Biszku Béla

címke rss

Letiltotta a Biszku család az 1956 utáni megtorlásokról szóló filmet

Családja letiltotta az 1956 után belügyminiszterként dolgozó és a forradalom résztvevői elleni megtorlásokban fontos szerepet játszó Biszku Béláról szóló dokumentumfilmet - személyiségi jogaik megsértésére hivatkozva. A film bemutatását tervező mozi a pertől tartva nem mutatja be a filmet, amelyben megszólal az 1989 óta visszavonultan élő Biszku is. A készítők elismerték ugyan, hogy csellel szerezték meg Biszku nyilatkozatát, de azt állítják, az egykori belügyminiszter beleegyezett az interjúba.

Nincs egyedül Biszku Béla, a kommunizmus építője

Itthon2010.06.15, 08:10

Nem a vihart kavaró interjújával előkerült Biszku Béla az egyetlen olyan egykori befolyásos kommunista, aki ugyan az elmúlt húsz évben eltűnt a nyilvánosság elől, de ma is él. Kovács István a Rákosi-rendszerben volt vezető, Lázár Györgyöt Kádár hű fegyverhordozójaként tartották számon, Marjai József a gazdaság ura volt a nyolcvanas években - csak néhányan az [origo] által összegyűjtött névsorból. 

Biszku családja tagadja a dokumentumfilm letiltását

Itthon2010.06.15, 23:48

Biszku Béla lánya szerint nem tiltották le a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról készült filmet, csak a bemutató halasztását kérték, amíg megnézik a filmet. A film bemutatását tervező mozi korábban azt közölte: a személyiségi jogi pertől tartva nem mutatja be a filmet, amelyben megszólal az 1989 óta visszavonultan élő Biszku is.

Tiltakozik a Biszku-film letiltása ellen a parlament kulturális bizottsága

Itthon2010.06.15, 16:01

Határozati javaslatban tiltakozott a parlament kulturális bizottsága a Biszku Béláról és az 1956 utáni megtorlásokról készült film letiltása ellen. A kormánypárti többségű bizottság meghallgatta a dokumentumfilm készítőit, majd annak kimondását kérte a parlamenttől, hogy személyiségi jogokra hivatkozva nem lehet betiltani a történelmi dokumentumfilmeket. Az ülésen egy MSZP-s képviselő vett részt, aki szerint nem a bizottság dolga Biszku történelmi szerepének megítélése.

"Senkitől nem kérek bocsánatot!" - levetítették a Biszku Béláról szóló dokumentumfilmet

Itthon2010.06.17, 12:34

Az 1956-os eseményeket máig ellenforradalomnak tartja, és Nagy Imre kivégzésével is egyetért Biszku Béla, Kádár János 1956 után hatalomba kerülő belügyminisztere, akivel két újságíró készített álnéven interjúkat. A már majdnem 90 éves Biszku nyilatkozatait felhasználó dokumentumfilmet szerda este vetítették le a nyilvánosság előtt. A filmben az egykori politikus végig tagadta, hogy közbenjárt volna a forradalmárok kivégzése érdekében.

Közleményben tiltotta le a róla készült filmet Biszku Béla

Itthon2010.06.23, 22:50

Tiltakozó közleményt adott ki a róla készített dokumentumfilm miatt Biszku Béla, az 1956-os megtorlásokat levezénylő egykori belügyminiszter, aki közölte: sosem járult hozzá a vele készített interjúk közzétételéhez. A volt politikus megtévesztésével készített, őt is megszólaltató filmet a rendezők a múlt héten vetítették le, mert állításuk szerint írásos engedélyük volt Biszku Bélától a vetítésre.

Szerda este először szólal meg Biszku Béla a róla szóló film után

Itthon2010.08.03, 17:54

Első alkalommal vállalt nyilvános szereplést Biszku Béla, az 1956-os megtorlásokat levezénylő egykori belügyminiszter azóta, hogy júniusban bemutatták az ő félrevezetésével készült dokumentumfilmet. Biszkuval a Duna Televízió Közbeszéd című műsora készített interjút, melyet szerda este mutatnak be. 

Biszku Béla: 1956 nem forradalom volt

Itthon2010.08.05, 12:04

1956 nem forradalom, a rendszer védelme igazságos harc volt - mondta Biszku Béla, az 1956-os megtorlásokat levezénylő egykori belügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerdán. A korábbi politikus hárította magától a felelősséget az '56 utáni megtorlásokért. Biszku első alkalommal vállalt nyilvános szereplést azóta, hogy júniusban bemutatták az ő félrevezetésével készült dokumentumfilmet, amelynek bemutatása ellen tiltakozott. Szerinte a film készítői önkényesen kiragadtak részleteket a vele készült interjúból.

Előző
Következő