biztos

címke rss

Kovács László EU-adót tervez

Gazdaság2006.03.03, 13:52

Kovács László uniós adóügyi biztos tovább akarja vinni a harmonizált társasági adóalap-számítás "ellentmondásos" tervét, és azt a javaslatot is, amely szerint új adót vezetnének be az EU-költségvetés finanszírozására, írta a pénteki Financial Times, amely interjút közölt a magyar biztossal.

Almunia szerint 2010-ben bevezethető az euró

Itthon2006.01.13, 23:56

Joaquín Almunia szerint 2010-re bevezethető az euró Magyarországon, "ez a cél lehetséges, elérhető", ha a szükséges intézkedéseket időben meghozzák és bevezetik. Az Európai Unió pénzügyi biztosa ezt a Magyar Televízió Az Este című műsorában mondta annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság kiigazításra, kiegészítésre visszaküldte Magyarországnak a múlt év végén beküldött konvergencia programot.

Az energiaügyi biztos az atom mellett van

Gazdaság2006.01.05, 14:03

Az atomenergia szükségessége mellett érvelt Andris Piebalgs, az EU energiaügyi biztosa. Eközben az Európai Unió soros elnökségét ellátó Ausztriára nagy nyomás nehezedik a zöldek részéről, akik remélik, kormányuk kezdeményezi az európai atomerőművek fokozatos bezárását.

Már 73 ezer áldozata van a pakisztáni földrengésnek

Nagyvilág2005.11.02, 16:21

A pakisztáni kormányzat szerdai bejelentése szerint több mint 73 ezer ember vesztette életét az október 8-i földrengés következtében. Az ország segélyügyi biztosa tetanuszoltásokat és mentőhelikoptereket kért. Egyre kevesebb az esély, hogy a körülbelül egymillió fedél nélkül maradt embert megsegítsék még a zord himalájai tél beköszönte előtt.

Biztosnak látszik Szato F1-es jövője

Gphírek2005.10.26, 13:04

A japán Szato Takumával valószínűleg jövőre is találkozhatunk a Forma-1-ben, két ajánlata is van a 2006-os idényre.

Uniós biztos lesz az WTO elnöke

Gazdaság2005.05.26, 11:39

Az Európai Unió volt kereskedelmi biztosa lesz a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) új elnöke. Pascal Lamy útja akadálytalannak tűnik az elnökségig, de jelölését jóvá kell hagynia a WTO általános tanácsának. A szervezet tagjai elsősorban az egyre élesebbé váló kereskedelmi viták megoldását várják az új elnöktől. Eközben a WTO úgy döntött, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezd Iránnal

Kaltenbach az európai emberi jogok biztosa lehet

Nagyvilág2005.05.16, 19:40

A Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant ajánlja a magyar kormány az Európa Tanács emberi jogok biztosának. Az indoklás szerint rendelkezik azon ismeretekkel, és tapasztalatokkal, amelyek feladat színvonalas ellátására alkalmassá teszik.

Csak kilencvennel lehetne autózni az Unióban

Nagyvilág2005.04.11, 14:30

A Nemzetközi Energia Ügynökség azt javasolja, hogy az egész Európai Unióban legfeljebb kilencvennel lehessen autózni, még az autópályákon is. Ezt azzal indokolták, hogy így rengeteg benzint lehetne spórolni. Az EU energiaügyi biztosa, Andris Piebalgs támogatja a felvetést, de a németeknek nem tetszik a javaslat.

Aláírást gyűjtenek az érettségi-pontozás ellen

Itthon2005.03.30, 07:29

Aláírás-gyűjtést kezdeményezett több szülő is, mivel igazságtalannak és diszkriminatívnak tartják az új érettségi- és felvételipont-számítást. Az oktatási biztos szerint igaz, hogy hátrányba kerültek az idén végzők, de ha változtatnának, az még komolyabb gondot okozna - írja a Népszabadság.

Egész Európában tiltanák az utcai cigizést

Nagyvilág2005.02.09, 16:12

Betiltaná a dohányzást még az utcákon is az Unió egészségügyi biztosa. Markosz Kyprianu ciprusi biztos néhány napja egy nyilatkozatában azt mondta, azt szeretné elérni, hogy az Európai Unió mindegyik tagországa tiltsa meg a közterületi dohányzást.

Románia az idén befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat

Nagyvilág2004.12.08, 19:14

Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint Románia még ebben a hónapban befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. Románia így a korábbi terveknek megfelelően 2007-től az Unió tagja lehet.

