bizonyíték

címke rss

Újabb biztató jelek a túlvilágról

Brit kutatók állítása szerint úttörő jellegű bizonyítékok vannak arra, hogy a tudat a klinikai halál állapotában is működhet, miután az agyfunkciók már bizonyíthatóan leálltak.

Az MSZP perli az APEH-szóvivőt

Archívum2001.09.18, 14:31

Pert indít az MSZP az APEH szóvivővel szemben a sajtóbeli nyilatkozatai miatt, amely megítélésük szerint a szocialisták befeketítését szolgálta. A jogászok vizsgálják, hogy mekkora esélye lenne a pártnak egy adóhivatal elleni pernek: elegendő bizonyíték birtokában ez lenne a következő jogi lépésük.

Eltüntetett bizonyítékok Székesfehérváron

Archívum2001.10.04, 14:12

A Velencei-tó vízutánpótlását biztosító pátkai víztározó mellett lévő telephelyén illegálisan kevert és csomagolt át különösen veszélyes hulladékokat és vegyszereket egy hulladékfeldolgozó vállalat - állítják környék lakói, akik szerint ez okozhatja háziállataik gyakori pusztulását. A bizonyítékok eltűntek, a hatóság pedig egyhetes késéssel kezdte el vizsgálatot.

Nyomozás indult Danika édesanyja ellen

Archívum2001.11.15, 07:55

Terry Black ügyvédje olyan bizonyítékokat adott át BRFK ifjúságvédelmi osztályának, melyek láttán  azonnal elrendelték a nyomozást az ügyben.

Kétezer éves bizonyíték a nők műveltségére

Archívum2001.11.21, 12:08

A Kelet-Szíriában talált lelet alapján valószínűsíthető, hogy a korabeli nők igen műveltek voltak.

Újabb bizonyíték a dinoszauruszok és a madarak rokonsága mellett

Archívum2002.02.26, 17:45

A korai ragadozó dinoszauruszok közé tartozó Sinovenator changii megerősíti a dinoszauruszok és a madarak közötti evolúciós kapcsolat létezését.

Sokmilliós úti célok

Archívum2002.03.28, 13:19

A világ legdrágább kiruccanásai. Összeállításunk ékes bizonyítékul szolgálhat minden kétkedőnek: igenis létezik a földi paradicsom.

Erőszak Neander-völgyben

Archívum2002.04.23, 17:43

A felmerült bizonyítékok szerint a Neander-völgyi ember meglehetősen harcias természetű volt.

Kérdéses bizonyítékok a Microsoft perében

Archívum2002.05.02, 12:08

Nem biztos, hogy a Microsoftot perlő államok fel tudják felhasználni mindegyik dokumentumukat, amelyek szerintük azt bizonyítanák, hogy a cég tisztességtelen licencelési feltételeket kényszerített a PC-gyártókra.

Pénzért venne bizonyítékot a Medgyessy-bizottság

Archívum2002.07.10, 17:37

Kemény, de korrekt vizsgálatot ígért Balogh László, a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló MDF-es kezdeményezésű vizsgálóbizottság elnöke. A bizottság várja mindazok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni a miniszterelnök múltját illetően, és Balogh szerint pénzt is adnának a bizonyítékokért.

Előző
Következő