Biztonsági Tanács

címke rss

Kemény szankciókkal sújtották Észak-Koreát

Nagyvilág2006.10.14, 21:35

Egyhangú határozattal döntött az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Észak-Korea elleni szankciókról szombaton, miután az ország a nemzetközi nyomás ellenére hétfőn kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A világszervezet pénzügyi és kereskedelmi büntetőintézkedéseket hozott az országgal szemben, de kizárta katona erő alkalmazását.

A mosolypolitikát kockáztatja az atommal Phenjan

Nagyvilág2006.10.10, 12:09

Szankciókkal fenyegetik a világ nagyhatalmai Észak-Koreát a hétfőn végrehajtott kísérleti atomrobbantás miatt. A külvilágtól teljesen elzárt sztálinista diktatúrának azonban nem sok vesztenivalója van: legfeljebb déli szomszédjának mosolypolitikáját és Kína jóindulatát bukhatja el. Az Észak-Koreának szánt fenyegetések így sokkal inkább szólnak a világ közvéleményének, mint a 22 millió embert elnyomás alatt tartó phenjani vezetőknek.

Putyin esélyt lát az iráni atomválság megoldására

Nagyvilág2006.06.20, 19:42

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint minden esély megvan arra, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi válság ügye hamarosan visszakerüljön a Biztonsági Tanácstól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kezelésébe.

Hatástalanok az ENSZ fegyverembargói

Nagyvilág2006.03.16, 07:29

A fegyverkereskedelem szigorúbb ellenőrzésére és a fegyverembargókat megsértők elleni hatékonyabb fellépésre szólította fel az ENSZ-t egy kézifegyverek ellen küzdő mozgalom. A Control Arms mozgalom szerint az elmúlt tíz évben bevezetett 13 embargónak gyakorlatilag nem sikerült érvényt szerezni.

A nagyhatalmak kezében Irán sorsa

Nagyvilág2006.03.08, 18:41

Az ENSZ Biztonsági Tanácsát is be kell vonni az iráni atomügy megoldásába - döntött szerdai ülésén a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Egy amerikai diplomata célzott szankciókat helyezett kilátásba a döntés után.

Béketárgyalások kezdődhetnek Darfúrról

Nagyvilág2004.08.09, 20:02

Az Afrikai Unió közvetítésével béketárgyalásokról állapodott meg a szudáni kormányzat és a darfúri lázadók vezetése. Először augusztus 23-án ülnek össze a felek, hogy egyezkedjenek a békéről. A főként feketék lakta országrészben humanitárius válság alakult ki a szudáni vezetés hallgatólagos beleegyezésével tevékenykedő arab milíciák és a fekete földműves lakosság közötti fegyveres összecsapások miatt.

Saron folytatja a biztonsági fal építését

Nagyvilág2004.07.11, 18:34

A Ciszjordánia határán megkezdett fal építésének folytatását rendelte el vasárnap Ariel Saron izraeli miniszterelnök, aki ezzel is elutasította a hágai Nemzetközi Bíróság pénteki állásfoglalását arról, hogy a fal építése törvénytelen.

Titokban vittek el sugárzó anyagot Irakból

Nagyvilág2004.07.07, 09:30

Közel két tonnányi sugárzó anyagot vittek el az amerikaiak a legnagyobb titokban júniusban Irakból. Ezekből az anyagokból elvileg radioaktív piszkos bombát lehetne készíteni. Az arab országban csak olyan enyhén sugárzó anyagokat hagytak, amelyekre a gyógyászatnak, a mezőgazdaságnak vagy az iparnak lehet szüksége.

Megválasztották az ENSZ-BT öt új tagját

Nagyvilág2003.10.24, 15:13

Ellenszavazat nélkül választották meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának új tagjait. Az öt ország január elsejétől tölti be a tisztséget.

ENSZ: felfüggeszthetik a Líbiával szembeni szankciókat

Nagyvilág2003.08.18, 21:05

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn este foglalkozik a Líbiával szembeni szankciók felfüggesztésével. Ennek megtörténte egyik feltétele, hogy az észak-afrikai országtól összesen 2,7 milliárd dollár kárpótlást kapjanak a Lockerbie felett felrobbantott repülőgép áldozatainak hozzátartozói.

ENSZ BT: Irak támadásba lendült

Nagyvilág2003.03.11, 22:02

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden nyílt vitát kezdett az el nem kötelezett országok kérésére. A kétnapos tanácskozáson több mint ötven ország képviselője szólal fel az előzetes jelentkezések szerint.

London: kormánygyőzelem lázadással

Nagyvilág2003.02.26, 23:04

Eddigi fennállásának legnagyobb parlamenti lázadását volt kénytelen elkönyvelni szerda este a munkáspárti brit kormány, amely a várakozásoknak megfelelően elfogadtatta az alsóházzal saját állásfoglalását Irak ügyében, de a kormánypárti képviselők harmada szembefordult a kabinettel a kettős szavazáson.

Szűkszavú EU-felszólítás Irak ügyében

Nagyvilág2003.01.27, 15:58

Az EU-tagországok hétfőn elvi egyetértésre jutottak abban, hogy az ENSZ-nek folytatnia kellene iraki fegyverzetellenőrzéseit, de a hosszabbítás időtartamáról nem foglaltak állást.

Blix és el-Baradei januárban jelentést tesz

Nagyvilág2002.12.20, 23:32

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken arra kérte a világszervezet fegyverzetellenőreit, hogy január 9-én adjanak újabb, részletes értékelést az iraki fegyverkezés programokról összeállított bagdadi dokumentumokról.

Vizsgálják az illegális jugoszláv fegyverexportot

Nagyvilág2002.11.13, 18:43

A jugoszláv parlament szerdán tényfeltáró bizottságot alakított, amely kivizsgálja az ENSZ-embargót sértő iraki és libériai fegyverszállításokat.

Amerika-ellenes akciókra szólít fel Irak

Nagyvilág2002.11.11, 12:46

Az iraki kormány hivatalos lapja szerint minden arab ország és arab ember kötelessége, hogy támadást intézzen amerikai érdekeltségek ellen, ha az országot támadás éri. Az iraki parlament hétfőn este dönt az ENSZ-határozatról.

Terrorista-ellenes határozatot fogadott el az ENSZ

Nagyvilág2001.09.29, 07:39

A világszervezet összes tagállamára, azonnali hatállyal érvényes határozat többek között felszólít a terrorizmussal gyanúsítható személyek pénzügyi forrásainak befagyasztására. A határozat kötelezi a tagokat, hogy állítsák igazságszolgáltatás elé azokat, akik részt vesznek a terrortámadások elkövetésében, megszervezésében, finanszírozásában vagy előkészítésében.

Brit jogászok nemzetközi bíróságot sürgetnek

Nagyvilág2001.09.18, 19:45

Brit jogászok véleménye szerint az ENSZ alapokmányának 7. fejezete felhatalmazza a Biztonsági Tanácsot, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokat a világbékét veszélyeztető atrocitásnak minősítse, és elkövetőit az emberiség elleni bűntettekkel foglalkozó hágai törvényszék hatáskörében felelősségre vonják.

Előző
  • 1
Következő