PSZÁF: Nem átlátható a biztosítási ügynökök díjazása

Gazdaság2011.10.19, 16:57

Több területen lát problémákat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a biztosítási szektorban. Szívesen látnák, ha az ügynökök nem egyszerre kapnának nagy összegű jutalékot, ha a díjazásuk átláthatóbb lenne és ha jobban szabályoznák a biztosítóegyesületeket.

Nagyon erős versenyre számít a Biztosítás.hu a kötelezőkampányban

Gazdaság2011.11.02, 09:39

Az még nem dőlt el, hogy az internetes összehasonlító oldalakon a baleseti  adó a a köteleződíjak részeként, vagy külön tételként lesznek-e feltüntetvel.  

Biztosítás.hu: 25 százalékkal emelkedhet a kötelező biztosítás díja

Gazdaság2011.10.14, 12:07

A személyautók kötelezőjének díját évente hétezer forinttal, a teherautókét pedig 30-80 ezer forinttal növelheti a baleseti adó a Biztosítás.hu alkuszcég szerint.

Irreálisan alacsonyak az autók kötelező díjai - állítja egy biztosító

Gazdaság2011.11.02, 09:40

A Genertel szerint Kelet-Közép-Európában Magyarországon a legalacsonyabbak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíjak. A biztosító szerint az idei kampányban nem várható tövábbi árcsökkenés, sőt, a tervezett baleseti adó díjemelést is hozhat.

Egymillió dollárt érnek a szőke plasztikcica mellei! - Nézd meg a vagyont érő dekoltázst

Archívum2011.09.30, 11:48

Holly Madison, a Playboy-király Hugh Hefner egykori kedvese igazán megbecsüli magát: melleit egymillió dollárra biztosította.

Ötvenezren vettek készülékbiztosítást a T-Mobile-nál

Techbázis2011.09.26, 17:04

Egy év alatt ötvenezer mobiltelefonra vásároltak készülékbiztosítást a T-Mobile-nál - a társaság szerint ez a szám rekordnagyságú a közép-kelet európai régióban.