Nem papírtigris az Európai Parlament

Nagyvilág2004.11.13, 13:57

Az Európai Parlament visszanyerte fennhatóságát és erejét, ami azt jelenti, hogy soha többé nem lehet papírtigrisnek vagy egyszerű csevegő fórumnak tekinteni - mondta az uniós törvényhozás elnöke. A The Guardian értesülése szerint a liberális EP-frakció tervet dolgozott ki az egyéni biztosok visszahívhatóságának megteremtésére.

Új biztost kért Barroso Lettországtól

Nagyvilág2004.11.02, 19:14

Új európai uniós biztos jelölését kérte Lettországtól az Európai Bizottság elnöke. A lett kormány már kedden megnevezte új jelöltjét Andris Piebalgs korábbi oktatási  és pénzügyminiszter személyében. A lett jelölt mellett az Európai Parlament sok képviselője korábban a holland, a dán, a magyar és az olasz biztos felkészültségét is kifogásolta. A homoszexualitással kapcsolatos nézetei miatt leginkább bírált Buttiglione már a hét végén visszalépett. Egy brüsszeli magyar diplomata szerint Kovács visszahívását eddig nem kérték.

Politikai válságot hozhat az Európai Bizottság elutasítása

Nagyvilág2004.10.26, 16:27

Kedden is kitartott az Európai Bizottság sokat támadott összetétele mellett José Manuel Durao Barroso, a testület elnöke. Barroso tett ugyan némi engedményt, például kötelezettséget vállalt, hogy leváltja azt a biztosát, amely nem felel meg a követelményeknek. A bizottságról szerdán szavaz az Európai Parlament, és erősen kétséges, jóváhagyja-e a jelöléseket. Ha elutasítják a bizottságot, nem lesz kormánya az Uniónak, pont két nappal az EU-alkotmány elfogadása előtt, ami politikai válságot okozhat.

Barroso megválhat Kovácstól

Nagyvilág2004.10.14, 09:20

Teljes egészében Barrosora, az Európai Bizottsági elnökre hagyták a biztosjelöltekkel kapcsolatos döntést az Európai Parlament frakcióvezetői. A biztosjelölteket korábban az EP szakbizottságai hallgatták meg. A tapasztalatokat összegző leveleket szerdán hozták nyilvánosságra. Egyértelműen csak egy biztosjelöltet utasítottak vissza: Rocco Buttiglionét, akit az igazságügyi biztosi posztra jelöltek. Több biztosnál, így Kovács Lászlónál is nehezményezték a bizottságok a szakmai felkészültség hiányát - arról Barroso dönt majd, hogy velük dolgozik-e, vagy új biztosjelölteket kér.

Az EP-képviselők megbuktatnák az új biztosokat

Nagyvilág2004.10.11, 15:03

Az Európai Parlament képviselői élesen bírálták a november elején kezdő új Európai Bizottság biztosjelöltjeit. A jelöltek parlamenti meghallgatása után a néppárti frakció vezetője közölte: "A jegyek egyestől mínusz négyesig, ha nem mínusz hatosig terjednek". Kovács László magyar jelöltet a jobboldali képviselők azzal vádolták, hogy egyáltalán nem ért területéhez, az energiapolitikához.

Elégedetlenek a leendő EU-biztosokkal

Nagyvilág2004.10.02, 08:50

Kötélhúzás kezdődött az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság kijelölt elnöke, José Manuel Durao Barroso között a bizottság leendő tagjainak meghallgatása miatt. A törvényhozók ugyanis elégedetlenek a leendő biztosok gyakran homályosnak tartott válaszaival.

A holland EU-biztosnak megy a legjobban

Nagyvilág2004.09.29, 16:31

Ezen a héten hallgatják meg az Európai Bizottság új biztosait az Európai Parlament képviselői. A legtöbb kellemetlenkedés eddig a holland jelöltnek, Neelie Kroesnek jutott, mert a versenypiac ellenőrzésére készülő politikus tucatnyi multi felügyelőbizottságában dolgozott már. A jelöltek közölték vagyonbevallásukat is. Többségük szűkszavúan bevallotta, hogy van egy lakása, néhánynak egy kis eurója. Igazi vagyont csak az említett Kroes gyűjtött össze, míg a dán mezőgazdasági biztos férje sertéstelepet épít Oroszországban.

Idén 3,7 százalékos lehet a német hiány

Archívum2004.08.26, 17:01

Németországban a GDP-arányos államháztartási hiány idén elérheti a 3,7 százalékot is. A Financial Times Deutschland üzleti lap szerint ezt a számot közli majd a jövő héten Eichel pénzügyminiszter az EU pénzügyi biztosával.

