biztosítás

címke rss

Nem csökken tovább a kötelező díja

Gazdaság2013.04.25, 14:40

Az első négy hónap adatai alapján megállni látszik a kötelező díjak évek óta tartó csökkenése. Bár a január 1-je óta eltelt időszakban szinte minden biztosító módosította a tarifáját, úgy tűnik a társaságok már nem tudnak lejjebb menni az áraikkal. A Biztosítás.hu internetes alkuszi portál adatai szerint az átlagdíj 19 ezer forinton stabilizálódhat az idei évben kötött szerződésekre, és már csak azok az autósok tudnak spórolni, akik évközben sem felejtik el összehasonlítani a biztosítók ajánlatait.

Százmilliók ütik a markát a CIG volt elnökének

Gazdaság2013.04.23, 09:12

5 százalék alá csökkent a nemrégiben lemondó CIG elnök részesedése a biztosítótársaságban, miután mintegy 1,5 millió darab részvényt értékesített tőzsdén kívül. A vevő feltehetően Dr. Bayer József, a felügyelőbizottság egyik tagja volt, akinek az érdekeltségi körébe tartozó VINTON Vagyonkezelő szintén növelte részesedését a CIG Pannóniában. Ennek köszönhetően továbbra is a legnagyobb részvényesenk számít 12,3 százalékos tulajdoni hányadával.

Eltűnt adatai miatt fizethet többet az autós

Gazdaság2013.04.10, 10:22

A biztosítóváltásnál valahol eltűntek egyes autósok kártörténeti adatai, így volt, akinek jóval nagyobb díjat állapítottak meg, mint korábban.

M1/M7-balesetek: saját biztosítóhoz is lehet menni

Itthon2013.03.18, 13:57

A csütörtöki, M1-es és M7-es autópályákon történt tömegbalesetek károsultjai a saját felelősségbiztosítójuknál is kérhetik a kárfelvételt.

A többség nem tartja be a sí-KRESZ-t

Archívum2013.03.02, 16:03

Bár a síelésre alkalmas időjárás hazánkban már a végéhez közelít, a síszezonból még legalább másfél hónap hátra van, s a magyarok nagy része is egészen március végéig használja a népszerű európai síterepeket. Az egoMedia legújabb felmérése szerint azonban a hazai síelők egy jelentős része a rendszeres figyelmeztetések és az egyre gyakoribb tragédiák ellenére továbbra sem elég elővigyázatos.

Váratlanul nyereséges lett az AIG

Gazdaság2013.02.22, 16:45

A vártnál jobb eredményekről számolt be mai gyorsjelentésében Amerika egyik legnagyobb biztosítótársasága, az AIG. A vállalat mind EPS, mind árbevétel soron felülteljesítette a várakozásokat, ami leginkább a biztosító tevékenységükből származó erősebb eredményeknek, és klönböző befektetéseik remek teljesítményének köszönhető. A Sandy-hurrikán okozta károk után viszont komoly kifizetéseket kellett eszközölnie a károsultjainak. A gyorsjelentés után 5 százalékos pluszban forognak a cég papírjai.

Százezres károkat okoznak a kutyák

Gazdaság2013.02.18, 13:59

Több mint százszor kellett a biztosítónak fizetni kutyák okozta károk miatt tavaly. Az állatok legtöbbször a szomszédba szöknek át, ahol aztán tönkretesznek valamit.

Gépkocsi-átíratás halál esetén

Life.hu2013.02.14, 22:45

Dr. Koltai Zsuzsanna ügyvéd, a Life.hu szakértője válaszol Beatrix kérdésére.

Így szúrnak ki a jó vezetőkkel

Gazdaság2013.01.28, 12:06

Január végéig új kötelező biztosítási díjakat kell közzétennie hat nagy társaságnak, mert túl sok kedvezményt adtak a balesetmentes sofőröknek. A tavaly év végén biztosítót váltóknak nincs teendőjük.

A magyarok kétharmada köt csak síbiztosítást

[origo] utazás2013.01.21, 14:54

Egy kutatás szerint a külföldre síelni utazó magyarok két harmad köt csak síbiztosítást, az elmúlt években síbalesetet szenvedő magyarok harmada pedig a balesetkor nem rendelkezett biztosítással.