Homályos élménytérre költ 3 milliárdot az IHM

Itthon2004.08.11, 11:02

A tervek szerint 3 milliárd forintot költ az informatikai tárca a Jövő Háza projekt megvalósítására, bár azt a minisztérium illetékese az [origo] többszöri megkeresésére sem tudta megmondani, hogy pontosan mire fordítják majd a pénzt. Az interaktív technikai kiállításnak egyelőre kurátora sincs, sőt, a tárcánál azt sem tudják, milyen berendezéseket kell majd beszerezni a jövő ősszel nyitó kiállításhoz. A témával foglalkozó miniszteri biztos szerint "anyaggyűjtés folyik, az összegyűjtött témajavaslatok alapján".

A gyermeki jogok miniszteri biztosát keresi a GYISM

Itthon2004.08.10, 16:47

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium honlapján pályázatot tett közzé a gyermeki jogok miniszteri biztosi posztra. Ez már a második kiírt pályázat, ugyanis az első eredménytelen volt megfelelő érdeklődők hiányában.

Sok nő, még több miniszter az EU új kormányában

Nagyvilág2004.08.04, 10:46

A hét elején teljessé vált a soron következő Európai Bizottság névsora. José Manual Duaro Barroso testületében a nők minden eddiginél nagyobb arányban képviseltetik magukat. Az új bizottságban a szakemberekkel szemben többségbe kerültek a politikusok, ezzel a Barroso-bizottság szakított a korábbi EU-s gyakorlattal. Ez a testület lesz az első, amely teljes mértékben a Nizzai szerződés értelmében áll föl, vagyis minden tagállam csak egy biztost küldhet az Unió új "kormányába", ráadásul a szerződés értelmében Barroso teljhatalmat élvez majd a feladatok kiosztásában.

Nem ismerik a jogaikat a gyerekek

Itthon2004.05.25, 18:29

Július elsejétől a gyermeki jogok miniszteri biztosa felügyeli a gyerekeket megillető jogok érvényesülését. A jogsérelmek vizsgálatán túl a biztos feladata lesz az is, hogy a gyerekek a jelenleginél sokkal többet tudjanak arról, hogy mi illeti meg őket. Egy kutatás szerint a gyerekek közel egynegyede egyetlen jogot sem tud mondani, ami őt megilleti.

Megszavazták az új EU-biztosokat

Nagyvilág2004.05.05, 15:25

Az Európai Parlament szerdán nagy szavazattöbbséggel jóváhagyta a május 1-jei bővítéssel 30 fősre gyarapodott Európai Bizottság új összetételét és ezzel a tíz új tagállamból érkezett biztosok kinevezését. A képviselő-testület strasbourgi plenáris ülésén - amely egyúttal az utolsó a most véget érő parlamenti ciklusban - 531 szavazattal 18 ellenében, 39 tartózkodás mellett erősítette meg a bizottságot.

Jogosan lőtt a volt miniszteri biztos

Itthon2004.04.27, 11:54

A rendőrség megszüntette az eljárást Foltányi Árpád nyugalmazott miniszteri biztos ellen, akit súlyos testi sértéssel gyanúsítottak, mivel sörétes vadászfegyverével rálőtt az otthonát éppen kirabolni akaró D. P. Ivanovra - írja a Népszabadság.

Élesedő vita az uniós költségvetésről

Gazdaság2003.12.30, 15:37

Pascal Lamy, az Európai Unió kereskedelmi biztosa élesen bírálta azokat a tagállamokat, amelyek az EU költségvetésének csökkentését javasolják. A francia Journal du Dimanche napilapnak nyilatkozva a biztos elmondta: a kezdeményezéssel a tagországok voltaképpen azt fejezték ki, hogy nem kívánatos számukra a közös Európa.

Miniszteri biztos a mentőknél

Itthon2003.08.07, 07:49

Fegyelmivel menesztették a feltárt mulasztások, hiányosságok miatt az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját és gazdasági igazgatóját. A szolgálat élére miniszteri biztost neveztek ki. A felmentett első számú vezető munkaügyi bírósághoz fordul, szerinte egy nagy szervezetnél előfordulnak hibák.

Magyarország tájékozódhat a román csatlakozásról

Nagyvilág2003.07.22, 15:19

A német külügyminiszter nem ajánlja Magyarországnak, hogy módosításokat kezdeményezzen az új EU-alkotmányról szóló őszi kormányközi konferencián. Az EU bővítési biztosa nyitottabb a magyar igényekre és ígéretet tett arra, hogy tájékoztatják Magyarországot a Romániával és Bulgáriával zajló csatlakozási tárgyalásokról.

Schröder se látná szívesen az oroszokat az EU-ban

Nagyvilág2003.07.11, 15:05

Nem tartja elképzelhetőnek a német kancellár, hogy Izrael és Oroszország az EU tagországa legyen, amint azt az olasz kormányfő a napokban felvetette. Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa ugyanaznap közölte: ellenzi, hogy az Unióba válogatás nélkül mindenkit felvegyenek.

Verheugen: A bővítésnek is van határa

Nagyvilág2003.07.08, 11:28

Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa ellenzi, hogy az unióba válogatás nélkül mindenkit felvegyenek.

Újabb sulinetes nyaraló mondott le

Itthon2003.06.05, 16:50

A Sulinet Programiroda vezetője is távozott posztjáról, mert részt vett a Sulinettel szerződésben lévő Elender luxusnyaralásán. A Fidesz szerint korrupt, Magyar Bálint miniszter szerint hibázó sulinetesek közül a programért felelős miniszteri biztos is lemondott, a program pedig átkerült az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz.  

A fogyatékos diákok ügyében vizsgálódik az ombudsman

Itthon2003.05.27, 13:54

A fogyatékos hallgatók jogérvényesülésének problémakörében indított vizsgálatot Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, 2002-es tevékenységének tapasztalatai alapján. A részben kérdőíves vizsgálat várhatóan november végéig tart. A biztos 2002-ben 711 panaszt vizsgált ki, idén 40 százalékkal több beadványra számít.

Nincs felkészülve nagy járványokra az EU

Nagyvilág2003.04.07, 16:52

Az Európai Bizottság egészségügyi kérdésekért felelős biztosa szerint a jelenlegi fertőző tüdőgyulladásos megbetegedéseknél súlyosabb járványok kitörésére a tagországok nincsenek felkészülve, és ugyanez érvényes a bioterrorizmus veszélyeire is. A súlyos heveny légúti szindróma (SARS) terjedése világszerte folytatódott, Európában aránylag stabil a helyzet.

Verheugen: Semmi sem késleltetheti a csatlakozást

Nagyvilág2003.04.01, 16:55

Semmilyen belső és külső nézeteltérés sem befolyásolja a csatlakozási menetrendet - erősítette meg magyarországi programjain az EU bővítési biztosa. Günter Verheugen kedden találkozott a jelenlegi, valamint az előző miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, részt vett az integrációs bizottság ülésén, valamint vonatkiránduláson vett részt egy részben EU-forrásokból finanszírozott felújított vasútvonalon. 

Nyáron megkezdődhet a balatoni partrendezés

Itthon2003.03.26, 10:40

Már idén nyáron megkezdődhet a Balaton partrendezése, a tó területe várhatóan 10-11 hektárral lesz kisebb. Vízpótlásra azonban belátható időn belül nem kerül sor, mivel vízügyi és környezetvédelmi szempontok ezt nem indokolják - nyilatkozta a Népszabadságnak Szabó Mátyás, a tó miniszteri biztosa.

EU: rosszkor jött a háború

Nagyvilág2003.03.20, 13:53

Az Európai Unió külügyi biztosa szerint az EU, az ENSZ, a NATO és a transzatlanti kapcsolatok szempontjából is nagyon rossz pillanatban tört ki az Irak elleni háború. Chris Patten úgy vélte: itt az ideje, hogy az EU feltegye magának a kérdést, hogyan simíthatnák el tagjai nézeteltéréseiket.

Miniszteri biztost kap a Balaton

Itthon2003.02.01, 07:28

Miniszteri biztosa lesz a Balatonnak - tudta meg a Népszabadság. A biztos legfontosabb feladata a Balaton mesterséges vízutánpótlásával kapcsolatos hatástanulmányok előkészítése lesz.

Újabb német-francia államszövetséget javasolnak

Nagyvilág2003.01.21, 01:51

Günter Verheugen és Pascal Lamy, az Európai Unió német és francia biztosa kedden német-francia államszövetséget javasolt a Berliner Zeitungban és a párizsi Libérationban megjelent cikkében. A szociáldemokrata Verheugen, a bővítésért felelős biztos és a szocialista Lamy, a kereskedelmi biztos közös kormányintézményeket javasolt, s azt, hogy a jövőben Berlin és Párizs közös kül- és védelmi politikára, valamint egységes pénzügypolitikára törekedjen.

A külügy nem kér Mádl segítségéből

Itthon2003.01.21, 12:26

A Külügyminisztérium ugyan megvizsgálja azt a tanulmányt, amit az államfő kért arról a levélről, amelyet Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa írt Medgyessy Péternek, de határozottan kiáll amellett, hogy a kedvezménytörvény államközi intézése a tárca feladata.

Günter Verheugen

Nagyvilág2003.01.20, 15:53

A német politikus talán a legismertebb Magyarországon az EU vezető tisztségviselői közül. Az Unió bővítésével megbízott biztosként számtalanszor járt Magyarországon, és többször keveredett vitába hazai politikusokkal. 2003 elején a státustörvény módosítása ügyében megfogalmazott véleménye volt téma.

Európai Bizottság

Nagyvilág2003.01.20, 12:30

A Bizottságot sokszor nevezik az EU kormányának, ami elsősorban a felépítése miatt jó hasonlat. A testület tagjai, a biztosok ugyanis egy-egy szakterület felügyeletét látják el. A Bizottság első számú feladata az uniós szerződések és jogszabályok betartásának ellenőrzése. A Bizottság mögött álló szervezet teszi ki az Unió apparátusának nagy részét. A Bizottság delegációi képviselik az Uniót külföldön, így Magyarországon is. Ez a testület tárgyal a külső partnerekkel, így a felvételi tárgyalásokat is a Bizottság folytatta le. Ők készítik elő a költségvetést és a jogszabályok nagy részét is a Tanács és a Parlament számára.

Prága szerint is van bővítési B terv

Nagyvilág2002.10.08, 17:24

Nem hátráltatná tartósan az EU-bővítést, ha az írek ismételten elutasítanák azt az október 19-i népszavazáson. A cseh bővítési biztos szerint, amint azt korábban már mások is megfogalmazták, Brüsszelnek valószínűleg van B terve az ír nem esetére.

2004-ben csatlakozhatunk

Nagyvilág2002.10.04, 16:08

Magyarország 2004-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz. Az Európai Bizottság október 9-én ugyanis azt terjeszti elő javaslatában, hogy 10 tagjelölt országot vegyenek fel 2004-ben. A javaslat szerint Románia és Bulgária 2007-ben léphetne be az EU-ba, a Törökországgal való csatlakozási tárgyalások kezdetére viszont nem tűznek ki dátumot. A brüsszeli értesülést ugyanakkor az Európai Unió bővítési biztosa nem volt hajlandó megerősíteni, a hivatalos állásfoglalás jövő héten várható.

Kincstári biztos a Lipótmező élén

Itthon2002.06.21, 14:37

Kincstári biztost neveztek ki az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet élére. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az intézmény 340 millió forint tartozást halmozott fel. A Lipótmező élére miniszteri biztost is kineveznek, sajtóértesülések szerint Csehák Judit egészségügyi miniszter a korábbi főigazgatót Veér Andrást szemelte ki erre a feladatra.

Megnyugtatta a cseheket Verheugen

Nagyvilág2002.04.11, 15:37

Az EU bővítési biztosa szerint a Benes-dekrétumok kérdése nem lesz napirenden a cseh csatlakozási tárgyalások során. Verheugen és Zeman cseh kormányfő megállapodtak, hogy a dekrétumok jogi szempontból már nem érvényesek. A bővítési biztos szerint a vagyoni kárpótlás kérdésével az EU nem foglalkozik, az a Cseh Köztársaságra tartozik.

Cáfolják a Benes-dekrétumok megváltoztatását

Nagyvilág2002.03.13, 16:55

Milos Zeman cseh kormányfő cáfolta az Európai Unió bővítási biztosának bejelentését, miszerint a cseh kormány megvizsgálja a Benes-dekrétumok jogi státusát, és ha azok nem egyeztethetők össze az európai uniós joggal, kész arra, hogy változtatásokra kérje a törvényhozást. Günter Verheugen ezt az EU-parlament előtt jelentette be szerdán.

Miniszteri biztos lesz a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója

Itthon2001.10.25, 20:01

A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint a kormány 15 éves úthálózat-fejlesztési programját Kosik Attila fogja koordinálni a jövőben miniszteri biztosként.

Az EU-ban csak 4-5 légitársaságnak lehet hely

Archívum2001.10.10, 17:06

Az Európai Unióban hosszú távon csak 4-5 nemzetközi és néhány regionális légitársaság lesz képes fennmaradni - véli Loyola de Palacio, az EU közlekedési biztosa. Az ágazatot a szeptember 11-i támadás óta ért veszteségek csak tovább súlyosbítják a már addig is meglévő problémákat, ezért sürgős átalakításokra van szükség. A bajba jutott társaságok állami megsegítésére vonatkozó uniós rendeletet szerdán kezdték tárgyalni, azonban a segítség mértéke egyelőre kérdéses.

Előző
  • 1
  • 2
Következő